Harmóniában 27. – Vízbefúlt világ

Harmóniában 27.

Vízbefúlt világ

 

Az özönvízhez kapcsolódó mitológiai hagyaték széles, mint a vizek áradása. Ebben a részben, csokorba szedve, megpróbáljuk fázisonként bemutatni, a világ különböző népei hogyan emlékeztek, emlékeznek a nagy kataklizmára.

 

  1. fázis: Az Ítélet és kiváltó okai

 

1Móz 6:4. „Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”

E bibliai közlés Énoch elcsábult Felvigyázóinak, Platón lealacsonyodott félisteneinek s a görög mitológia istenekkel harcoló titánjainak összefüggésében nyeri el tényleges értelmét. Nyilvánvaló, hogy az Isten fiai nem ugyanannak a teremtett fajnak a tagjai, mint az ember leányai, akikhez bémenének. Bolygóközi genetikai kereszteződés zajlik le, melynek eredményei az óriások lesznek. A Mediterráneumhoz, az egymásra épülő civilizációkhoz kötődő források okán mondhatná bárki, hogy ez csak egy kitaláció – valamikor, az írásbeliség hajnalán kiötlötte egy szerző, s a többiek csak átvették tőle. Szomorú hírem van a kételkedőknek. A perui inka kultúra is őrzi ezt a mozzanatot a maga ősvallásában. Viracocha, az ő fő istenük, ugyancsak teremtő munkálatokba fogott a Földön. Segítségei is voltak ehhez: négyujjú, szárnyas lények. Angyalok? A teremtést végrehajtók képi emlékét őrzi a Tiahuanaco-i kultúra fennmaradt Nap-kapu reliefje. A Nap-kapu jelenléte önmaga érdekes kapcsolódást mutat a sumér ősvalláshoz.

Ami még ennél is érdekesebb: az inkák úgy tartották, hogy Viracocha először agyatlan óriásokat teremtett a Földön. Ez az eredmény azonban elszomorította őt, ezért árvízzel elpusztította őket. Mit mond a Biblia? Tulajdonképpen ugyanezt.

1Móz 6:5-7. „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.”

Az özönvíz legrégibb emléke a sumér mitológiában gyökerezik. Az eseményt leíró eposz csak töredékesen, mintegy harmadrészben maradt ránk. Az előzményekről annyit tudunk, hogy isteni szózat hangzik; “a kultúra közepén vízözönnel megsemmisítem az emberiség magját.”

Az új-asszír hagyatékból már többet megtudunk az előzményekről. A Bibliával szemben, nem egy, hanem több isten dönt a Föld és a rajta nyüzsgő élet sorsáról. Amint a Gilgames-eposz XI. táblája tudósít az eseményről:

„Ám özönvizet támasztaniok tetszett akkor az isteneknek …

Gyűltek az istenek tanácsba: főhelyen Anu atya trónolt, fényesen, mint királyhoz illik: jobbján a bajnok Enlil, balján Ennugi ült, a vizek őre s szemben velük, parancsra várva gyorslábú Ninurta tanyázott, égi szózatok hírvivője. Lobogószemű Éa isten tanácsot ült ia-fiával, tanácsot ülvén, határoztak.”

Az ítélet megegyezik a Viracocha által hozottal: mindennek pusztulnia kell!

Az egyiptomi emlékezet másképpen őrizte meg a kataklizma legendáját. Hermes Triszmegisztosz szent irataiból az derül ki, hogy a katasztrófa Ra isten uralkodásának vége felé következett be. Ra volt az első földi király, aki szövetkezett az istenekkel az emberek kiirtására. A szörnyű döntés végrehajtására az istenek tanácsa Tifunut istennőt utasította.

A görög mitológia szerint Zeusz megelégelte az emberek bűnöző életmódját, ezért elhatározta, hogy elpusztítja őket.

A maja-kicse indiánok szent könyve, a Popol Vuh két emberi pusztulásról is beszámol. Az Anya és az Atya a Teremtés közben úgy gondolt, kellenek nekik olyan lények is, aki beszélni és imádni képesek őket. Földből és sárból gyúrtak hát embert. A mű azonban nem szolgált megelégedésükre, mert lágy volt, gyenge, erőtlen. A vízben szétmállott, értelme nem volt, okosan beszélni nem tudott. Feldarabolták hát, szétdarabolták teremtésüket. Ám, mert mégis szükségük volt valakire, aki felidézi őket, eldöntötték, hogy fából faragnak embereket, akik táplálják és dicsőítik őket.

„Így legyen mondták, és mialatt beszéltek, egy csapásra elkészültek a bábuk, a fából faragottak. Olyanok voltak, akár az emberek, beszéltek, mint az emberek, és benépesítették a föld színét. Éltek és szaporodtak, leányaik voltak, fiaik voltak ezeknek a fából faragott bábuknak, de nem volt szívük és nem volt értelmük. Nem emlékeztek Teremtőjükre és Alakítójukra; négykézláb jártak és haszontalanul. Nem emlékeztek már az Ég Szívére és ezért elbuktak. …Ilyenek voltak az első emberek, akik nagy számban éltek a Föld színén.”

Az alkotói kísérlet kudarca a maja-kicse hagyatékból éppúgy kiolvasható, mint a görög, héber vagy platóni leírásokból. A produktum nem váltotta be a hozzá fűzött tervezői reményeket. Ezzel semmi bajom sincs, csak hát… Nagyon emberi ez az eljárás! Nem isteni! A Mindenható, az ő végtelen intelligenciájával, nem alkot selejteset!

Az algonkin (szak és fox) indiánoknál egészen meglepően indul a kataklizma története. Ők úgy tudják, az ember teremtésekor a vulkánok és a földrengés földalatti istenei harcot indítottak a Nap, a fény, az enyhe klíma föld feletti istenei ellen. Ám sehogyan sem jutottak eredményre, ezért a hatalmas Mennydörgés istenhez fordultak. Kérték őt, bocsásson vízáradatot a Földre. Egyedülálló ebben a hagyatékban, hogy az embereket nem teszi felelőssé, nem kiváltó okként szerepelteti, csak az időbeli behatárolásnál említi meg őket. Viszont nyers őszinteséggel az alant és fent lakó istenek gyilkos háborújában látja és láttatja a kataklizma valós okát.

Zoroaszter, a perzsa vallásalapító, a Zend-Avesztában, a hittételeit összefoglaló nagy művében szintén megemlékezik az áradásról. Leírja, hogy az istenek egy összejövetelükön arról tanácskoztak, hogyan lehetne a földet megszabadítani a hamarosan lehulló nagy hótakarótól. Ahuramaz­da (Ormuzd) úgy döntött, az lesz a célravezető, ha egy nagy esőt bocsátanak majd le a Földre. Az fel fogja olvasztani a jégtakarót és megenyhíti a telet. Teljességgel kilóg ez a változat az összes többi sorából. Szó sincs benne bűnös emberiségről, netalán istenek haragjáról. Éppen fordítva lehet értelmezni: a jégkorszak nélkülözéseiben senyvedő embereken akarnak segíteni az istenek.

A csippevák regéje döbbenetesen hasonlít Zarahusztra történetére. Az idők kezdetén nagy hófuvatag támadt. Érkezett azonban egy egér, mely kirágta a bőrtömlőt, ahová a meleg volt bezárva…

 

  1. fázis: A túlélők kijelölése

 

1Móz 6:8 „De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.”

1Móz 6:13-14 „Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.”

Így néz ki az Ószövetség változata. Adonáj megbánta, hogy teremtett, eldöntötte, hogy teremtését megsemmisíti, de egyetlen, kiválasztott vérvonalnak megkegyelmez. A kegyelem áraként feladatot bíz rá: minden, általa meghatározott élőlényből a meghatározott állományt be kell gyűjtenie a meghatározott paraméterekkel épülő bárkájába.

Viracocha isten működésének tekintetében megoszlanak a vélemények, már ami a kíméletet illeti. Egyes források szerint senki nem menekült meg az általa gerjesztett kataklizmából, mások úgy tudják, hogy a saját két félisten-gyermeke túlélte a zord időket.

A töredékes sumér táblákból annyi tudhatunk, hogy Ziusudra, mint főpap és király, isteni intelemre egy hatalmas bárkát épített.

A Gilgames új-asszír változatában Éa tulajdonképpen szabotálja az istenek tanácsának döntését, miszerint mindenkit meg fognak semmisíteni. Éa méltónak találja Ut-napistimet arra, hogy kimentse a biztos pusztulásból ezért a nádkunyhóba kiált:

„Kunyhó, nádkunyhó, nádkunyhó fal – nádkunyhó, halljad fala, tudd meg.

Surippak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed; bontsd le a házat mindenestül, építs erős hajót helyette; bordája, árboc megálljon, még ha ég és föld összedől is!”

Egyiptomban senkit nem választottak ki kegyelemre – az eredeti terv szerint csak Ra maradt volna meg.

Göröghonban a renitens Prometheus félisten (aki a tűzzel is játszott) tudomást szerzett Zeusz elhatározásáról. Figyelmeztette hát fiát, Deucaliont, és annak feleségét, Pirchát, hogy haladéktalanul építsenek egy bárkát.

A maja-kicse és az algonkin emlékezetben sincsenek kiválasztott túlélők.

Zoroaszter könyvében vannak kegyelemben részesültek. Ahura Mazda Yima herceget találja alkalmasnak arra, hogy átmentesse vel az emberiséget a katasztrófa utáni időkre. Így szól hát hozzá:

„…A tél beállta előtt

dús legelőt ad ama föld,

ezt nagy víz fogja elárasztani,

amikor a hó elolvad.

És tó keletkezik,

ahol most tanyahelyet látni

a csordák és az aprómarha számára.

Készíts várat, mind a négy oldalán

egy-egy lófutamatnyi hosszúságút …

és rendezt be ezt a várat

az embereknek lakásul

és istállóul az állatoknak…”

 

A korábban már idézett Berossoss a káld hagyomány szerinti özönvíz történetét írta meg. Xisutros király álmában megjelent Kronosz isten. Közölte a királlyal, hogy “Daisos hó 15. napján” a megromlott emberiségen végig fog sújtani ostorával. Özönvizet fog zúdítani rájuk, s ezzel megsemmisíti őket. Kegyelmet ígér Xitutrosnak, s utasítja: építsen bárkát, s zárkózzon el abba családjával, barátaival és minden típusú állattal együtt, amikor megkezdődik a vízözön.

A hinduknál a Védákhoz fűződő bráhmana- irodalomban az úgynevezett Puránák, illetve nemzeti hőskölteményük, a Mahábhárata, Vana parvan cím alatt tartották fenn az özönvíz regéjének több változatát. Az alapváltozat szerint Manu, a nagy törvényhozó király, egy reggel, mosakodás közben, egy kis halat talált a kezei között. A halacska egy eljövendő vízözönről beszélt Manunak.

„A teremtmények mosódásának ideje közel van; ezért kijelentem neked, mi nyújtatik majd legfőbb üdvödül.” Azt tanácsolta, hogy a király építsen maga és családja számára egy bárkát, amellyel megmenekülnek majd. Arra kérte az uralkodót, hogy őt egy pohár vízben őrizze meg, s amikor majd megnő, dobja be az óceánba.

Megint egy hal-motívum. Szőke Miklós Árpád Atlantisz árnya kísért című könyvének 2. kiadásában a Gilgames kapcsán is említ egy nagyon érdekes változatot. „Udar-tutu fia Utnapistim meséli el Gilgamesnek… Utnapistim… egy nap halászás közben egy halat fogott ki, mely panaszkodott, hogy nincs számára megfelelő élettér abban a vízben, ahol eddig volt.” Utnapistim segíteni próbál, átcipeli a halat egy folyóba, de ez sem bizonyult megfelelő lakhelynek. Másik, bővebb vizű helyre szállította hát át – s ekkor a hal, felfedte a közelgő vízözön és a megmenekülés titkát Utnapistim előtt.

A forrás szerint a hal Nergal, a halál istene volt. Bizonyára azért választotta a kopoltyús megjelenést magának, mert Oannész építő közreműködése nyomán megfelelő respektje volt ennek a megjelenésnek az emberek előtt. De mi van, ha maga Oannész a történet-béli hal? Tudja, hogy érkezik a tenger vizének fizikai-kémiai tulajdonságait erősen megváltozató áradás, ami őt is, kedves embereit is elpusztítja. Utnapistim segítségével megmenekülhet – s Utnapistim is túlélheti a katasztrófát az ő segítségével. Kikerülhetetlen egymásra utaltság.

Hová szállíthatta ősapánk a halat? Annyi bizonyos, hogy olyan helyre, ahová Oannész úszva nem juthatott el, mivel annak vize nem közlekedett a Perzsa-öböl vizével. Az is bizonyosnak látszik, hogy a védett hely az áradás után sem érintkezett a felbolydult vizekkel – s Oannész ezt előre látta…

 

  1. fázis: A katasztrófa lefolyása

 

Az ismertetett források zöme megegyezik abban, hogy az előre kijelölt időpontban megnyíltak a vizek csatornái, elöntötték a földet, s a kiválasztottakon kívül mindenki más elpusztult a Föld hátán. Azután megállt a vizek áradása, s lassú apadás kezdődött. A túlélők különböző módon (madár, hal, stb.) útján tudomást szereztek a szárazulatok helyéről.

Érdekességként jegyzem meg, hogy Ádám zafírkönyve világított Noénak lámpásként, a katasztrófa legsötétebb időszakában, a bárkán…

Az általános lefolyáshoz képest azok a mondák jelentenek (olykor meghökkentő) kivételt, melyekben nincsenek előre kijelölt túlélők. Az egyiptomi változat például a következőképpen regéli el a kataklizma lefolyását: Sok éjszakán át folyt patakokban a vér, míg az istennő az embereket öldökölte. Ra végül megiszonyodott a gyilkosságoktól, s elhatározta, engesztelő áldozatot mutat be az isteneknek. A még megmaradt emberekkel összeszedette Egyiptom gyümölcseit, s összekevertette a legyilkoltak vérével. Ebből a mixtúrából 6.000 kannát töltetett meg, s hajóra szállt. Hét napig hajózott, s a hetedik nap éjszakáján, éjfélkor, a kannák tartalmát kiöntötték. A mezőket magasan ellepte a vér és a víz áradata.

A Popol Vuh a következőképpen tájékoztat a második emberiség pusztulásáról: „És akkor ismét végeztek velük. Elpusztították őket, széttörték őket, és megölték őket is, a bábukat, a fából faragottakat.

És azután elárasztották őket vízzel, és ezt az Ég Szíve határozta el. És nagy árvíz keletkezett, és ömlött a fejére a bábuknak, amelyeket fából faragtak.

Az emberek kétségbeesetten futottak; fel akartak mászni a házak tetejére, de a házak beomlottak és földre vetették őket; fel akartak mászni a fák tetejére, de a fák messzire hajították őket; barlangokba akartak bújni, de a barlangok bezárultak arcuk előtt.

És azt mondják, hogy nem maradt más belőlük, csak a majmok az őserdőkben, mert húsukat csak fából alkotta a Teremtő és az Alakító. Ezért hasonlít a majom az emberre, és így maradt intő jel az emberivé alakított, emberivé teremtett nép, amely csak fabábu volt, fából faragott bábu.”

Most egy üzenet erejéig elébe vágok a dolgok folyásának. Kedves darwinisták! Lehet, hogy ezért nem találjátok a hiányzó kapcsot a főemlősök és az ember között? Mert az Általatok szeretve tisztelt és favorizált majmok csak egy méltatlan, rég letűnt emberiség leszármazottai?

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>