Harmóniában 24. – Csillagok háborúja?

Harmóniában 24.

Csillagok háborúja?

 

A Church of God honlapon azt olvastam, az Antikrisztus eljövetelét segíti elő az, aki az ókori Nimród-történetet nem Nimród elítélésével értelmezi. A titkos szövetségek, okkult társaságok, a világkormány létrehozására irányuló sötét törekvések – mind, mind Nimród nyomában járnak, az ő egykori célkitűzéseit kívánják megvalósítani. Isten és ember ellen mutat tehát minden törekvés, ami Bábel tornyának (át)értelmezését célozza meg. Én viszont úgy gondolom, hogy a vallásszabadság részét képezi a vallás tételei felett való elmélkedés szabadsága is. Vágjunk hát bele!

Jásher 7:45 “És minden nép és nyelv hallotta [Nimród] hírnevét és atyjuknak tekintették őt, és a földig meghajoltak előtte és ajándékokat hoztak neki… És az egész föld egy egységes nyelvet beszélt…”

Ezt hogy kell érteni? A minden nyelv kitételre mi szükség, ha egyetlen egységes nyelv létezik?

Jásher 9:23 „És minden nemzetség – együttesen valami hatszázezer ember -, egy megfelelő helyet keresett a város és a torony megépítéséhez.”

Az említett lapon azt olvashatjuk (vélhetően szintén Jásher a közlés eredeti forrása), hogy Nimród összes emberével, mintegy 700.000 harcossal próbálja Kedorloamert, Élám királyát megbüntetni. Haragjául az szolgáltatott okot, hogy Kedorloamer, ki egykor hadvezére volt, fellázadt ellene. A történetben csak az a bökkenő, hogy a nemzetségek együttesen megállapított 600.000 fős létszáma a Torony építése előtti időre érvényes adat, a 700.000 harcos pedig a szétrajzást követő időszak adata lenne, s Nimród csekélyke, maradék népére vonatkozna. Úgy gondolom, alapos okunk van megvizsgálni, minden korábbi sablont félrelökve, hogy mi történt Bábel tornyánál. Mindenekelőtt tisztázzuk a szereplőket!

Emberi oldalról adottak Nimród és a Vízözön utáni teljes emberiség. Egységben, egy vezetés, egy akarat alatt, egy nyelvet beszélve. Nimród a király. Nem választott, hanem kiválasztott vezető. Isteni oldalról adott a Teremtő. Ő öröktől adott. Van-e több szereplője is ennek az esetnek?

Az előző részben már idéztem a Kincsesbarlangból azt a részt, mely az égi diadém megszerzéséről szólt. Hogyan vélekedtek a királyságról a korabeli sumérek? A Ziusudra a következőképpen írja le az eseményt:

„Miután a királyság a földre ereszkedett a menyből,

S miután a fönséges diadémot és a királyi trónust a földre hozták a menyből, Ő tökéletessé tette a szertartásokat és magasztossá az isteni törvényt… Megalapozta az öt várost … tiszta helyeket, megnevezte azokat, s kijelölte vallási központokká.”

A teljesebb tájékoztatás kedvéért jegyzem meg, hogy az istenek, akik a diadémot és a trónt a földre hozták, a sumér nómenklatúrában az annunaki névre hallgattak. A leírás lényege, hogy a királyi hatalom, annak szimbólumaival együtt, az egekből érkezik. Vajon a Teremtő vagy valamiféle teremtmény választja ki a földi urat, s adja át neki az uralkodása eszközeit? Itt kell megjegyeznünk, hogy az állam irányításához legfontosabb segédeszköz a tudomány. Az állam- és jogtudomány, valamint a fennmaradást elősegítő természettudományok. Ezen a ponton kapcsolódik be a későbbi egyiptomi papok által is megőrzött tétel, mi szerint a tudomány az istenek ajándéka.

Az égből alapvetően zuhanás által képesek az anyagi jellegű testek a földre érni. Amennyiben nem képesek kellő fékező hatást kifejteni, összezúzzák magukat is, a földet érés helyszínét is – gondoljunk csak a Tunguz-meteor esetére. Az ókori trón- és diadémszállításnak tehát mindenképpen korlátot szab a gravitáció. Valahogyan le kellett győzni, hogy a mennyei fuvar épségben érjen célba.

A megoldást, amit a korabeli írások felvázolnak, ma már triviálisnak mondhatnánk. De akkor nyilvánvalóan nagyon elképesztőnek tűntek a szemtanúk számára. Példa nélküliek voltak, csak az istenek produkálhattak olyat. Viszont jól magyarázzák a tűzhöz kapcsolódó rituálékat. Alapos átgondolás után már nem is fogjuk olyan barbárnak látni Nimród tűzzel kapcsolatos áhítatát.

„Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje és az egész hegy nagyon reng vala” – olvassuk Mózes II. könyve, 18, 19 alatt. „Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját.” – szól a Zsoltárok könyve 29, 8-9.

Ha valaki úgy gondolná, még nem eléggé egyértelmű, milyen jelenséget írnak körül a szerzők, olvassa figyelemmel Ezékiel próféta szavait:

„Ez. 1.4 Ezt láttam: észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc.

Ez. 1.5 Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt.”

Mikeás próféta (1, 3-4) leírása szerint:

„Mert ímé kijő az Úr az ő helyéről és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek.”

A Zsoltárok könyve (104, 3-4) is tartogat még ide vonatkozó közlést:

„A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.”

Azért ne gondoljuk, hogy csak az Ószövetség tartalmaz efféle leírásokat! A 720 körül keletkezett, 30 kötetes japán birodalom-történeti elbeszélés, a Nihongi is leírja az ember és a valakik találkozását. Az abban foglaltak szerint nyolcan szálltak le az égből, nagy füst terjengett körülöttük, leszálláskor és felemelkedéskor óriási lármát csaptak. Amikor Susa no Wo no Mikoto az ég felé repült, az isteni erő hatására az egész tenger morajlott, mintha dörgött volna, a hegyek és a dombok pedig hangosan nyögtek. Az indiai Mahábhárata szerint Bhima egy olyan rettenetes sugáron repült el vimánájával, melynek fénye a Napéval, hangja a zivataréval vetekedett. Dél-Amerika indiánjai körében, Akakor krónikája a következőket rögzíti az ottani találkozóról:

„Akkor egyszerre aranyos ragyogású hajók tűntek fel az égen. Hatalmas tűzcsóvák világították meg a világot. A föld rengett és dörgés hallatszott a dombok fölött. Az emberek tisztelettel meghajoltak a hatalmas idegenek előtt…”

Az ősi asszírok „isten” szava egy szóösszetétel, mely azt jelenti: „lángok fölött a csúcson”.

Innét már kézenfekvő, hogy a tűz kultuszát miért terjesztette népe körében Nimród király. A lángra emlékezett, mely az annunakikat hozza-viszi. Ezek után elképzelhetjük, mennyire megdöbbent, amikor a földből dübörögve feltört az a bizonyos lángoszlop, ami méretében és hangjában is annyira hasonlított az istenek hajóinak hajtóművéhez. A tűz, ezáltal a láng tisztelete a babiloni misztikumot őrző népeknél nagyon sokáig fennmaradt. A Napisten tiszteletéhez igazodva, a Nap sugarainak mágikus erejével összefonódva, oly mértékben átitta a lánglelkű és lángeszű szkíta népek mindennapjait, hogy még az öltözködésükben is megjelent. A láng, mint geometriai forma, a szkíták csúcsos süvegében nyert kifejezést. A szkíta nemesek, Attila Nagykirály, Árpád vezér magyarjai – mind ezt a lángot szimbolizáló fejfedőt viselték.

Téved, aki azt gondolja, hogy mára csak a múzeumokban látható ez a (megtévesztő módon frígiai sapkának is nevezett) szkíta süveg. Meghatározott alkalmakkor maga a dalai láma is ebben jelenik meg. Még egy, felmérhetetlenül fontos üzenete van ezeknek az ókori tudósításoknak. Az istenek anyagi testtel bíró lények voltak, kiknek szállításához járműre volt szükség! Technikai segédeszköz nélkül nem tudták legyőzni a távolságot! Nem tudtak egyszerre jelen lenni mindenütt!

Tehát: nem voltak mindenhatóak!

Következésképpen: nem ők a Teremtők! Ők is csak teremtmények, akkor is, ha fejlettebb tudással bírtak, mint a mi ókori elődeink! A Bábel tornyánál lezajlott összecsapáshoz tegyük tehát oda nyugodtan további szereplőként a földön kívüli civilizációk képviselőit! Akár a Nimróddal szövetségben álló annunakikról legyen szó, akár másról, másokról! Jelenlétük élő, dokumentált valóság volt a maga idején. Megjegyzem, megjelenésükkel el is vetették a politeizmust magvát. A valódi egy-istenhit azóta sem képes igazából visszatalálni az emberek lelki életébe. A Talmudból származik a következő idézet:

„Nimródot az ő istenei már gyermekkorában, arra jelölték ki, hogy az Úr (Adonai) ellenfele legyen.”

Az a megengedő mód, ahogyan Nimród isteneiről beszél, arról árulkodik, hogy a szerző nem zárkózik el a több-istenhit gondolatától. Ám az, hogy az ő saját istenei fel tudják őt készíteni az egyetlen, élő Isten érdemi ellenfelének, olyan elrugaszkodás mindentől, ami szakralitást képvisel, hogy beszélni sem szabad róla!

Hová soroljuk hát Adonájt? A bibliai leírásokból kiderült, hogy ő is fizikai testként, járművön közlekedett. Álljon egy másik részlet Ezékiel próféta beszámolójából:

„Ez 1.26 Az égboltozat fölött pedig, amely a fejük fölött volt, mintha zafírkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény.

Ez 1.27 Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz, és körülötte fényességet.

Ez 1.28 Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben – ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, és valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt.”

Mondhatja erre bárki, hogy a Teremtő olyan módon testesült meg az ember előtt, amilyen módot az ember érzékszerveivel felfogni képes. Ez bizonyosan így van. Ám akkor is jogos talán a kérdés: a Mindenhatónak mi szüksége volt járműre, kíséretre, s mindenfajta technikai eszközre a megnyilvánulásához? De ne ragadjunk le ennél a részletkérdésnél. Nézzük meg, miként vívta meg Adonájjal az egyesített emberiség csatáját Nimród! Hozzáteszem: már a kérdés feltevésének sincs semmi értelme. Az a nagy tudású ember, aki a fejlett annunakik tudásával államot alapít, városokat épít, minden élő embert kormányoz, ha máshonnét nem, hát égi segítőitől bizonyosan tudta volna, hogy teljesen reménytelen Isten ellen fegyvert emelnie. Mégis, mit terveztek? Jásher mondja el ezt nekünk:

„Jásher 9:26 És az egész nép, és az összes család három részre osztotta fel magát; az első részük azt mondta, felemelkedünk a mennybe és harcolni fogunk ellene; a második részük ezt mondta, felemelkedünk a mennybe és a mi isteneinket helyezzük oda, akiket szolgálni fogunk; a harmadik részük pedig azt mondta, felemelkedünk a mennybe és lecsapunk rá nyilakkal és lándzsákkal; és Isten tudta minden gonosz gondolataikat és látta a várost és a tornyot, amit építettek.”

Bolond terv ez a Mindenható ellen! Ő nincs semmihez sem kötve, még az anyagi megnyilvánuláshoz sem! Ki nyilazhatná le őt? Jásher a 27-31 versekben előadja a torony építésének történetét. Elmondja, ha leesett egy tégla, azt megsiratták, ha egy ember zuhant a mélybe, oda sem figyeltek rá. Amikor elértek egy bizonyos magasságot, nyilakat lőttek az ég felé. Amikor azok véresen hullottak vissza, azt gondolták, sikerrel jártak. Ezzel teljessé vált a bűnük.

Jásher előadásával egyetértek addig, hogy Adonájt meg lehet sebesíteni. No de a Teremtőt?! A Talmud szerint Nimród nyilait az angyalok eltérítették, s véresen dobták vissza, hogy a Világkirályt megtévesszék: sikerült célját elérnie. Ha így állna a dolog, akkor a kérdés akként vetődik fel: mi szüksége van a Mindenhatónak arra, hogy egyik kreatúrája csellel védelmezze őt a másik teremtményétől? Azt gondolom, létezik egy olyan szereposztás ebben a Bábel-drámában, mely nem mond ellent a Mindenhatóba vetett hitnek, nem sérti az egy-istenhitet, s a pápa és a dalai láma kijelentéseivel összhangban, prózai egyszerűséggel magyarázatot ad az eseményekre. A színen jelen van a Teremtő, mert ő mindenütt jelen van – de a hivatkozott eseménynek nem cselekvő részese, csak szemlélője. Jelen van a Nimród mágus-király által vezetett, egyesült emberiség, s jelen vannak egyéb teremtmények, kik más világból érkeztek, s az embernél fejlettebb tudást képviselnek. Az annunakik által támogatott Nimród felveszi a harcot az embereket félelemben tartó Adonáj ellen. Tornyot épít, melynek tetejéről sikerül Adonájt megsebeznie. Az idegen civilizáció vezető képviselője lerombolja a tornyot, s pszichotróp fegyver(ek) bevetésével összezavarja az építők tudatállapotát. A megváltozott elmeállapot kihat a beszédkészségükre is – nyelvük összezavarodik, nem értik többé egymás szavát.

  1. Móz. 11:7. „»Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!« 8. Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését.”

Ezzel véget ért az emberek idegenek ellen vívott háborúja, s elkezdődött az ember ember elleni hadakozásának azóta is tartó, megállíthatatlannak tűnő sora. Noé leszármazottai ölik egymást szakadatlan, testvér ontja testvér vérét, mert egy önmagát Úrnak kiadó, sebezhető lény, az ő repülő szerkezetén érkezve, összezavarta az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberek nyelvét – és ezzel érzéseit, gondolatait is. Nem tudom elhinni, hogy a Teremtő szándéka lenne ez velünk! Azon vallásfilozófiai művekben, melyek Istent az Univerzummal azonosítják, tehát Szellemistenségként tekintenek rá, bizonyos fokú panteizmus érhető tetten. A kereszténység, mely Isten fiát személyiségében vizsgálja, erősen panteista irányultságú. Keresztény felfogás szerint Isten tökéletes, mentes minden emberi gyarlóságtól, így a hiba és a tévedés nem lehet rá jellemző.

  1. Móz. 1:31 „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, imé igen jó”
  2. Móz. 6:6 „Megbáná ezért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.”

A Biblia Adonája tehát nem tökéletes. Hibákat vét, téved, megbánást érez, alkalmasint véres akciókat hajt végre az Isten képmására teremtett ember ellen. A legféktelenebb emberi indulatokra képes: haragszik, szívtelen, személyválogató, ha úgy esik. Azért fáj ez nekem, mert bizonytalanságban tartja a lelkem. Azt a Szellemistent keresem, akinek tökéletes megnyilvánulása a Teremtés.

Apokaliptikus idők jönnek. Adonáj felügyeletével eljutottunk mostanáig, ahogyan eljutottunk.

Remélem, a nálunk fejlettebb civilizációk képviselőivel kilátásba helyezett kapcsolatfelvétel csak jót hozhat nekünk. Bábel történetéből levonhatunk még egy olyasféle következtetést is, hogy őrségváltás fog történni a felettes hatalomnál. Hozhat jót is, rosszat nekünk.

Egyáltalán nem mindegy, mit fogunk kérni! Uralmat egymás felett, s akkor ismét a testvér-vér fog folyni – vagy uralmat önmagunk felett, s azzal ránk köszönthet egy szebb, nyugodtabb világ.

Kőrösi Csoma Sándor, a szanszkrit nyelv ősi rétegeinek tanulmányozása nyomán felismerte, hogy a Shambala mondakört, ami tiszta szumeroid hagyomány, Tibetben pontosan megőrizték. Ő figyelmeztetett (Shakya) Buda (Buddha) szkíta eredetére is. Nincs okom kételkedni Csoma Sándor meglátásaiban. Úgyhogy, ha a dalai láma azt állítja, nem kell félnünk az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételtől, én neki ezt elhiszem. Különösen, ha a szkíta süvegében mondja ezt el…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>