Harmóniában 103. – Nostradamus XXVI.

Harmóniában 103.

Nostradamus XXVI.

 

A Nostradamus által előre látott, XVIII. század végi közhangulatról, eseménysorról, álljon itt még az I. 14-es négysorosa:

„De gent esclave chansons, chants et requestes

Captifs par Princes et Seigneur aux prisons.

A l’avenir par idiots sans testes,

Seront recus par divines oraisons.”

Magyarul:

„A leigázott népből dalok, énekek és követelések szólnak,

Mikor hercegeket és urakat fogva tartanak.

Kicsit később majd fejnélküli idióták

Követik őket, az istenként imádottak.”

Az első két sor a forradalmi idők hangulatát vetíti előre. A szolgasorban tengődők panasza száll, a régi rendszer megbukott, prominens képviselői börtönben tengődnek.

A harmadik-negyedik sor félreérhetetlen utalás a forradalmi idők „népszerű” kivégző-eszközére, a guillotine-ra. A fejnélküli idióták kifejezés itt is kettős jelentést hordoz. Egyrészről az érintettek felkészültségére, intézkedéseik színvonalára célozhat a szerző, másrészt pedig a sorsuk beteljesedésére, lefejezésükre. Azt mondták a terror idejére vonatkoztatva, hogy „a forradalom felfalja a saját gyermekeit”. Nyilvánvaló, hogy az istenként imádottak kifejezéssel azokat illeti a jós. A fejnélküli idióták talán kicsit erős meghatározás, de mit mondhatnánk azokról, akik erős felindulásukban olyan társadalmi rendszert építettek maguk köré, ami az ő életüket is elfújta, mint egy gyertyalángot?

A VII. 14-es jósvers is meglehetősen szemléletesen tárja elénk a forradalmi korszak változásait, történéseit:

„Faux esposer viendra topographie,

Seront les cruches des monuments ouvertes :

Pulluler secte, saincte philosophie,

Pour blanches, noires, et pour antiques verts.”

Vagyis:

„Hamis térképeket mutogatnak majd,

a síremlékek urnáit feltörik.

Szekták, szent filozófiák terjednek,

régi helyett új, fehér helyett fekete.”

Arról már írtam, hogy az egyház ingó- és ingatlan vagyona miként vált a történelem martalékává abban az időben. Arról viszont még nem volt szó, hogy a Nemzetgyűlés, a térképek átrajzolásával, miként avatkozott bele, igen durván, az Egyház működésébe. Új közigazgatási törvényt hoztak, mely elavultnak találta az addigi megye-beosztást, s új megyerendszert hívott életre. Ezzel egyidejűleg megreformálták az egyházmegyék határait is. Oly módon, hogy ötven püspökséget és mintegy négyezer plébániát megszüntettek. Megrendítő erejű csapás volt ez a katolikusok hitélete számára.

Persze, erre mondhatná bárki, hogy az újonnan rajzolt térképet lehet keménynek, szigorúnak, esetleg drasztikusnak nevezni, de mitől hamis?

Mindössze attól, hogy az államnak nem volt joga beleszólni az egyházmegyék területi elhelyezkedésébe. Egyházmegye alapítása (következésképpen összevonása vagy megszüntetése is) kizárólag Róma fennhatósága alá tartozott. Így hát az illetéktelen kezek által rajzolt új térképek nem csak gonoszak, de hamisak is voltak – nem a döntésre jogosult akaratát fejezték ki.

A sírhelyek feldúlására, a kegyelet megsértésére számos példa maradt fenn azokból az időkből.

A forradalmi terror őrjöngése alatt, 1793. október 14-én, több királysírt meggyaláztak. A Saint-Denis székesegyházat sem kímélték. A Bourbonok kriptáját feltörték, az ott talált maradványokat a templomból elvitték, s egy jeltelen tömegsírba dobták.

Ezt a fejleményt talán nem is volt nagyon nehéz előre látnia Nostradamusnak, hiszen 1791 nyarán az ő sírját i feldúlták a „forradalmi erők”. A helyi lakosság viszont annyira felháborodott ezen, hogy a hatóságok kénytelenek voltak összegyűjteni földi maradványait, s a mostani, végleges helyükre temetni azokat.

A szekták, ellenvallások terjedésébe nem kell különösebben belemerülnünk, egyik korábbi részben már megemlékeztem a Robespierre által bevezetett új államvallásról, melynek maga a véreskezű politikus volt első főpapja.

A vers utolsó sora, a maga antagonisztikus ellentét-párjaival, a változások mértékét jelzi előre.

Lassan oda jutunk, hogy a forradalom minden fordulatát megbeszéljük, csak a megbuktatott rezsim vezetőjéről és környezetéről nem ejtünk szót. Mi történt XVI. Lajos királlyal és családjával? Az ő sorsukból vajon látott-e valamit előre Nostradamus?

Ha már szóba hoztam 1791 nyarát, akkor most innét folytatom. Mégpedig a IX. 20-as besorolású jósverssel.

„De nuict viendra par la forest de Reines,

Deux pars, vaultorte, Herne la pierre blanche,

Le moyne noir en gris dedans Varennes

Esleu Cap. cause tempeste, feu, sang tranche.”

Magyarul:

„Éjjel kél majd át a Reines-i erdőn

a két pár, körülményes úton, királynő, fehér kő,

a fekete barát szürkében Varennes felé

választott Capet, vihart okozó, tűz, vér, bárd.”

  1. június 20-át írtak, amikor a fenti, akkor már majdnem két és fél évszázados jóslat beteljesedésnek indult. A jogkörében erősen korlátozott XVI. Lajos király 1789. október 6. óta a Tuileriákban élt, mintegy házi őrizetben. Az átalakuló társadalom új vezetése csak korlátozott végrehajtói jogot és bizonyos kérdésekre kiterjedő vétójogot hagyott az egykori teljhatalmú uralkodó kezén. Emiatt azután a király és a Nemzetgyűlés viszonya folyamatosan feszültségekkel volt terhelt.

XVI. Lajosnak ennél is nagyobb gondot okozott, hogy az alkotmányos monarchistákkal sem tudott együttműködni. Az idő előre haladtával már csak külső segítségben, idegen hatalom intervenciójában bízhatott. Reményei megerősödtek, amikor 1790 őszén az osztrákok visszaállították uralmukat Belgiumban. Okkal-joggal várhatta segítségüket, hiszen felesége, Marie Antoinette, az osztrák uralkodóház sarja volt.

Titkos diplomáciai lépéseket tett hát a rokonságát képező hatalom képviselői felé.

Hitvese sem pazarolta hiábavalóságokra idejét. 1790 végén Mirabeu gróffal, a Nemzetgyűlés mérsékelt szárnyának vezetőjével kezdett tárgyalásokat a korona tekintélyének helyreállítása érdekében. Ám nem bízott igazán a grófban, s nem követte tanácsait. Később meg már nem is volt mit követnie, mert Mirabeu 1791 áprilisában elhunyt. A királynénak új szövetségest kellett találnia.

Mária Antónia így bukkant rá egy emigráns royalista csoportra, akik úgy vélték, legjobb lesz, ha a királyi pár elhagyja Párizst, s ennek megvalósítására megtervezték és előkészítették a szökést.

La Fayette márki népszerűsége időközben erősen megcsappant, az ellenzéki sajtó pedig szellőztetni kezdte a király titkos külföldi kapcsolatairól szerzett értesüléseit. A helyzet egyre forróbbá vált a Tuileriákban, az uralkodói párnak a személyes biztonsága is veszélyben forgott már.

A szökési tervet a megvalósítás talajára helyezték.

Szerencsétlenségükre, amatőr módon.

  1. június 20-án indultak útnak – egy nappal később, mint azt tervezték. A késés udvari etikett-kérdések miatt következett be (!). Úti céljuk a németalföldi osztrák határon fekvő Montmédy erődjének elérése volt, melyet akkor royalista, királyhű alakulatok birtokoltak. Útjuk valóban a Reines-i erdőn át vezetett.

Vannak, akik egy párként értelmezik a második sor elejét. Pedig két párként felfogva is teljesen pontos Nostradamus jóslata: a királyt és a királynét e végzetessé vált útjára elkísérte Madame Tourzel és Count Fersen. A „Herne” kifejezést a téma kutatói általában a Reine (királynő) szó torz anagrammájaként azonosítják.

A fehér kőre kétféle megoldás is tartja magát. Az egyik szerint a tárgyban érintett vidék, Champagne mészkőszikláira utal. A másik azt tartja, hogy Mária Antónia ez alkalommal viselt öltözékét jelöli – a királyné ugyanis fehérben utazott ekkor. (Nostradamust ismerve (?), mindkettő is lehet egyszerre – nem ez lenne az első dupla értelmű sora.)

A harmadik sorban előálló fekete barátot (vagy szerzetest) sokféleképpen magyarázzák. Van, aki szerint XVI. Lajos visszahúzódó, szemérmes természetére utal a kép. Mások azt mondják, a „noir” a „Roi” anagrammája. Ez esetben a szóösszetétel nagyjából a „kisebb király” jelentést hordozná. Ha figyelembe vesszük, amit a hatalom megnyirbálásnál írtam, még ez is helyén való lehet.

Ami viszont teljesen megdöbbentő: a menekülő király ruházatát, csakúgy, mint a feleségéét, pontosan eltalálta a szerző. XVI. Lajos szürke öltözetben mentette életét a Reines-i erdőn át.

Ahogyan a helyet is. Június 23-án Varennes volt a település, ahol be kellett fejezniük menekülésüket. Fatális véletlen-e vagy balfácánság? Az egyébként visszafogott természetű uralkodó a kulináris élvezeteknek nem tudott ellenállni. Ezen az estén is azért kellett megállniuk, mert – bár rendesen fel voltak pakolva mindenféle élelemmel – Lajos király megéhezett, s másra vágyott, mint ami a poggyászban volt található.

Csakhogy, szerencsétlenségére, Jean-Baptiste Drouet polgártárs, a postamester (akkor még a postaállomásokon is cserélhettek lovat, s megpihenhettek az utazók) felismerte az uralkodót, s értesítette a forradalmi karhatalmat. (Abban vita van, hogy az arany écura vert képmáshoz vagy az assignatákra nyomtatott portréhoz találta-e hasonlatosnak az utast, de tény, hogy sikeresen azonosította szerencsétlent.)

Varennes városában, mintegy 50 kilométerre a kitűzött céltól, a szabadságtól, az élettől – megbukott a királyi pár szökése kísérlete.

Visszaszállították őket Párizsba. Rettenetesen megalázó helyzetbe kerültek. A király megdöbbenve tapasztalta azt a haragot, gyűlöletet, mely visszatérésükkor körülvette. Ha a Nemzetgyűlés néhány tagja nem megy eléjük, talán még meg is lincselték volna őket. Mindenki a forradalommal való szembefordulásként értékelte menekülési próbálkozásukat.

Végzetesen megromlott viszonyuk a törvényhozás tagjaival is, s végső soron ez vezetett számukra a Temple börtönéig, majd onnét egészen a nyaktilóig. De addig még sokat kellett szenvedniük, mely megpróbáltatásokból jó néhányat Nostradamus előre meglátott…

Már csak arra kellene választ találnunk, miért is volt választott a Capet(ing) család leszármazottja.

Mint tudjuk, a francia feudalizmusban (is) a nemesi rangot, címet, uralkodói jogkört általában örökölték, s csak kevés esetben volt szükség és lehetőség választásra – XVI. Lajos esetében pedig éppen nem. Édesapja 1765. december 26-án hunyt el tuberkulózisban, édesanyja 1767. március 13-án követte férjét, ugyanabban a betegségben kimúlva. Így lett ő a nagyapja, XV. Lajos örököse, majd, 1774. május 14-én, Franciaország királya, vita, harc és választás nélkül.

Tévedett volna Nostradamus?

Bizony, nem.

Az időközben lezajlott forradalom, s az életbe léptetett új Alkotmány, mit Lajos is kézjegyével szentesített, akként rendelkezett, hogy a király attól kezdve az állam első tisztségviselője, kinek hatalma a nép akaratából fakad. Vagyis, attól kezdve nem öröksége, kiváltsága nyomán király, hanem a nép választottjaként!

Értelemszerűen, e tisztségétől a nép bármikor meg is foszthatta ettől kezdve. Ami meg is történt, de ne szaladjunk annyira előre a királyi sors elbeszélésében…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>