Harmóniában 18. – Pre-biológia

Harmóniában 18.

Pre-biológia

 

Az élet működéséhez, az életfolyamatok és a biológiai viselkedés ösztönös értelmezéséhez, alkalmazásához kapcsolódó tudás gyakorlatilag egyidős az élettel. Igen, jól értették: nem az emberrel, hanem magával az élettel egykorú az ösztönös biológiai tudás. Gondoljanak csak a legegyszerűbb vírus – gazdaszervezet reakcióra! A primitív felépítésű, még az önálló anyagcserére is képtelen vírusnak fel kell ismernie a gazdaszervezetét – máskülönben minden vírus minden sejtes lényt támadna, nem tapasztalhatnánk meg azt a specializációt, ami egyébként jellemzi őket. A sejtes organizmusnak is ismernie kell a vírus tulajdonságait, ha védekezni akar – különben a vírusok már régen kipusztították volna a magasabb szervezettségű életet a Földön.

Az oroszlánnak ismernie kell az antilop viselkedését, szokásait, ha nem akar éhen maradni – az antilopnak viszont az oroszlán dolgairól kell tudomással bírnia, ha el akarja kerülni a pusztulást. A minden élőlényben megtalálható alapvető biológiai tudás tehát egyrészről öröklött, a génekben készen kapott információ, másrészt pedig az élet során szerzett, tanult ismeret.

Az élőlények közül, a biológiai ismeretek elsajátítása iránti vágya szerint is kiemelkedik az ember. Nyilvánvaló, hogy a halál, az elmúlás tudása – ami egyedülálló képességnek látszik minden élők között – teszi azt, hogy az élet iránti érdeklődésünk ilyen elmélyült, ennyire alapos. Az ember ugyanis, szemben a többi élővel, a legteljesebben meg akarja ismerni az Élet titkait. Abban reménykedve, hogy azok feltárásával elkerülheti a minden megszületettre leselkedő végső kifejletet: az elmúlást.

Ha tudományos leírásokban keressük a biológia történetét, a görögökkel találkozunk, mint első kutatóival a témának. Én azt gondolom, felszínes ez a közelítés. Abban igazuk lehet, hogy átfogó tanulmányt, rögzített filozófiai eszmefuttatást ott találunk először a történelemben – de, amennyiben átfogó értelemben tekintünk a biológiára, mint az élet és halál természeti kérdésének vizsgálatára, meg kell állapítanunk, hogy a kérdés először a sumér Gilgames eposzban merül fel, az írott hagyatékunkban.

Gilgames, Uruk városának ötödik királya, az örök élet titkát kutatva, a Halál tengerén át Um-napistihez zarándokol. Um-napisti a következő információkkal látja el őt:

 

„Ami teremtetett, elmúlik. Halál az élők büntetése.

Még alighogy világra jöttek s már el is kell menniök innen.

Nézd a karám apró gidáit, amint a fényben tántorognak:

szőrükről a születés lucskát az erős nap még föl se szívta

s te már tudod, mi végre nőnek! így van minden halálra szánva.

Építesz kő- meg téglaházat? Veszel magadnak feleséget?

Megosztozol testvéreiddel? Kötésteket cserépre vésed?

Mire mindez? Mi tart örökké? Ház? Egyesség? Jelek? Kötések?

Tudod; mindez nagyon múlandó! Sírtábláid is elenyésznek!

Sokat tudnak az Anunnakik s Mammetu is, a sors-teremtő,

hajszál se hull le úgy fejünkről, hogy rovásukról hiányoznék -

élet-halál urai ők, de annak napját, mikor az élő

elhivatik, még ők se tudják!”

 

Azt gondolom, ez az első írott emléke az ember biológiai kutatásának, az élet és halál kérdésében folytatott keresgélésének. Teljesen logikus, hogy az egyiptomi kultúra is behatóan foglalkozott az élet és halál kérdéseivel. Az egyiptomiak gondolkodását a test és a lélek különállóságának, kettősségének tudata hatotta át. Hittek a halhatatlan lélek reinkarnációjában. Az élet utáni állapot, vagyis a test halálának, a lélek önálló útjának fejleményeit a Halottak Könyve tartalmazza. Az írásnak ez az elnevezése új keletű, eredeti szó szerinti fordításban a „A napközbeni előjövés szövegei” címet viseli, egyébként „A fénybe távozottak könyve”-nek is szokták nevezni. Mondanivalója nagymértékben támaszkodik az óbirodalmi „Piramisszövegek” és a közép-birodalmi „Koporsószövegek” tartalmára. Köztudomású tény, hogy az egyiptomiak a testet is felkészítették az élet utáni időre. Mumifikálási, balzsamozási eljárásaik kétségtelenül magas színvonalú anatómiai ismereteket hordoztak.

Az orvoslás része volt mindennapjaiknak. Annak ellenére, hogy az orvosi ismereteket a legmélyebb titokként kezelték, maradtak ránk papirusz-tekercsek, amik a tudásukról árulkodnak. Titoktartásukra jellemző, hogy a „fecsegőket” halállal büntették. A titoktartás istene Moth volt. (A szó töve megegyezik az indogermán „halál” szó tövével.) A Mothnak szentelt barackfa leveléből és magvaiból kéksav-ciánt állítottak elő, mellyel a titoktartás ellen súlyosan vétőket megmérgezték. A csodával határos módon, mégis megszületett és ránk maradt néhány írás, ami a kor egészségügyi felfogásáról, eljárásairól ad vázlatos képet. Az egyiptomiak a tudást az istenektől származó, égi eredetű adománynak tekintették. Az Ebers-papirusz szerzője a következőképpen fogalmazza ezt meg:

„Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. …Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek…”

A Kr. e. 1300 körül keletkezett, ú.n. „Londoni papirusz” az alábbiakban foglalja össze saját létrejöttét: „Ezt a könyvet éjszaka találták, amely beesett {Khemnis} templom udvarába, mint az istennők titkos tudománya, e templom felolvasó papjának a kezébe. Íme, ez a föld sötétségben van, és a Hold ragyog e könyv minden oldalából. Ezt csodaként vitték a Fáraó elébe.”

Ez tehát az alapállás. Az ember Istentől kapja tudását, hogy általa az Úr megsegítse teremtményét. Ez a tudás vált a legutóbbi időkben azzá a förtelmes és erőszakos kreatúrává, mellyel a teremtmény próbálja trónusáról letaszítani a Mindenség Urát. Csoda-e, hogy nincs rajta áldás?

Az eddig ismert legrégibb orvosi papirusz a Középbirodalom korából (Kr. e. XX-XIX. század) származik. Kahuni papiruszként ismeri a tudomány. A 4 részre, 34 szakaszra osztott anyag nőgyógyászati kérdésekkel foglalkozik. A betegségeken és azok kezelésén túlmenően, fogamzással, a fogamzásgátlással és az áldott állapot megállapításával is foglalkozik a mű.

A Ramesszeum II., IV. és V. papirusza, a Kr. e. 1700 körüli időből, a szemészet, a gyermekgyógyászat és az izomfájdalmak kérdéseiről értekezik.

A sebészeti témájú Smith-papirusz, az Újbirodalom korai időszakában, Kr. e. XVIII. században keletkezett. Sajnos, a megtalált példány nem teljes. 21,5 hasáb, 469 sor maradt ránk ebből a műből. Az írott anyag nagyobbik része a bevezető, mely a piramisok előtti kor tudásanyagát tartalmazza. Az óbirodalmi eredetű szövegek Imenhotep idejéből származnak – többen úgy vélik, az eredetit maga Imenhotep írta. Az írás megcáfolja azt a gyakori hiedelmet, mi szerint az egyiptomiak nem rendelkeztek anatómiai ismeretekkel. Éppen ellenkezőleg: a papirusz a mindenféle sebkezelés területén elért, előrehaladott ismereteiket tükrözi. Kiviláglik belőle, hogy már sebtapaszt, varrást, s a törésekhez gipszet használtak. Az értekezés a fejjel és a koponyával indul, ismerteti az orrtól lefelé, a nyakig követendő eljárásokat, vázolja az arc, fül, kulcs-csont, humerus, mellkas, vállak, gerincoszlop traumája esetén alkalmazandó beavatkozásokat. Ezen ponton a szöveg, sajnálatos módon, megszakad, a dokumentum befejezetlen marad. A fentebb már említett Ebers-papirusz I. Amenhotep uralkodásának 9. évében keletkezett, hozzávetőleg Kr. e. 1534-ben. 110 hasábot tartalmaz, hasábonként 20-22 sort, összesen 2.289 sort.

A 877 szelvényes leírás 33 önálló tekercs egymás utáni lemásolásából jött létre. Ma már nem tudjuk, a másolók mennyire voltak pontosak, illetve maximalisták, a tévesztésekről, rövidítésekről vagy bővítésekről már nem alkothatunk fogalmat. A 33 tekercsben zömében receptek kerülnek felsorolásra. Abból a tényből, hogy az Ebers-papirusz ismétléseket tartalmaz, arra a következtetésre juthatunk, hogy a másoló nem végzett elemző és rendszerező munkát – a mechanikus átírás képezte feladatát.

A papirusz felfogható úgy is, mint az emberiség első gyógyszer-könyve. Az akkori orvoslás körülbelül 700 -féle szert ismert az egészségügyi panaszok kezelésére. Ezek túlnyomó része növényi kivonat, azaz alkaloida volt. Ahogyan a létezést a halhatatlan lélek és a romlandó test kettősségének tekintették, úgy az egyiptomiak orvoslása is a mágikus és a praktikus megoldások kettősségét hordozta magában. A gyógyszerként használt anyagok kiválasztásánál is e dualitás vezette orvosaikat. Jórészt a vallás és az orvoslás szoros összefüggésének köszönhető, hogy az egyiptomi orvoslás alig változott az évszázadok során. A hagyományokhoz való ragaszkodást tükrözi a Diodoros Siculus idején kialakult jogi formula, mely szerint, ha egy beteg állapota a hagyományostól eltérő kezelés következtében romlott, az eljáró orvost halállal is büntethették. Bizonyára meglepő, de tény, hogy az egészségügyi ellátás, a gyógykezelés ingyenes volt az ókori Egyiptomban! A nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő orvosok tevékenységét az állam finanszírozta. Orvosi felkészültségükről tanúskodik a már említetteken kívül, a Kr. e. 1450 körül írt, általános orvosi témával foglalkozó Hearts-papirusz, illetve a Kr. e. 1300 körül keletkezett, inkább mágikus tartalmú, gyógyító írás, a Londoni-papirusz is. Az ugyanebben az időszakban alkotott Carlsberg VIII. papirusz szemészettel és szülési prognózissal foglalkozik, az egy évszázaddal fiatalabb Chester Beatty VI. papirusz pedig a belek működését taglalja. A Berlini 3037 és 3038 papiruszok szülési prognózissal, szüléssel és nőgyógyászattal foglalkoznak, Brooklyni kígyómarás papirusz pedig a fogzásról, szülésről és a kígyómarásról értekezik. A Rubensohn papirusz köhögés elleni recepteket tartalmaz, a Krokodilopolisi papirusz pedig általános orvosi kérdéseket vet fel.

A Flinders-papirusz pedig nőgyógyászati és állatorvosi recepteket, valamint ráolvasási formulát tartalmaz. Található benne három fogamzásgátló szer és egy diagnosztikai eljárás a terhesség korai felismerésére. Eszerint a nő vizeletével megnedvesített földbe búza-, és árpaszemeket ültetnek. Ha a búza csírázik ki, fiú lesz a magzat, ha pedig az árpa, akkor leány. Ha nincs kicsírázás, akkor nem történt fogamzás.

Az egyiptomi orvostudomány 4 elemből állónak tekintette a testet. A levegőt tartották az életadónak. A szív a szervezet központja. „A szunu-orvos titkainak a kezdete: a khati-szív járásának az ismerete, a khati-szív ismerete.” A szív keringet mindenféle testnedveket a metu nevű csatornákon keresztül, a többi szervhez, és onnan pedig a test felszínére. „Amikor bármely szunu, Szahmet bármely uab papja vagy bármely varázsló két kezének ujjait a fejre, a halántékra, a kezekre, az ib-szív helyére, a két karra vagy a két lábra teszi” – mindezzel a khati-szívet vizsgálja. Mert annak vannak metui minden tagja számára. Az ő beszéde [a khati-szívé] az, ami valamennyi tagban megtalálható.

Nem különböztették meg a véredényeket, idegpályákat, stb., ez mind metu volt. Ilyen alapon termelődik az izzadság, a vizelet, a könny, a sperma, stb. Úgy vélték, a betegségek is a metukban terjednek, amikor romlott szubsztancia, az úgynevezett uhedu kezd abban kerengeni.

Tekintve, hogy a betegség és romlás a halottat és az ürüléket egyaránt jellemzi, úgy gondolták, hogy az uhedu a székletből származik, a nem jól megemésztett ételből. Ha pedig az uhedu felhalmozódik a belekben, akkor túlcsordul és a felesleg a metukon keresztül eljut a többi szervbe, amelyeket megbetegít. A cél tehát az uhedu eltávolítása vagy semlegesítése. Ezért jó jel például a seb gennyesedése, mert az uhedu kezd eltávozni a testből. A betegségeket ily módon alapvetően táplálkozási problémának látták. A székrekedés értelemszerűen veszélyes volt szerintük. Ezért a legkülönfélébb problémákra írtak fel hashajtókat. Egy átlagos egyiptomi havonta három napon át szedett hashajtót, hogy megelőzze a betegségeket.

A szimmetrikus testrészeknek nem tulajdonítottak azonos működést. Felfogásuk szerint a test baloldala a halál, a jobboldala az élet szolgálatában állott. Számos kőbe vésett emlék őrzi szülések, műtétek, körülmetélések és talpmasszázs emlékét. Az érvágás és a köpölyözés is gyógyító eljárásaik része volt. Ez utóbbit marhaszarvból készült eszközzel végezték. Fejlett volt az általuk alkalmazott fogápolás. A megtalált koponyákkal vagy hiánytalan, vagy aranygolyókkal pótolt fogsorok kerültek elő. Hitük szerint minden bajnak a rossz istenségek és a bepiszkolódás az oka. A fő veszély, hogy a testbe rossz szellemek hatolnak be, ezért a gyógyászatuk sok ráolvasást és varázslatot is tartalmaz. Hiszen, ha szellem vagy Isten okozta a bajt, azt csak Isten távolíthatja el. A fizikai elszennyeződés elkerülése végett havonta egyszer böjtöltek, és háromszor hashajtóval purgálták magukat. Általános higiéniai ismereteik magas fokon álltak. A Nílus vizét felforralták, és meg is szűrték. Napjában többször is fürödtek, a lakást illatos növényekkel füstölték, különösen járványok idején, ekkor az utcákon is máglyákat raktak illóolajos növényekből.

Felismerték, hogy a változatos, vegyes táplálkozás a legjobb. Tiltották a nehezen emészthető babot, a sót és hagymát, a halat, a tengeri állatokat és a disznót. A mészárszékek a marhát kimérhettek – de csak egészségügyi ellenőrző vizsgálatot követően. Papiruszaik növényi, állati és ásványi eredetű gyógyszerről tesznek említést.

A legismertebb, már akkor is használt gyógyhatású növények, illetve növényi eredetű anyagok a koriander, édeskömény, hagyma, fokhagyma, tárnics, beléndek, boróka, lenmag, gránátalma, szenna, kakukkfű, üröm, sáfrány, füge, mirha, orvosi aloé, sör, ricinus, nősziromkivonat, máklé, gyanta, tömjén, kender, ópium voltak.

Ásványi anyagként alumínium- és magnézium-hidroxid, réz, vas, mész és higany fordult elő. Állati termékek közül mézet, ökörmájat, viaszt, állati zsírokat használtak fel.

Hát, így néz ki dióhéjban az az egyiptomi orvostudomány, mely átszivárgott a hellén kultúrába is, termékenyítőleg hatva azok természettudományos gondolkodására. Biztosan jó közelítés az, ha a görögöknél kezdjük a biológia tudományának fejlődését? Biológiai ismeretek nélkül lehetett volna orvosi tevékenységet folytatni Egyiptomban? Aligha…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>