Harmóniában 115. – Nostradamus XXXVIII.

Harmóniában 115.

Nostradamus XXXVIII.

 

Idézzük fel még egyszer a IV.75. centuriát!

 „A harckészültség kimerüléshez vezet,

az ellenség vezére arat győzelmet.

A hátvédnek hagyott gárda védelemben,

a legyengültek elhullanak a fehér térségen.”

Nostradamus az első két sorban megjósolta tehát az orosz hadvezetés halogató, csatát kerülő taktikáját, mely az ellátatlanság, a rossz időjárási viszonyok és a Grande Armée-ra támadó járványos megbetegedések közepette a francia sereg bukásához, az oroszok győzelméhez vezetett. Ebben a kontextusban vajon miről beszél a harmadik és negyedik verssor?

A történet jobb megértését feltétlenül segíti az időrendiség betartása. Született egy olyan jósvers is, a IV.82-es, mely arról az időről beszél, mely a IV.75-öst közvetlenül megelőzi.

„Amas s’approche venant d’Esclavonie,

L’Olestant vieux cité ruynera:

Fort désolée verra la Romanie,

Puis la grand flamme estaindre ne sçaura,”

Vagyis:

„Tömeg közelít Szlavóniából,

a Pusztító az öreg várost rombolja:

teljesen elhagyottnak látja Romániáját,

de nem tudja, hogyan oltsa el a lángokat.”

Az első sorban jelzett, közelítő tömeg minden további nélkül felfogható az Oroszország ellen vonuló francia seregnek. Mint az előző részben írtam, minden addigi idők legnagyobb katonai erejét mozgósította Napóleon, amikor a 615.000 katonát hadrendbe állította. De mi köze ehhez Szlavóniának (Esclavonie), ami tudvalévőleg a magyar Délvidék része volt?

A helyszín értelmezéséhez kicsit szélesebb horizonton kell értelmeznünk a szerző megjelölését. Azt gondolom, akkor járunk legközelebb a megfejtéshez, ha a Szlavónia kifejezést, egyelőre területi megkötés nélkül, mint „szláv földet” fogjuk fel. Olyan, szlávok által lakott helynek azonosítjuk, melyre pontosabb megnevezést nem tud – vagy nem akar alkalmazni Nostradamus.

Amit biztosra vehetünk: az Oroszország elleni hadjárat előkészítése során Kelet-Poroszországban és a Varsói Nagyhercegségben alakította ki támadása bázisait, itt vonta össze haderejét. De a dolgok lényegét tekintve, hogyan is kell értékelnünk ezt a felvonulási területet?

Lengyelország, ezeréves történelme során, igen sokat szenvedett. Területét át- meg átszabták a brandenburgiakkal, oroszokkal, ukránokkal és a Német Lovagrenddel vívott harcok, olykor a belső viszály, a polgárháború következményei. Történetünk szempontjából a XVIII. század második felének fejleményei a mértékadóak, ezek alapján állapíthatjuk meg, miért a Szlavónia nevet alkalmazta a próféta Lengyelország helyett.

1385-től 1795-ig az ország lengyel-litván nemzetközösségi unióként létezett. A fokozatosan növekvő porosz fenyegetettség miatt a lengyel politika erősen orosz orientációt vett fel. A XVIII. század közepétől az államalakulat már nem is volt szuverénnek tekinthető, mivel gyakorlatilag az orosz cár nevezte ki a lengyel királyokat. Modern szóhasználattal élve: Oroszország bábállama lett az unió.

A súlyos gondokat azután a Repnyin által szorgalmazott szabad vallásgyakorláshoz kötődő, a Bari Konföderáció által kirobbantott orosz-ellenes háború (1768-1772) okozta. Nagy Katalin cárnő elhatározta a lengyel-litván unió felosztását, ehhez azonban maga mellé kellett állítania Ausztriát. A konföderáció gyengén felszerelt és rosszul irányított alakulatainak felmorzsolása után, 1772. február 6-án Szentpétervárott, majd február 19-én, Bécsben, a poroszok, osztrákok és oroszok egyezményt kötöttek a lengyel-litván nemzetközösség területi felosztásáról. Ezt követően csapataik bevonultak a legyőzött országba, s elfoglalták az egyezményben számukra kijelölt tartományokat.

Az 1788-1792 között hatalmat gyakorló nagy szejm 1791-ben új alkotmányt hozott a maradék országnak, a Május 3-i Alkotmányt, mely államformaként az alkotmányos monarchiát léptette életbe. Mivel a reform nyomán a lengyel-litván unió megerősödése, megújulása előtt tér nyílt, az első felosztásban érintett szomszédok akcióba léptek. A cárnő 1792-ben katonai támadást indított a lengyel-litván államközösség ellen. Ausztria semleges maradt, Poroszország pedig elárulta a szövetségesének számító alkotmányozó erőket. A második területi felosztást követően az 1772 előtti lakosságnak mindössze 1/3 része maradt az összezsugorodott lengyel határok között.

  1. március 24-én lépett ki a történelem színpadára Tadeusz Kosciuszko, a lengyel, a litván, a fehérorosz és az amerikai nemzetek hőse. Krakkó piacterén ünnepélyes esküt tett a fegyveres erők vezetésére az orosz birodalom ellen. Úgy tartják, a lengyelek e naptól kezdve tisztelegnek két ujjal – a becsület és a Haza jelképét mutatva. Közel nyolc hónapon át, november 16-ig tartotta magát szabadságharcuk. Ekkor a felkelés zászlai a földre hulltak, a lengyel szabadság ügye elbukott.

11 hónap múlva, 1795. október 24-én, Oroszország, Poroszország és Ausztria aláírta a lengyelek földjét felosztó harmadik, végső egyezményt. A három paktum végrehajtása során Ausztria 129.000 négyzetkilométert szállt meg, 3,8 millió lakost tett alattvalójává, Poroszország 148 ezer négyzetkilométert, 2,7 millió lakossal kebelezett be. Oroszországra szállt 471 ezer négyzetkilométer, 6 millió lakossal.

Ezek után nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy az elnyomott lengyelek Napóleon feltétlen hívei lettek. A császár pedig (bár nem önzetlenül) figyelemmel volt jogos igényeikre. A negyedik koalíciós háborút lezáró tilsiti békeszerződésben (1807) a főleg Kelet-Poroszországtól visszavett területeken megszervezte a Varsói Nagyhercegséget, mely perszonáluniót alkotott az ugyancsak Napóleon által kreált  Szász Királysággal. 1809-ben, az ötödik koalíciós háború után, Oroszországtól visszavett földekkel növelték területét.

Ez volt hát a térség, ahonnét Napóleon oroszországi hadjáratát megindította 1812 nyarán. Minek is nevezhette volna Nostradamus? Annak, ami a lényegét leginkább kifejezi: a szlávok földjének, mely annyi gazdát cserélt ezekben a sorsfordító történelmi időkben.

A pusztító és az öreg város lerombolása sokkal szorosabban kötődik Napóleonhoz, mint azt hinnénk. A császár életútját taglaló egyik korábbi részben már megírtam, milyen félelmetes és fura névnek találta Nostradamus az új uralkodó nevét. (A Vendóme-oszlopon olvasható Neapolio, görögül Apollion, héberül Abaddon összefüggésre utalok, ami magyarul Új  Pusztítót takar.)

A Nostradamus által megnevezett Pusztító tehát az Új Pusztító, vagyis Napóleon. De mi lehet az öreg város?

Moszkvát 1147-ben említik először okiraton. 1156-ban Jurij Dolgorukij fejedelem cölöpökkel és vizesárokkal erődíti meg. Ezután az orosz állam központja lesz, egészen 1712-ig, amikor is Nagy Péter az 1703-ban általa alapított új várost fővárossá tette. (A róla elnevezett Szentpétervárt.) A napóleoni hadjárat idején tehát éppen egy évszázada volt annak, hogy Moszkva már nem az orosz törvényhozás központja. Ezzel együtt viszont az is igaz, hogy méltán hívhatja a jós „régi városnak”.

Azután pedig azért is nevezhette „öreg városnak”, mert Moszkva, bár többször elpusztult történelme folyamán, mindig az orosz építészeti hagyományok szerint lett újjáépítve. Mindig megőrizte azt a régi hagyatékot, mely a múltban jellemezte arculatát. Szentpétervár, ezzel szemben, teljesen nyugati mintára épült fel, Nagy Péter személyes irányítása és részvétele mellett. Fényűzés, pompa és gazdagság jellemezte az új, Néva partján fekvő várost. A közelében épült Petrodvorecet „észak Versaillesének” is szokták emlegetni. Sokkoló erővel ható újszerűsége miatt a konvencionális értékek mentén gondolkodó oroszok nem is vették szívesen, hogy ez, a lelkületüktől oly távol álló új város lett az állam székhelye.

A verssort alátámasztó tény az is, hogy 1812. szeptember 14-én, a borogyinói ütközet után egy héttel, minden jelentős ellenállás nélkül, Bonaparte bevonulhatott Moszkvába, a régi városba. A lakosság már korábban kiürítette és elhagyta otthonait. Néhány órával a franciák érkezése után tűz ütött ki, mely rövid idő alatt pusztító tűzvésszé nőtte ki magát. Az akkori házak túlnyomó része fából épült, tehát esély sem volt a lángok megfékezésére. A házak több mint 2/3 része a tűz martaléka lett.

Valószínű, hogy az otthonaikból kényszerűen távozó helybéliek gyújtották fel a várost, s nem az újonnan érkezett hódítók. A franciák között az a szóbeszéd terjengetett, hogy Fjodor Rosztopcsin parancsnok adott utasítást a gyújtogatásra. Azt is tudni vélték, hogy szeptember 12-én több moszkvai polgárt halálra ítéltek a gyújtogatás vádjával.

Ezt látszik alátámasztani az is például, hogy nem csak a katonák lakhatására szolgáló épületek hamvadtak el, hanem az ellátás szempontjából nélkülözhetetlen fővárosi élelmiszerraktárak is. Se koszt, se kvártély – e beállott helyzet kísértetiesen egybecsengett az orosz hadvezetés (Barclay de Tolly, majd Kutuzov tábornok) által addig is sikerrel alkalmazott „felperzselt föld” taktikájával.

Napóleon egy későbbi levelében Sándor cárt és a városparancsnokot vádolta a tűzvész okozásával, ám ők ezt határozottan visszautasították. Lev Tolsztoj úgy vélte, a katasztrófát az elmenekülő városlakók őrizetlenül hagyott tűzhelyei okozták.

Később a démonizált megszállókat is meggyanúsították Moszkva felégetésével – bár tény, hogy a legkevesebb érdekük nekik fűződött a csapás előidézéséhez. A franciákra ugyanis iszonyatos nélkülözés várt Moszkva füstölgő romjai között.

Napóleon számításai semmilyen szempontból nem váltak valóra.

  1. Sándor cár és az orosz hadvezetés válaszra sem méltatta ajánlatát. Ő mégis elvesztegetett egy hónapot a füstölgő romok között, s csak október közepén kezdte meg visszavonulását. Az egyre súlyosbodó ellátási nehézségek és a közeledő cári csapatok manőverezései kényszerítették erre a lépésre. Mire várt?

Van, aki szerint a szokatlanul meleg őszi idő tévesztette meg. Én ezt nem értem – nyárra ősz jön, télre tavasz – az évszakok kérlelhetetlenül váltják egymást, még akkor is, ha olykor évszaktól eltérő időjárást élünk meg hosszabb-rövidebb ideig. Talán a forradalmi francia naptár zavarta meg természetes észjárását?

Hadvezéri zsenialitásába vetett gyermekkori hitemet ezen a ponton egyébként aláássa néhány (számomra) érthetetlen történés ezen a ponton. Egyikük ez a hónapnyi időre kinyúló tétlen várakozás. Ám ezt megelőzően, a hadjárat indításának időpontja is erősen aggályos. Vajon miért várakozott olyan sokáig az indulással? Miért várta be június közepét? Hogy a kor közlekedési lehetőségeit figyelembe véve – biztosan ott érje őket az orosz tél?

A harmadik, legsúlyosabb aggályom: egyáltalán, mit keresett Moszkvában? Mint fent írtam, az „öreg város” már egy évszázada nem volt az oroszok fővárosa! Elfoglalásától nem remélhette a cár kapitulációját!

Nem tudta, hol van az orosz államigazgatás központja?

Van, aki szerint Moszkvát azért akarta elfoglalni, mert az évszázaddal korábbi szerepcsere után is az maradt a vallási élet központja. Komolyan gondolhatja valaki is, hogy a főpátriárka megtörésére igyekezett Napóleon? S ha így van, akkor miért a cártól várt választ ajánlatára?

Én úgy látom, rossz időben, rossz irányba nyomult, s rengeteg időt vesztegetett el számára értéktelen, rossz helyen. Azután meg csak bámulta az ő üres Romániáját.

Hogy például Románia hogy jön ide, azt majd a következő részben elbeszélem.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>