Harmóniában 135. – Ismerettel és anélkül

Harmóniában 135.

Ismerettel és anélkül

 

Az elmúlt héten, a Mohács tragédiájának felidézhetőségét taglaló írásommal egy oldalon megjelent egy szösszenet, melynek kitételei mellett sem, mint állampolgár, sem, mint magánember, nem mehetek el szó nélkül.

A szerző előadta, hogy a közmédiákból tájékozódni ostobaság volna.

Bizonyára igaza van. Nem tudom, én lassan húsz éve nem nézem, nem hallgatom és nem olvasom azokat. Éppen ezért. Viszont formál-logikailag van egy kis fenntartásom a közléssel. Ahhoz, hogy valaki meg tudja ítélni, tömör butítás folyik-e onnét, s a gyermekműsorok közé is beszivárgott-e már az egyperces híradó, ahhoz neki feltétlenül néznie kell ezeket a műsorokat. Máskülönben nem lenne információja azokról.

No mármost, ha nézi a tömör butítást megcélzó adásokat, honnét tudja, hogy nála már nem érték el a kívánt eredményt?

Ami viszont telitalálat az írásában: vidéken élek. Egy háromezer fős faluban. Lehet, hogy a szerzőt meglepetésként éri közlésem: itt már régóta van internet. Következésképpen minden elérhető, ami a világhálón elérhető. A legelképesztőbb ostobaságtól a legkorrektebb filozófiáig. Idegen nyelveken még több, mint magyarul. (Csak ne nagyon támaszkodjon senki a Google fordítójára, mert attól igen bugyuta eredményt kap a magyarra ültetés során. Csak, mint nevetséges közjátékot említem meg, ami nemrég, az érettségi találkozónkon esett meg velem. Osztályfőnökünk, valamikori orosz tanárunk, pusztán pedagógiai alapon, kíváncsi volt, bírunk-e még valamit a nyelvből, amit ő négy évig próbált a fejünkbe verni. Kicsit beszélgettem vele, hogy ne érezze kidobott időnek a velünk eltöltött éveket. Egyik iskolatársam, aki világéletében szeretett volna fogást találni rajtam, szorgalmasan és fonetikusan ütögette be okostelefonja Google-translaterébe, amit mondtam. Sikítva örvendett, hogy nem kapott találatot. Mikor ordítozni kezdett, hogy milyen „kamu-pali” vagyok én, valaki szólt neki: „Te hülye! Ne latin, hanem cirill betűkkel és nyelvhelyesen üsd be, addig nem fordítja le!”)

Hát, a látszat és a múlt heti kis írás kapcsán megint így jártam. Úgy néz ki, mintha a közmédia butító valótlanságait kamuznám tovább.

Ehhez képest a fent említett falu, melyben élek, a Maros völgyében fekszik, a trianoni gúnyhatáron. Ez már eleve sajnálatos a földrajzi elhelyezkedésében, hiszen száz évvel ezelőtt még itt volt az ország szíve. Nemzeti tragédiánk csendes tanúsága a bánáti túloldalra átkonduló harangszó, pont egy órával azután, ahogyan mi hallhatjuk a csanádi harangok szavát – az elcsatolt részek ugyanis bukaresti időzóna szerint mérik a múlandóságot.

Újabban keletkezett egy friss törésvonal is, mely tovább nehezíti az itteniek évszázados balsorsát. Itt ér véget az illegális bevándorlás megfékezésére húzott határvédelmi kerítés. Következésképpen már egy jó éve itt alakult ki a migráció fő útvonala.

2016-ban, a Szent Anna-naphoz kötődő falunapokon Mónus József íjász távlövő világbajnokunk nyitotta volna meg a záró programot, azzal, hogy a folyó túlpartjáról tüzes nyíllal lobbantja fel őrtüzünket. Gondolom, magyar embereknek nem kell bővebben kifejtenem, mit képviselt volna ez az összetartozás szimbolikájában.

A rend- és határvédelmi szervek végül megtiltották az eseményt. Mégpedig azért, mert nem lehetett tudni, mennyi illegális határsértő bujkál az ártéri erdőben. Ha véletlenül valamelyiküket megsebesítette volna egy eltévedt nyíl (aminek lehetőségét nem lehetett kizárni, mivel ők folyamatosan kiszámíthatatlan mozgásban vannak) világra szóló botrány kerekedett volna az esetből. Természetesen (a ma még ellenzékben lévő, s a szerző által szépre és kívánatosra festett) liberálisok részéről.

Nem tagadom, szervezőként nagyon felzaklatott minket a tiltás. Úgy éreztük – és nem liberális módra – hogy alapvető szabadságjogaink sérülnek saját hazánkban, pusztán azért, mert valakik törvénysértő módon, következésképpen jogtalanul, szülőföldünkre tették a lábukat. Egy indulatos telefonbeszélgetésben azt javasoltam a helyi rendvédelmi parancsnoknak, hogy ne végezzen félmunkát, hisz nem félember ő – ne a szabadságom egy részét vegye el, hanem mindet. Küldjön értem meseautót és csukasson le, mert létezni merek apáim földjén.

Ezúton is bocsánatot kérek tőle akkori indulatos magatartásomért. Azóta tudom, mekkora fizikai és lelki teher nekik a helyzet kordában tartása.

Csak emlékeztetőül írom le: nagyjából ebben az időben történt, hogy Gyurcsány Ferenc Röszkére látogatott, s illegálisan átlépte a határt. Kifelé irányban. A gyújtogató, s a magyar határőrizetre betondarabokkal támadó idegen behatolók közé. Megnyugtatni őket, hogy pártja, szimpatizánsai és személy szerint ő maga szeretettel várja mindegyiküket Magyarországon. Ezt követően néhány migránst el is szállásolt lakásában.

Egy dolgot viszont nem találtam meg az interneten sem. Fénykép- video- vagy írásos beszámolót arról, hogy a Haza védelmében, a migránsok által megsebesített magyar határőrök bármelyikének állapota felől érdeklődött volna. Netalán kendőt nyújtott volna neki, hogy kitörölje szeméből a fejsebéből csorgó vért.

Persze, ezt már megszokhattuk tőle. Politikai kalandor-pályafutása során ő már mindennel azonosult, mindennek vallotta magát, csak magyarnak nem. Legutóbb egy lakossági fórumon „ukránozta” le a Kárpátalján élő magyarokat. Amikor azt hazudta, hogy nekik át kell jönniük a határon, belföldi lakcímre kell jelentkezniük, hogy élhessenek majd szavazati jogukkal. Természetesen, aki ebben segíti őket, előnyökre tesz szert az államhatalom jóvoltából – legalábbis Gyurcsány szerint.

Ez is régi, bolsi fogás. A DK vezetője kampányol a határon túli magyarok ellen, mert szerinte ördögtől való, hogy beleszólhassanak az anyaország sorsába. Ugyanakkor százezrével fogadná be a vadidegen, ismeretlen afrikai jövevényeket, letelepedést adna nekik, azt remélve, hogy elnyerheti ezáltal szavazatukat, s lelket lehelhet klinikai halott politikai csoportosulásába.

Tegye mindenki a szívére a kezét, és csak úgy, magának válaszolja meg: jobb lenne-e, ha a nyelvünket sem beszélő idegenek, teljes jogú állampolgárként választanának nekünk vezetőket, ahelyett, hogy a határon túl élő magyar testvéreink nyilvánítanak véleményt e kérdésben? Mert itt ez a valódi tét, a gyalázatos, gyűlöletes, hazug beszéd-cafrangok senkit ne tévesszenek meg!

Nos, ez az anti-magyar politikai kalandor, minden elkúrásával, vízágyújával, kardlapjával és gumilövedékével együtt, annak az ellenzéknek a része, amit oly vonzóként állított be a szösszenet szerzője. Ha nem bíznék a lap főszerkesztőjének értékítéletében, azt hinném, liberális provokáció volt az egész, hogy elnyomja a közölt mondandóm nemzeti jellegét.

De visszatérek a migráció belépő pontján megélt mindennapi tapasztalatainkra, amikből csak töredéket közöl a közmédia – ha egyáltalán közöl valamit.

Kisebb-nagyobb csoportokban tűnnek fel az ártérben, a falu szélén, a kerékpárúton, esetleg a mezei dűlőutakon a cseppet sem bizalomgerjesztő, magyarul nem beszélő, láthatóan idegen földről érkezett menetelők. Nem gondolhatjuk, hogy természetjáró turisták. Már arra is volt alkalom, hogy agresszív fellépésüket megtapasztalják, akik kapcsolatba kerültek velük.

A derűs vasárnap délelőttben a kisboltba látogató migráns sietve, ám műgonddal kiválasztotta az ásványvizét, s vérben forgó szemekkel, morogva felmérte a boltos-kisasszonyt, majd fizetés nélkül távozott. Az eladó hálát adott Istennek az áldott vasárnapért: azért, hogy ennyivel megúszta.

A kerékpárúton, a falu és a város közötti lakatlan térségen, molesztáltak már helybéli nőket. Istennek legyen hála azért is, hogy a biciklisták sávja a kísérlet helyszínén alig néhány méterre fut a főúttól, így a segítségükre sietők el tudták ijeszteni a szexuálisan túlfűtött vándorokat.

Rendszeresen érkezik állampolgári bejelentés a rendőrség felé az itt-ott feltűnő migránsokról. A hatóság becsülettel teszi a dolgát: kiszáll, s visszaszállítja a határra a törvénysértő bevándorlókat. A román hatóságok azonban néhány nap „pihentetés” után kiengedik őket, újra jöhetnek a magyar határra. Egy Afrikából érkezett migráns 15-20 alkalommal is elkövetheti a határsértést, mire eltűnik e képletből valamilyen módon. A szerző által előhozott közmédia nem mondhatja el ezt, hiába javítaná a kormány megítélését, mert nemzetközi feszültséget generálna. Én viszont kimondhatom: a szomszéd ország szándékosan szabotálja az EU külső határának védelmét, mert nem vették fel a schengeni övezetbe.

Hazánk és az EU védelmének mindennemű feladata így a mi határőrizetünk nyakába szakad, sokszoros tehertétellel. Rokonaim és barátaim teljesítenek szolgálatot ebben a heroikus (sziszifuszi?) küzdelemben, családjuktól olykor hetekre elszakadva, megszámlálhatatlan túlórát teljesítve, hogy mi nyugodta alhassuk álmunkat.

A jólértesültség, a püffeszkedő, üres, szófia beszéd ma népbetegség. Erre bárki képes. De a határvédelmi keretlétszámot, jelentkezők hiányában, a mai napig nem sikerült feltölteni. A Hazát hóban, sárban, fagyban és poros kánikulában éjjel-nappal szolgálni már nem olyan egyszerű feladat, mint kívülről okoskodni az ügyben.

Köztük élünk. Migránsok és illegális behatolók küzdelmének közepén. Őreink becsületes szolgálattételéhez kétség nem férhet. Nélkülük ki tudja, hol lennénk? Visszautasítok minden olyan spekulációt, ami a kormány politikai tőkekovácsolásává degradálná azt, amit a szemünkkel látunk. Az hazudik, aki a honvédelem égető szükségszerűségét tagadja, vagy az áprilisi választásokon kampánycélokra használná fel tagadását, bagatellizálását.

A migránsok pedig, minden honi erőfeszítés dacára, csak jönnek és jönnek. A folyó partján megszűnt a szürkületi, éjszakai horgászat, már nem járnak le kirándulni, piknikezni. A gyümölcsösök művelése is egészen más, eddig ismeretlen biztonsági óvintézkedéseket követel meg. Nem járnak le futni, a quad-útvonalat gyom veri. A kerékpárúton csak fényes nappal és csoportosan ajánlott közlekedni.

Az ártér felett hol sűrűbben, hol ritkábban, helikopter köröz. Az érintett falvakban a lehetőségekhez mérten maximális a rendőri jelenlét. Nem ritka, hogy 6-8 rendőrautó cirkál egyszerre a faluban és az ide vezető utakon.

A kutyák is megőrültek. Fél- olykor egész éjszakás vonyítással koncerteznek. Aki magyar, tudja: valaki jár a kertek alatt.

Persze, Botka pártjának árnyékában, fél órányira Szegedtől, itt is erős volt a liberális behatás. Van, aki az ő befolyásukra még itt is legyint a veszély nagyságára. A mindennapi tapasztalatokat nem tagadhatják, hát ők azt mondják: „Ezek úgyis tovább mennek. Nem akarnak itt maradni.”

Nem tudom. Engem, természettudományos képzésem révén, arra tanítottak meg, hogy a világ dolgait a maguk valóságában kezeljem – úgy a tér-, mint az idő-horizontjuk szerint. Ez alapján pedig, ha már egyszer bejutottak ide, csak azt állíthatjuk róluk, hogy már itt vannak. Hogy tovább akarnak-e menni, az a jövő zenéje. Egyébként pedig, ha tovább is mennek, s az EU valamely nyugatabbra fekvő országában állampolgárságot nyernek, attól kezdve bármikor visszajöhetnek. Papírok birtokában, a nyugati határon már nem lesz módunk feltartóztatni őket. Bármilyen szándékkal jöjjenek is.

Úgyhogy a magam részéről nem kívánok olyan ellenzék (újbóli) országlásába belekóstolni, amely a honvédelmet feleslegesnek, a migránsokat kívánatosnak tartja. Főleg, ha az, a mostanihoz képest rosszat tartogat a számunkra – s a benne rejlő jó csak urbánus legenda, csalafinta politikai ígéret. A biztos rosszért még a bizonytalan rosszat sem adom fel. Nem, mert azzal éppen a reményt dobnám el magamtól.

Senki ne álmodozzon: ha a határ elesik, az ország is elesik. Még az sem biztos, hogy rajtunk, a határ szélén élőkön csattan legnagyobbat az ostor. Nem magamért, magunkért kiáltok hát, hanem mindünkért!

Az pedig természetes, hogy a választások után hivatalba lépő kormány nem fog tovább beszélni a migráns-kérdésről. Végrehajtja választási ígéretét. Vagy kinn tartja, vagy beengedi az illegális bevándorlókat. Demokratikus döntésünknek megfelelően, attól függően, ahová szavazunk. A demokrácia ott ér véget ugyanis, ahol a végrehajtás elkezdődik. (Ezt sem a fősodratú médiában olvastam.)

Ha a felemlegetett cikk írója valódi hírekre vágyik, jöjjön ide, vegyen ki egy üresen álló faluszéli házat (sajnos, egyre több van belőle), tapasztaljon, s benyomásait vesse össze a közmédia híreivel. Rá fog jönni, ki az ostoba.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>