Harmóniában 131. A fordulat éve

Harmóniában 131.

A fordulat éve

 

A ránk köszöntött új esztendő minden valószínűség szerint a változások éve lesz. Az európai térségben mindenképpen.

Kontinensünk vajúdik. Recesszióból válságba, válságból krízisbe, krízisből megint recesszióba bukdácsol már jó ideje. Az évtized elejét az Unió déli és északi felének pénzügyi, gazdasági konfliktusa jellemezte. Emlékezzünk csak a ki-kiújuló görög problémákra, melyek kis híján az EU létjogosultságát kérdőjelezték meg. Financiális beavatkozásokkal, pénzügyi injekciókkal nagy nehezen el lehetett fedni a kór tüneteit, de úgy tűnik, a betegség tovább tobzódik a déli régióban. Mostanában arról is hallani lehet, hogy Olaszország van nagyon kihegyezett helyzetben: csak nagy nehézségek árán képes a pénzügyi összeomlás szakadéka felett egyensúlyozgatni.

A helyzet viszont az, hogy a fősodratú médiában évek óta nem nagyon lehet híreket hallani ezekről a húsbavágó kérdésekről. A politika brüsszeli alakítói úgy döntöttek, másféle bajokkal fedik el a gyógyíthatatlannak tűnő kórokat. A nemzetállamok létének megkérdőjelezésével próbálják orvosolni a gazdasági bajokat. Nekik, persze, létezik egy „pol-korrekt” szótáruk, s az általuk kitűzött célt integrációnak becézik. Így, első hallásra talán szemrevaló is a kifejezés, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a műszaki – és ezen belül elsősorban az elektronikai – fejlődésben az integráció hozta meg a szédületes előrehaladást, még a XX. század utolsó harmadában. Sokan hajlamosak is egyenlőségjelet tenni az integráció és a haladás közé.

Rendszer-szemléletű megközelítésben viszont már komoly aggályokat vet fel az integráció tartalma, amennyiben élő emberekre, individuumokra vonatkoztatjuk. Az összevonás elválaszthatatlan velejárója ugyanis, hogy az érintett részegységek törvényszerűen elveszítik addigi önállóságuk egy részét, a szervezett rendszer alegységeivé válnak. Más megközelítésben: a beolvasztott egységek szabadságfoka csökken, míg az egységektől függetlenítve értelmezett rendszer, az integráció részegységekhez nem köthető absztrakciója, addig soha nem tapasztalt szabadságfokra tesz szert.

Vagyis, a nemzetállamok beolvasztásával (végső soron megsemmisítésével) csökkenni fog a nemezetek (s ezen belül a nációt alkotó emberek) önrendelkezése, szabadsága, s ebből a mínuszból kiépül az összeolvasztott birodalom addig nem létezett döntési, irányítási, beavatkozási lehetősége.

Egyértelmű, hogy a hatalom mai birtokosainak minden törekvése ez irányba hat az Unió központjában. Szándékukat úgy tálalják, mintha a tömegek érdekében állna annak megvalósítása. Nem tehetnek másként, hiszen ők balosok, vagy bal-liberálisok. Száz év után is ugyanazt a mesét kántálják: szabadságot hoznak az embereknek. Pedig olyan, hogy szabadság, önmagában nem is létezik. Az én szabadságomat (jogomat) mások kötelesség-teljesítése, míg a mások jogát (szabadságát) az én helytállásom alapozza meg. Ők mégis úgy tesznek, mintha lenne egy nagy spájzuk, ahonnét ötliteres üvegekben hozzák elő a mindenki szabadságát.

A szomorú valóság pedig, ezzel szemben, az, hogy minden eddiginél nagyobb, és senki által sem kívánt függést – ha úgy tetszik, rabságot – készítenek elő az EU polgárainak.

A liberálisok szabadság-felfogásának szemléltetésére csak egy példát ragadnék ki: nézzük meg, mit tettek országlásuk idején a közoktatással! A diákoknak (oktatásra és nevelésre szoruló rendszer-alkotóknak) egyre-másra adták a többlet-jogokat. Ennek ára a valóságban az lett, hogy a tanítók, tanárok és nevelők (az oktatást és nevelést kivitelező rendszer-alkotók) jogait, lehetőségeit folyamatosan visszaszorították. Mert az oktatási rendszerben fellelhető összes szabadság is véges, pontosan meghatározott mennyiségű. Azt semmiféle liberális bolondériával nem lehet növelni. Csak azt lehet elérni, hogy a vadász helyett a nyúl vigye a puskát.

Hol tart ma a közoktatás? A belőle kikerülő, végzett diákok milyen emberi és szakmai kvalitásokat képviselnek, úgy általában?

A történelmünkben egyébként volt egy nagyon fájdalmas – és később állami korrekcióra szoruló – gazdasági megoldás is az integrációra. Nevezetesen a téeszesítés. A termelőszövetkezetekbe beerőltetett emberek jórészt elveszítették gazdasági önállóságukat (szabadságukat), hogy azzal egy addig nem létezett adminisztratív szervezet: a vezetőség rendelkezzen. Ugyanabban a határban, eleinte ugyanazokkal az eszközökkel, tulajdonképpen ugyanazt a munkát végezték a rendszer végrehajtó egységei, a dolgozók – ám sem munkájuk tartalmáról, sem pedig az általuk előállított értékek felosztásáról többé már nem dönthettek.

Tényleg van olyan épeszű ember, aki ilyen alapokon működő Európát szeretne?

Tudjuk, a brüsszeli vezetés igen (bizonyos szempontból épeszűeknek tekinthetők, hiszen komoly személyes érdekük fűződik ehhez a megoldáshoz). De nekünk?

Még nincs kialakítva az összeolvasztott, nemzetek nélküli földrész működő változata, az adminisztratív vízfej máris beleszól olyan alapvető jogokba, hogy például, kikkel szeretnénk egy hazában élni. Mi lesz itt, ha törvényes felhatalmazást is kapnak arra, hogy közvetlen utasításokkal irányítsák a nemzetek nélküli régiókat?

Senkit ne tévesszen meg a balosok, bal-liberálisok ugyancsak történelminek nevezhető ármánykodása: az, hogy saját bűneiket szórják rágalomként ellenfeleik fejére. A valós szabadság megteremtése soha nem tartozott megvalósult cselekedeteik közé. Emlékezzünk: hiába szélesítették ki a választójogot Hazánkban is, hatalomra jutásuk után, csak arra lehetett szavazni, amit ők javasoltak. Az már csak hab a tortán, hogy személyi kultuszba torkollott politikai szereplésük. Igazságos Mátyást nem ünnepelték olyan intenzíven, mint ötszáz évvel később az igazságtalant.

Ma is a jól beváltnak hitt módszertan szerint működnek a birodalmi diktatúra előkészítői: az integrációs törekvéseikkel szemben álló kormányzatokat (leginkább a magyart és a lengyelt) vádolják meg a szabadságjogok korlátozásával. Nyilvánvaló, hogy „ancient régime”-ként tekintenek rájuk a nemzetgyilkosok, s minden alkalmat megragadnak arra, hogy lejárassák őket a népük előtt. Ezzel el is árulják saját hazug lényüket: miért kellene lejáratni az aktuálisan kormányzó politikai erőt és személyeket, ha nincsenek szabadságjogok az adott országban? Mit érnének el szennyes propagandájukkal, ha úgysem lehetne leváltani a célszemélyeket?

Magyarország kormányával szemben ma az a legnagyobb fájdalmuk, hogy az korlátok közé kívánja szorítani az idegen pénzekből, idegen érdekek szolgálatában működő, bomlasztó egységeiket. Oktatási és médium-intézményeiket. Mindenekelőtt a menekült-válságért felelős S. György szakalegységeit.

Az integráció elkötelezetteinek, a nemzetek ellenségeinek ez fáj.

De fájhat-e ez bárki, felelősen gondolkodó, hű magyar embernek?

El lehet-e fogadni azt, hogy az egyén szabadságjoga mindig és minden tekintetben felette áll a közösség érdekének, melynek maga az adott egyén is tagja? Nyilvánvalóan nem: ez az út anarchiába, a totális káoszba vezetne. Ha valaki egy közösség tagjaként kívánja élni életét, kutya kötelessége a közösség alap-értékeihez igazodnia. Személyes szabadsága ott ér véget, ahol az már ártana a közös érdeknek.

Ha mégis, ennek ellenére, nem tud parancsolni magának, s a többség jól felfogott érdeke ellen munkálkodik, akkor ő már nem tagja, hanem ellensége annak a kollektívának. Ad abszurdum az országának, nemzetének. Úgy is kell vele szemben eljárni, a közösség védelmében.

Egyébként érdekes a balosok, bal-libesek erről alkotott véleménye is: ha kisebbségben vannak, az emberi szabadságjogokra hivatkozva próbálnak meg ártalmára lenni a közös célnak – természetesen, büntetlenül. Ha meg hatalmon vannak, a legdurvább eszközökkel szereznek érvényt elképzeléseinek. A XX. században akasztottak, lőttek és kitelepítettek, 2006-ban „csak” szemeket lövettek ki. Megint megkérdezem: épeszű ember-e az, aki a hatalom birtoklásán kívül, egyszerű állampolgárként, támogatja ezeket a kétes egzisztenciákat?

Ausztria, úgy tűnik felébredt tetszhalálából. Nemzeti érdekek nyomvonalán politizáló pártot választott meg az ország irányítására. Közeledni kíván a Visegrádi Négyekhez. Bajorország is ébredezik. Múlt pénteken vendégül látták a magyar kormányfőt. Vezetőik kifejtették: közeledni kívánnak a V4-ekhez. Egyrészt, mert sokkal komolyabb értékű gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn a V4 országaival, mint Európa nyugati tagállamaival. Másrészt, mert megtapasztalták, hová vezetett az illegális (törvénytelen) bevándorlást támogató liberális szövetségi politizálgatás.

Vannak olyan politológusi vélemények, melyek szerint a jövő keresztény Európáját a Visegrádi Négyek és a hozzájuk csatlakozó néhány állam alkotják majd. A többi kalifátussá fog alakulni.

Ebben a tekintetben mindenképpen jó jel, hogy Bajorország a mi irányunkba halad. Egy ilyen jövőben nyilvánvalóan erősebbek leszünk velük, mint nélkülük.

Az pedig csak természetes, hogy a vitriolos baloldali sajtó riogatni kezdett Európa-szerte kormányfőnk látogatása miatt. Csak remélni tudom, hogy kevesen veszik már őket komolyan. Német felmérések szerint a médiumok 10 %-ot veszítettek szavahihetőségükből az elmúl néhány évben. A korábbi 32%-kal szemben ma már az embereknek csak 22%-a hiszi el, amit a többségében balos beállítottságú sajtóorgánumok mondanak.

Ideje is van a német ébredésnek – akár totális, akár tartományi szintű legyen. A bevándorlásért felelős állami vezetőjük, Aydan Özoguz integrációs miniszter, a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy olyan, mint speciális német kultúra, nem figyelhető meg.

Ha egy német (?) miniszter ezt mondja a saját hazájáról (ottani török család sarjaként), mit várjunk mi az itteni balos megélhetési politikustól, ha hatalomra kerülnek?

Politikailag tisztán látó körök azt tartják, Németország legfontosabb belpolitikai kérdése ma az, hogy ki váltja Angela Merkelt. Teljesen jól látják. Annyit fűznék hozzá, ha nemzeti elkötelezettségű erők váltják fel a (bukott) Merkel-kormányzatot, s nem tűrnek meg Özoguzhoz hasonló mentalitású állami tisztviselőket köreikben, esélyük lesz német államként fennmaradni. Ha nem lesz nemzeti áttörés a német belviszonyokban, az illegális bevándorlók által felerősített iszlamista erők fogják (nem túl sokára) leváltani Merkel asszonyt, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, erélytelen német állami irányítást.

A tét hatalmasra nőtt 2018-ban.

A nemzetállamok megmaradása vagy birodalmi integrálása a valódi kérdés.

A problémát csak bonyolítja, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés által oly szívélyesen támogatott törvénytelen bevándorlási hullám előrevetíti annak árnyékát is, hogy más (történelemből már ismert hozzáállású) vallás égisze alatt ötvözzék birodalmi provinciává a nemzetállamként életképtelen – vagy élni nem akaró – régiókat.

Idegen megszállás alá süllyedő EU vagy önálló, keresztény Visegrádi Néhányak?

A tavaszi országgyűlési választásnak ez lesz az igazi kérdése – minden más mellébeszélés, csúsztatás vagy hazugság. Tudom, csak a magunk sorsáról dönthetünk – de jól is van ez így. Ez a nemzeti önrendelkezés alapja.

Ugyanakkor, választási részvételünk, vélemény-nyilvánításunk üzenet lesz mindazoknak, akik, mint a függetlenség fellegvárára, tekintenek ma Magyarországra. Ha többségben, ha kisebbségben vannak pillanatnyilag a saját országukban.

A honvédelem átháríthatatlan hazafiúi és honleányi kötelességünk. Ehhez képest nem is olyan megterhelő feladat a megfelelő szavazatunkat az urnába helyezni…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>