Harmóniában 3. – Tér vagy űr?

Harmóniában 3.

Tér vagy űr?

 

A tudomány mai állása szerint a Világegyetem egyetlen hatalmas bummal, az ú.n. Ősrobbanással keletkezett. A térnek, az időnek és az anyagi Univerzumnak ez volt a közös kiindulópontja – állítják a tudós elmék.

„Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be… a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.” – állítja Rober Jastrow asztrofizikus, a Magyarországon is megjelent Vörös óriások és fehér törpék című könyv szerzője.

„A világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt… és fénnyel volt tele.” – állítja Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós, a robbanás pillanatáról.

Albert Einstein a gravitációt is figyelembe vevő modelljével, az általános relativitáselmélettel tulajdonképpen azt is megfogalmazta, hogy a Világegyetemnek feltétlenül volt kezdete – és nyilvánvalóan lesz vége is egyszer. Az Univerzum statikus voltát viszont annyira biztosra vette, hogy egyenleteibe 1915-ben beiktatta a kozmológiai faktort, s bevezette az „antigravitációs erőt”, melynek, a többi erőhöz képest, nincs eredete, hanem a téridő szerkezetébe van beépítve.

Alexander Friemann szovjet-orosz fizikus „készpénznek” vette Einstein elméletét, s annak alapján már 1922-ben (jóval Hubble előtt) kidolgozta a nem-statikus Világegyetem modelljét. Ezen a nyomon haladva, a tudósok eljutottak a gravitációs szingularitások matematikai bizonyításáig. Hétköznapi nyelven fogalmazva: a gravitációs szingularitás ott jelentkezik, ahol térbeli kiterjedés nélküli anyag található. A tudomány jelen állapota szerint a Világegyetem az ősrobbanás előtt egy ilyen szingularitás volt.

Minden kérdésre így sem sikerült választ kapni. Mi több, a vizsgálatok és mérések elmélyülésével, finomodásával, szembe kellett nézni azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy (különösen az anyagi részecskék vonatkozásában), nagyszámú, hasonló rendszeren, megegyező körülmények között, egyazon céllal történt mérések nem ugyanazt az eredményt adják. Meg lehet adni az A, B, C, …Z lehetséges eredmény valószínűségét, de nem lehet megmondani előre, hogy az adott mérés pontosan melyiket fogja produkálni. A kvantummechanika tehát bevezette a tudományba a megjósolhatatlanság (más szóval a véletlenszerűség) elemét.

Einstein irtózott ettől a lehetőségtől, ki is fejtette, hogy „Isten nem vet kockát”. A történet pikantériája, hogy éppen a kvantummechanika fejlődésének elősegítéséért kapott 1921-ben fizikai Nobel-díjat. A relativitáselmélet akkor még túlságosan vitatott volt, ezért egy korábbi munkájáért ítélték oda a kitüntetést.

Lett még egy következménye saját elméletének, amit Einstein nem tudott elfogadni. Ez pedig a Chandrasekhar által alkotott zsugorodási elmélet volt, melyben a fizikus a fekete lyukak kialakulását modellezte. Einstein cikket is írt e teória ellen, melyben kijelentette, hogy a csillagok nem zsugorodhatnak zérus méretűre. Ebben a vitában én magam feltétlenül Einstein véleményét osztom. A későbbiekben bemutatom, miért.

A tudósok ma két részleges elmélet: az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika talaján állva szemlélik és próbálják magyarázni az Univerzumot.

Távol álljon tőlem, hogy ennyi tudományos elképzelést cáfolni próbáljak, csak azért, hogy a magam személyét előtérbe toljam. Ezt már megtette Albert Einstein, amikor 1905-ben, a speciális relativitáselmélettel feje tetejére állította az ismert világot. Hogy igaza van-e, vagy csak rosszul választotta meg saját kinematikai rendszeréhez a függő és független változókat – erről a későbbiekben még beszélünk.

Kezdjük hát az elején. A nagy bumm előtt a Világmindenség összes anyaga és energiája a tér- és időbeli kiterjedés nélküli semmibe van becsomagolva. Nincs tehát tér és idő! Azt a Teremtés folyamatának kell megszülnie! Nem egy dinamit-rúddal van tehát dolgunk, amit valahová letettünk a térben, és amikor végigég a gyújtózsinór, majd bele fog robbanni a határtalan tér egy kicsiny szegmensébe, s kitölti majd mindazt a teret az Univerzumból, melynek elfoglalására a robbanás ereje predesztinálja őt. Az Univerzum robbanással létrejövő legendáját ezen a ponton szeretném a költői, ám realitások nélküli romantikus képzelgés birodalmába száműzni.

Nincs tér, amibe belerobbanhatna az anyag és az energia – azok viszont, a teljes későbbi mennyiségükben ab ovo jelen vannak! Ebben az összefüggésben kifejezetten mosolyogtató Steven Weinberg felvetése, miszerint a születés állapota előtti, igen forró Világegyetem fénnyel volt teli.

Ennél a pontnál ismét Einstein speciális relativitás-elméletét kell felidéznünk. Az elmélet megalkotásához ő a fénysebességet vette fizikai állandónak, a teret és az időt pedig változóként kezelte. Ha a fénysebesség állandó, akkor a mozgás, mely ezzel a gyorsasággal végbemegy, elválaszthatatlan része magának a fénynek is. A fény vákuumban mért, egyéb erők által nem módosított terjedési sebessége 299 792 458 méter, másodpercenként.

A nulla kiterjedésű teret (az ős-szingularitást) nulla másodperc alatt bejárja. Ez azért is nagyon jó, mert, mint a tudomány megállapítja, idő sem volt a születés előtt. Hogy emiatt aztán végtelen sötét-e ez a szingularitás, vagy végtelenül fényes, az egyéni ízlés kérdése lehetne, ha nem vennénk figyelembe a fény frekvenciáját (a transzverzális rezgések sűrűségét), illetve ezzel szoros összefüggésben ennek inverzét, a hullámhosszát. Zérus kiterjedésű térben zérus hullámhosszú, azaz végtelen frekvenciájú hullám tudna csak létezni. Tulajdonképpen az sem, mert a keresztirányú (transzverzális) rezgés kibontakozásához is térbeli kiterjedés kellene, ami pedig az ős-szingularitásban nincs. Én ezt legfeljebb képességnek tartom egy későbbi, hullámként való megjelenésre a térben, de semmiképpen sem nevezném fénynek. Fekete az a „hullám-kezdemény, mint maga a szingularitás. Gondolom, éppen ezért találták megfelelően szemléletes elnevezésnek a „fekete lyuk” fogalmat a jelenségre.

A Teremtés szempontjából ez, a születés előtti állapot felvet egy megalapozott kérdést: hogyan jött létre maga a szingularitás? Tegyük fel, hogy önmagától – azaz, a bele foglalt anyag és energia sajátosságai hozták létre, egy korábbi, ismeretlen megjelenési minőségből. Ebben az esetben, a nulla dimenziójú térben, az összes oda sűrűsödött anyag-energia összetevő önmagától soha nem robban fel, mert vagy elnyeri egyensúlyi állapotát a kiterjedés nélküli létezésben, vagy folytatja zsugorodását a felfoghatatlan negatív kiterjedés irányába. Ahhoz, hogy a természetes változásának irányával szemben, tágulásban kezdjen, külső erő beavatkozására van szükség. Gondoljuk csak el, milyen békésen pihenget a legszörnyűbb atombomba is, amíg a hasadó anyag mennyisége az adott tér-szegmensben el nem éri a „kritikus tömeget”. Jobb híján ehhez a példához tudom hasonlítani az ős-szingularitás működését. Amennyiben az anyag-energia tartalom önmagától zsugorodott nulla kiterjedésűre, önmagától nem lesz képes semekkora dimenziót visszanyerni. A dimenzió nyeréséhez külső anyag-energia behatásra van szüksége. Ezt a hatást minden miszticizmus nélkül, bátran nevezhetjük Istennek!

Amennyiben viszont nem önmagától, hanem külső erő hatására zsugorodott nulla kiterjedésűre, a külső kényszer megszűnése után, természetesen azonnal elkezdi visszanyerni eredeti dimenzióit, minden egyéb beavatkozás nélkül. Ez esetben helyzetünk még egyszerűbb: a zsugorítást elvégző erő maga Isten!

Felvetődhet a kérdés: hol van Isten a kiterjedés nélküli világban? Benne az összezsugorított anyag-energia halmazban? Igen is meg nem is.

Hol van az ecsetet tartó kéz, mely festményt alkot a vászonra? Nincs a vászon dimenziójában, attól a síktól jól elkülönült, harmadik dimenzióból hozza létre a művet. Ám gondolatai, érzései, szándékai megjelennek a műben. Isten a maga valóságában nem foglal helyet a zérussá zsugorított három dimenzióban, attól elkülönülten, minimum a negyedik dimenzióból közelítve „kezeli az ecsetet”, ám szándékát és törvényeit feltétlenül belerajzolja a műbe – ezeken keresztül jelenik meg az alkotásban.

„Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!” – írta Petőfi Sándor, a lánglelkű magyar költő. Azt gondolom, a Teremtés előtti időszakban, a zérus kiterjedésbe zárt anyag-energia komplexnek is ez lehetett a legforróbb fohásza, amennyiben bírt értelemmel és fogalmakkal, ennek elmondásához. A manifesztálódásához ugyanis semmi egyéb nem hiányzott, csak a tér. A tér születésére egyfajta elgondolás a nagy bumm elmélete – de ismét megjegyzem, nem tartom valószínűnek, hogy a nem létező dimenziókba történő nagy sebességű kiröppenést úgy oldhatta volna meg az öntudatlan anyag, hogy közben a dimenziókat is megteremti a röppenéséhez. A dolog velejárója, hogy a kiterjedés megépítésének meg kellett előznie magát a kirajzást! Mondja már meg valaki, hogy a zérus kiterjedésbe zárt anyag-energia komplex mely összetevője lépett ki először az addig nem létező térbe, és alkotta meg legalább az egyik kiterjedését – jelesül a vonalat! (Az előző részben leírtam a „pont-vesszőcske-síkocska-terecske” elgondolással kapcsolatos averzióimat.)

A fizikai vizsgálódás területéről itt egy pillanatra a gyakorlati élet megfontolásaira térjünk át. Rá fogunk jönni, hogy logikáját tekintve nem is olyan érthetetlen a Teremtés folyamata. A legegyszerűbben az oldatok készítésével lehet szemléltetni az eseményt. „Bambit” kétféleképpen készítettek a régi Utasellátókban, s azóta is, bárhol. Vagy a szörpre eresztették rá a szódát, vagy a szódába töltöttek szörpöt. (Azért hozom fel ezt a példát, mert ezt is négy éves koromban figyeltem meg, mint a léggömb felszínének deriválását.) Az eredmény nagyjából ugyanaz – azzal a csekély különbséggel, hogy a szódába töltött szörpöt fel kell kavarni, a szörpre töltött szódát pedig nem feltétlenül. A szörpre eresztett vízsugár maga kavarja fel az elegyet, s hozza létre a hozzá szükséges körkörös mozgást, amit a másik esetben csak a kanállal érhetünk el. (A szóda utólagos bevitele nyomán több buborékunk marad meg, mint a másik módszernél, tehát a végeredményünk is jobb, amennyiben a szénsavtartalom mennyiségének maximálása szerepelt a célfüggvényünkben. De ez már a lineáris programozás területe, s az egy másik játék.)

Általános esetben, ha van választási lehetőségünk elegy vagy oldat előállítására, eldönthetjük tehát, hogy hígítással vagy töményítéssel érjük el a végeredményt. Speciális esetben nincs választásunk. Csak az egyik módszer alkalmazható.

Hogyan is állt a világ a „nagy bumm” előtt? Nulla térbeli kiterjedésbe zsúfolódott a teljes anyag-energia komplex! Elég tömény, nem? A Teremtés előtt egyetlen út állt hát: „felhígítani” ezt a szörpöt.

Nincs tehát robbanás, hatalmas eszkaláció – mert nincs hová távozni a besűrűsödött anyag-energia koncentrátumnak. Ellenben van lassan meginduló, majd egyre növekvő ütemű expanzió, ami távolságot ékel a nulla dimenzióba zárt legelemibb részecskék közé, módot adva ezáltal azok térbeli megjelenéséhez. Amint az első térbeli távolság, ha mégoly kicsiny volt is, megjelent az alkotók között, már van értelme, mondjuk hullámról, vagy akár fényről beszélni. Ugyanis, ha a nulla dimenziós világ három dimenzióssá válik (mert mindhárom dimenzió egyszerre alakul ki az ismert Világegyetemben, a léggömbnél leírtak okán), ez a legcsekélyebb térbeli szegmens is alkalmas arra, hogy a vele megegyező (vagy nála rövidebb) hullámhosszú sugárzás (legalább egyszer) átfusson rajta. A Steven Weinberg által áhított fény legkorábban ebben a pillanatban jelenhetett meg az Univerzumban, s nem a

„fekete lyuk”- állapotban. Ebben a pillanatban a Világegyetem elveszítette szingularitás-jellegét, mert térbeli dimenzióra tett szert. Mondhatnánk úgy is, hogy „testet öltött”. A hagyományosan értelmezett testek ugyanis, a tömegükön kívül, térbeli kiterjedéssel is rendelkeznek! Ennek a szimpla megállapításnak a későbbiekben még fontos szerepe lesz, ne felejtsük hát el!

A térbeli kiterjedés, egyre gyorsuló ütemben, a Teremtés alapvető iránya lett. A kiváltó és fenntartó mechanizmusáról később beszélünk még. A változás lényege mindenképpen az a rendkívül fontos momentum, hogy a semmiben összezsúfolt anyag-energia komplex elkezdet a valamiben, a valós, 3 D-s térben létezni. A tér kialakulás a Teremtés máig sem befejezett aktusa, a Világegyetem tágulása erről tájékoztat minket.

Ezen a ponton, reményeim szerint, értelmet nyert jelen cikk címe is: tér vagy űr? A két fogalom látszólag egy jelentést takar. Én mégis kínosan ügyelek arra, hogy különbséget tegyek közük. Az űr az értelmezésemben a semmi. Az a nem-létező valami, ami a Teremtés előtt, a nulla kiterjedésű Univerzum mellett létezett. A tér, ezzel szemben a Teremtés eredménye, a kiterjedés, ami testet ad az anyagnak, terjedési intervallumot szolgáltat az energiának – tehát nem semmi! Hogy az általam felfogott tér megegyezik-e a fizika hajnalán elképzelt éterrel, a folytatásból szintén ki fog derülni.

Anyag és tér, energia és tér tehát egymástól el nem választható megnyilvánulások a teremtett világban. Időről szándékosan nem beszélek. Azt ugyanis, hogy az idő egyáltalán létezik-e – ezután kell majd eldöntenünk.

Végezetül elmondok valamit, amit nem érvnek, pusztán érzelmi megjegyzésnek szánok.

Hálás vagyok a Teremtő Istennek, hogy engem, itt és most, a Magyar Nemzet fiaként engedett erre a világra. Sok egyéb mellett, az anyanyelvemért, a világ legősibb gyökerekkel rendelkező beszélt nyelvéért vagyok hálás. Az én népem, amikor kifejezéseiben még igényes volt a saját beszédére, nem azt mondta, hogy valaki aludni megy, hanem azt, hogy nyugodni tér. Útjáról nem hazajött, hanem hazatért az utazó. A Dél-Alföldön az öregek nem azt mondták, ha hellyel kínáltak, hogy elférsz, hanem azt, hogy eltérsz. Aki sietve járta meg az útját, az térült-fordult. A jó befektetés a mai napig megtérül. A mesebeli asztalka áldásosságáról az ékezet ugyan lecsúszott az idők folyamán, terülj-terülj asztalka lett belőle, de mindenki érezheti, hogy az is csak térülés volt valaha. A jó mecénás (akire Petőfi is utalt versében) teret nyitott pártfogoltja tudása, tehetsége kibontakozásához…

De, ahogy írtam, ez az utolsó bekezdés nem az érveim részét képezi, csak önző módon, az örömömet fejeztem ki vele afelett, hogy tagja lehetek ezen ősi nyelv maradékát beszélő közösségnek.

Hálás vagyok érte a Tér-emtő Istennek.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>