Élni vagy létezni? 48 – A történelem sodrában 3.

Élni vagy létezni?

  1. A történelem sodrában 3.

 

A modern-kori fejlődés mégsem a várakozásoknak megfelelően zajlott le. Nem volt sem zökkenőmentes, sem teljes. Hátulütői az életkor meghosszabbítását célzó találmányok, fejlesztések felhasználásának minden területén kiütköztek néhány évtized alatt. Úgy az antibiotikumok, mind a fertőtlenítési technikák, de az élelmiszer-gazdasági megoldások is – az idő elteltével nem várt problémákat juttattak a felszínre. A korábban ismert gondok helyét új, addig soha nem látott kihívások vették át.

Miközben sikerült a történelemből ismert, és rettegett halálos kórokokat visszaszorítani, új, tömeges megbetegedések – járványok – indítására alkalmas fertőző ágensek jelentek meg. Felbukkanásukban mindig nagyon félelmetes, hogy az aktuálisan ismert módszerek és ellenszerek nem alkalmasak a megfékezésükre.

A jelenség magyarázata a biológiai törvényszerűségekben keresendő.

Az antibiotikumok és fertőtlenítőszerek huzamosabb ideig történő alkalmazása során mindazok a mikrobiológiai egyedek elpusztulnak, melyek anyagcseréjére gyilkos hatással van az alkalmazott ellenszerünk, illetve módszerünk. Ám az élet változékonysága rendre produkál a célba vett fajok populációjában olyan spontán mutációkat, melyek megváltoztatják a leállítani kívánt anyagcsere biokémiáját, ezáltal élettanát. Olyan új gének aktiválódnak (vagy jönnek létre), melyek a méregnek szánt anyag semlegesítését (szélsőséges esetben felhasználását) teremtik meg az általuk kódolt új enzimek segítségével.

A mutáció megjelenésekor csekély számú új típusú egyed jelenik meg a likvidálni kívánt populációban. A folyamat azonban ettől kezdve megállíthatatlan: védekezési technikánkkal kiirtjuk ugyan a már ismert, korábbi variánsokat, ám az ellenszerünk semlegesítésére (felhasználására) alkalmassá vált új alfaj egyedei, szándékunktól teljesen függetlenül, tőlünk háborítatlanul, tovább szaporodnak. Egy idő után előállhat a helyzet, hogy a fertőzést okozó mikroorganizmus-faj többségét már az új genetikai kódolású egyedek képezik, így a megszokott védekezés hatástalanná válik ellenük.

Az antibiotikumokra és a fertőtlenítőszerekre egyaránt igaz tud lenni ez. (Sőt, a növényvédelem vonatkozásában, akár magasabb rendű életformák – gyomok, rovar-kártevők – esetében is védekezésünk kiválthatja a „szuper-ellenségek” megjelenését és elszaporodását.)

Ha a megcélzott biológiai rendszer szempontjából értékeljük a történéseket, megállapíthatjuk, hogy eljárásunkkal – bár nem ez volt a célunk – egy irányított szelekciót hajtottunk végre. Elpusztítottuk az általunk sebezhető genetikával létrejött egyedeket, s ezzel többlet-táplálékhoz juttattuk a módosult genomú, eljárásunkkal nem pusztítható új alfajt (alfajokat).

„Natura horror vacuui” – a természet rettegi az ürességet. Feltétlenül be is tölti valamivel. Például a szereinkre nem reagáló, táplálkozása tekintetében versenytárs nélkül maradt mutánsokkal.

Sajnos, a spontán genetikai mutációk, amik hatóanyagainkkal szemben ellenállóvá teszik az új módosulatokat, még nem feltétlenül veszik el azok megbetegítő-képességét. Inkább azt mondhatnánk, hogy egyáltalán nem változik azok kellemetlen megnyilvánulása.

Mesterséges (ám nem célzott) szelekciónk eredménye különös módon nyilvánul meg az egészségünk visszaállításáért létrehozott intézményekben, különösen a kórházakban. Köztudomású, hogy manapság nem ritka az ún. „kórházi fertőzések” felbukkanása. Mielőtt azt vélelmeznénk, hogy valaki vagy valakik lelketlenül végzik munkájukat, gondoljuk át a fentebb írtakat, a kórházak vetületében. Mi is történik ott?

Betegek ezrei érkeznek oda évente, s a legtermészetesebb módon, magukkal viszik legkülönfélébb mikroorganizmusaikat. Szimbiontát, virulenst egyaránt. Még az is előfordulhat, hogy valaki nem is tudja, hogy kórokozót hordoz szervezetében. A megbetegedés tünetei rajta nem jelentkeznek, mivel immunrendszere képes kordában tartani a kórokozót. Az ilyen esetekre használják a bacillus- vagy vírusgazda kifejezést.

Az egészségügyi intézmények és az emberi közösség két logikai kapcsolatot tart fenn egymással: befelé irányba a „many to one”, míg kifelé a „one to many” kapcsolatot. Azaz, sokan érkeznek (elméletileg bárki, vagy mindenki) az intézménybe, mint találkozási pontba, és sokan (elméletileg bárki, vagy mindenki) távozik onnét. Tehát, gyakorlatilag minden kórokozót be lehet oda cipelni. Ám nem lehet mindegyiket kiirtani – a cikk első részében vázoltak miatt. A koncentráltan összegyűlt kórokozókat viszont, közvetlen érintkezés, esetleg a levegő, étel, ital vagy közösen használt tárgyak segítségével, tulajdonképpen bárki megkaphatja. Távozáskor pedig elviheti a külvilágba úgy a személyzet, mint a látogatók vagy a távozó betegek.

Persze, ha még az alapvető fertőtlenítési eljárások is sérülést szenvednek (személyi-, eszköz-, vagy anyaghiány miatt), a mikrobiológiai állapotok még sokkal kaotikusabbakká és veszélyesebbekké válnak.

A közelmúlt egyik kórházi vívmánya volt a szabad beteglátogatás bevezetése. Tagadhatatlan, hogy ez a módszer segíti az ápoltak és hozzátartozóik kapcsolattartását, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy milyen hátrányokkal jár – különösen az intézményben kezeltek számára. A korlátokhoz nem vagy csak lazán kötött látogatás a személyzetet munkavégzésében, a betegeket (az éppen nem látogatott, de a közös kórtermi elhelyezés okán a látogatással mégis csak érintetteket is beleszámítva) a pihenésben és a gyógyulásban. Gyakran esünk ilyen magunk – felállította csapdába, amikor ügyeinket csak egy oldalról (vagy az elérhető előny, vagy az elszenvedhető hátrány oldaláról) szemléljük.

Nem sokkal jobb a helyzet a közintézményekben vagy a tömegközlekedésben sem. A logikai kapcsolatok ugyanazok, mint a kórház esetében. Annyiban talán barátságosabb a helyzet, hogy a ténylegesen beteg emberek nem olyan frekventáltan fordulnak elő ezeken a helyeken, mint az egészségügyi intézményekben, illetve a fertőtlenítő eljárások kórokozókra gyakorolt mesterséges szelekciós nyomása sem akkora.

Most képzeljük el, hogy valaki betér egy sokak által látogatott áruházba, zacskóba szedi a már többek által megtapogatott narancsot, kézpénzzel fizet, kézpénzt kap vissza, majd tömegközlekedési eszközre száll, s elutazik az akárhány megállónyira lévő kórházhoz, hogy az ott ápolt szerettét meglátogassa, s a zacskóban vitt ajándékkal megörvendeztesse…

Otthonaink higiéniájáért sok mindent megteszünk manapság. Alapvetően ez nem is baj, csak óvakodnunk kell annak túlzásba viteléből. Bizonyára sokan ismerik a szlogent: „az ismert kórokozók x százalékát elpusztítja” az adott termék. Azt gondolnánk, mennél közelebb áll az x értéke a százhoz, annál jobb készítmény van a kezünkben. Bizonyos mértékig így is van ez. Ám, a fentebb leírtak logikája nyomán, a 100 százalékos érték sem jelent teljes biztonságot a számunkra. Mert csak az „ismert” ágensek elleni hatás-spektrumot adja meg. Ez pedig azt jelenti, hogy az ismeretlenek ellen a hatásfok is ismeretlen.

Az „ismert” kategóriát pedig ajánlatos úgy értelmeznünk, hogy az „elpusztítható” kórokozókra gondol a gyártó. Amiket annyira ismerünk már, hogy ellenszert is kidolgoztunk ellenük. Azok pedig eleve csak rész-halmazát jelentik a valóban ismert és beazonosított káros mikroorganizmusoknak.

Ugyanakkor, otthoni fertőtlenítéseink során ki is szelektálódhatnak olyan mutációk, melyek az általunk használt hatóanyagok tekintetében „ismeretlennek” minősülnek, tehát, semmi hatással nem leszünk rájuk a fertőtlenítés aktusában. Viszont elpusztítjuk a táplálkozási versenytársaikat, így ideálisabb környezetet teremtünk nekik elszaporodásukhoz.

Ugyanez a helyzet áll fenn az antibiotikumok használatának terén is. Az „ismert”, kezelhető változatokat pusztítjuk, az ismeretlen módosulások érvényre jutását viszont elősegítjük. Véleményem szerint kifejezetten káros, ha minden tüsszentésre antibiotikum-kúrába akar kezdeni valaki.

Látnunk kell, ha bárhol belenyúlunk a bioszisztémába, nem feltétlenül a mi szándékunk szerint változik az meg. Nem vagyunk ugyanis képesek minden paramétert megváltoztatni, emiatt a Természet saját logikája szerint tölti ki az űrt, amit mi ütöttünk. Bizony, az is előfordulhat, hogy a vákuum kifoltozása addig még nem ismert törvényszerűség mentén zajlik majd, legnagyobb meglepetésünkre.

A magam részéről kifejezetten üdvözítő törekvésnek tartottam, s tartok minden olyan szándékot, mely például az antibiotikumok visszaszorítását célozta (célozza) meg az állattenyésztésben. Gondoljuk végig, milyen hatással tud lenni a táplálékkal akaratlanul bevitt hatóanyag szervezetünk natúr bioszisztémájára!

Az a rettenetes helyzet van ugyanis, hogy az antibiotikumokkal nem a saját szervezetünk, hanem a kórokozók ellenálló-képességét növeljük! Nevezetesen a mutálódott alfajok részarányának növelésével.

Az antibiotikumot, mint passzív védelmi eszközöket, a legvégső megoldásként kellene tartogatnunk egészségünk megőrzésében – arra a pillanatra, amikor valóban szükség mutatkozik immun-rendszerünk ilyetén való megtámogatására. Egyébként, végzetes fejleménnyel nem fenyegető esetekben, hagynunk kellene, hogy az immun-rendszer birkózzék meg az enyhébb lefolyású kórok okozóival. Így nem indukálnánk feleslegesen mesterséges szelekciót a mikrobák állományában, következésképpen tovább lennének hatékonyak meglévő ellenszereink.

Más oldalról vizsgálva: szervezetünk is megfelelő kondícióban maradna, megbetegedésként azonosítható fertőzések ritkábban vennének erőt rajta. A szervezet és a kórokozók viszonyában ugyanis látnunk kell, hogy egy tanulási folyamat zajlik le bennünk. A kórokozó anyaga által hordozott információt értelmezi védelmi rendszerünk, s ennek megfelelően tesz ellenlépéseket. Az aktív immunizálás lényege éppen az, hogy legyengített kórokozók bejuttatásával felkészítik az immun-rendszert egy esetleges későbbi infekció célorientált kezelésére.

És megint eljutottunk az alapokig: az élet lényegét jelentő anyag – energia – információ fluxusokig. Korábban már leírtam, hogy amennyiben e fluxusok bármelyike sérül, az diszharmonikus állapotot idéz elő, s óhatatlanul a másik két fluxus sérülését vonja maga után. A túlzásba vitt, indokolatlan sterilizálással (fertőtlenítőszerek és antibiotikumok) hosszú távon sértjük az élethez nélkülözhetetlen információ-áramlás természetes menetét is. Ráadásul azt sem tudjuk megmondani előre, hogy hol, mikor és milyen mértékben fog ez majd visszaütni ránk.

És, ha már bioszisztémáról beszélünk, vizsgáljuk meg egy kicsit ennek számunkra legfontosabb elemét, a  saját szervezetünket, a higiéniai megoldásaik tartam-hatásának tükrében. Személyi higiéniai anyagainkkal és módszereinkkel elsősorban testünk külső felszínét, a bőrünket vesszük kezelés alá. A beavatkozások minősítése szempontjából emiatt – értelemszerűen – a bőr tervezett funkciójával és a hozzá kapcsolódó szerkezeti kialakításával kell tisztában lennünk. Bőrünk fő funkcióit a következőkben foglalhatjuk össze: mechanikai védelem, érzékelés, felszívás, energia-termelés és -raktározás, kiválasztás, hőszabályozás, fény- és immunológiai védelem, barrier- (gát) funkció, és végül, de nem utolsósorban a hidrolipid film (savköpeny) speciális funkciói.

A savköpenyt a lehámló szarusejtek, az elszarusodás végtermékei és az irhában található mirigyek által termelt váladékok (verejték, víz, faggyú) alkotják. A savköpeny – mint „beszédes neve” is mutatja: gyenge savakat tartalmaz, melyek az egészséges bőr pH értékét 5,4 és 5,9 közötti értéken állítják be.

A savköpeny felelős a hám rugalmasságának biztosításáért, a bőr kiszáradás elleni védelméért, a bőrfelülettel kontaktusba lépett kórokozók elleni védelemért, továbbá elősegíti a szarurétegben esetleg kialakult kémiai károsodások reparációját.

Köztudomású, hogy a tisztálkodó-szerek hatása nyomán a savköpeny semlegesíttetik, a lipid-réteg, a belé rakódott, nem vízoldékony szennyeződéssel együtt, eltávolításra kerül. A savköpeny tartós, ismétlődő fizikai-kémiai macerálása annak sérüléséhez, folytonossági hiányához, „kilyukadásához” vezethet. (Szervezetünk nem képes olyan ütemben újratermelni, mint amilyen ütemben pusztítjuk azt.) Első számú következményként a bőr elveszíti a savköpeny által biztosított funkcióit az érintett területen. Következésképpen átjárhatóvá válhat a mikroorganizmusok számára, ezzel jelentősen lecsökkentve a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló-képességét. Másodlagos hatásként felgyorsul a bőr kiszáradása is. A dehidratált, kiszáradt kültakaró viszont már nem képes megőrizni szerkezeti egységét, így ezek a deformálódások a bőr többi, összetett funkciójának sérüléséhez is vezethetnek. (Csak abba gondoljunk bele, hogy viszkető, fájó vagy égő bőrfelülettel milyen tapintást tudunk érzékelni.)

Mint minden másnál, a tisztálkodó-szereknél is eljutottunk az aranyszabályig: csak mértékletesen! Csak addig a határig, amíg egyoldalúságba hajló beavatkozásunkkal nem veszélyeztetjük szervezetünk (vagy annak egyes részeinek) előre eltervezett működését. Biztosan mindenki ismeri a mondást: a kevesebb néha több! Azt gondolom, civilizációs vívmányaink alkalmazásának területén is bátran állíthatjuk ezt.

A másik, régi igazság pedig az, hogy nem feltétlenül az újabb a jobb.

A történelem során, évszázadokon, évezredeken át kifejlesztett, kipróbált és sikerrel alkalmazott technikai, technológiai megoldásainkat nem kellene csak azért kidobni, mert van újabb helyettük. Minden megoldásnak létezik azonnali, közép- és hosszú-távú hatása. Magától értetődő, hogy az újdonságnak legfeljebb azonnali hatásáról értesülhetünk. A többit majd az idő mutatja meg. A baj az, hogy a zsákutca visszafelé is pontosan olyan hosszú, mint odafelé. Tehát az újdonságokkal igen óvatosan kellene bánnunk, mert csak a falnak ütközve jövünk majd rá, hogy nem alagút, hanem börtönfolyosó volt az, amibe bemerészkedtünk. A retúr-út pedig kínosabb és fárasztóbb, mint az oda-tartó víg menetelés volt.

A tisztító- és tisztálkodó-szerek kapcsán például el kellene gondolkodnunk azon is, vajon hatással vannak-e a demográfiai mélyrepülésre, melyben a nyugati civilizáció zuhan manapság.

A folytatásban, ígérem, megteszem.

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>