„… ha az ember léte nem a pénzről szólna”

„… ha az ember léte nem a pénzről szólna”

 

Sok ezer család otthonában gyúltak meg a mögöttünk hagyott vasárnapon az adventi gyertyák. Sok kis apró fény villant fel, s melegséget árasztott szét a szívekben, otthonokban. Vajon összeér-e valaha is ez a sok-sok kis pislákoló gyertyaláng, s elégséges lesz-e ahhoz, hogy a sötétséget messzire űzze? Mert ma a világunkban a sötétség, az embertelenség, a kapzsi pénzhajhászás határoz meg mindent. Haszonlesővé, kiüresedett lelkűvé váltak sokan, s akikben még pislákol is egy parányi kis reménysugár, azok többségét is a mammon kerítette hatalmába. Nézzék meg, micsoda rohamokat indítanak az üzletekbe. Mennyi fölösleges holmit vásárolnak össze. Mennyi értéktelen áru vándorol a kiüresedett lelkű családokba, otthonokba, ahol már nincs is család, otthonnak nem nevezhető az az épület, ahol tető van a fejük fölött. Hideg, rideg, elsivárosodott üzletté vált az emberi lét. Amikor már a pénzintézetek reklámjai úgy csalogatják áldozataikat, hogy be sem kell menni a bankba, ügynökeik otthonaikban keresik fel a pénzt kunyerálókat, akkor, legalább akkor eszmélni kellene! Ugyan miért éri meg a lelketlen, szívtelen bankárnak, hogy akár az otthonokba is kiküldje alkalmazottjait, csak fogadjuk el az általa kínált kölcsönt? Hát nem volt elég a sok-sok pofon? Nem okult, nem tanult itt senki? Nem fogják fel ésszel, hogy minden egyes banki szolgáltatás igénybe vételével saját magunk gúzsbakötését növeljük. A magunk rabszolgasorba süllyesztését! Hiszen a banknak, a bankárnak nincs és nem is volt pénze. Értéket soha nem állított elő. A hozzá bevitt forintjainkat osztja szét, magas kamatra, amelyet lefölöz és a haszonból újabb hasznot termel. Számolják ki, hogy a világon fellelhető összes tartozás vajon mekkora értékkel bír? Ennyi pénz, ennyi mögöttes érték nem is létezik. Mindez csupán egy virtuális rabiga, amelybe az emberiséget belehajszolták, s nem képesek kilépni belőle, mert nem hiszik el, hogy van élet a mammonimádaton túl is. Advent a lelki megtisztulás hónapja, amikor az ember befelé fordulva igyekszik elcsendesedni, s önmaga lelkét megvizsgálva az élet értelméről elgondolkodni. Úgy gondolják, hogy ezt a lelki önvizsgálatot a multi kínálta szennyel helyettesíteni lehet? Hogy a szeretetet, az egymásra való figyelmet, az emberhez méltó életformát holmi kacattal, műanyag szeméttel meg lehet váltani? Hát miben különböznek ettől a hazug búcsúcédulák? Nem ugyanezt teszi a ma hitetlen, kiüresedett lelkű emberisége is? Megvásárolná a hitet, a szeretetet, a lelki nyugalmat? Szerencsére ez az, ami pénzre nem váltható át. Ha legalább így, decemberben körbe néznének, hogy mennyi értelmetlen, felesleges, emberiség ellenes szennyet, kacatot halmoznak fel, csupán a saját otthonaikban, rádöbbenhetnének, hogy gyakorlatilag ki-ki az önmaga hitének/hitetlenségének a foglya. Még a legszegényebbnek mondott hajlékban is akad fölösleges holmi, amely ilyen sorsra juttatta lakóját. Hiszen az élethez, a boldoguláshoz, az egymásért való léthez nincs szükség semmiféle bálványra, luxusnak vélt tárgyakra, eszközökre, étel-ital utánzatokra. Azt a sok-sok elfecsérelt időt, amelyet ezeknek a léleknyomorító tárgyaknak a megszerzésére fordítunk, ha egymásra figyelve, egymásért élve töltenénk, akkor nem volna, nem lehetne ennyire beteg a természet, az emberiség, a világ. Nem lehet elégszer leírni, hogy soha ne fölülről várják a segítséget, mert minél magasabbra kapaszkodott fel valaki, annál süketebbé, érzéketlenebbé vált az alanta levők iránt. Ki-ki saját lelkét vizsgálja, saját környezetét javítsa, szépítse, a maga portáját seperje tisztára. Ha csak ennyit teszünk, már valóban igaz, hogy a mindenséggel mérhetjük magunkat, hiszen addig senkinek sincs joga megszólni a másikat, amíg önnön maga is bort iszik, de másnak vizet prédikál. Hagyjuk most a sok hazug, hazaáruló, emberiség ellenes, tömeggyilkosságban részt vevő, avagy ahhoz asszisztáló politikusokat, az őket irányító pénz urait és az ő talpaikat nyaldosó sisera hadukat! Most csendesedjünk el és halljuk meg a lélek hangját. Figyeljünk önmagunkra, forduljunk azok felé, akik hasonlóan hozzánk, a megtisztulás útjára léptek. Segítsük, hogy minél többen erre az útra találjanak, s higgyük, hogy ez a figyelem, ez az egymásra figyelő, egymást segítő változás képes lesz a sötét erők uszályából kifogni a szelet. Ma ezek a hamis próféták a sarokba szorított patkányhoz hasonlatosak. Eltorzult agyukkal, mérhetetlen szerzési vágyukkal már képtelenek látni, meglátni azt, hogy a világot a pusztulásba hajszolták, hogy a szakadék szélére került az emberiség. Legalább mi ne adjuk meg nekik azt a könnyítést, hogy önként ugrunk a mélybe. Addig, amíg erőnk van a szépre, a jóra, az igazra, mindig reményünk is marad, hogy az adventi gyertyafények ereje erősebb a fegyverek torkolattűzénél, a bombák vakító fényénél, a ballisztikus rakéták gyilkos lángjánál.

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>