Harmóniában 128. Nostradamus LI.

Harmóniában 128.

Nostradamus LI.

 

„Plusieurs viendront, et parleront de paix

Entre Monarques et seigneurs bien puissans:

Mais ne sera accordé de si prés,

Que ne se rendent plus qu’autres obeissans.”

Vagyis:

„Sokan jönnek és a békéről beszélnek,

az uralkodók és a nagyhatalmú vezetők közül.

A megegyezés azonban nem lesz oly közel,

mert nem engednek: inkább mások engedelmeskedjenek.”

Nostradamus e jósverse töredékben maradt fenn. Akik műve rendezésével foglalkoznak, alternatív VIII.2-es versként szokták besorolni a centuriák közé.

A jóslat beteljesedésének időpontját tekintve annyit bizonyosra vehetünk, hogy a világ polgári átalakulását követően, tehát a XIX. század után valósul majd meg. A királyok és a nagyon hatalmas vezetők kongresszusára korábban nem igazán kerülhetett sor ugyanis.

Mindenki előtt ismeretes, hogy az Európai Unió jelenlegi vezetése teljes mértékben az ismeretlen személyi kilétű migránsok befogadását erőlteti, annak ellenére, hogy tagországai egy része nem ért ezzel ilyen módon egyet. Mivel éppen a lélekszámban és gazdasági potenciálban kisebbnek tekinthető államok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, és újabban már Ausztria) ellenzik a kontrollálatlan bevándorlást, a „nagyok” a nyomásgyakorlás eszközeivel próbálják véghez vinni akaratukat.

Gazdasági kényszert, pénzügyi büntetéseket, jogok felfüggesztését helyezik kilátásba, ha az ő utasításukat nem hajtják végre a szövetséges államok. Vagyis, nyilvánvalóvá kezd válni, hogy a partnerség csak üres malaszt az együttműködésben: az erősebbek attól sem riadnak vissza, hogy a gyengébbek belügyeibe beavatkozzanak. Márpedig, a migránsok befogadásának vagy elutasításának kérdése, véleményem szerint, a tagállamok belügye. Hiszen a dolgok mélyén arról van szó, hogy ki kivel szeretne együtt élni a saját otthonában.

A csatlakozási tárgyalásokon annak idején bizonyára nem volt szó a migráció kezelésének kérdéséről, hiszen a migráció, mint folyamat, még nem volt a mai szinten érzékelhető társadalmi jelenség. Azt is nehéz belátni, hogy milyen érdeksérelmet okozhatna Németországnak vagy Franciaországnak, ha a közép-kelet-európai tagországok nem fogadnák be a menekülteket. Legfeljebb több jutna nekik az értékes munkaerőből, mely így érkezik a kontinensre. Ennek örülniük kellene.

Ha pedig mégsem a jót osztják fel a tagok között ilyen nagy lendülettel, hanem valami terhet pakolgatnak szét, azon kellene elgondolkodniuk, vajon erre kaptak-e felhatalmazást az európai polgároktól, amikor azok az Unió Parlamentjébe delegálták őket. Megint csak a magánvéleményem, hogy nem. Nem a terhek ész nélküli emelésére, hanem éppenséggel az élet (lehetőségekhez képesti) könnyítésére szól a politikusi megbízatásuk. Ennek tükrében viszont zsákutcába rohamoznak, amikor mérhetetlen mennyiségű felesleges terhet felvállalva, annak „igazságos” elosztásáról fecsegnek.

A dolog úgy néz ki, hogy az Unió vezetése elszakadt, mind a választóitól, mind pedig az eredeti célkitűzéseitől. Olybá tűnik, hogy önállósodott vezetői, a maguk hasznára és gyönyörűségére felépített adminisztratív hatalmukat sajátos, csak szerintük megvalósítandó célok elérésére használják fel, mit sem törődve a megbízatásukkal. Ebből az aspektusból szemlélve, a delegáltak valóban „nagyon hatalmas vezetők” lettek, mint azt a második verssor alternatív fordítása mondja. A demokratikus alapokon, kölcsönös tiszteleten létrehozott szövetséget birodalommá gyúrták át, melynek ők a despotái, a tagországok vezetői pedig az ő hűbéreseik. S amelyik hűbéres szembe fordul a császári akarattal, azt meg kívánják büntetni.

A helyzetet sokatmondóan szemlélteti Nyerges Attila Európa 2017 című dalának szövege, a mostanában megjelent, új Ismerős Arcok lemezen:

„Ha a gazdasági érdek azt kívánja,

hazája kapuját sarkig kitárja.

Németország! Eltört a gerinced!

Húsz év múlva hol lesztek szerinted?

Brüsszelben acsarkodó nagykutyák,

túl magas lovakon szédelgő ostobák!

Nem mondta volna még senki előttem:

én partnernek, nem szolgának szegődtem?”

Miben valósul meg a másképpen gondolkodó nemzeti kormányok szolgasorba süllyesztése a nagyok részéről?

Lengyelország ellen éppen most készítik elő az EU alapszerződésének hetedik cikke szerinti eljárás megindítását – mely szankciókat fog életbe léptetni a lengyelekkel szemben (szavazat megvonását, és még ki tudja, mit). Teszik ezt annak ürügyén, hogy féltik az ország jogállamiságát. Pedig a lengyelek nem tettek egyebet, mint betiltották a kommunista jelképek használatát. Felfogni sem tudom, hogy ezt miért sérelmezi az a Nyugat, mely állandó konfliktusban, hidegháborúban élt a létező szocializmussal, mely miatt majd’ ötven évig vasfüggöny hasította ketté a kontinensünket.

Valószínűleg Blaszczak lengyel belügyminiszternek van igaza, aki úgy véli: „…mint látható, Nyugat-Európában többségben vannak a kommunisták védelmezői.”

A jelzett eszmeiség viszont elképesztően veszélyes a mai helyzetben, éppen az annyira favorizált nemzetközisége miatt. Tudjuk, hogy a kommunisták nem nemzetekben, hanem a nemzetek feletti szerveződésben gondolkodtak mindig is, s az internacionalista megoldásokban vélték megtalálni az emberiség problémáira a gyógyírt. Ez, önmagában, nem is lenne baj, hiszen a két- és több oldali, értelmes kommunikáció záloga lehet a béke, a hasznos együttműködés stabil fenntartásának. Mindössze annyit kell betartani, hogy a tárgyaló felek eredeti, hazájuktól kapott felhatalmazásuk birtokában, nemzet- és államérdekeiket képviselve, mások nemzet- és államérdekeit a kellő mértékig tiszteletben tartva, minden érintett számára hasznos megállapodást hozzanak tető alá.

Ezen eljárás alapvetése a szuverenitás fenntartása.

Ehhez képest, a kommunista internacionálék annak idején, központi döntéshozó testületeikben olyan határozatokat hoztak meg, melyeket az érintett országnak kritika nélkül végre kellett hajtani. A nemzetköziség abszolút előnyt élvezett a nemzeti érdekkel szemben.

Bármerről is nézzük, ma is ez a legfontosabb kérdés a politikában. Nemzeti vagy nemzetközi érdeket hajtson-e végre? Előbbi esetben partnerségről, utóbbiban szolgaságról van szó.

Az Unió manapság, egyre láthatóbb módon, a szuverenitást, a szövetséget alkotó államok függetlenségét tapossa sárba. Központilag kialakított, birodalmi érdekeket szolgáló, univerzális döntések végrehajtására akarja kényszeríteni egyes tagjait.

Talán nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy akkor most nemzetek önkéntes szövetségével, vagy a nemzetállamokat leigázó, erőfölénnyel uralkodó Internacionáléval van-e dolgunk az EU kapcsán?

Az már bizonyosnak látszik, hogy kontinensünket ki akarják forgatni keresztény és nemzeti alapértékeiből jelenlegi uniós vezetői. Annak ellenére, hogy migrációs kérdésekben megfelelően hatékony információs szűrő (kommunista szóhasználattal élve cenzúra) működik, mégis számolatlanul érkeznek megdöbbentő hírek a kereszténység feladásának témaköréből is. Svédország vezet ebben az ámokfutásban: két évvel ezelőtt templomokról vetették le a kereszteket, hogy azok ne zavarják a beözönlő migránsok érzéseit. Legutóbbi hírek szerint már nem csak Isten Fiának szimbólumával, hanem Isten nevével is baj van az északi országban. A legnagyobb svéd keresztény egyház vezetője szerint nem helyes Istent Úrnak, Uramnak szólítani. Mégpedig azért nem, mert léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén. Nincs neme, tehát csak Isten megszólítás alkalmazható rá. Nem vagyok hittudós, csak zsigerből érzem, óriási lavinát indítanak el ezzel az álságos megközelítéssel a svédek. Ha ugyanis Isten nem Úr, és férfiként sem azonosítható, hogyan lesz ő Atya? S honnét fog eredni a Fiú? Mivé lesz a Szentháromság? Tényleg fel kell mindent forgatni, csak azért, hogy önmagukat nemekbe besorolni képtelen emberek jól érezzék magukat? Tudja valaki, hol fog ez a lavina megállni – már, ha megáll valaha is?

A hagyományos adventi, karácsonyi vásárok idénre elveszítették eredeti tartalmukat, jelentőségüket. Tél végi, decemberi vásárokká züllöttek – mert az ismeretlen személyi kilétű bevándorlók kirekesztőnek találják Karácsony ünnepét. Más kérdés, hogy Jézus nem rekeszt ki senkit az Ő gyülekezetéből – mindenki maga dönti el, hogy akarja-e Őt követni. Aki nem, az nyilván más utat jár, s más ünnepeket tart meg.

De lehet-e egy ünnep kirekesztő?

Karácsony, a Szenteste, Megváltónk születésének ünnepe. Nagyon leegyszerűsítve: születésnap. Betiltották. Tolerancia-ünnep lesz, Jézus nélkül, a felkészülés időszaka pedig már nem Advent, hanem fény-, lampion- vagy tél-fesztivál, Nap- Hold- és csillagok vásár, s ki tudja még mi minden – az eredeti jelentésétől és jelentőségétől megfosztott kereskedői, nyerészkedési seregszemle.

Elgondolkodtam azon, hogy ha valóban kirekesztő egy születésnap, akkor minden születésnapi ünneplést hamarosan be kell tiltani. Mert, ugyebár, mindannyian csak eggyel rendelkezünk – az év további 364 (szökőévben 365) napja ránk nézve kirekesztő, hiszen nem minket ünnepelnek rajta. Azután sorra kerülhetnek a névnapok, az évfordulók is, mert az elmebeteg uniós gondolkodáson végigmenve, mindegyik kirekesztőnek tekinthető, ha nagyon szigorúan vesszük.

Ünnepek törölve tehát?

A jellegétől, jelentőségétől megfosztott vásárok hatalmas kőtömbök között zajlanak. Az érzékeny lelkű migránsok között ugyanis akadhatnak olyanok, akiket még így is zavar a rendezvény. (Vagy a rendezvényt látogató európaiak puszta jelenléte.) A tőlük már megszokott módszerrel be is hajthatnak a tömegbe, halálra gázolva, szurkálva, lőve vagy robbantva az ott árusító vagy vásárló embereket. Roppant érdekesnek találom azt is, hogy az európaiaknak tolerálni kell a migránsok esetlegesen felmerülő efféle elképzeléseit, nekik viszont semmit sem kell tolerálniuk az európaiak (korábban még meglévő) törvényeiből, szokásaiból.

Tudjuk, a betontömbök szürkesége nem felemelő látvány. Szoc-reál, mint egy tankcsapda. Merthogy, az is. Következő fokozata a bunker lesz, ha megérjük. A látszatra azonban adni kell, mert ha nem, akkor még előfordulhat, hogy valaki, európai, észre találja venni: börtöne lett a hazája. Beburkolják hát a rideg betontömböket. Színes, karácsonyi csomagolópapírokba. Az ott élőknek ezt hozta…

Hát, nem a Jézuska. Ő nem hozott nekik már semmit, hiszen elfordultak Tőle. Mint fentebb írtam, Jézus nem kényszer. Senkit nem is erőltet arra, hogy kövessék Őt. A történelemben előfordult erőszakos hittérítéseket sem Ő akarta – emberek követték el azokat, Rá hivatkozva, gyarló célok elérése érdekében.

A mostani kereszténység elleni koncentrált támadás, az ellen-hittérítés is ugyanezen gyarló akaratnyilvánítások mentén zajlik. Valakik uralkodni szeretnének a többieken, erősebben, befolyásosabban, mint eddig, s úgy érzik, céljaik eléréséhez az viszi közelebb őket, ha a Megváltót kiiktatják az alattvalók gondolataiból.

Miért?

Mert a Hit mellett a Szeretet és a Remény forrása Ő. Arra tanít, hogy ne féljünk. Márpedig pillanatnyilag a félelem birodalmának felépítése zajlik Európában. A migráció elősegítése pedig nem cél, ahogyan hirdetik, hanem éppenséggel eszköz e célkitűzés megvalósításában. A menekülteket kihasználják ennek érdekében: rájuk hivatkozva verik szét vallásunkat, reményünket, s a közöttük található terrorista hajlamú egyéneket szabadon engedve növelik a létbizonytalanságot, plántálják a félelmet.

A karácsonyinak látszó, ócska papírokba burkolt tankcsapdákat, s az általuk szimbolizált félelmet azok hozták Európa népeinek, akik a Szentestét is likvidálva, éppen elűzik Jézust a kontinensről…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>