Harmóniában 32. – Isten ürüléke

Harmóniában 32.

Istenek ürüléke

 

Teokvitlatl. Ezzel a szóval illették az aztékok az aranyat. Magyarul ez istenpiszkot vagy szent ürüléket jelent. Az inkák a Nap verejtékének tartották a sárga fémet.

Az idők folyamán meg is tanultak bánni vele, kiolvasztották, formába öntötték, darabolták, kalapálták, vésték, felhasználási céljaikra alakították. Eredetének legendája okán szakrális tartalmat tulajdonítottak neki, de anyagi értelemben túl sokra nem tartották. Embert nem öltek érte.

Bizonyára nagyon meglepte őket, amikor éppen a jóságos istenükkel, Quetzecoatl-lal, azaz Tollaskígyóval azonosított, rokonított fehér ember megjelent földrészükön, s a legkegyetlenebb cselekedetekre is elragadtatta magát, csak azért, hogy szert tegyen a bennszülöttek aranyára. Az istenek piszkára. A név kötelez – a beszédes azték elnevezés is beteljesítette végzetét. Az istenek ürüléke halálosan megfertőzte az addig virágzó ottani civilizációkat. Az aranyláznak, az európai hódítók gazdagság iránti megszállott vágyának semmi nem képezhette akadályát. Óceán, őserdő, mocsár, sziklás hegyek, megáradt folyók – az aranyért rendezett nemzetközi akadályverseny állomásai voltak csupán. Leküzdendő feladatok, melyek végén El Dorado, az Arany Országa várja a sikeres versenyzőt, a maga mérhetetlen gazdagságával.

Pusztult az ősnép, hullottak a kalandorok is. A láz azonban mit sem csökkent…

Ha gondolatban visszatérünk saját alapállásunkhoz, miszerint a régen élt emberek nem voltak ostobák, csak egészen más technikai alapról, más, már letűnt, de legalábbis megfakult fogalmak használatával fejezték ki gondolataikat, tehát sajátos módon írták le az őket körülvevő világot, érdekes megvilágítást kap az arany lehetséges eredete.

A szóösszetételben szerepel ugyebár a hátrahagyott anyag eredeti tulajdonosa. Isten – vagy istenek. Tehát a szemtanúként jelenlévő embereknél fejlettebb intelligenciát képviselő lény, vagy lények. Folyamatosan jelen vannak, hiszen az aztékok megfigyelhetik tevékenységüket, s megtapasztalhatják, hogy létezik számukra hasznos és haszontalan anyag a közös környezetükben. A hasznosat felhasználják, átalakítják, a haszontalant pedig félredobják. Életterükön kívülre helyezik, hátrahagyják, csakúgy, mint az emberek saját anyagcsere-termékeiket. Ha technikai értelemben vizsgáljuk meg a teokvitlatl szó jelentését, valami ilyesféle történet kezd felderengeni előttünk.

De vajon mi lehetett az a tevékenység, melynek végzésére az istenek a Földre szálltak, s melléktermékeként, esetleg hulladékaként az aranyat hagyták maguk mögött?

A múlt idők homályába vesző történet kibogozásának egyik lehetséges kiindulópontja az urán.

A Mengyelejev-féle periódusos rendszer 92. eleme roppant érdekes magfizikai lehetőségeket rejt magában. A természetben háromféle izotópja fordul elő, a 238, a 235 és a 234 tömegszámú változat. Elméleti kémiai tanulmányainkból tudjuk, hogy a variánsok közötti alapvető különbség az atommagban foglalt neutronok számában van. A csökkenő tömegszám tehát azt jelenti, hogy az urán természetes izotópjaiban 146, 143 és 142 neutron foglal helyet az atommagban. Természetes megoszlásuk a következő: U238 99,275%, U235 0,72%, U234 pedig csak 0,005%. A 238-as izotóp felezési ideje (vagyis az az időtartam, mely alatt spontán mag-átalakulás útján a mennyisége megfeleződik), a tudomány jelenlegi álláspontja szerint 4,5 milliárd év – azaz, a Föld életkorának felel meg. A spontán nukleáris reakció során egy alfa-részecske, azaz, egy hélium-atommag távozik az atomból, energia-felszabadulás kíséretében, s visszamarad a 90-es rendszámú (protonszámú), 234-es tömegszámú tórium-izotóp.

Természetes körülmények között.

De mi történt a 237-es és 236-os tömegszámú urán-izotópokkal? Azok miért nincsenek jelen a Föld natúr állapotában? A 236-os izotópot mesterségesen már előállították, s azt tapasztalták, hogy 23,42 millió év a felezési ideje, szemben a 234-es változat 245.500 éves felezési idejével. Nem mondhatjuk tehát, hogy azért tűnt el az idők során bolygónkról, mert gyors maghasadása miatt tóriummá alakult a teljes mennyisége…

Az urán békés célú felhasználása, a 235-ös izotópra dúsítással, az energiatermelésben valósul meg. Ez esetben a fékezett nukleáris átalakulás, a láncreakció rémétől megóvott folyamat termeli az áhított energiát. Békétlen felhasználása az atomfegyvereken keresztül valósul meg. Ez esetben éppen nem fékezik a maghasadást, sőt, arra törekszenek, hogy a kritikus tömeget elérő hasadó anyagot „lőjenek” össze egy térbe, ezáltal váltva ki az öngerjesztő láncreakciót. Ilyenkor a felhasznált anyag teljes energia-tartalma a pillanat töredéke alatt felszabadul, iszonyatos pusztítást végezve a robbanás környezetében. 1945. augusztus 6-án, a Hirosimára ledobott „Little Boy” nevű atombomba urán-magvú volt. A többi nukleáris bomba töltete plutóniumból állt, ám azokat is uránból állították elő, mesterségesen.

Nyilvánvaló, hogy a maghasadásra alapozott energiatermelés veszélyes üzem, hisz amennyiben a fékezés csődöt mond a reaktortérben, könnyen atombombává válik az erőmű. Csernobil és Fokusima példája is ezt igazolja. Ajánlott hát a lakott területektől minél távolabbra felépíteni ezeket az üzemeket.

Ha egy mód van rá, és kivitelezhető, az sem nagy baj, ha egy másik kontinensre telepítjük a tevékenységet. Vagy egy másik bolygóra. Amennyiben megoldottuk a vezeték nélküli energia-továbbítás problémakörét, már minden rendelkezésünkre áll az interplanetáris villanytelep kivitelezéséhez. (Állítólag Teslának sikerült megoldania a vezeték nélküli energiaszállítás kérdését. Csak éppen a kábelgyárnak ajánlotta fel találmányát…)

Ezek után képzeljünk el egy speciális reaktort, mely képes az alant körülírt maghasadás irányított kivitelezésre.

A 238-as urán-izotópból kilök 3 neutront, melyeket azonnal „munkára” is fog, a maghasadás tovább- indukálásához. Az első lépés végén keletkező 235-ös uránból kilép egy 13-as rendszámú, 27 tömegszámú alumínium, s vele együtt 11 további neutron! Ekkora mennyiségű neutron-sugárzás irdatlan energiatömeg felszabadulásával jár. Ám, ha fékezett módon, spontán láncreakció nélkül megy végbe, akkor pontosan a célunknál vagyunk. Már csak be kell vezetni a felszabadított energiát a transzmitterbe, s a célpontban indulhatnak a villanyautók, mosógépek, és mikrohullámú berendezések – minden, amit az itt felszabadított energia hajt meg.

Előfordulhat, hogy reaktorunk nem tudja kiküszöbölni az alfa-részecskék kilépését. Ez esetben a folyamat során a 2 rendszámú, 4 tömegszámú hélium-atommag mellé „kiszakítjuk” a 11 rendszámú, 23 tömegszámú nátriumot, a nyereségként elvárt 11 neutron társaságában, s ugyanúgy a célnál vagyunk.

A továbbított energia mellett a következő melléktermékek, illetve hulladékok maradnak vissza a csillagközi erőműben: első esetben alumínium és vele megegyező atomszámú (molárisan ekvivalens mennyiségű) arany. Mivel a szent ürülékben sok alumíniumot nem találtak, vélelmezhetjük, hogy ez a fém is hasznos anyagot jelentett az isteneknek, tehát kivonták a végeredményként kapott masszából.

Az ekvivalens mennyiségű alumínium azért is hiányozhat a végső masszából, mert a másodikként leírt, alfa-részecske kilépéssel kombinált reakció zajlott a reaktor-térben. Ez esetben az arany-ekvivalens mennyiségben megtermelődő második fém a nátrium lesz, tehát alumíniumot semmiképpen sem kell keresnünk „kohósalakban”.

Igen, az istenek ürüléke lehetett ennek a fúziós reaktornak a salakja! Nevezetesen a 79-es rendszámú, 197 atomtömegű sápadt arany. Mivel atommagjának stabilitása miatt további energianyerésre alkalmatlannak bizonyult, anyagi tulajdonságai nem indokolták szerkezeti elemként való felhasználást az istenek részéről, egyszerűen szemétbe dobták. Meddőhányóba.

Az energetikai műveletnek ezt a mozzanatát figyelhették le az ősidők aztékjai, s ezért adhatták a teokvitlatl nevet az oly sok későbbi szenvedést indukáló fémnek.

Manapság találkozhatunk olyan felvetéssel, mely szerint az annunakik azért jöttek a bolygónkra, hogy itt aranyat bányásszanak, a rabszolga-sorban tartott emberiség munkára fogásával. Ha ez így igaz, akkor az annunakik mindenképpen másodrangúak voltak az aztékok isteneihez képest. Mondhatnánk úgy is, hogy „galaktikus guberálást” folytattak Földünkön. Összeszedegették az Energetikusok hulladékát.

Persze, az is lehet, hogy az annunakik ténykedését leíró táblák fordításába, értelmezésébe csúszott valami kis hiba. Nem bányásztatták, hanem a tárolókba (a későbbi bányákba) hordatták szét a reaktor-salakként megjelent aranyat. Nem tudom, nem értek az agyagtáblák olvasásához. Csak felvetettem az egyeztetés lehetőségét és szükségszerűségét.

Az urán Földön való jelenléte egyébként is nagy rejtély, amennyiben komolyan vesszük az elemek és a bolygónk kialakulásáról fennálló hivatalos álláspontot.

A héliumnál magasabb protonszámú elemek létrejöttét a tudomány a szupernova-robbanásokhoz köti. Azaz, a haldokló, sűrűsödő csillagok belsejében, az ott uralkodó nyomás- és hőmérséklet-viszonyok között jönnek létre az egyre nagyobb rendszámú atomok. Azután a csillag robbanásával, mint csillagpor, vesznek részt a következő generációs égitestek kialakításában.

A tanmese szerint a Nap és bolygói ugyanabból a hideg, csillagközi por- és gázfelhőből alakultak ki. Az alaktalan anyaghalmaz pörögni-forogni, csomósodni kezdett, végül a pörgő-forgó, magja felé egyre melegebb, alaktalan valamiből csillag lett és bolygók születtek. Ezzel ad acta le is tehetnénk az istentelen kialakulás elméletét – mindent tudunk, amit a Teremtés tagadói tudatni akartak velünk.

Csak (megint) van itt egy kis bökkenő. Nevezetesen az, hogy a Föld külső köpenyében, 25 km mélységig, mintegy 100 milliárd tonnányi urán található! Miért baj ez?

Mert az urán az egyik legsűrűbb elem!

Ez azt jelenti, hogy a bolygó kialakulásakor, az állítólagos pörgés-forgás idején, az uránnak a tömeg-középpont környékén kellett volna koncentrálódnia! Legalábbis a fizika törvényei szerint.

Ez pedig két következménnyel járt volna. Egyrészt, nem jelenhetne meg ilyen irdatlan tömegben a köpeny külső részében. Másrészt, ugyancsak az akadémiai tudomány állítása szerint, az atomenergia-iparban felhasználható 235-ös izotóp 100-szoros mennyiségben volt jelen a Föld születésének időszakában, a 238-as izotóp pedig kétszeres mennyiségben (a jelenlegihez képest). Mit is mondanak ezzel?

Azt, hogy a Föld „kialakulásának” pillanatában, csak a köpeny 25 km-es mélységére vonatkoztatva, 198,55 milliárd tonna 238-as és 72 milliárd tonna 235-ös urán-izotóp centrifugálódott a masszában. Nagy sűrűsége miatt, értelemszerűen, a tömeg-középpont felé migrálva!

El kellett volna jönnie a pillanatnak, amikor a 235-ös izotóp eléri a kritikus tömeget, s végrehajtja a „pre-Hirosima” robbanást! Mennyi is az izotóp kritikus tömege? 56 kilogramm, ami egy 17,32 centiméter sugarú gömbnek felel meg.

Az akkor jelenlévő, minimum 72 milliárd tonna (csak a földkéregből számított) hasadó izotóp 1.285,7 milliárd darab ilyen méretű, önrobbantó gömb létrehozására volt elegendő!

Nem nehéz elképzelnünk, hogy amennyiben a tudomány által jelzett urán 235-ös izotóp valóban jelen lett volna 4,5 milliárd évvel ezelőtt, még mindig csillagközi tűzijáték folyna a Föld bolygó helyén, az önmagát szétrobbantó, majd újra összetömörödő hasadó anyag miatt.

Tehát: vagy nem volt jelen a tudományos álláspont szerinti bolygó-születésnél a 235-ös urán-izotóp, vagy nem a tudomány szerinti bolygóképződés zajlott le. Vagy egyik sem igaz a két hivatalos állításból. Annyi látszik csak bizonyosnak, hogy a két állítás együtt nem lehet igaz.

Nyomban felmerül viszont két kérdés. Ki teremtette a Földet? Ki hozta ide és szórta szét az uránt?

Más oldalról közelítve viszont azt kérdezhetik meg, miért olyan fontos ez a kérdés.

Az én véleményem szerint azért, mert épkézláb magyarázattal szolgálhat a múlt számos rejtélyére.

Például a piramisok építésére. Könnyen belátható ugyanis, hogy amennyiben az építkezések nem magyarázhatóak meg a hivatalos sablon szerinti rabszolga-munkával és bronz-szerszámokkal, egész könnyedén értelmet nyernek a maghasadással energiát felszabadító „istenek” lehetőségeinek tükrében. Az a technológia, mely atomonként 11 neutron felszabadításából nyeri eszközei meghajtását, minden további nélkül rendelkezhet olyan megoldásokkal, melyekkel a kövek méretre vágása, helyre szállítása és beépítése gyerekjáték. Napok, esetleg órák alatt képes a gizai Nagy Piramist összerakni…

Az ilyen építési technikákra vonatkozó utalások fellelhetőek az emberiség mitológiai hagyatékában. A régmúlt idők névtelen krónikásai persze mágusnak tartották ezeket az építőket, tudományukat pedig mágiának vélték. Nem kell ezen csodálkoznunk, hiszen az értelmében homályosuló, ősi tudományát napról napra elveszítő ember babonás tisztelettel tekintett azokra, akik a valamikori tudás egy szeletét felmutatva, csodákat cselekedtek.

Azután elérkezett a „felvilágosodás” kora, mely szemétdombra dobott mindent, amit a már csak opálosan sejlő értelem nem volt képes felfogni, esetleg leutánozni. Úgy vélem, hiba volt. Isten, a világ – és önmagunk teljesebb megértéséhez csak akkor jutunk közelebb, ha a csodákat is megfejtjük.

A teremtett világ harmóniáját Isten törvényei garantálják. Minden, ami ebben a világban történik, e törvények alapján megy végbe – kivéve az ember cselekedeteit, akit szabad akarattal ruházott fel a Teremtő. Ez azt jelenti, hogy lelki és szellemi értelemben (amiben saját képmására alkotott minket) nem a törvények, hanem saját elhatározásunk választja meg az utat, melyen járni fogunk. Más kérdés, hogy a kiválasztott úton járva, döntésünk következményei törvényszerűen fognak utolérni minket. Minden jóval és rosszal, amit utunkon járva magunkra idézünk.

Nyilvánvaló, hogy Földhöz kötött létezésünk Istennek tetsző végcélja az lenne, hogy megismerjük és tudatosan válasszuk az Ő törvényeit, mint betartandó etalont. Ehhez szükséges, de nem elégséges tudás a Tízparancsolat ismerete. A teljességhez viszont egyáltalán nem vezet közelebb, ha letagadjuk a csodákat, csak, mert nem értettük meg azokat.

S, ha már a piramisoknál tartunk, még egy furcsa jelenségen el kellene gondolkodnunk. Az építmények gyomrában feltárt folyosók, kamrák hieroglifái, megfejtetlenül is roppant érdekes üzenetet hordoznak. Az a helyzet ugyanis, hogy az adott épületrészeknek nincs természetes bevilágításuk. Vagyis, vaksötétek. A falak kifestéséhez viszont feltétlenül fényre volt szükségük az egykori piktoroknak.

Mi sem egyszerűbb ennél: fáklyát, mécsest, szövétneket gyújtottak, s már folyhatott is a munka, háborítatlanul. Igen ám, csak itt is van egy kis bökkenő!

A falakon és a mennyezeteken nem találtak koromszemcséket a kutatók! Azaz, a fényforrás nem nyílt láng volt! Villanykörte, neoncső, LED-égő vagy plazmagömb?

Bizonyos vagyok benne, hogy sok furcsaságra fogunk fényt deríteni, ha jó vadász módjára indulunk el a nyomon. Van úgy, hogy a zsákmány ürüléke ad felvilágosítást Nimród kései unokájának. Ha „istenekről” van szó, akkor a teokvitlatl…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>