Harmóniában 12. – Hullámok hátán

Harmóniában 12.

Hullámok hátán

 

Az előző részben bemutatott hiperbola lefutási vonalán külső térként jelöltem meg a végső, keskeny területet. Így is gondolom, vagyis szerintem a tér nem más, mint a nagyon kicsiny frekvenciájú, következésképpen igen nagy hullámhosszú elektromágneses hullám. Felszínes közelítésben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a mérhető, nagy frekvenciájú hullámok lehetnek „valódi” hullámok. A fizika azonban nem jelöl meg minimum-frekvenciát, vagy maximált hullámhosszat a hullám definíciójában – tehát az 1 év periódusidejű hullám is hullám, ha a többi, hullámmal kapcsolatos kritériumot kielégíti. (Például: szabályos és periodikusan ismétlődő lefutás.)

Rögtön vegyük is példának a fent körülírt hullámot. Feltétlenül igaz rá a következő összefüggés: f*λ = c. Azaz, fénysebességgel száguld, mint a sűrűbb hullámtarajú testvérei. Ha tehát periódusideje 1 év, akkor hullámhossza 1 fényév, frekvenciája pedig 1/31.556.925, azaz 3,169*10-8 Hz (tropikus év hossza szerint számolva).

Vessük össze a vörös fény és a „fényéves” hullámunk energiáját! A fizika szerint Q (E) = h*f. A képletben a h a Planck-állandó, f pedig a frekvencia. Teljesen világos, hogy a kvantumok energia-tartalma a frekvenciák szerint aránylik egymáshoz. A 750 nanométer hullámhosszú fény frekvenciája 3,997*1014 Hz, vagyis 399,7 Terahertz.”Ultrahosszú” hullámunk frekvenciája a fentebb számított 3,169*10-8 Hz, azaz 316,9 mikrohertz. A láthatósági skála alján helyet foglaló vörös sugárzás kvantált energiája tehát 1,261*1022-szerese az éves periódus-idejű hulláménak.

A XX. században, az energia számítására, az Einstein-formula használata vált általánosan elfogadottá. Eszerint E = mc2. Ha a tömeget akarjuk kifejezni belőle, a m = E/c2 alakhoz jutunk. Innét megint nagyon könnyű belátnunk, hogy a vörös fény és a „ultrahosszú hullám” tömege a fentebb számolt, kvantált energia-tartalom szerint aránylik egymáshoz. A vörös fény energia-tartalma 2,649*10-19 J (Joule), azaz 1,653 eV (elektronvolt).     Az Einstein-formula 2,947*10-33 gramm tömeget ad megoldásként. Az „ultrahosszú hullám” tömege pedig 2,336*10-52 grammra jön ki.

Az „ultrahosszú” hullámok sokaságából építsünk fel egy kompakt sugárkévét!

Tételezzük fel, hogy párhuzamos elrendezésben, egymástól 0,1 nanométer távolságra, x, y és z irányba futva, ezek építik fel a teret.(A sugarak fele-fele szemben halad egymással – fel-le, előre-hátra, jobbra-balra.) Ebből következik, hogy 1 m2 felületben 1020 hullám fut, egy m3 térfogatban tehát 3*1020 sugár száguld, a három merőleges irányban. Ahhoz, hogy a megadott 0,1 nanométernél nagyobb folytonossági hiány ne keletkezzen a „szövetben”, másodpercenként 1010 sugárnak kell követnie egymást minden pályán. Ez irányonként és négyzetméterenként, 1030, a teljes 1 m3-es térben 3*1030 hullám átfutását jelenti, másodpercenként. Így épülne fel a modell szerinti, elméleti vákuum.

Egy adott pillanatban, a vákuum 1 m3-ében fellelhető összes tömeg 7,008*10-22 gramm, az összes energia pedig 6,299*10-15 Joule. Az energia önmagában nem hasznosítható, mivel vektoriális eredője, az ellentétes irányok miatt, zérus. De láthatjuk, hogy a tér valóban nem semmi!

A 0,1 nanométernél nagyobb kiterjedésű test áthaladása esetén a közegellenállás jelensége lép fel. A hullámok térhálóját ugyanis szét kell hajtania, mint egy függönyt, ahhoz, hogy a következő térszeletbe léphessen. Minél nagyobb sebességgel halad, annál több „függöny-anyag” gyűrődik össze előtte, lassítva ezzel továbbhaladását.

A fény és a többi elektromágneses sugárzás hogyan képes fénysebességgel haladni ebben a térhálóban? Úgy, hogy „távíró-vezetékként” használják a szerkezetét. A belépési pontban ”feltranszformálják” a lassú hullámot a saját frekvenciájukra, a kilépési pontnál pedig megszüntetik ezt a transzformációt – az „ultrahosszú” hullám a saját karakterisztikája szerint fut tovább. A téralkotás szempontjából nem lényeges, hogy a szövetet alkotó sugárzás milyen frekvenciával bír. Más kérdés, hogy a külső tér alkotásában többségükben azok a rezgések vesznek részt, melyek, alacsony energiatartalmuk miatt, már nem képesek belső tereket kiépíteni.

A valóságban persze nem ilyen ideális a hullámok lefutása, mint a példabeli esetben. A téralkotó hullámok ütközhetnek, interferálhatnak egymással. Ezek a találkozások a klasszikus hullámtani jelenségeket produkálják: kioltásokat, erősítéseket, irányváltásokat. A térerősség ilyenformán a szó szoros értelmében is értelmet nyerhet. (Az adatok csak a szemléltetés okán kerültek bemutatásra – még senki sem mérte meg a „lassú hullámok” ciklusidejét. Sokan talán még el sem hiszik, hogy ezek létezhetnek. Valószínűleg tetszőleges frekvencia-hullámhossz értéket vehetnek fel, az „ultrahosszú” tartományban.)

A csillagászok azon kijelentése, hogy az Univerzum fénysebességgel tágul, ezzel a modellel egyfajta magyarázatot is kapott. A fénysebességgel mozgó ultrahosszú hullámok fénysebességgel építik a teret.

Joggal vetődik fel a kérdés: hová lett a vörös szín hullámában megnyilvánuló tömeg és a lassú hullám tömegének különbsége? Úgy vélem, a tömegdefektus által kifejezhető energia „áttételezése” tartotta rezgésben az anyag-energia megnyilvánulás magasabb rezgéstartományhoz tartozó hullámait. Azt sem zárhatjuk ki, hogy speciális körülmények között, „hullámhasadás” következményeként, a magasabb frekvenciájú (ennélfogva nagyobb tömeg-momentumú) hullámok több ultrahosszú hullám formájában hagyhatják el a belső teret, ütemes tér-épülést eredményezve ezáltal. Tekintve, hogy anyag és energia el nem vész, csak átalakul – a kronoszok felnyílásából kilépő, végtelenhez közeli rezgésszámú és energiájú α/α hullámok, több áttételen keresztül, az ω/ω, közel végtelen hullámhosszúságú, téralkotó hullámokká válnak, tehát térré transzformálják át kezdeti energiájukat és tömeg-momentumukat.

A következőképpen modellezhetjük a szingularitás – anyag – energia – tér evolúció egyes szakaszait, hullám-jellemzők segítségével:

 

Megnevezés Átlagos frekvencia Átlagos hullámhossz Megjegyzés
Szingularitás 0 A Tér-emtés előtti állapot, a végtelen és a 0 miatt emberi elmével igazából fel nem fogható megnyilvánulás.
Első kronosz-nyílás ∞ – 1/∞ 0+1/∞ A Tér-emtés kezdeti pillanat, az ős-szingularitás elnyerte a legkisebb kiterjedését, megjelenik a környezet, mint jelenség.
Anyag ∞ – n/∞ 0 + n/∞ Megjelennek azok a minőségek, melyek környezetüktől elhatárolt módon, „töményen” hordozzák az anyag-energia momentumot.
Energia ∞ – xn/∞ 0 + xn/∞ Tovább „hígul” a kezdeti állapot, a csökkent anyag-energia momentumú rezgések alapvetően az anyagi részecskéket határolják el egymástól.
Belső tér 0 + xn/∞ ∞ – xn/∞ Ha a koronoszból azonnal energia szabadul fel, mellette viszonylag nagy frekvenciájú térhullám lép ki.
Külső tér 0 + n/∞ ∞ – n/∞ Amennyiben a kronosz szétválásának egyik terméke magas tömeg-momentumú anyag, mellette alacsony frekvenciájú térhullámok távoznak.
Utolsó E-kvantum 0 + 1/∞ ∞ – 1/∞ A legutolsó, még kvantáltnak tekinthető energia továbbrezgésének fázisa – az emberi elmével felfogható Univerzum túlsó határa.
Tér-emtés végeredménye 0 A fel nem fogható végeredmény, a végtelent átszövő, frekvencia nélküli, valódi egyenesek világa.

 

Az ős-szingularitás tehát egynemű volt, tehát csak a nulla térbeli kiterjedésű kronoszok tömegét tartalmazta. (Egyértelmű, hogy a „tökéletlen hígítás” miatt ma is meglévő szingularitásokkal ugyanez a helyzet.) A kronosz felnyílása tulajdonképpen „hullámhasadás”. Szabaddá válik az utolsó stációra jellemző 0 + 1/∞ frekvenciájú térhullám, amit „feltranszformál” az addigi „bezárás” energiáját biztosító ∞ – 1/∞ frekvenciájú, jelentős tömeg-momentumú hullám. Az Univerzum folyamatai ettől kezdve a frekvenciacserék, hullámhossz-változások és sebesség-átadások játékai.

Az állóhullámok tehát már felnyílt kronoszok, melyek a nagy energiájú α-hullámok által oly kicsiny térbe vannak beszorítva, hogy csak állóhullámként képesek viselkedni. Hullám-héjak épülnek fel köréjük, oly módon, hogy az alacsonyabb frekvenciájú rezgések fogságban tartják a magasabb frekvenciákat. A héjszerkezet kiépülését a tömegvonzás teszi lehetővé. Mint láttuk, magasabb rezgésszám több energiát, ezáltal nagyobb tömeget takar.

Az anyag szerkezeti felépülésében megfigyelhető, hogy a nagyobb energia- és tömegmomentummal bíró tereket általában egy még nagyobb energiájú és tömegű „hullám-csomag” térelválasztó mozgása határolja el a lényegesen kisebb energiájú tér-részektől. Értelemszerű, hogy ez a térelválasztó mozgás mindhárom térbeli irányban magvalósítja a „reteszelést”, tehát olyan szögsebességű haladást valósít meg, mely megakadályozza a nagyfrekvenciájú belső téri hullámok külvilágba jutását. A „reteszelést” végző anyag-energia-kompozíciók ennélfogva hullámtulajdonságot vesznek fel együttesen is. Ennek eklatáns példája az elektron térben elkenődött, „felhő-forma” megjelenése az atom vagy molekula centruma körül. Ha képesek lennénk kvázi-optikai eszközökkel az elektronok vagy nukleotidok belső felépítését is tanulmányozni, valószínűleg nagyon hasonló „megoldásokkal” találkoznánk az elemi részecskéket alkotó nagy energiájú hullámok lehatárolásában.

A könnyebb érthetőség kedvéért vegyük példának a hidrogén-atomot. Bohr-sugara 0,529*10-10 méter, kör-átmérője (egy elektronpálya hossza) tehát 3,324*10-10 méter. Az elektron mozgásának gyorsasága (Bohr-sebessége) 2,2*106 m/s. Ekkora kinetikai gyorsasággal, ilyen pályakerület mellett, másodpercenként 6,619*1015 alkalommal kerüli meg a magot. Ez az elektron mozgásának frekvenciája. A 380 nm hullámhosszú, ibolyaszínű fény frekvenciája 7,889*1014 Hz, tehát valamivel kevesebb, mint 1/8-ad része az elektron frekvenciájának. Ezért képes az elektron „reteszelni” a belső teret. Az elektront a saját és az atommag tömeg-momentuma miatt fellépő vonzóerő tartja meg pályáján, centrifugális gyorsulása és a belső tér távtartó ereje pedig megóvja az atommagba zuhanástól.

Amennyiben, valamilyen kataklizma-szerű változás következtében, egy központi helyzetű állóhullám kiszakad a külső térbe, azonnal nagy energiájú sugárzásként jelenik meg. Ha a „befogására” alkalmas α-hullámok képesek körülvenni, újra állóhullámmá dermedhet, vagyis, az energia-anyag visszaalakulás megtörténhet. Ellenkező esetben energiahullámként futja be a tér végtelen távolságait, s a környezeti állandók szerint, elszenvedi a hullám-mechanikai érintkezések hatásait.

Az általunk tapasztalható világ működésének legfőbb célja az energia-minimumra való törekvés. Ha a fenti táblázat logikáját átgondoljuk, ez a mozgás egybecseng a Tér-emtés célkitűzésével: a magas frekvenciájú, kicsiny teret kitöltő rezgések alacsony frekvenciájú, nagy térbeli kiterjedésű rezgésekké alakulnak át. Rendkívül fontos peremfeltétele a folyamatnak, hogy mindeközben az Univerzum összes energia-tartalma nem változik meg, csak átalakul. Ha jobban átgondoljuk, a modellben tapintható a Nirvánával való analóg vonulat.

Ezen a ponton feltétlenül meg kell vizsgálnunk a „Newtoni” és az „Einsteini” energia-számítások közötti látszólagos ellentmondást. A klasszikus fizika szerint, ha gyorsítunk egy tömeggel bíró testet, annak energiája az E=m*v2/2 összefüggés szerint alakul. Einstein szerint azonban E=mc2. A két összefüggés között a sebességben mutatkozik különbség. A v tetszőleges, fénysebességnél kisebb sebességet takar, míg a c pontosan a fény sebességét. Tegyük fel, hogy v alig kisebb, mint c. Ez esetben Ev≈Ec, tehát: m*v2/2 ≈ mc2.

Számtanilag azonban nem nagyon stimmel a dolog, mert ha m*v2/2 ≈ mc2, akkor m*v2 ≈ 2mc2. Könnyen beláthatjuk, hogy valami és annak kétszerese nem lehet közel egyenlő. Tévedett volna valaki? Azt gondolom, nem. Figyelembe kell vennünk viszont azt a lehetőséget, hogy a fény (az elektromágneses hullámok) terjedési sebességét elérve, megváltozhatnak az anyagi jellegű testek tulajdonságai. Kicsit pontosabban fogalmazva, a fénysebességre gyorsított állóhullám tér- és fényhullámokra esik szét, csakúgy, mint a szingularitás kronoszai. Az Einstein oldalán maradó ≈2mc2-ből ≈mc2 mennyiség teret épít fel, mc2 mennyiség pedig, (az eredeti anyag-energia momentum értékének fele), „feltranszformálja” annak hullámait.

Közismert tény, hogy az atomrobbanás elsődleges hatása, a teljes felszabadult energiamennyiség 50%-a körüli arányban, ú.n. lökéshullám formájában pusztít. A magyarázatok szerint a felszabadult energia közölt akkora hatást a környezetével, hogy ez az elsődleges pusztító hullám elinduljon. De mi van akkor, ha a nukleáris reakció következtében beállt tömeg-defektus, ≈mc2 energiával teret épített, s ennek terjedése, az útjába kerülő anyagi objektumokra (atomok, molekulák) gyakorolt hatásával alkotja a lökéshullámot? Csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy az urán 233-as izotópjából 15 kg, a neptúnium 236-os izotópjából 7 kg, a plutónium 239-es izotópjából 10 kg szükséges a kritikus tömeg, vagyis a pusztító hatás eléréséhez. A teljes tömeg nem is alakul át energiává, a defektus csak egy igen kicsiny hányada az induló mennyiségnek. Ugye, nem vehetjük biztosra, hogy az energia-átadás ugyanúgy valósul meg, mint a turista-gáz használatakor, csak sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb volumenben?

A Biblia a következőképpen foglalja össze a Teremtés kezdeti pillanatát:

„…setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.

És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”

A Bibliát nem ismerő kínaiak úgy tartották, hogy a Yin és Yang az idők kezdetétől jött létre. Az ő Teremtés-mítoszuk szerint villám hasított a kozmikus ős-sötétbe és semmibe. Ennek hatására minden súlyosból és sötétből Yin keletkezett. Amire viszont a villám fénye hullott, könnyű és fényes Yang-á változott. A yin-yang kettős kapcsolata állandó, folytonos, egymást kiegészítő, szoros egységben alkotja meg és alakítja tovább az egészet.

Azt gondolom, én sem mondtam eddig olyat, ami szöges ellentétben állna az ősi tudások téziseivel. Talán, csak más fogalmakat használtam. Ezenkívül megpróbáltam applikálni a természettudományok által feltárt néhány összefüggést…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>