Harmóniában 23. – Bábeli zűrzavar

Harmóniában 23.

Bábeli zűrzavar

 

Az alexandriai Nagy Könyvtár további sorsáról nem sok mindent jegyeztek fel a római megszállást követően. Nyilvánvalóan nem történtek jelentős dolgok a falai között.

Tudjuk, hogy az ország meghódítását követően valóságos Egyiptom-mánia söpört végig a Római Birodalmon. A császárok a fáraók leszármazottainak tekintették magukat, többistenhitű vallásuk kiegészítésére egyiptomi isteneket emeltek be kultuszaik közé. Különösen Ízisz tisztelete terjedt el birodalom-szerte.

A könyvtár pedig lassú hanyatlásba hajló mindennapjait élte. Tekintélyéből és jelentőségéből is sokat veszített. A könyvtárosi tisztet egy időben minden szakmai előfeltétel nélkül is meg lehetett szerezni – bevásárolhatta magát a székbe, akinek erre volt kedve és pénze.

A ránk maradt feljegyzések szerint Kr.u. 50-70 körül alexandriai Khairémón vezette az intézményt. A következő név szerinti említés a Kr.u. 100-120 közötti időből van, akkor Dionüszosz, Glaucus fia vezette a Bibliotékát. Utóda Caius Julius Vasinus volt, aki Kr.u. 120-130 között ténykedett ott.

Fennmaradt még a III. évszázad végén tevékenykedő Diophantus, és a IV. évszázadban könyvtároskodó Theon neve.

Egyiptom nem a legnyugodtabb provincia volt. Burkoltabb vagy nyíltabb lázongások egész sora kísérte a római uralom időszakát. A fegyveres összetűzésig fajuló konfliktusok némelyike a Muszeiont és a Könyvtárat is elérte. Rongálta, pusztította az ott őrzött tudásanyagot. Ilyen, kárt okozó összecsapás volt 262-ben Aemilianus lázadása, 272-ben az Aurelianus alatt lezajlott összetűzés és végül, 296-297-ben Diocletianus ostroma.

A Könyvtár maradéka 640-642 között semmisült meg, amikor Amr ibn al-Ász seregei elfoglalták Alexandriát. A legenda szerint I. Omár kalifa parancsára égették el a könyveket. A kalifa állítólag azzal indokolta meg döntését, hogy „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek.” Vannak kutatók, mint például Ranke, aki szerint ez a történet egy későbbi, XII. századi kitaláció, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a kalifát, s rajta keresztül a mohamedánokat rossz színben tüntesse fel.

A lényegen mit sem változtat, hogy ki és mit cselekedett a végjáték idején. Sajnálatos tény, hogy a Bibliotéka anyaga, s vele az ókor tudásának túlnyomó része megsemmisült, az emberiség egyetemes kultúrkincséből örökre elveszett.

A Római Birodalom elég kétséges szerepet játszott ebben a folyamatban. Színre lépésük előtt a pergamoni könyvtárban legalább 200.000 kötet könyvet őrizek (ennyit bírt ajándékba vinni Antonius Kleopátrának), az alexandriai intézmény pedig 700.000 tekerccsel rendelkezett. A Birodalom bukásakor a pergamoni könyvtár már nem volt említésre méltó, az Alexandriában pedig az egykori anyag töredéke volt megtalálható.

Természetesen, a barbárok azok voltak, akik a Birodalom határain kívül éltek, s nem vettek részt ezen kultúr-missziókban…

Nem kerülhetjük el, hogy megvizsgáljuk azokat a külső körülményeket, melyek a könyvtárak létrehozásához vezethettek. Az alexandriai gyűjtemény kapcsán vélelmeztük, hogy Platón Atlantisz-gondolata Arisztotelész közvetítésével gyökeret verhetett Nagy Sándor gondolkodásában. Ezért indíthatott tudományos katonai expedíciókat a messzi Keleten. Némi túlzással azt is vélelmezhetjük, hogy fegyveres fellépésének végső célja az addig szétszórt, elrejtett információk összegyűjtése volt.

Pergamon is rendkívüli a tekintetben, hogy mi mindent elkövettek a tudástár létrehozásáért. Mint tudjuk, a Ptolemaioszok megtiltották a papír exportálását, ezzel hátráltatva a rivális intézmény fejlődését. A pergamoniak erre kifejlesztették az állatbőrből készült jelhordozót, mert akkor is írni akartak! E hozzáállásuk már nem egy vágyról, sokkal inkább valamiféle kényszerről beszél. Ha csak a király hóbortját kellett volna kielégíteni, akkor a legszükségesebb vagy legdivatosabb műveket jó pénzért lemásoltathatták volna Alexandrában, s az ügy el van rendezve.

De nem ez történt: a pergamoniak is írni akartak! Ha 100 bekötött lapot vélelmezünk minden könyvben, amit Antonius elvitt a könyvtárukból, akkor megállapíthatjuk, hogy legalább 20 millió lapot, tehát 40 millió oldalt írtak tele, míg gyűjteményüket összerakták.

Mindkét intézmény esetében megalapozott a gyanúnk, hogy nem saját kutatási anyagot rögzítettek az ott foglalkoztatott tudósok, hanem már meglévő művek nyelvi fordításával és átírásával töltötték (igen hasznosan) az időt.

Mikor és kik kapták meg az istenek ajándékát? Atlantisz civilizációs hagyatéka miként jutott az emberek birtokába?

Strabón görög történetírót kell segítségül hívnunk a válasz megtalálásához. Ő a következőképpen emlékezik meg az általa első és legnagyobb tudósnak tartott emberről:

„Nimród a Szkíták nagy királya, aki Babilonban uralkodott, sok-sok ezer évvel az özönvíz előtt. Hatalmas varázsló volt, varázstudománya nagyobb, mint Mózesé, Zarathustráé és Hermész Triszmegisztoszé. Nimród Király a varázsló, alkotta meg, a számok tudományát, az ásványok tudományát és a csillagokban írt sors olvasásának művészetét.”

Az Ószövetség más időpontra teszi Nimród uralkodását, de uralkodói hatalmának megítélésében nem különbözik Strabón megállapításaitól.

„Noé fiainak, Szem, Kám és Jáfetnek, nemzetsége a következő: fiaik születtek ugyanis a vízözön után. … Kám fiai pedig: KUS, Micrajim, Pút és Kánaán. …” Károli Gáspár fordításában a következő leírást találjuk Nimródról: „Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: ‘Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.’ Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.”

A IV. században született Kincsesbarlang címen egy szír irodalmi remekmű, ami csodálatos módon ránk maradt. Több tételsoron foglalkozik Nimróddal is. Királyságának égi eredetét a következőképpen írja le: „Reú kétszázharminckét évig élt, és nemzette Szerúgot. Reú napjaiban, életének százharmincadik évében került hatalomra az első király a földön, a hős Nimród aki hatvankilenc évig uralkodott, a fővárosa pedig Bábel volt. (1)

Nimród az égen megpillantotta egy diadéma képmását. Hívatta Sziszánt, a takácsot, szövetett magának egy ugyanolyat, és a fejére helyezte. Ezért mondják, hogy az égből szállott alá koronája. (2)”

Az arabok és a zsidók Ábrahámot tartják ősatyjuknak. Ismeretes Nimród és Ábrahám szembenállása, melynek során Ábrahámot máglyahalálra ítéli az uralkodó, ám ő sértetlenül jön ki a tűzből. Nimród kedvezőtlen beállítása nem véletlen tehát az Ábrahám ősapától származó népek hagyatékában.

A negatív értékítélet átszivárgott a keresztény irodalom egy részébe is. Szent Izidor szerint például „a fekete Kus fia, fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz tanait.”, valamint Nimród tanította a perzsákat a tűz imádatára.

Tawnley-Fullam angol történész már 1911-ben felvetette annak lehetőségét, hogy a Bibliában rögzített mózesi hagyománytól teljesen független a Nimród-mondában foglalt magyar hagyomány. Annak ellenére, hogy a jónevű Westminster Review-ban jelent meg, a magyar történészek teljesen mellőzték ezt a véleményt. Azon sem gondolkodtak el, miként tűnhetett fel Kun László udvari papjának, Kézai Simonnak, 1282 körül írt Gesta Hungarorumában Nimród, mint dinasztia-alapító ősatya. Kézait egyenesen meggyanúsították azzal, hogy Nimród alakját kölcsönvette. A több, mint 20 középkori magyar krónikában felbukkanó Nimród-eredetet pedig csak szép mesének nyilvánították.

A hivatalos álláspont szépséghibája mindössze az, hogy Kézai állítása meredeken szembemegy az egyház álláspontjával, ám pap létére mégis felvállalja azt. (Az egyházi álláspont szerint a magyarok Magóg leszármazottai. Magóg pedig Jáfet fia, tehát a magyaroknak nem lehet közük az eltékozolt Kushoz és kései gyermekéhez, Nimródhoz.) A Nagy Lajos király korában született Képes Krónika szerzője szembe is száll a Nimród-legendával, mondván, hogy az ellentétes az egyházatyák tanításával. Ám egy későbbi fejezetben, az Árpád-ház őseinek felsorolásánál, Álmos vezért ő maga is Nimród egyenesági leszármazottjaként veszi számba!

A már idézett Kincsesbarlang a tűzimádás kapcsán árnyaltabban fogalmaz: „Nimród, a vitéz király napjaiban tűz tűnt fel, mely a földből szállott föl; odament hát Nimród, meglátta, és leborult előtte. Papokat állított mellé, hogy ottan szolgáljanak, s tömjént vessenek reá. Ettől az időtől fogva imádják a perzsák a tüzet, mind a mai napig. (3)”

Ha alaposan átgondoljuk a leírtakat nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a tűz, ami feltűnt, s amire Nimród tömjént vetett, bizonyára nem egy véletlen bozóttűz volt. Különleges lehetett, hiszen Nimród népe ismerte és alkalmazta a tüzet, hétköznapi lángolás nem lett volna képes vallásos áhítatba ejteni őket. A tűz imádata mellett korát meghaladó tudományokra is szert tett Nimród király. A Kincsesbarlang szerint: „Nimród Jókdórába, Nód országába ment, s midőn az Atrasz-tóhoz ért, ott találta Jóntónt, Noé fiát. (4) Leszállt, megfürdött a tóban, áldozatot mutatott be, és leborult Jóntón, Noé fia előtt. Így szólott hozzá Jóntón: “Te király vagy, mégis leborulsz előttem?” Nimród így felelt: “Hiszen a te kedvedért jöttem el idáig!” Ott maradt hát nála három évig, Jóntón pedig megtanította Nimródot a bölcsesség és kinyilatkoztatás könyvére, majd így szólt: “Ne térj vissza hozzám többé!” Útra kelt hát Kelet felől, és sokak csodálkozására jövendölni kezdett ezen nagy kinyilatkoztatásokból. Idasér, a pap, aki a földből felszálló tüzet szolgálta, látván, mily ősi és magasztos titkokkal foglalkozik Nimród, könyörögni kezdett a tűz körül megjelenő démonnak, hogy tanítsa meg Nimród tudományára… Nimród jövendőmondását azonban, minthogy Jóntón tanította meg rá, senki sem vetette el az igazhitű tanítók közül, hisz maguk is gyakorolták. A perzsák ezt kinyilatkoztatásnak, a rómaiak pedig asztronómiának nevezik… Nimród erős városokat épített keleten, Bábelt, Ninivét, Reszainát, Szeleukiát, Ktészifónt és Ádorbajgánt, és továbbá három erődöt emeltetett…”

Nimród zarándoklata az Atrasz-tóhoz, a megváltó bölcsesség megszerzéséért, erősen hasonlít a sumér Gilgames történetéhez. Nem a véletlen műve ez – a történelem kutatóinak nagy része ma már azonos személyként kezeli a két külön néven szereplő ókori államalapítót. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány párhuzamot: Gilgames a városfalak építésével sanyargatja népét, s ezzel az istenek haragját vonja fejére. A Nimród-források megegyeznek abban, hogy városokat és égig érő tornyot építtet Nimród. A torony emelésével magára vonja Isten haragját. Mindketten óriási termetű és erejű férfiak. Gilgames elpusztítja a szörnyűséges Huwawát, a cédruserdő őrét, legyőzi a sárkányt, megöli a szarvasmarhákat pusztító oroszlánt, megbirkózik egy hatalmas bölénnyel. Nimród nagy vadász, az Isten előtt. Gilgames, Enkidu segítségével megküzd az Enlil által rászabadított égi bikával (az is lehet, hogy magával Enlillel). Nimród is égi ellenféllel küzd tornya tetejéről, egy káldeus leírás szerint az akkor az égben lakozó démonok urával. Héber leírások szerint magával az Úrral, Adonájjal vívta harcát a király.

Ejtsünk itt néhány szót magáról az Isten haragját kiváltó építkezésről.

Az Ószövetség is elbeszéli a történetet, bár nem köti Nimród személyéhez. Josephus Flavius (37-100) A zsidók története című művében azonban újra előadja a Torony történetét, s az építkezés elrendelését egyértelműen Nimródhoz köti.

Kézai Simon Gesta Hungarorumának Első könyv, Első fejezete, 2. §-a Bábel tornyáról ír, a következőképpen: „…az özönvíz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt MENRÓTH ÓRIÁS, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszúálló ítéletet elkerülhessék. Azonban az isteni titkos akarat végzése, mellynek emberi értelem ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összezavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem érthette, végre különböző tájakra széledének…” (Mint látható, a szerző tévesen, vagy megtévesztő módon Jáfettől származtatja Nimródot, nem pedig Kámtól és annak fiától, Kústól.)

Az építéssel azért vonják magukra Adonáj haragját, mert egyrészt nem hisznek ígéretében, miszerint többé nem lesz vízözön a Földön, másrészt, falaik közé tömörülve, nem tartják be azon utasítását, miszerint szaporodjanak és sokasodjanak, s töltsék be az egész Földet. Éppen ellenkezőleg: építkeznek, hogy „el ne széledjünk az egész föld színén” (1Móz 11,4). Adonáj veszélyt látott ebben az emberi összefogásban. „És mondta az Úr: …bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban.” 1Móz 11,6). Jahve tehát különleges eszközt használt fel a Bábelnél összegyűlt dacos és bizalmatlan embertömeg akaratának megtörésére: összezavarta az építők nyelvét, akik értetetlenségük következtében szétszéledtek, és a világban különböző helyeken telepedtek le.

Így teljesedett be a szaporodjatok és sokasodjatok isteni akarat. Emlékeznek még a Köpcös Ptolemaiosz esetére a tudósokkal? Hasonló, kierőszakolt exodussal vitette szét Alexandria tudományát az ismert világ minden részébe…

Az ősnyelv létezéséről tanúskodik egy, Ur III. dinasztiájának korából származó, 27 soros töredék, mely szerint az „aranykorban”: „Az egész világ, az egész emberiség egyhangúlag egy nyelven (beszélt) Enlillel…” Egy 3 x1,5 m sztélé, Úr-Nammu király korából, egy bizonyos zikkurat (torony-templom) kapcsán ezt írja: „Ennek a toronynak a felállítása igen sértette az összes istent. Egy éjszaka mindent leromboltak, amit az emberek addig építettek, és megakadályozták a munka folytatását. Az emberek szétszéledtek mindenfelé, és idegen nyelveken beszéltek.”

Az építkezés technikája is említést érdemel. Alapanyaga égetett tégla volt, amit bitumenhez hasonló kötőanyaggal ragasztottak össze és szigeteltek le. Az építmény így masszív és vízálló lett. Eredeti célkitűzés szerint özönvíz

Már csak egyetlen kérdést kell tisztáznunk. A magasság fizikai legyőzésével akart Nimród (Ménrót) az Istenhez felérni? Korábbi részeinkben már tisztáztuk, mi a Teremtő lényege. A Logosz. A végtelen intelligencia, a tudás, mely teremtő hatalommal bír. Ez alkotta az Univerzumot, s benne az Úr hasonlatosságára teremtett embert. A hasonlatosság csakis a lényeg tekintetében állhat fenn. Tehát intelligenciát adott kedvenc teremtményének az Isten.

Az ember pedig rendre kihívja maga ellen az Urat. Abban a minőségben, amiben hasonlít rá. A tudásban. Ez történt a Paradicsomból való kiűzetés előtt is. Ádám és Éva ettek a jó és rossz tudásának gyümölcséből. Isteni tudásra akartak szert tenni…

Bábel tornya csak és kizárólag a lényeg, nem pedig a függőleges méret tekintetében zavarhatta Istent. Olyan mennyiségű tudást halmoztak fel benne, mely kivívta haragját.

Bábel tornya volt az özönvíz utáni emberiség első könyvtára, hová felhalmozták a kataklizmában elpusztult Atlantisz átmentett tudásanyagát. Ménrót apánk volt az első könyvtárosa, más néven pap-királya ennek a mérhetetlen tudásnak. Az égiektől kapott tiarája és tudása tette uralkodóvá.

Arra, hogy valóban a Teremtő Istennel volt-e konfliktusa, vagy csak a Földünket egy galaktikus háború csatamezejének felhasználó idegen civilizáció képviselőivel, a későbbiekben bővebben kitérünk.

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>