Harmóniában 2. – Derivált teremtés

Harmóniában 2.

Derivált teremtés

 

A görög mitológia egyfajta elképzelést tartalmaz a világ teremtésére vonatkozóan. Gaia és a többi őselem létrejötte ennek egyik etapja volt. A más földrajzi területen élő emberek másképpen gondolták a teremtés mítoszát, az évszázadok elteltével az európai emberek is oda jutottak, hogy már nem elégítette ki őket a görög mitológia feltevése. Új vallásos, majd még újabb tudományos teremtés-elméletek láttak napvilágot. Ezek közül a ma élő legdivatosabb elképzelés a „Big Bang”, azaz a „Nagy Bumm” teóriája.

Eszerint a Világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt, a tér és idő nélküli, null-kiterjedésű anyagból, egy robbanás következtében jött létre. Gyakorlatilag abból a semmiből, amiben mégis minden benne volt. Az anyag mindenféle változása az akkor és azóta létrejött térben, a jól definiált fizikai törvények lehetőségei mentén zajlik. Az Univerzum működését a kvantumfizika törvényei és Einstein általános relativitás-elmélete próbálja leírni. A két megközelítés, a maga értelmezési tartományában megnyugtatóan írja le és jósolja meg a lehetséges állapotokat. Egyesíteni azonban a mai napig nem sikerült azokat.

Ezt a feladványt én sem próbálom megoldani. Úgy gondolom, az elméletek felé a legnagyobb kihívás az a tény, hogy a kiterjedés nélküli semmiből kellene a végtelen (de legalábbis határtalan) Világegyetemet felépíteniük. Nem könnyű feladat…

Már csak azért sem próbálom meg a Mindenséget a nullából összeintegrálni, mert ebben a módszerben kicsiben sem hiszek. Ebben pedig a geometria a hibás. Már gyerekkoromban sem hittem el, hogy sok, egymás mellé rakott pontocskából, aminek a térbeli kiterjedése nulla, fel lehet építeni az egyenest, aminek a dimenziója már 1. Az egyenesekből építhető síkban (dimenziók száma 2) sem hiszek, ahogy elutasítom a síkból építhető 3 dimenziós tér lehetőségét is. A nullával való összegző matematikai műveletek végeredménye nulla lesz. Azaz, nem növekszik a kiindulási mennyiség. Akárhány nullát is adjak hozzá. A dimenzió nélküli pontok sora dimenzió nélküli pontsor marad, akárhánnyal pötyögjem is teli a papírt – soha nem válik kiterjedéssel bíró vonallá. Szemre lehet, hogy így néz ki, az illúzió becsaphat bennünket, de matematikailag nem lehetséges.

Pedig, mégis vannak síkok, vannak egyenesek (görbék is) és pontok is léteznek. Hogyan lehetséges ez? Roppant egyszerűen. Deriválással.

Vegyünk mindkét kezünkbe egyforma léggömböket. Azonos anyagból készült, azonos nyomással felfújt lufikat. Nyomjuk őket egymáshoz, elég erősen ahhoz, hogy összelapuljanak, de ne pukkadjanak ki. Mit találunk a határfelületen? Egy síkot. A két léggömb összenyomásával a határfelületük, elveszítve 3D-s gömbölyűségét, síkká degradálódott. Az összenyomás elvette az elméleti határfelület egyik térbeli kiterjedését, körré deriválta a gömböt.

Ha két egyforma ellenálló-képességű síkot tolunk egymásba, határfelületükön metszésvonal, azaz vonal (egyenes) alakul ki. Mindössze 1 D kiterjedéssel. Két 1 D-s vonal egymáson történő keresztezése pontot alakít ki, melynek kiterjedése nulla. Tehát, léteznek pontok, vonalak, síkok és terek – de kialakulásuk fordított sorrendben történik, mint azt nekünk gyermekfejjel tanították. A bonyolultabb struktúrából a matematikai deriválás műveletéhez nagyon hasonló módon, létre tudunk hozni a valóságban is dimenziót vesztett geometriai jelenséget – de „visszaintegrálással” nem építhetjük fel a nem létező dimenziót.

Képzeljük el Abbott Síkföldje nyomán, hogy létezik élet a 2D-s világban. Síkidom alakú lények lakják, nyüzsögnek-mozognak rajta, de csak előre-hátra és jobbra-balra. fel-le nincs nekik, mert a harmadik dimenziót nem tartalmazza a világuk. Bármilyen alakú is legyen a másik egyed, ők az nem úgy látják, mint mi, akik a síkjukat felülről nézhetjük. Tulajdonképpen semmit sem látnak, csak ütközéseket érzékelnek, ha egymásnak manővereznek. Hogyan éli meg egy ilyen lény, ha átrepül egy lövedék a síkvilágon?

A maga módján először érzékel egy pontot, ami megjelent a környezetében, majd egy táguló kör kialakulását érzékeli, mely kör bizonyos idő elteltével, hirtelen eltűnik. A helyén marad egy kör alakú hiány, amit el kell kerülnie, ha nem akar kiesni azon keresztül a világából.

Van fogalma ennek a síklakónak a függőleges tengelyről és a térbeli alakzatokról? Semmiképpen, hisz nem adatott meg neki a harmadik dimenzió. Eszébe juthat, hogy létezik puska, lőszer, fegyvergyár és ember, aki mindezt elköveti, azzal a félresiklott lövéssel együtt, ami átszáguldott az ő világán? Aligha.

De bizonyos, hogy babonás tisztelettel kerülgeti a golyó ütötte lyukat és talán elkezdi a hozzá kapcsolódó mitológia gyártását is…

Miért mondtam el ezt a példát? Mert a mi 3D-s világunkban éppolyan csököttek vagyunk egy 4D-s jelenséghez képest, mint a „síklakó” hozzánk képest. Ha átszalad a világunkon egy paranormális jelenség, csak ámulunk és bámulunk. El sem tudjuk képzelni, hogy egy roppant egyszerű, ám hozzánk képest „dimenziótöbblettel” rendelkező esemény szemtanúi voltunk. Mert, mondjuk a jelenség valójában 4 vagy több kiterjedéssel bírt a mi 3-unkhoz képest. Mi mit teszünk? Rémüldözünk, majd nekiállunk mítoszt fabrikálni…

Lehet, hogy nem is vagyunk távol a megoldástól.

Ahogy fentebb írtam, már négyéves koromban képes voltam arra, hogy két hasonló labda vagy léggömb egymáshoz nyomásával a határfelületükön kétdimenziósra deriváljam a gömbfelszínt. Nem volt nehéz mutatvány, annak ellenére sem, hogy én csak egy halandó emberpalánta voltam akkor.

És Isten? Ki merné azt állítani, hogy ő nem képes a 4 dimenziós világ két tetszőleges darabjának egymáshoz feszítésével, a határfelületen létrehozni a mi határtalan, de mégiscsak 3 D-s Világegyetemünket? A két tetszőleges szegmens legyen, mondjuk, a Menny és a pokol. Ezáltal egy csapásra érthetővé válna, miért vannak egyformán közel hozzánk, ebben a földi életben…

 

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>