Élni vagy létezni? – 9. Emeljük fel…

Élni vagy létezni?

  1. Emeljük fel…

 

„A természettudomány új módszerhez segítette az embert, amivel problémáit megközelíteni vagy megoldani tudja. A megismerésnek nincs határa. A világ mai nehézségei és veszélyei nem abból adódnak, hogy nem találunk választ kérdéseinkre, hanem abból, hogy a válaszokat pusztításra, uralomvágyunk kielégítésére fordítjuk. Így a haladást az ember történetében nem a tudományos kutatásban, hanem egy új etika, új ember és ember közti viszony kialakulásában látom” – írta Szent-Györgyi Albert, még 1972-ben.

A tudós e közlésében van egy első ránézésre talán nem nyilvánvaló, de nem is nagyon elrejtett tartalom. Sok gondunkra már megszülte a tudomány a megoldás lehetőségét. Ám a nyers, teoretikus eredmények átgondolása rossz célok elérése érdekében történt. Ezért a feltárult lehetőségek sem a megfelelő módon lettek kiaknázva. Pusztításra, uralomvágy kielégítésére pazarolták el azokat. Pedig nem csak arra, vagy főként nem arra jók.

Ma mindenki azt gondolja, milliárdos kutatási projektekkel az élen lihegni ahhoz, hogy érdemi eredményt tudjanak felmutatni, fejlődést legyenek képesek vizualizáltatni. Egy szóval sem mondom, hogy úgy nem lehet haladni. Csak bátorkodom megjegyezni, nem az az egyetlen út.

Képzeljünk el egy hároméves, valaki által megunt, levetett telefonkészüléket! Képzeljük el mellé a vadonatúj, csillogó-villogó, nagymenő típust! Tegyük fel, hogy a régit addigi gazdája kiteszi a kuka mellé. Jól megy neki, a plazákat és a rézgombos éttermeket látogatja a szülei pénzén, már ötödször veszi fel ugyanazokat a kurzusokat az egyetemen, mivel a divat követése és a társadalmi kapcsolatok ápolása elveszi idejét a tudományok elsajátításától. Fogadjuk el, hogy vannak ilyen nehéz sorsok! De, mindettől függetlenül, vagy talán éppen ezért, topon van a társasági élet bugyraiban, minden pletykát első kézből kapkod össze, s haladéktalanul tovább is ad. Majd az új telóján is, csak töltődjön fel az akksija!

A kuka melletti telefont megtalálja egy jobb sorsra érdemes, sokdiplomás, ám kapcsolatok híján kissé lecsúszott entellektüel. Megörül neki, mert az kártya-független, s éppen fele olyan idős, mint az ő karcos-repedt készüléke. Átszereli bele a saját kártyáját, s boldogan hazasiet.

19 óra van. Mindkét telefonról hívást indítanak. A vadonatújról Micike a legújabb intim társasági információkat, falusiasan szólva, pletykákat beszéli meg barátnőjével. Mellékesen szót váltanak több, divatos, ízlésficamító TV-sorozat fejleményéről, s néhány celeb magánéleti kríziséről.

A levetett, ócska telefonon új gazdája néhány tőmondatot vált a szintén kevés pénzből gazdálkodó, ugyancsak komolyan képzett barátjával. Egyeztetik, hogyan kell véglegesíteni az általuk összeállított, több százaléknyi üzemanyag-megtakarítást eredményező, fillérekért beszerezhető mikrochip vezérlő programját. Gyorsan, kurtán beszélnek. Sem idő, sem pénz nincs felesleges körmondatokra.

El kéne döntenünk, melyik telefon az értékesebb…

Ma így működik a társadalom. A csörtetés útvonalán tele van mindkét szegély ócskának vélt, kidobott igazságokkal. Rosszul szerelték össze őket. Nem megfelelő funkcióra. Persze, hogy látszólag semmit sem érnek! Azután jön valaki, megnézi, értelmezi, amit lát, s összerakja jól. Jó célért. És láss csodát: működik.

Ehhez mindenekelőtt a világgal kell ismerkednünk. Alázattal közeledni felé, nem azt látni benne, amit szeretnének, hanem ami valójában benne van. Nem kereshetünk olyasmit, ami nincs.

Azután tisztába kell jönnünk magunkkal is. Szándékainkkal, lehetőségeinkkel. Ki kell kristályosítanunk, mit is akarunk voltaképpen. Mindenki úgy gondolja, jót akar. A kérdés azonban az, hogy kinek jó, amit mi akarunk? Ha csak nekünk, akkor az régen rossz. Minél több embernek jó, amin munkálkodunk, Isten annál szélesebb lehetőséget enged a megvalósítására.

Ahhoz, hogy tisztába jöjjünk a világgal és magunkkal is, egy kicsit ki kell emelkednünk az anyagi létezés szférájából, legalábbis lelkileg és szellemileg. Amíg bele vagyunk süppedve, semmire sem kapunk értelmes választ, hisz azt az egészet akarjuk megfejteni, aminek magunk csupán a részei vagyunk. Parányi részei.

Isten szerepének, jelentőségének, súlyának tisztázására tett kísérleteink sokat segíthetnek abban, hogy rendezzünk magunk körül azt a katyvaszt, mi elnyeléssel fenyeget bennünket. Nem véletlenül mondja a szentmisét celebráló a pap, hogy:

– Emeljük föl szívünket!

Mire a hívek:

– Fölemeltük az Úrhoz!

Mielőtt a tudományok, az út szélére dobált, rosszul összerakott, egykor dicsőséges részeredmények világába látogatnánk, emeljük föl még egyszer szívünket…

Arthur H. Compton (1892-1962), Nobel-díjas amerikai fizikus a következőket mondta:

„Amikor Atyánkhoz, Istenhez imádkozunk, általános tapasztalat, hogy bátorságot és erőt kapunk arra, hogy barátságosan viselkedjünk gyermekeivel is.”

Úgy gondolom, Isten és az ember tisztelete ezen az úton járva válik maradéktalanul kivitelezhetővé.

„Számomra a hit azzal a felismeréssel kezdődik, hogy egy felsőbb intelligencia hozta létre a világegyetemet és teremtette meg az embert. Nem nehéz nekem ezt hinni, mert tagadhatatlan tény, hogy ahol terv van, ott intelligencia is van. Egy rendezett, kibontakozó univerzum tanúskodik a valaha kimondott legfenségesebb állítás igazságáról: Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.’ [Jn. 1,1].”

Valamikor, a modern értelemben vett tudományok születésének hajnalán, nem okozott semmiféle problémát a mégoly meghökkentő eredmények istenhittel való összeegyeztetése sem.

Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) lengyel csillagász volt a heliocentrikus világkép kidolgozója, a modern csillagászat megteremtője. Felszínesen szemlélődve azt hihetnénk, hogy az egyház, vagy akár a hit, netán Isten ádáz ellensége volt. Csakhogy ő nem azért dolgozta ki és tette közzé téziseit, hogy velük valakinek ártson, hanem azért, mert hite szerint így szolgálta az embereket és Isten nagyobb dicsőségét.

„Ki ne csodálhatná minden dolgok alkotómesterét, akiben nyugszik a legfőbb boldogság és minden jó.”

Sir Isaac Newton (1642-1727), angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus és alkimista volt. Az újkori történelem egyik kiemelkedő tudósaként tartjuk számon. Talán nem véletlen, hogy az SI rendszerben az erő mértékegységét róla nevezték el. Istenről és világról alkotott véleményét a következő mondásaival illusztrálhatjuk:

„A napok, bolygók, üstökösök csodálatos rendszerei csak egy mindentudó és mindenható Lény tervei és útmutatásai alapján jöhettek létre”

„Az ateizmus értelmetlen. Mikor a naprendszerre nézek, a Földet éppen a megfelelő távolságra látom a Naptól ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű hőt és fényt kapjon tőle. Ez nem véletlenül történt.”

„Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján meglelé Istent.”

Ugyanezen gondolata, egy kicsit másképpen megfogalmazva:

„Aki csak felületesen gondolkodik, az nem hisz Istenben; aki azonban alaposan elgondolkozik, annak kell Istenben hinnie.”

Henry Miller (1891-1980), író, többek között a Ráktérítő és a Légkondicionált lidércnyomás szerzője, úgy gondolta, a világot nem kell rendbe tennünk, mert az maga a rend. A mi feladatunk csupán annyi, hogy e renddel összhangban éljünk. Azt gondolom, természettudós sem tudja bölcsebben elmondani, mit is kellene csinálnunk.

George Greenstein (1940-) asztrofizikus úgy véli, amint megismerkedünk a tudományos bizonyítékokkal, rögtön az az érzésünk támad, hogy a Világegyetem keletkezése mögött egy természetfeletti erő áll. Lehetségesnek tartja, hogy akaratunk ellenére, a természettudományok művelésével, rátaláltunk a Felsőbb Elme létezésének bizonyítékaira.

Robert Griffith (1939-) amerikai matematikus, fizikus ennél tovább ment. Meggyőződése szerint minden, valamirevaló természettudós tisztában van Isten létezésével. Azt mondta, ha egy vitához ateistát akarnak találni, akkor az Egyetemük Filozófiai Karán kell keresni őket, mivel a fizikusok között ilyeneket már nem találnak.

Sir James Gray (1891-1975), a Cambridge Egyetem állattan professzora is valami hasonló következtetésre jutott a fejlődés kérdésében. A legegyszerűbb baktériumot is sokkal bonyolultabbnak találta, mint az ember által ismert, legkomplikáltabb élettelen rendszert. Úgy vélte, nincs a világon olyan laboratórium, ami biokémiai tevékenység tekintetében felvehetné a versenyt a legegyszerűbb élőlénnyel.

Vladimir Fortov (1946-) azt gondolja a Világ egységes, és az emberi elme számára megérthető. Mégpedig azért, mert létezik egy Isten, aki egységes terv alapján alkotta meg az Univerzumot, s benne az embert. Ennek okán létezik egy egységes kutatási objektum.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző tudományterületeken elért legújabb kutatási eredmények kétségessé teszik a látszatra megingathatatlan korábbi elméleteket, így a darwinizmust is. A paleontológia és az antropológia friss eredményei megdöbbentő összhangban állnak a Biblia adataival. (Erre vonatkozóan a Harmóniában című cikksorozatban bátorkodtam néhány összefüggést bemutatni, amikor például a legendák óriásainak szántam néhány fejezetet.)

Polányi Mihály (1891-1976), fizikus, kémikus, de tulajdonképpen polihisztor volt. Úgy gondolta, az élet több, mint fizika és kémia.

Sir John Houghton (1931-), brit fizikus, a Királyi Társaság tagja, a következőképpen látja a világ nagy összefüggéseit: „Tudományunk Isten tudománya. … Az univerzum tudományos leírásában lévő figyelemre méltó rend, következetesség, megbízhatóság és bámulatos komplexitás az Isten munkálkodásában lévő rend, következetesség, megbízhatóság és komplexitás tükröződése.”

Gárdonyi Géza (1863-1922), író, drámaíró, költő, a magyar irodalom máig kiemelkedően népszerű szerzője, a következőképpen foglalt állást a témában: „A világ rendjében értelem uralkodik. Értelem a semmiből nem származhat. A világ tehát alkotás: valami intelligens teremtő erőnek a kifejezése.”

Guglielmo Marconi (1874-1937), a drótnélküli távíró feltalálója, 1909-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Isten és a tudomány viszonyát ő imígyen látta: „…a tudomány olyan, mint egy lámpás pislogó fénye egy sűrű sötét erdőben, melynek segítségével az emberiség Istenhez próbál eljutni.”

Tett egy nagyon érdekes összevetést is, tudományos eredménye és hitélete között: „Egy vezeték nélküli eszköz üzenetet tud közvetíteni a sivatagon keresztül. Az imádságban az emberi lélek láthatatlan hullámokat képes küldeni az örökkévalóságba, hullámokat, melyek elérik céljukat Isten jelenlétében.”

Egyértelmű tehát, hogy valaki, csak azért, mert a tudományt műveli, még nem kell, hogy az ateizmus talajára álljon. A dolog inverzét, azt, hogy egy mélyen vallásos személyiség is jól művelheti valamely természettudományt, számos tudós pap, többek között Gregor Mendel munkássága bizonyítja.

Antony Hewish (1924-), Nobel-díjas brit csillagász, a Dimitrovnak írott, 2002. május 27-i keltezésű levelében a következőket tudatta:

„Hiszek Istenben. Nem látom semmi értelmét annak a feltételezésnek, hogy az univerzum és a mi létezésünk csak kozmikus véletlen, és az élet véletlenszerű fizikai folyamatok révén alakult volna ki, olyan környezetben, mely éppen erre alkalmas tulajdonságokkal rendelkezett. Keresztényként a Teremtőben való hit által kezdem felfogni, hogy mi az élet. A Teremtő egy 2000 évvel ezelőtt született emberben felfedett nekünk valamit a természetéből.”

Én pedig, egyszerű, becsületes magyar emberként, úgy érzem, semmi okom kételkedni Hewish értékítéletében. (Sem.)

Kucsora István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>