Harmóniában 121.- Nostradamus XLIV.

Harmóniában 121.

Nostradamus XLIV.

 

Napóleon (többnyire) megjósolt sorsa fékezhetetlenül robog a beteljesedés felé.

Most, két rész idejére, magára hagynám hősünket. Az Olvasó kedvét keresve, valami sokkal aktuálisabb dologról írnék – hiszen a jövő általában mindenkit jobban izgat, mint a múlt. Sokan kérdezték már tőlem, milyennek látta a ránk váró időket Nostradamus.

A mostani folytatásokban megpróbálok – legalábbis részben – e kérdésre válaszolni. Mert valóban, vannak centuriák, melyek tartalma igen pontosan passzíthatónak látszik a közelmúlt eseményeihez, s akadnak olyanok is, amik a közeljövő lehetségesnek tűnő alternatíváját villantják fel.

Elmondok egy valószínűsíthető eseménysort, aminek bekövetkezésére – a hírek szerint – nem is kell olyan sokat várni. Ám, mint minden más esemény, ez sem ok nélküli, úgyhogy az érthetőség végett megpróbálok rámutatni a szűk értelemben vett előzményeire is.

  1. július 22-t mutattak a naptárak, amikor az Amerikai Egyesült Államok vezetésével Bretton Woods-ban tartott konferencia, egyezmény aláírásával, véget ért. A tanácskozáson részt vevő 44 ország 730 küldöttének két fő célja volt. Egyrészt Eurázsia újjáépítésének menetét és finanszírozási forrásait, másrészt a háború utáni pénzügyi-gazdasági világrend szabályozását – az 1929-33-as válsághoz hasonló krízisek elkerülésének érdekében – kívánták papírra fektetni. A három hétig tartó tanácskozás végére három új nemzetközi intézményt sikerült felállítaniuk, az ismertetett célok elérésére.

Az ott megalapított Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank lett Nyugat-Európa és a Távol-Kelet háború utáni fejlődésének tartópillére. A közbeiktatott Marshall-segély révén a regeneráció valóban végbement, a szovjet blokk terjeszkedésén kívül álló országokban. Az újjáépítés fázisa komoly konjunktúrát hozott, ami igen előnyös volt az USA számára – a 60-as években azonban homok került a fogaskerekek közé. Végbement ugyanis a japán, majd a német technikai-gazdasági csoda. Az egyezmények központi szerepét játszó amerikai gazdaságot igen kényelmetlenül érintette az új konkurensek fellépése…

Az ugyanott aláírt Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény – a GATT – (a mai Világkereskedelmi Szervezet, a WTO elődje) a nacionalista, protekcionista gazdaságpolitika végleges visszaszorítását volt hivatott megoldani. Az egyezményt aláíró országok ráébredtek, hogy kritikus helyzetben csak a válságot mélyíti, ha az egyes nemzetgazdaságok egymás hátrányára próbálnak a gödörből kimászni.

A nemzetek egymás közötti elszámolásának megkönnyítésére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) intézményét hívták életre. Segítségével aranyalapra helyezték a nemzeti valutákat, az elszámoló rendszer középpontjába a dollárt, az Egyesült Államok fizetőeszközét állították. Nem volt ez véletlen, hiszen az akkori világ piacait ez a pénznem uralta. Uralta, mert az USA területén nem folytak hadműveletek a világégés során, így gyakorlatilag háborús károkat sem szenvedett. Uralta, mert a fegyvereladásokból, kölcsönbérleti szerződésből és a háborúzó országoknak nyújtott kölcsönökből gazdasági konjunktúra alakult ki az Államokban – iparának éves termelése 1945-ben kétszerese volt a háború előtti értéknek. Uralta, mert az akkori világ aranykészletének 80 %-a amerikai kézen volt.

A Bretton Woods-i rendszer mozdíthatatlan alapja az amerikai dollár lett, tehát az amerikai gazdaság teljesítményének kellett a hátán cipelnie a rendszer alapvető terheit. E gazdaság hegemóniáját sértette a rendszer által kinevelt vetélytársak fellépése. A 60-as évektől kezdve mindinkább teherré vált a Bretton Woods-i Egyezmény az USA számára…

Nostradanus VIII.25-ös centuriájában a következőket írja:

„Par guerre longue tout l’exercice expuiser,

Que pour soldats ne trouueront pecune :

Lieu d’or d’argent, cuir on viendra cuser,

Gaulois aerain, signe croissant de Lune.”

Vagyis:

„A hosszú háború alatt a hadsereg kimerül,

Így nem találnak pénzt, fizetni katonák zsoldját:

Arany vagy ezüst helyett bőrből vert pénzre térnek át,

Gall réz, a dagadó Hold jelével.”

 

Mint tudjuk, a világháború befejezését követően, szinte azonnal a hidegháború korszaka sújtotta a világot. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez az időszak a világháború elhúzódásának korszaka volt, melyben nem globális, hanem lokális fegyveres konfliktusok játszották a főszerepet.

1945 augusztusában a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. Ennek okán jogot formálhatott a Japán által megszállt területek felosztásában való részvételre. Így került sor a japánok által 1910 óta megszállt Korea kettéválasztására is, a nagyhatalmak egyezménye értelmében, a 38. szélességi fokig. A hidegháború beálltával két külön kormányzat jött létre az ország északi és déli felén. 1949-ben az északiak katonai inváziót indítottak a déliek ellen. Az ENSZ felhatalmazásával nemzetközi katonai kontingens került a déliek oldalán bevetésre, mely kontingensnek 90 %-át az Egyesült Államok biztosította…

Amerika számára nem várt hosszúságúra nyúlt az új keletű háborúskodás. 1953. július 27-én ugyan megkötötték a panmindzsoni fegyverszünetet, de az 1955-ös francia krízis miatt küszöbön állt a vietnámi erőpróba. Az 1965-ös, tényleges beavatkozást megelőzően Amerika részt vett az 1958-as libanoni válság katonai rendezésében, majd 1961-ben, a Disznó-öbölben hajtott végre partraszállást, a Kubai Demokratikus Forradalmi Front erőinek megtörése céljából. 1965-66-ban a dominikai polgárháborúban vettek részt expedíciós erői.

Az 1964. augusztus 7-én lezajlott Tonkin-öbölbeli incidens után egyértelmű volt az amerikai katonai részvétel a vietnámi térségben. Lyndon B. Johnson elnök azonnal el is rendelte az észak-vietnami katonai és ipari létesítmények bombázását. 1965. február 22-én Westmoreland tábornok, a Da Nangh-i amerikai légitámaszpont védelmére, két zászlóaljnyi tengerészgyalogost kért. Március 8-án 3.500 tengerészgyalogos szállt partra, a már addigra ott állomásozó 25.000 pilóta, kiképzőtiszt és katonai szakértő, mellé. A konfliktusban bevetett katonák és eszközök állománya ettől kezdve csak nőtt, egészen az 1973. január 27-én aláírt párizsi békeszerződésig, mely hivatalosan is deklarálta az amerikaiak vereségét.

A hadsereg fenntartása, a hadiszállítók finanszírozása óriási terhet rótt az Egyesült Államok költségvetésére. Az elhúzódó háború nem csak a hadsereget, hanem a gazdasági-pénzügyi hátteret is súlyosan megviselte. Az USA kormányzata azonban nem a belföldi fogyasztás korlátozásával, hanem hitelek felvétel finanszírozta egyre növekvő háborús kiadásait. Mi több, ebben az időben még fokozta is oktatási, szociális kiadásait – így államháztartási deficitje igen erősen növekedett.

De Gaulle francia elnök 1971-ben úgy gondolta, Franciaország nagy összegű dollárt fog átváltani aranyra – a Bretton Woods-i egyezmény alapján. Nixon elnök viszont ezt nem találta teljesíthetőnek, országa aranykészleteinek védelmét előbbre valónak ítélte, mint a nemzetközi egyezmény betartását. 1971. augusztus 15-én (vasárnap, a népszerű Bonanza sorozat esti műsoridejében), bejelentette, hogy utasította Connally pénzügyminisztert a dollár aranyra való átválthatóságának felfüggesztésére.

A felfüggesztés nem átmeneti jellegű volt. Végleges maradt, s ezzel véget vetett a Bretton Woods-i egyezmény dollár-arany-alapú pénzelszámolásainak. A nemzetközi tartalékvaluta nemesfém-fedezet nélkül maradt.

(A dolog megértéséhez tudnunk kell, hogy Nostradamus korában még a valódi értékkel bíró, nemesfémből készült pénz volt forgalomban. Ezt váltották fel a bemutatóra szóló, bankban elhelyezett arany feletti tulajdonjogot megtestesítő bankjegyek. Az amerikai dollár hátlapjára kezdetben még feljegyezték az első tulajdonos nevét. A világ azután fokozatosan áttért a papírpénz-rendszerre, a kormányok pedig olykor a fedezet nélküli papírpénz nyomására, a „bankóprés” alkalmazására. Nostradamus vélhetően annyit látott, hogy nagyon értéktelen, silány anyagot használnak majd fel pénz helyett – valamilyen okból eredően ő nem a papírt, hanem a bőrt jelölte meg ennek.)

A centuria negyedik sorában jelzett gall réz és rajta a Hold dagadó jele, Nostradamustól megszokott kettős utalás, egyrészt a fedezetlen pénz kialakulásának körülményére (De Gaulle átváltási kísérlete és hoppon maradása), másrészt a probléma súlyosbodásának körülményeire. (Ne feledjük el, Franciaország 1954. november 10-től 1962. március 18-ig hadban állt gyarmatával, Algériával. A háború a törökök által korábban iszlamizált gyarmat-ország (a világ 11. legnagyobb országa) győzelmével végződött. Az iszlám befolyása a háború lezárásától kezdve egyre nő az anyaországban – a bevándorlás csak tovább gyorsítja ezt a folyamatot. Az elmúlt évek vallási fanatizmushoz kapcsolható terror-cselekményei is az iszlám erőszakos térnyeréséhez köthetőek Franciaországban.)

Hosszú távon azonban nem maradhatott fedezet nélkül a dollár, mint nemzetközi tartalék-valuta. Az Egyesült Államok kormányzata ezért olajban jelölte meg a fizetőeszköz fedezetét. A technikai fejlesztések ettől kezdve az olaj felhasználásához kötöttek lettek. A mindenhatónak hitt tudomány azóta sem bír kifejleszteni semmit, aminek energia-fedezete ne a kőolajhoz lenne kötve. (A megújuló energiaforrásokból működő eszközök hányada csak csepp a tengerben.) A folyamatok oda hatottak, hogy a világ kőolaj-fogyasztása nőttön nő, s ez az egyre növekvő kereslet erősíti a dollár árfolyamát.

Persze, az Államok költségvetési deficitje is nőttön nő, David Graeber, az Occupy-mozgalom szellemi vezetője szerint a háborús adósságok miatt. Az a helyzet ugyanis, hogy továbbra sem a fogyasztás megszorításából, hanem kölcsönökből fedezik a nemzetgazdaság produktumának 4 %-át kitevő katonai kiadásokat. Amennyiben az olaj iránti kereslet visszaesne, az felmérhetetlen hatással lenne az amerikai gazdaságra és állami pénzügyeikre.

A XX. század végére, a XXI. század elejére azonban, minden előzetes spekulációt meghazudtolva, gazdasági átstrukturálódás jött létre a világban. Új nagyhatalmak alakultak ki.

Nostradamus IV.15. centuriája a következőket mondja:

„D’où pensera faire venir famine,

De là viendra le rassasiement :

L’oeil de la mer par auare canine,

Pour de l’un l’autre donra huille froment.”

Magyarul:

„Ahonnét úgy gondolják, éhínségnek kéne jönnie,

Onnét megkönnyebbülésről értesülnek:

A tenger szeme, kapzsiság tépőfoga által,

esik egyiknek, de olajat és búzát fog adni a másiknak.”

Sokáig abban a tévedésben élt a világ, hogy a lélekszámban gyarapodó Kína képtelen lesz biztonságos megélhetést nyújtani polgárainak. A születések szabályozásával kapcsolatos állami rendelkezések azonban mederbe terelték a demográfiai folyamatokat. a gazdaságot érintő szabályozás oda hatott, hogy mára a kínai ipar és kereskedelem meghatározóvá vált világszerte. Bizonyára sokan hallották már a mondást: hamisítvány, ami nem Kínában készült. Az IMF adatai szerint Kína nemzetgazdaságának összterméke 2014-ben 17,6 billiárd dollár volt, 200 milliárddal több, mint az USA összterméke.)

Tehát nem az éhezésbe, hanem a szédületes fejlődésbe ájult bele Kína mostanra.

„Klasszikusan” az EU, az USA és Japán tekinthető Kína kereskedelmi partnereinek.

2014-ben azonban, a Krím-félszigeti incidens kapcsán, az EU és az USA embargót rendelt el Oroszországgal szemben. (Ha félsziget alakját tekintjük, Nostradamus akár hívhatta is a tenger szemének a Krímet.) Az orosz külgazdasági politika ettől kezdve kiemelt figyelemmel kezeli a kínai kapcsolatokat. Elképesztő mennyiségű kínai tőke áramlik oroszországi befektetésekbe, elsősorban energetikai területen. A fejlődő távol-keleti gazdaság energia-éhsége szinte csillapíthatatlan. Úgy néz ki, hogy a jövő évtől napi 600 ezer hordó olaj fog Kínába áramlani az Eastern Siberia Pacific Ocean (ESPO) vezetéken keresztül.

A világ gabonapiacán is óriási átrendeződéseket hozott a közelmúlt. Oroszországban felismerték az élelmiszertermelés stratégiai fontosságát. Vannak, akik úgy vélik, Oroszhon elsőrendű hivatása, hogy a világ éléskamrája legyen. A világ gabona-exportőreinek sorában Oroszország 2015-ben megelőzte az USA-t. Figyelembe véve, hogy néhány éve még Amerikából importáltak, belföldi szükségleteik kielégítésére, ez igen komoly fordulat ám!

Az orosz gabona-expanzió odáig jutott, hogy megvetették lábukat Amerika hagyományos exportpiacain is: Egyiptomban (a világ legnagyobb gabonaimportőrénél), Nigériában, Bangladesben és Indonéziában is.

És Kínában vajon?

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>