Élni vagy létezni? 49.- A történelem sodrában 4.

Élni vagy létezni?

  1. A történelem sodrában 4.

 

Ahogyan ígértem, a tisztító- és tisztálkodó-szerek demográfiai változásra gyakorolt lehetséges hatásával folytatom modern-kori fogyasztói szokásaink elemzését.

A kérdés taglalását a feromonok ismertetésével kell kezdenem. Ezek a feromonok a természetben előforduló hormon-típusú vegyületek, melyek az állatvilágban – és az emberben – vannak jelen. A név maga szintén „beszédes”: a görög phero, azaz viselkedés és a hormón (hormao), azaz ösztönző szavak összetételéből alakult ki, tehát „viselkedési ösztönző” jelentést hordoz. A fajok szerveződése, az egyedek közösségi viselkedése szempontjából a kommunikáció első, alapformájának tekinthetjük azokat. A fajtársak felismeréséhez, a territórium kijelöléséhez, a nemi viselkedéshez kötött információkat hordozzák.

Több rovarfajnál megfigyelhető, hogy riasztó- vagy éppen gyülekezésre serkentő, esetleg szexuálisan csalogató anyagokat választanak ki, melyeket fajtársaik a levegőben felhígulva, igen kis koncentrációban is érzékelnek, s a hordozott információnak megfelelően cselekszenek. Ezek az információ-közlő molekulák ugyanakkor más fajok számára szagtalanok, jellegtelenek maradnak. A faj specifikus feromonok felhasználásával magas hatásfokon működő rovarcsapdákat állítanak a mezőgazdaságban például, a gradáció előjelzésének megkönnyítésére.

Az emberi feromonok elsősorban a nemi viselkedés irányításáért felelősek. Vannak feltételezések, melyek szerint fajon belül is létezik egyfajta genetikai specialitása a vegyületcsoport érzékelésének és értékelésének, s ez a vélhetően szerencsés jövőbeni genetikai kombinációt hordozó pároknál erősen vonzó hatást gyakorol az egyedekre, tehát egyfajta „genetikai tanácsadást” hajt végre információ-közlésével.

Pillanatnyilag két típusát ismerjük az emberi feromonoknak: az androsztenont, ami nőkben és férfiakban egyaránt jelen van, illetve az androsztediont, mely csak a férfiak szervezetében fordul elő.

A feromonok kiválasztása nem akaratlagos működés eredménye.

Ezek után nézzük meg, mit tettünk mi, emberek, magunkkal, az elmúlt évezredek alatt!

Általánosan elfogadott történészi vélekedés szerint a civilizálódás talán legelső mérföldköve a tűz megszelídítése volt fajunk történetében. A görög mitológia Prométheusz-legendája is ezt támasztja alá.

A tűz mindennapos alkalmazásával viszont kialakult egy sajátos viselkedési „zavar” is az embernél: míg a legtöbb állat menekül a lángoktól, mi, emberek elkezdtünk összegyűlni a közös tűz köré. Az otthon melege, a házi tűzhely szentsége később erről a nagyközösségi máglyáról szeparálódott le a kisebb létszámú együttélések összetartó erejévé.

A tűznek azonban, mint tudjuk, nemcsak fénye és melege, de füstje és korma is van. A lángok közelében élni egyszersmind azt is jelenti, hogy a füst közelében, ad abszurdum a füstben élünk. (Az építészet történetének viszonylag kései szakaszában alakult ki a füstmentes, kéménnyel kialakított házak, lakások tömeges elterjedése. Ám még ezen esetekben is megállapíthatjuk, hogy az égéstermékeket nem szüntettük meg, csak a lakóhelyiségből vezettük ki azokat.) A füsttel való, többé-kevésbe tömény, folyamatos érintkezésünk szaglóhámunk csökkent működéséhez vezetett az évezredek folyamán.

Ezzel csak annyi baj van, jelen témakör kapcsán, hogy a feromonokat éppen a szaglóhám segítségével kell(ene) érzékelnünk.

A civilizáció vonata megállíthatatlanul robogott a saját pályáján. A kialakult társadalmi, vagyoni rétegződések becsontosodtak. Az emberek által alkotott törvények és kialakított szokások minden igyekezetükkel a status quo megőrzését célozták meg. Ebbe pedig nem nagyon fér bele a különböző társadalmi rendekbe, rétegekbe tartozó egyedek véletlenszerű házasodása. Nem illett rangon aluli partit létrehozni. Magyarországon még a XX. század elején is uralkodó volt a felfogás, mely szerint „föld a földdel” házasodott.

Zenei és irodalmi művek sokasága tanúsítja a társadalmi különállás miatti reménytelen szerelmek jelenlétét a múltban (is). Az ember-alkotta törvények tehát nem kedveztek a biológiai törvények érvényre jutásában. (Ha mégis győztek a feromonok, az általuk indukált szerelem leggyakrabban tragikus fordulatot vett. Ilyen esetről szól Rómeó és Júlia halhatatlan története is.) A költők általában esztétikai megnyilvánulásokhoz kötötték a szerelem jelenlétét – a szem, az arc, a haj, az alkat kérdéseihez. Viszont a múlt társadalmai – és ennek okán poétái sem – rendelkeztek még olyan beható kémiai és élettani ismeretekkel, melyek a feromonok és hatásuk felismeréséhez vezettek volna.

Annál érdekesebb e tekintetben az illatszerek története.

Ha a szó jelentését vizsgáljuk, már nagyon meghökkenünk. Ugyanis a latin „per fumum”, vagyis „füstön át” szóösszetételből ered. Az előállítás során alkalmazott lepárlás technológiájára utal a megnevezése.

Négyezer évesre tehető az a mezopotámiai tábla-lelet, mely egy kémikusnőt ábrázol, Tapputit, aki virágokat, olajat, palkaszárat desztillál.

A Cipruson található Pyrgoson 2005-ben tártak fel a régészek egy ókori illatszer-tárat, melynek korát szintén négyezer évesnél régebbire teszik. Hatvannál több kis üvegcsét találtak a tékában.

Az ókor emberei fenyőgyantát, bergamot, mirtuszt, koriandert mandulát és különböző virágokat használtak illatszereik elkészítéséhez.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a vallásos szertartásokhoz ősidők óta illatos füstölőket használtak fel a legkülönbözőbb kultúrák emberei. A keresztény vallás őrzi a betlehemi jászolhoz zarándokló napkeleti bölcsek emlékét. A királyok aranyat, mirhát és tömjént vittek ajándékba az újszülött Megváltónak. Utóbbi két ajándék illat előállítására használt anyag volt akkor (is) – értékét, megbecsülését jelzi, hogy az arannyal egy tekintet alá esett.

Vajon miért bírtak ekkora fontossággal az illat keltésére alkalmas anyagok a történelem folyamán mindig is? Bizonyos, hogy csak az egyébként meglévő szagok elűzése volt ennyire motiváló tényező?

Nem lehetséges-e, hogy éppen a társadalmi status quo megőrzése, a nem kívánt, élettani alapú szerelmek kizárása volt a cél, melyért aranyat érő illatszereket is képesek voltak feláldozni a konzerválni kívánt gazdagságukból a közösség módosabb tagjai? Ehhez nekik sem kellett ismerni a feromonok kémiai szerkezetét, élettani működését – elég volt megfigyelniük, hogy illatokkal nehezített légtérben nem mennek végbe a kellemetlennek tartott viselkedési-érzelmi reakciók. Ily módon meg lehetett őrizni a szertartások komolyságát és a házasságokkal szembeni társadalmi elvárások érvényesülését is.

Al-Kindi (latinos írásmóddal Alkindus) arab tudós a kilencedik században írta meg az illatszerek előállításának kézikönyvét. Több mint száz gyógyír, illatos olaj és aromás víz receptjét rögzítette, s mindezek mellett még az eszközök (például lombik) készítésének módját is leírta.

A perzsa Ibn Sina (latinosan Avicenna) vezette be a virágok desztillálására alapított eljárást. Addig csak áztatták az olajokban az összetört növényi részeket – Avicenna (eredetileg rózsára alapozott) módszere ehhez képest sokkal finomabb készítmények előállítását tette lehetővé.

Európában 1221 óta állítanak elő illatszert. Magyarországon 1370-ben készült először ilyen termék, királynői parancsra. Alkoholban oldottak fel, kevertek el illatos olajokat. A parfümgyártásban a mai napig „magyarországi víz” névvel illetik az ilyen készítményt.

A parfümkészítés a reneszánsz Itáliában élte virágkorát, innét hódította meg Franciaországot. A déli francia területeken a XIV. században kezdődött meg az illatszer-készítéshez használatos virágok termesztése, s a XVI-XVII. századra tömegessé vált. Az idő előre haladtával Franciaország átvette Itáliától az üzletágban betöltött vezető szerepet.

A középkori illatszer-gyártás és felhasználás indokoltságának firtatásánál mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy az ókorhoz képest jelentős változások mentek végbe a közösségek együttélésében, a lakóhelyek szerkezetében. Az urbanizálódás, a városok túlzsúfolódása – amit más összefüggésben korábban már említettem – igen kellemetlen körülményeket is szült. A most vizsgált téma kapcsán elkerülhetetlen a városok bűzének felemlegetése.

Az állati és emberi ürülék, a többségében szerves hulladék együtt hevert, komposztálódott az utcákon, orrfacsaró bűzt árasztva magából. A középkori járványok korlátlan terjedésének melegágya volt a köztisztaságnak ezen elemi hiánya. Érthető törekvése volt tehát a korszak emberének, hogy megpróbálta saját közvetlen környezetében e szagokat közömbösíteni vagy felülírni sokkal viselhetőbb illatokkal. Zárt lakásokban, otthonaikban, csukott ablakok mögött, ezt többé-kevésbé ki is vitelezhették, de ha az utcára kellett lépniük…

Általánosan tartja magát a közfelfogás, miszerint saját testszagukat kívánták a középkori emberek az illatszerekkel elnyomni. Mivel a tisztálkodás, a személyi higiénia meglehetősen alacsony fokon állt. Lehet, hogy így van. De azt is érdemes megfontolni, hogy a testre, illetve a ruházatra juttatott parfüm, folyamatos párolgása közben, egyfajta védőfelhőt vont használója köré. Ennek okán, mindamellett, hogy eredeti szagát mások számára elnyomta, ugyanígy elnyomta a mások szagát (beleértve az utcáét is) a beillatosított egyén számára.

Bármi is volt a megfontolás eredendő alapja, bizonyos, hogy az erőszakos illatfelhők háttérbe szorították a feromonok társadalmi korlátokat feszegető, viselkedést ösztönző hatását.

De mi a helyzet ma?

Személyi higiéniánkkal kapcsolatos napi teendőinket, mint az előző részben írtam, esetenként már túlzásba is visszük – megkockáztatva a mikrobiológiai méretű ellenségek behatolását szervezetünkbe. Testszagunk tehát lecsökkent, ám ugyanezzel az eljárásunkkal a bőr felszínéről párologni rendelt feromonok koncentrációját is végzetesen alacsony értékre visszük le. Szaglóhámunk érzékenysége, az egyre növekvő füstgáz-kibocsátás következtében, még tovább romlott az idők folyamán. A penetráns bűz kibocsátását visszaszorítottuk. Elméletileg szabad társadalomban élünk, ahol a párválasztásnak már nem lehetnek olyan konvencionális akadályai, mint a múltban voltak.

Akkor miért járunk-kelünk művi illatfelhőben?

Mi indokolja a parfümök (dezodorok, kölnik, illatosított testápolók, öblítők) ilyen nagy mértékű (mértéktelen) használatát?

Az sem számít, hogy a szintetikus molekulák (illatok, aromák, segéd- vagy hordozóanyagok) esetleg kellemetlen – olykor egészségre ártalmas – (viszketés, égés, allergia, szélsőséges esetben rákkeltő) hatással lehetnek ránk?

Nem érdekes, hogy a természetellenes módon használt, koncentrált illatanyagok hatással lehetnek a nemi érdeklődésünk mértékére? Ha elfogadjuk, hogy a fajfenntartó, nemi viselkedés első számú vezérlő mechanizmusa a feromonokhoz kötött, azt is tudomásul kellene vennünk, hogy egyrészt a viselkedési hormonok, másrészt azok érzékelésének hiányában csak másodlagos – jórészt tanult – neurohumorális reakciók szabályozzák szexuális viselkedésünket.

Persze, éppen a kozmetikai ipar vette észre legelőször ezt a lehetőséget is. Az interneten ma már számos gyártótól, forgalmazótól lehet rendelni feromon-tartalmú illatszereket. Az előállító ígérete szerint használatával fokozni lehet a szexuális vonzerőt. Azt gondolom, ha valóban természet-azonos molekulát alkalmaznak, igaz is lehet az ígéret.

De még így sem értem, miért kell szintetikus készítménnyel pótolnunk azt, a lényegünkhöz kötött, naturális folyamatot és anyagot, aminek tönkretételére oly sokat áldozunk.

Miért nem jut eszünkbe természetesen élni? Hagyni, hogy saját viselkedési hormonjaink az eleve elrendelt koncentrációban jelen legyenek, s másnemű fajtársainkat a legegyszerűbb módon stimulálják fajunk fenntartására?

Azt gondolom, a ma divatos egzisztenciális és kényelmi megfontolások csak azért képesek visszatartani a gyermekvállalástól a dekadens nyugati világ fiataljait, mert a megszokásból, indokolatlanul, mégis tömegesen használt kozmetikumaink jelentős mértékben segítenek aláásni a velünk született, belénk kódolt biológiai programok kibontakozását.

Minden különösebb vizsgálódás nélkül meg merem kockáztatni azt a feltevést, miszerint a világ életszínvonal tekintetében különböző országaiban a gyermekek születése és az egy főre eső felhasznált pacsulik mennyisége fordított arányban áll egymással.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>