Élni vagy létezni?

Élni vagy létezni?

Ki a tudatlan?

 

Rendkívül nagyszámú, önmagában is bonyolult, finomra hangolt összetevő együttműködése, mely külső beavatkozás nélkül, a beépített protokolljaival éri el az integrációnak azt az igen magas fokozatát, melyen alkalmazkodásra, tanulásra is képessé válik, a működéséhez szükséges információit pedig sokszorosítani és örökíteni képes.

Nagyjából ennyiben tudnánk összefoglalni az életre vonatkozó főbb jellegzetességeket, amik az eddigi részek tartalmából kiviláglottak. Egyértelmű, hogy az élő organizmust nem az anyagát létrehozó elemi építőanyagok minősége, hanem a közönséges építőkockák szerkezeti és működési kapcsolódásai emelik ki az élettelen világból, s ruházzák fel mindazzal a működéssel, mozgási lehetőséggel, melyek az életjelenségekben nyilvánulnak meg.

Az idealista beállítottságú ember szerint a konstrukciókat a Teremtő alkotta meg. Az ateista-materialista azt mondja, a nagyszámú véletlen produkálta azokat. Úgy vélem, életérzésünk minősége szempontjából sem mindegy, melyik tábornak van igaza. Ugyanis, amennyiben a Teremtés hívott, az egész világgal együtt, létre minket, akkor okkal és joggal bízhatunk a Gondviselésben, mint mindeneket rendező, végső menedékként szolgáló rendező elvben. Ha az ateistáké a helyes elképzelés, akkor véletlenül alakult így minden, mi magunk is a véletlen fattyai vagyunk – következésképpen a holnapunk sem biztos, ellenben erősen esetleges. Ugye, nem mindegy, melyik ideológiáé az igazság?

Beszéljünk előbb egy keveset a véletlenekről. A fogalommal a lehetséges, de nem bizonyos eseményeket szoktuk jelölni. Bekövetkezési valószínűségüket egzakt matematikai eljárásokkal már jó ideje kutatni, prognosztizálni lehet. A legegyszerűbb baktérium testében is oly sok szerkezeti alkotó, logikai és funkcionális kapcsolat, szimultán folyó reakciósor van, hogy meg sem próbálom a semmiből kialakuló véletlen együttállásuk valószínűségét levezetni. Ehelyett bemutatok néhány példát, mely jól szemlélteti, hogy mekkora matematikai esély adott ahhoz, hogy az anyag élővé szerveződése véletlenül létrejöhessen.

Kertai Pál szerint a spontán rendeződés valószínűsége igen kicsiny az anyagi világban. 1 ml oxigén- és nitrogén-molekula keverékében az 1%-os, önkéntes elkülönülésre 10 a 130-adikon évet kellene várni. A Föld valószínű életkora mindössze 10 a 10-ediken év!

Cairns-Smith „The Life Puzzle” című könyvében (1971) szemléletes példával világítja meg a véletlenszerű összerakódás esélyét. Tegyük fel, hogy egy majmot ültetünk az írógép elé. Ez a majom másodpercenként leüt egy betűt. Ha sokáig hagyjuk ügyködni, néhány oldalnyi szövegben már véletlenül is előfordul néhány olyan betűcsoportot, amely megfelel valamilyen rövid, értelmes szónak. Darwinnak „A fajok eredete” című műve első mondatát 10 a 180-adikon év alatt gépelgetné be, csak úgy, vaktában, a titkárnak felcsapott majom. Az egész mű megjelenése kimondhatatlanul sok időt igényelne, ugyanis a terjedelemmel mértani haladvány szerint növekedne az időigény is. Befoghatnánk több majmot is a munkába – azonban, az élő sejt kialakulásának körülményeit figyelembe véve, csak záros létszám dolgozhatna a véletlen alkotáson. Az a helyzet ugyanis, hogy az élő sejtté szervezett anyagoknak, fizikai és kémiai folyamatoknak is ki kell elégíteni az egy helyen, egy időben követelményét – ennek okából a véletlen alakulásban nem akármennyi anyag vehet részt, csak annyi, amennyi normálisan elfér abban a tér-idő szegmensben, amiben a „fejlődés” folyik.

Minden szerencsejáték az adott eseményhez köthető kimenetek véletlen bekövetkezésére épül. Az esélyeket az adott esemény-bekövetkezések valószínűsége szerint lehet meghatározni. A véletlen kombinációból felépülő élet lehetőségét az imént mutattam be. Kimondhatatlanul kicsiny számot ad. Ehhez képest Isten létezésének valószínűsége 50%, a szkeptikus számtan szerint is. Mert vagy van, vagy nincs. Ekkora különbség mellett, azt gondolom, Isten létét már nem hinnünk, hanem kifejezetten tudnunk kell.

Aki a véletlen fejlődésre teszi élete voksát, az több, mint hazardőr. Biztos, hogy veszíteni fog. A magam részéről azt sem értem, mit nyerne, ha véletlenül mégis nyerne… Persze, tudom, él egy olyan felfogás, mi szerint csak a műveletleneknek, tudatlanoknak van szükségük a hitre. Az okos gyerekek a materialista kottát fújják.

Igen érdekes, az előbbi okfejtés illusztrálására alkalmas történet az orvostudományi Nobel-díjas George Wald (1906-1997) esete. Wald sokáig ateista elveket követett. 1954-ben még a következőket közölte a Scientific American hasábjain: „Amikor az élet eredetéről van szó, két lehetőség áll előttünk: teremtés vagy spontán keletkezés. Nincs harmadik út. A spontán keletkezést száz évvel ezelőtt megcáfolták, ez viszont az egyetlen másik következtetéshez – a természetfeletti teremtéshez – vezet. Ezt filozófiai alapon nem fogadhatjuk el, ezért döntünk úgy, hogy inkább elhisszük a lehetetlent: az élet spontán módon, a véletlen által jött létre!” Azután, élete múlásával, tapasztalatai megszerzésével, Wald lelkében is végbement az a változás, ami oly sok természettudósra volt már jellemző. ateistából idealistává vált. 1984-ben a következő írással fejtette ki a világegyetemmel és az élettel kapcsolatos, megváltozott nézőpontját: „…az Elme nem az élet evolúciójának késői hajtása, hanem mindig is az anyagi valóság szülőjeként, forrásaként és feltételeként létezett… az a valami, amiből az anyagi valóság felépül, elméhez kötődő valami. Elme teremtette azt az anyagi univerzumot, amely életet nemz, és olyan lényeket fejleszt végül, melyek képesek a megismerésre és a teremtésre.” Wald eldöntötte magának az idealista-materialista polémiát. A szellem elsőrendűségét vallotta, az anyagot egyértelműen ezen idea termékének tekintette. Úgy látszik, mégsem csak a buták lehetnek idealisták…

Az esélyek latolgatása miatt nem kell messzire mennünk kis hazánkból. Az 1935-ben született, ismert biológus- biokémikus kutatóprofesszorunk, Venetianer Pál, a következőket írta „Molekuláris biológia, tegnap, ma, holnap” című könyvében: „Ha élő sejt (például baktériumsejt) előállítása a cél, akkor csak azt mondhatjuk, hogy ettől még rendkívül messze vagyunk… Sok biológus véleménye szerint azonban erre soha nem fog sor kerülni. Nem azért, mert elvileg lehetetlen, hanem mert a komplexitás (bonyolultság) bizonyos fokán túl az eredmény véletlenszerű, próbálgatással történő elérésének valószínűsége gyakorlatilag nullára csökken. A legnagyobb teljesítményű elektronikus számítógépek sem tudják áttekinteni a sakkjáték összes lehetőségeit, márpedig hol van a sakk komplexitása az élő sejttől?… Az élet keletkezéséről biztosan csak annyit mondhatunk, hogy egyszer megtörtént.”

A közlés különleges értékét az adja, hogy a mű Budapesten jelent meg, 1978-ban. A szerző logikájának súlya nyilvánvalóan összeroppantotta az amúgy nagy vehemenciával működő ateista cenzúra radírozási szándékát.

De poroljuk csak le az egykori evolucionista biológus, Thomas Henry Huxley megfelelő munkáját is egy kissé! Huxley teljes mellszélességgel támogatta Darwin evolúciós elméletét, olyannyira, hogy a „Darwin buldogja” gúnynevet akasztották rá. A Leonard Huxley által jegyzett, s 1903-ban kiadott „Life and letters of Thomas Henry Huxley” című könyvből viszont a következő, igen meglepő kijelentés tárul elénk: „… a teremtés” a szó köznapi értelmében tökéletesen elképzelhető.  Minden nehézség nélkül el tudom képzelni, hogy valamilyen korábbi időszakban ez a világegyetem nem létezett és hogy hat nap alatt jelent meg … valamilyen eleve létező Lény akaratának következtében.”

Anthony Flew (1923-2010) az ateizmus harcos képviselőjének számított, míg meg nem világosodott. Azután jött a felismerés. Először a következő vallomással lepte meg, különösen az őt követő istentagadókat: „A kozmológiai kutatások nyugtalanná teszik az ateistákat. Úgy tűnik, a kutatók olyan tudományos bizonyítékokat mutatnak be, hogy a Világegyetemnek volt kezdete. Én továbbra is ateista maradok, de bevallom, hogy ilyen egyértelmű tudományos eredmények tudatában nekem nehéz védeni a nézeteimet.”

Az idő előrehaladtával, ismeretei gyarapodásával még távolabb került egykori nézeteitől: „A DNS biológiai vizsgálata megmutatta – az élet létrejöttéhez szükséges elrendeződések hihetetlen komplexitása által -, hogy valamilyen intelligenciának szerepet kellett játszania.”

A fizikai Nobel-díjas Robert Andrews Millikan (1868-1953), aki megmérte az elektron töltését, a következőt vallotta ebben a kérdésben: „Számomra felfoghatatlan, hogy egy valóban ateista tudós lehet.” „Nem tudjuk, pontosan hogyan illeszkedünk a Nagy Építő terveibe, és ezekből mennyit bíz ránk. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy illeszkednünk kell a terveibe, egyébként nem volna felelősségérzetünk. Egy teljesen materialista filozófia az ostobaság csúcsa számomra.” Miután odaítélték neki a fizikai Nobel-díjat, a kozmikus sugárzás kutatásának szentelte idejét. Volt alkalma az egekbe nézni, úgy, ahogyan előtte talán senkinek. Álljon itt még egy idézet tőle, ami talán segít tartásunkat megőrizni a nehézségek közepette is, pusztán azzal, hogy a reményt és Isten jóságába vetett bizalmunkat növeli: „Valójában Isten ujjlenyomataira bukkantam az egekben. Egy folyamatosan munkálkodó Teremtőt találtam ott. Tanúsíthatom, hogy a tudomány és Jézus tanításai lenyűgöző egyezést mutatnak: a természet, alapjában véve, jóságos és jó szándékú.”

Nem összeegyeztethetetlen tehát a szellemi és a lelki tudás. Mégis, valahol, valamikor nagyon el lett rontva az egész. Eleinte a természettudományos titkok kutatóit, később a hit és a lélek őrzőit üldözték a másik táborba tartozó, döntési helyzetben lévő vezetők. Szinte bizonyos, hogy az oda-vissza támadások a sekélyes és félreértelmezett tudás talajából fakadhattak. A két oldalnak nem gyilkolnia, hanem támogatnia kellene egymást. Miután Engels és Lenin is bekéredzkedett a cikksorozatba, talán nem köveznek meg érte, ha Martin Luther King (1929-1968) ide vonatkozó gondolatát beidézem: „A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány, tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői.”

Gondolhatnánk, könnyű volt Amerikában így gondolkodni. Lehetséges – ám nem csak gondolhatott erre az összefüggésre valaki. Szentágothai János (1912-1994) magyar akadémikus a következőt mondta ezzel kapcsolatban: „A vallások, ha helyesen fogják fel saját elveiket és tanaikat, arra a kérdésre próbálnak választ adni, hogy mi az értelme, mi a célja az ember létének. A tudomány ezekkel a kérdésekkel eleve nem tud mit kezdeni. Nemhogy nem tudja megválaszolni, de feltenni sem tudja őket.”

Ehhez képest, úgy érzem, a másik oldalon folyik egy szűnni nem akaró kardcsörtetés. Richard Dawkins, az evolúciós elmélet agresszív hirdetője, akit Huxley után, Darwin legújabb őrző-védő kutyájának tartanak, s a „Darwin pitbullja” gúnynévvel illetnek, a következőt nyilatkozta: „Kínzóan, nyomasztóan, halálosan nyilvánvaló, hogy ha a darwinizmus valóban a véletlenen alapulna, nem működhetne. Nem kell matematikusnak vagy fizikusnak lenünk ahhoz, hogy kiszámítsuk: Ahhoz, hogy egy szem, vagy hemoglobin-molekula véletlenszerűen összeálljon, az örökkévalóság is rövid lenne.”

Az ember, amúgy normálisan, azt gondolná, értelmes emberek között itt ér véget a vita. Amikor az egyik félnek elfogy a muníciója, s ráébred, milyen tarthatatlan az álláspontja, csak feladja a meddővé és céltalanná vált civódást! Ám mit gondoljunk arról, aki nem teszi le a fegyvert, hanem csaláshoz folyamodik?

Mert mit is mond Dawkins, az Önző gén és több más, tarthatatlan és valószínűtlen alapokra felépített áltudományos mű szerzője?

„A biológiai tudománynak nem titkolt célja bebizonyítani, hogy ami értelmesen tervezettnek látszik, azt a véletlen hozta létre.”

No! Mi meg itt ülünk, s várjuk, hogy megoldják a tumor, az autoimmun megbetegedések, az allergia, vagy akár csak a köszvény problémáját? Ilyen hozzáállással? Van annyi időnk, hogy kivárjuk?

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>