Harmóniában 21. – A Muszeion és a tudósok

Harmóniában 21.

A Muszeion és a tudósok

 

Állt tehát a Muszeion Alexandriában, s gyűjteménye egyre gyarapodott. Első könyvtárosa, a phaléroni Démétriosz, Kr.e. 282-ig állt az intézmény élén. Az epheszoszi Zenodothusz követte őt a tisztségben, s Kr.e. 260-ig töltötte be azt. Démétrioszt, trónra lépése után, II. Ptolemaiosz száműzte Alexandriából. Ma már nehéz lenne kideríteni e két lépcsős bukás valódi okait. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy a dinasztia-alapító bizalmát könyvtárosként veszítette el a phaléroni Arisztotelész-tanítvány, alappal gondolhatjuk, hogy a Muszeion vezetőjeként követett el valamit, aminek következtében az uralkodóház tagjai előtt végül teljesen kegyvesztetté vált. A feljegyzések szerint kígyómarás következtében hunyt el vidéki birtokán.

A könyvtár az idők során egyre nagyobb lett. Főként görög nyelvű tekercseket őriztek az alexandriai bibliotékában. Megtalálhatóak voltak ugyan más népek vallásos szövegei, meséi is, de ezeket is rendszerint lefordították görögre. II. Ptolemaiosz Philadelphosz több száz tudóst és művészt hívott meg Alexandriába, hogy műveljék az asztronómia, matematika, filozófia, geometria, orvostudomány és művészettudomány ágait. Ő indítványozta azt is, a nagyszámú alexandriai zsidóság örömére, hogy az Ószövetséget fordítsák görög nyelvre. Ennek eredményeképpen született meg a Septuaginta, mely „hetvenes fordítás” néven vonult be a szakirodalomba. A legenda szerint Eleazár főpap hetvenkét fordítót küldött Jeruzsálemből Alexandriába, akik hetvenkét nap alatt készültek el a nagy művel.

Az anyag bővülését a mindenkori király könyvgyűjtő szenvedélye határozta meg. E tekintetben kiemelkedik III. Ptolemaiosz Euergetész (Kr.e. 246-222), kinek uralkodása idején valóságos mániává fokozódott ez. Az uralkodó azt is elrendelte, hogy valamennyi Alexandriába érkező, s ott kikötő hajót át kell kutatni írások után. A rajtuk talált könyveket pedig ideiglenesen le kell foglalni, majd másolatot kell készíteni róluk. E másolatoknak, mint “hajókról származó” könyveknek, külön kategóriát nyitottak a könyvtárban.

Ezen ponton ismét el kell gondolkodnunk a fenti, nem mellékes körülményen. A korabeli világ legfejlettebb népeként, civilizációjaként számon tartott hellének vám-tisztviselői mit keresnek a náluk barbárabb országokból érkezett kereskedelmi hajókon? Miből gondolhatta III. Ptolemaiosz, hogy a lenézett népek egyszerű kalmárainak birtokában értékes, de legalábbis érdekes írásokat találhatnak?

Talán ő is a Platóni Atlantisz-elmélet talaján állt? Úgy vélte, az egykori szuper-civilizáció hagyatékából juthatott más népek birtokába is néhány töredék, melyek nélkül sosem lesz teljes az egész?

Nagy írók műveinél speciális kritériuma volt a gyűjtésnek: a könyvtárosok az eredeti példányokra vadásztak. III. Ptolemaiosz úgy gondolta, hogy Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész művei nem hiányozhatnak a Muszeionból. Tizenöt ezüst talentumnyi, akkor óriásinak számító óvadék ellenében kikölcsönözte hát Athénból a három nagy tragédiaíró eredeti szövegeit. Először azt gondolta, és az athéniakkal ezt is közölte, hogy másolatokat készíttet azokról. Végül meggondolta magát, megtartotta az eredetieket és a másolatokat juttatta vissza az athéniaknak.

Zenodotus után, Kr.e. 260-ban a kürénei Kallimakhosz került a gyűjtemény vezetői posztjára. Munkásságával kivívta, hogy ő legyen a Muszeion máig legismertebb irányítója. Vezetői munkásságának legnagyobb horderejű eredménye a „Pinakes”, a könyvtárban található anyagok katalógusa. A katalógus maga is 120 kötetnyi terjedelemmel bírt. Van, aki ezernél több leltár-tekercsről tud, melyek a műveket különböző osztályokba sorolták. Ezek az osztályozási kategóriák a történelem, a jog, az orvoslás, a filozófia, a lírikus költészet, a tragédiák, az imák és a vegyes írások voltak. A Pinakes a részletes katalógus mellett az egyes szerzők életrajzi adatait, műveiknek hosszát is tartalmazta.

A katalógus tanúsága szerint, elkészítésekor 400.000 kötetnyi antológia-szerű tekercs, azaz egy vagy több szerző különböző műveit tartalmazó könyv, s 90.000 tekercsnyi, egyetlen, nagyobb lélegzetű művet tartalmazó könyv állt a látogatók rendelkezésére. Ezeken kívül további 42.000 tekercsre jegyzett alkotást tartottak számon a Szerapeumban.

A Szerapeum egyike azon ősi egyiptomi templomoknak, amiket a görög-egyiptomi isten, Szerápisz (vagy Szarapisz) imádatára emeltek.

Ptah isten szent állatai voltak az Ápisz-bikák, akik a halálban hasonlóvá váltak Oziriszhez és Ozirisz-Ápiszhoz. Az eredeti templomot Szakkara közelében, a Nílus nyugati partján, az elhunyt Ápisz-bikák emlékére emelték. A helyet már Kr.e. 1400 körül is a bikák temetkezésére használták. II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1279–1213) tervezett egy galériát és kapcsolódó helyiségeket a temetőhöz. A későbbi uralkodók ezeket ismételten megnagyobbították, az épületegyüttes végül, mint katakomba, szolgált az elhalt Ápisz-bikák földi maradványai számára. A Szakkara közelében élő görögök Oszorapisz néven imádták ezt az istent. Megnevezése a Ptolemaiosz-dinasztia alatt vált Szarapisszá, s a templomot ettől kezdve nevezték Szerapeumnak.

  1. Ptolemaiosz Szótérnak, amikor főistent kellett találnia államvallásához, Szerápiszra esett a választása. Utasításba adta építészének, Parmeniszkusznak, hogy tervezze meg a templomot a főisten számára. A kegyhely megépült, s később az isten legnagyobb és legismertebb templomaként tartották nyilván.

Mindezt a tévedések elkerülése végett írtam le. Véletlenül se higgyük azt, hogy a Szerapeum a Nagykönyvtár valami segédraktára lett volna, ahol a kacatot, az érdeklődésre csekélyke számot tartó iratokat tárolták. Éppen ellenkezőleg gondolom. A főisten templomában, a régi egyiptomi rítust követve, nyilvánvalóan azokat a műveket helyezték el, melyeket a legértékesebbeknek tartottak, s feltehetőleg a kiválasztottak, vagy beavatottak számára voltak elérhetőek.

Elértünk megint egy mozzanathoz, ahol az elme mérnöki „fertőzöttsége” működésbe lép. Ahogyan azt mondani szoktam, a mérnök méretekkel dolgozik, s gondolkodik, a méreteket pedig a számok jelentik a tudati absztrakciókban. Ezek pedig ordítva jeleznek valamit a fent leírt történetből.

Az első könyvtáros Kr.e. 297-ben lépett szolgálatba. Kürénei Kallimakhosz Kr.e. 240-ig töltötte be ezt a tisztet, tehát minden bizonnyal a katalógusával is elkészült ekkora. A két időpont között 57 év telt el. A könyvtár állományaként 532.000 kötet művet regisztrált Kallimakhosz! Ez annyit tesz, hogy évente, átlagosan, közel 10.000 kötet került oda be!

Ki írta meg ezeket?

Egy tisztességes, királyi bibliotékában való elhelyezésre méltó mű megírásához évek szükségeltetnek ma is, bizonyára nem volt ez másképpen akkor sem. Ha 5 évben határozzuk meg az érdemes művek megalkotásának „technológiai időtartamát”, azt kapjuk eredményül, hogy az ókor adott időszakában 50.000 főnyi tudós-gárdának kellett egy időben, egymás mellett alkotnia! A feljegyzések viszont néhány százról beszélnek, név szerint pedig csak néhány (!) maradt ránk, az utókorra! Ki és mikor írta meg a többi művet?!

Ha azt vélelmezzük, hogy az egyiptomi templomokból került be ez a mérhetetlen mennyiségű tudásanyag a könyvtárba, akkor a kérdésünk a múlt terjedelmére vonatkozóan áll elő. A művek alkotói élhettek sokkal korábban, mint a könyvtár kezdeti működésének időszaka. De milyen sokkal korábban?

Félmillió kötet érdemes mű megalkotása, az ókor tudományos-technikai színvonalán nem néhány évszázadnyi időeltérést jelent az emberiség írott történelmének vonatkozásában, a hivatalos verzióhoz képest. Azt gondolom, túlzás nélkül állíthatjuk, évezredes eltéréseket valószínűsíthetünk, ha a műveket emberi elmék alkotásának tartjuk.

A következő, jogos kérdésünk, hogy hol születtek ezek a művek? A hellénisztikus társadalmakat megelőző ókori államoknak létezett-e olyan hosszú, termékeny időszaka, mely, mint méhe gyümölcsét, kihordhatta és világra szülhette ezt a tudásanyagot? Egyiptom történetéről sokkal többet tudunk, mint a korábbi, folyamközi (mezopotámiai) kultúrák történetéről. Históriája Kr.e. 3150 körül, a Nílus menti települések egyesítésével kezdődött, s éppen a Ptolemaioszok uralkodásának hanyatlásával, Kr.e. 31-ben ért véget. Alaposan feltételezhető, hogy mind vallási, mind tudományos-technikai ismeretek körében, nem kevés tudásanyagot vettek át a folyamközi népektől. A templomokból, ptolemaioszi rendeletre beszállított tekercsek egy része tehát az egyiptominál ősibb tudás átiratait, más része azok továbbfejlesztését tartalmazhatta.

Tehát: mi a helyzet Mezopotámiával, az emberiség bölcsőjével? Az óperzsa nyelven Miyanrudannak (folyók közti ország), arámiul pedig Beth-Nahrainnak (két folyó háza) nevezett területen Kr.e. 7000 körüli időre, a késői újkőkorszakra teszi a hivatalos tudomány az első civilizált, de még írásbeliség előtti emberi megjelenést. Tell Halaf-kultúrának nevezik ezt az ősi folyamközi civilizációt, mely Kr.e. 6100-5400 között élte virágkorát. Mivel neolitikus civilizációról beszélünk, az írott tudomány keletkezésének, felhalmozódásának vizsgálatában nem jutottunk közelebb a megfejtéshez. Különösen nem, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a hivatalos álláspont szerint Kr.e. 2900-ra, a sumérok betelepülésének időszakára tehető a fonetizáló jelleggel is bíró ékírás megjelenése.

A felfoghatatlan mennyiségű írott anyag keletkezésére a sumérok előtti Uruk-kor azért sem adhat magyarázatot, mert bár használtak egyfajta írást, ám ez szóírás rendszerű, azaz logografikus volt. Tehát nem lehet belőle az írást használó etnikum beszélt nyelvére következtetni. A nyelv elhalásával a fordítás lehetősége is megszűnt.

Ott állunk tehát, hogy a kora bronzkori sumér civilizáció megjelenésétől, az ékírás és a mögötte álló nyelv általános elterjedésétől kezdve számíthatjuk a több mint félmillió kötet érdemes mű keletkezésének időszakát.

Ezzel 2700 évnyi működést „engedélyeztünk” az ókori tudós elméknek az alexandriai könyvtár írott anyagának összeállítására. Az időtartam évi 2000 kötet megalkotását feltételezi. A kötetenkénti 5 év alkotói idő figyelembevételével 10.000 tudós elme egyidejű működését kellene feltételeznünk, az ékírás kifejlesztésének pillanatától.

Elképzelhető ez? Ha mindenáron emberi alkotásként kívánunk az adott művekre tekintenünk, ismét elő kell vennünk a sumér királylistát, amit más összefüggésben, korábban már említettem. A predinasztikus királyságok uralkodói táblája igen meghökkentő adatokat tartalmaz. Öt város 8 királyáról számol be, kik 241.200 (!) évig uralkodtak, mígnem az özönvíz elmosta birodalmukat.

A vízözön után, az I. kisi dinasztia kapcsán, 23 királyt és 24.510 évig tartó uralkodást jegyez fel ez a forrás. Az I. uruki dinasztiában 12 király, 2.130 évig uralkodott. Ezt követő drasztikus módon csökken a királyok életkora – megközelíti a mai emberi életkort. Ha feltételezzük, hogy az I. uruki dinasztia adatainál kapcsolódik össze az egykor lejegyzett és a ma hivatalosan elfogadott történelem, s ehhez hozzátoldjuk a lejegyzett, de el nem fogadott időszakot, közel félmillió év többletet kapunk az emberi történelem időszakához. Ez azt jelenti, hogy évente 2 kötet művet kellett alkotni az ősi tudósoknak. Ráadásul olyan körülmények között, hogy nem 70-80 életévben volt korlátozva földi pályafutásuk ideje. Ők is, mint királyaik, több ezer évig éltek. Gilgames királyi szomorúságát éppen az okozta, hogy népének tagjai egyre fiatalabb korban haláloznak el. Ezért indult az élet füvének keresésére… A hosszú életkor pedig nem pusztán lineárisan növelte meg az alkotásra fordítható időt. A gondolkodás hatékonysága, a tapasztalatok halmozódásával együtt, sűrűsödve nő – már amennyiben hajlandó felfigyelni az adott egyén a tapasztalatokra.

Az akadémikus felfogással szemben álló királylisták valósága lehet az egyik magyarázat tehát az ókor mérhetetlen mennyiségű lejegyzett tudományára. Az özönvízzel, Atlantisz pusztulásával és a szélrózsa minden irányába menekített szellemi örökséggel nem áll ellentétben ez a lehetőség. Ez lehetett azon út, melyen emberek alkották meg a műveket. A másik magyarázat még inkább túlmutat az emberi lehetőségek határain, mint a királylisták.

Tételezzük fel, hogy a legendás Atlantiszon (vagy a más népek hagyatékában felbukkanó Mu-n, Hyperboreán, Lemurián és egyéb fantasztikus helyeken) nem földi eredetű civilizációk virágzottak. Extraterresztriálisak, földönkívüliek, más szóval idegenek. Emlékeztetőül írom: néhány résszel ezelőtt elmondtam, hogy az egyiptomi papok a tudományt isteni ajándéknak tartották, és eszerint kezelték. Az ajándékot átadó, isteneknek látszó földi tünemények pedig minden további nélkül lehettek a legendás földrészeken élő földönkívüliek.

Megfigyelők. Irányítók. Isteni követek.

Bármilyen fantasztikusnak tűnjék a fenti két lehetőség a könyvtár anyagának eredetére, még mindig sokkal reálisabb, mint amit a hivatalos verzióból vezethetünk le. A hivatalos verziót nem nagyon látszik alátámasztani a statisztika, a legelemibb számtan sem.

Adalékként teszem az elmondottakhoz: amikor elhatároztuk, hogy az Alexandriai Könyvtár egykori létezésének kapcsán bemutatjuk keletkezésének meghökkentő szempontjait (pusztulásáról ugyanis sokan és sokat beszélnek, bár az hírből sem olyan érdekes, mint a keletkezése), még nem gondoltuk, hogy a világ két, talán legismertebb egyházi vezetője siet segítségünkre a kérdés lehetséges megválaszolásában.

A vatikáni csillagvizsgáló vezetője, José Gabriel, aki Ferenc pápa barátja, bizalmasa is egyben, bejelentette: „létezik Földön kívüli élet.” A Vatikán hivatalos napilapjában kiadott közlemény szerint a Római Katolikus Egyház hivatalosan is elfogadja a földön kívüli élet létezését.

A dalai láma szintén múlt heti bejelentése szerint, hamarosan sor kerül a földönkívüliek és az emberiség találkozására. A portlandi egyetemen tartott előadásában elmondta, hogy ők is ugyanolyan emberek, kicsit más fizikai formában, mint mi. Hozzánk hasonlóan éreznek, érzékelnek dolgokat, nem kell tőlük félnünk, más megjelenésük miatt.

Már csak azt teszem ezekhez hozzá, hogy az apokalipszis szó magyar jelentéseinek egyike a „leleplezés”. Jelen esetben ez valódi emberi mivoltunk, fejlődési hátterünk, az Alkotó és segítőinek leleplezése lehet. A jövendölések szerint az Apokalipszis előhírnöke négy lovas lesz. A hírnökök, a gépek elterjedése előtti időkben, lovon jártak. A lovas tehát, nagy valószínűség szerint, a hírnök szinonimájának tekinthető.

Kettő már megnyilatkozott…

Elérkezett a magunkba tekintés ideje.

Még mindent jóra fordíthatunk…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>