Élni vagy létezni? – 7. Isten nem vet kockát…

Élni vagy létezni?

  1. Isten nem vet kockát…

 

A címben szereplő mondás Albert Einsteintől származik. Állítólag akkor hagyta el először a száját, amikor a születő-félben lévő kvantummechanikáról, az abban rejlő esetlegességekről nyilatkozott. Feljegyezték róla, hogy később is kedvenc mondásai egyike volt. Számomra az a meglepő ebben, hogy sokan, akik az ő munkásságára hivatkozva támadnak neki az Abszolútumnak, látszólag nem értették meg, mit akar ezzel a kijelentéssel közölni. Pedig még azt sem mondhatnánk, hogy ez volt az egyetlen eset, amikor Isten felfoghatatlan méretű intelligenciájáról nyilatkozott.

„Az ember minél mélyebben behatol a természet titkaiba, annál nagyobb tiszteletet érez Isten iránt.”

„Minél többet foglalkozom a tudománnyal, annál inkább hiszek Istenben.”

„Azt szeretném tudni, Isten hogyan teremtette ezt a világot. Nem egyik vagy másik jelenség érdekel, ennek vagy annak az elemnek a spektrumában. Az Ő gondolatait szeretném megismerni, a többi részletkérdés.”

Azt gondolom, Isten gondolatainak megismerése, ebben a földi életünkben, lehetetlen feladat. Ám, ha egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy a Teremtett Világa működésének valós szabályszerűségeiből egyre többet feltárjunk és megértsünk, közelebb fogunk kerülni ahhoz is, hogy az olyannyira húsba vágó problémáinkon is enyhíthessünk. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy elfogadjuk a mienknél magasabb, Teremtő Intelligencia létezését. Bármilyen kutatásnak, kísérletnek más lesz az eredménye – és ezzel együtt a használhatósága – ha úgy állunk hozzá, hogy meg akarjuk érteni a Teremtő által alkotott Rendet. Ezzel szemben, ha azért tudálékoskodunk, hogy eltakarjuk, eltagadjuk a megírt Törvényt, s a káoszt hirdetve, káoszt tartsunk az emberek fejében, semmiféle, köz számára hasznos eredménye nem lesz áltudományunk művelésének.

Az Intelligencia, melynek keze nyomát keressük a Teremtett Világban, egyrészt, bonyolultsága okán, nehezen fejthető meg a mi szerényebb képességeinkkel – másrészt viszont, éppen a magasabb rendű logikája és örök érvényű törvényei miatt, olykor egyszerűbb megoldást kínál, mint hittük volna.

Ahol nincs, ott ne keresd – tartja a közmondás. El kell hát döntenünk, hogy a Teremtett Világ rendjében keresünk választ kérdéseinkre, vagy hátra dőlünk, malmozunk, s várjuk, vajon a véletlenre alapozott világszemlélettel nyerünk-e valamit ezen a nagy, kozmikus lutrin. Igen, tehetünk úgy is, mint az 1929-ben született Richard Lewontin, a Harvard egyetem genetikus professzora.

„Állás foglalunk a tudomány mellett, annak ellenére, hogy némely gondolati építménye nyilvánvalóan abszurd, és hogy sok, egészségre és életre vonatkozó túlzó ígéreteinek nem tudott eleget tenni…”

Erről beszéltem! Lewontin professzor viszont nem beszélt semmit arról, hogy a tudomány mikor fogja elkezdeni a törlesztést. Talán tudja, hogy a jelenlegi, materialista útján járva, valószínűleg soha. Mert nem ez a célja. Valami egészen más, megdöbbentő célrendszer korlátai között mozog az ő tudományuk. Maga mondta:

„Nem arról van szó, hogy a tudomány módszerei arra kényszerítenek bennünket, hogy elfogadjuk a látható világ tisztán materialista magyarázatát. Ellenkezőleg – először elhatároztuk, hogy hiszünk a tisztán anyagi folyamatokban, majd megalkottuk azokat a kutatási módszereket és tudományos elméleteket, amelyek tisztán anyagi magyarázatot szolgálnak – nem számít, hogy ezek a magyarázatok ellentmondanak a józan észnek és összezavarják a be nem avatottakat; mert nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.”

Vizsgáljuk meg egy kicsit a harcos materialista állítását a logika szabályai szerint! Nem engedhetik meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón. Tehát elismeri, hogy Isten – létező valóság. Mi több, részt venne életünkben – ha a „beavatottak” hagynák azt! Ezért aztán olyan torz módszereket alkalmaznak, a tudomány művelésének álcázva, melyeknek eredménye is torz, saját bevallása szerint is ellent mond a józan ész szabályainak.

Már csak egyetlen posztulátumot ragasztanék az egészhez. Jól tudjuk, hogy áldást csak (a Lewontin által is létezőnek tartott) Istentől várhatunk. De hogyan fog ez eljutni hozzánk, ha az áldás felkutatására küldött állítólagos tudósok azon fáradoznak, hogy bereteszeljék az ajtónkat Isten előtt?

Még az a szerencsénk, hogy nem csak ilyen indíttatású tudósok fordultak meg ebben az elárvult világban.

Louis Pasteur (1822-1895), francia mikrobiológus és kémikus, a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan megalapítója. Munkássága nyomán az orvostudomány történetének vélhetően legfontosabb egyéni alakjaként vált ismertté. A következőket vallotta a tudomány és Isten viszonyáról:

„A tudomány közelebb viszi az embert Istenhez.”

„Minél tovább tanulmányozom a természetet, annál inkább elámulok a Teremtő művén.”

Azt, hogy mit adott az emberiségnek Pasteur, szinte tudjuk. Felmérni soha nem leszünk képesek, mert nem láthatjuk át, egy-egy, az ő tudománya segítségével megmentett élet mit adott nekünk az elmúlt, közel másfél évszázad alatt. Ráérő időmben éppen azt keresgetem, hogy mit köszönhetünk, mondjuk, Lewontinnek. Egyelőre csak a kettejük között tátongó szakadékot látom. Erről szólt az előző fél oldal.

Pasteurnek arra is volt sugallata, hogy előre figyelmeztesse az ilyen elvakult materialistákat.

„A felületes tudomány elválaszt Istentől, de az elmélyült tudomány visszavezet hozzá.”

Annyi sok, világnézeti alapon, valós teljesítmény nélkül ünnepelt tudós-formára igaz ez, hogy többkötetes telefonkönyvet lehetne megtölteni velük. Mindet úgyse lehetne felhívni, hát csak így, messziről üzenem nekik: itt az ideje elmélyedni, urak! A beavatatlanok milliárdjaiból álló emberiség lázasan, betegen, epedve várja a Pasteur munkásságához mérhető eredményeket!

Azt gondolom, nem stílustalan, ha most a penicillinhez kötődő tudósokkal folytatjuk kitekintésünket. Amikor az első antibiotikum szóba kerül, a legtöbb embernek Alexander Fleming jut eszébe.

Kevéssé közismert, hogy a Fleming által 1930-ban leírt antibiotikumnak sokáig nem látták hasznát. Tisztítása nem volt megoldott, stabilitása sem volt kielégítő. Az elakadt fejlesztés továbbviteléhez 1939-ben csatlakozott Howard Florey és Ernst Boris Chain. A felhasználhatóságot gátló problémák leküzdésével terápiás gyakorlatban alkalmazható gyógyszert alkottak a vegyületből, amiért 1945-ben, ők hárman nyerték el az orvostudományi Nobel-díjat. Chain (1906-1979) az élet spontán kifejlődésének kérdésében mereven elutasította a véletlen keletkezés hipotézisét. Azt mondta, inkább tündérekben hinne, mint egy ilyen vad spekulációban. Folyamatosan állította, hogy az élet eredetével kapcsolatos spekulációk nem vezetnek használható eredményre. Azért nem, mert a legegyszerűbb élő szervezet is túl összetett ahhoz, hogy a tudósok által felhasznált, elképesztően primitív kémiai folyamatok alapján értelmezhető legyen. Ezek teljesen felesleges kísérletek a milliárd évekkel ezelőtt történt megmagyarázhatatlan megmagyarázására. Ilyen naiv elképzelésekkel Istent nem lehet kiiktatni.

William Thomson, vagy, ha valaki úgy ismeri, Lord Kelvin (1824-1907), a kiváló matematikus, mérnök, a XIX. század meghatározó fizikusa imígyen látta ezt a problémát:

„Az intelligens és jóakaratú tervezés elsöprően szilárd bizonyítékai hevernek körülöttünk… Az ateista elképzelés olyannyira képtelen, hogy nem is tudom szavakba foglalni.”

Arra a kérdésünkre, hogy keressük, vagy ne keressük a tervszerűséget, ez meggyőző útmutatás. Bátran elfogadhatjuk, hisz az az ember mondta, akiről elnevezték az abszolút nulla fokot. Valós érdemei okán. Az élet eredetéről is szólt egy pár megfontolt szót:

„Az élet eredetét illetően a tudomány… határozottan megerősíti a teremtő erőt.”

Nem csak szaktudományok művelői foglaltak állást a kérdésben. Sir Karl Raimund Popper (1902-1994) filozófus, a kritikai racionalizmus fogalmának megalkotója, hasonló álláspontra helyezkedett, amikor azt mondta, nem tekinthető kizárólagosan természettudományos kérdésnek az élet keletkezése. Mert, bár a fizikai és kémiai törvények mind az élő, mind az élettelen anyagi rendszerekre egyenlő hatással vannak, az élet kialakulását mégsem lehet véletlenszerű anyagi és energetikai folyamatokra egyszerűsíteni.

Én pedig azt gondolom, ha nem véletlenszerű, akkor szabályozott – vezérelt, vagy irányított! Mégpedig egy, a szerveződő anyagon kívüli erő által szerkesztett folyamat az, ami az új minőséget létrehozza!

Az RNS-bontó enzimekkel, a ribonukleázokkal kapcsolatos munkájáért 1972-ben kémiai Nobel-díjjal kitüntetett Christian Anfinsen (1916-1995) szerint csak egy idióta lehet ateista. Úgy gondolta, be kell látnunk, hogy létezik egy felfoghatatlan erő, vagy hatalom, mely határtalan előrelátással és tudással rendelkezik, így képes volt kezdetben útjára indítani az egész világegyetemet.

Egy 1989-ben írott levelében így fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy léteznie kell egy mindenható, mindentudó entitásnak, melynek léte egyben megmagyarázza a mi létezésünket.”

A korábban már idézett Erwin Schrödinger úgy gondolta, az élőlények mind egymáshoz tartoznak. Valójában egyetlen Lény tagjai vagy vetületei, s ezt a Lényt nyugati terminológiával Istennek, az Upanisádokban pedig Brahmannak lehet nevezni.

Max Planck (1858-1947), a kvantummechanika megalapítója, Nobel-díjas német fizikus volt. Őt tartják Einstein mellett a modern fizika megteremtőjének. Úgy vélte, annak, aki valaha is komolyabb tudományos munkát végzett, rá kellett jönnie, hogy a tudomány templomába vezető ajtó fölé a „Hinned kell” szavakat vésték. A hit olyan követelmény, mely nélkül senki nem lehet tudós. Érdekesen látta Isten és ember viszonyát, az emberek oldaláról közelítve.

„A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusok számára Ő van minden megfontolás végén.”

Tehát, aki a tudomány művelése kapcsán nem jut el Isten felismeréséig, nem tudós. Következésképpen, amit művel, nem tudomány.

„Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a tudomány és a vallás között inkább teljes összhangot minden lényeges pontban.”

Elért eredményei azt bizonyítják, hogy helyes úton járt.

Werner Heisenberg (1901-1976) német fizikus, a kvantummechanika egyik megalapozója. Eredményeiért 1932-ben neki ítélték a fizikai Nobel-díjat. Úgy ítélte meg, hogy aki a természettudományok poharából iszik, azt az első korty ateistává teszi, de a pohár alján ott várja őt Isten. (Érdekes, hogy gyakorlatilag ugyanezt a mondást Sir Isaac Newtonnak is tulajdonítják.)

Heisenbergről fennmaradt egy magyar vonatkozású legenda is. 1964-ben Budapesten járt, amikor is az ELTE díszdoktorává avatták. Ünnepi előadása közben egyszer csak megállt, végignézett a magyar egyetemi kollégáin, kiket a kor szelleme miatt, testületileg ateista-materialista gondolkodóknak vélt, a következőket mondta:

– Innen csak úgy tudunk tovább lépni, ha feltételezzük Isten létét.

A magyar tudósok zavarba jöttek, izegtek-mozogtak, restellkedve néztek egymásra. Volt, akinek könnybe lábadt a szeme. Hogyisne, hiszen egy természettudós, ráadásul a kor legnagyobb fizikusa, tanította őket Isten-hitre!

Senki ne gondolja, hogy ezt csak a poén kedvéért tette Heisenberg! Ő valóban, a legmélyebb mélységig hitte Isten létét és jóságát.

Einsteinhez írt, utolsó, fennmaradt leveléből ez kristálytisztán kiderül.

Einstein élete végéig a világ, az anyag szigorú okságában hitt. A kvantummechanika, éppen a benne rejlő bizonytalansági modulusa miatt, ezt az okságot annullálta. Heisenbergnek tehát azt kellet megírnia a levélben, hogy a kvantummechanika alaptalanná teszi az ő okságba vetett hitét.

„…mi azzal vigasztalódhatunk, hogy a Jóisten ismeri a részecskék pozícióját, ennek okán Ő biztosíthatja, hogy továbbra is érvényes legyen az oksági elv.”

Én hiszek Heisenbergnek. S ha a Jóisten a részecskék helyzetét ismeri, tisztában van a mi helyzetünkkel is – az általa ismert részecskék megszámlálhatatlan tömegéből alkotott gyermekei helyzetével. Bízhatunk tehát abban, hogy nem véletlenül vagyunk ezen a világon.

Nem céltalanul.

Nem árván, gondviselés nélkül…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>