Harmóniában 35. – Időkígyó 2.

Harmóniában 35.

Időkígyó 2.

 

Az ezüst-kori világ elsüllyedése után a rézkor köszöntött be a Földön. E korszak embereit kőrisfából faragta Zeusz. A morál még tovább süllyedt, az egyének agresszívek, kötekedőek, gőgösek voltak. Elhagyták a régi táplálkozási szokásaikat, már nem gabonán és gyümölcsön éltek, hanem nyers húst fogyasztottak.

Csak a háborúval törődtek, egymás gyilkolása foglalkoztatta őket. A rezet használták, mint alapvető fémet – szinte kizárólag fegyverek kovácsolására. Erős elszánásuk és lankadatlan háborúskodásuk végül eredményre vezetett: sikerült megsemmisíteniük egymást. Ahogyan Hésziodosz írja:

„Egymással harcoltak, s végül egymást gyűrte le karuk,

így érték el a hűs Hádész palotáját, névtelenül…”

A nyomtalanul letűnt rézkoriakat a Héroszok nemzedéke követte.

Ezen éra gyermekei úgy fizikai, mint mentális erő tekintetében messze túlhaladták ez előttük letűnt emberiséget, bár az Aranykor embereihez ők sem értek fel. Perszeusz, Héraklész, Iaszon, az argonauták és számos félisten ennek a generációnak volt a tagja.

Ám az ő idejük is lejárt a Földön. Sokan úgy vélik, éppen a trójai háború vetett végett a héroszok korának. E világból való távozásukat Zeusz úgy rendezte el, hogy a párhuzamos dimenzióban létező Boldogok Szigetére helyezte át őket. Ennek az országnak Kronosz a királya.

Mint azt a sorozatunk nyitó cikkében már megállapítottuk, Kronosz Gaiai és Uránusz legkisebb, sorrendben tizenkettedik gyermeke volt. Atyjuk a Tartaroszba száműzte gyermekeit, mert azok nem tetszettek neki. Anyjuk fájdalmán és saját nyomorúságukon Kronosz enyhített – ő volt az a bátor titán, aki segített édesanyjának megszabadulni a zsarnoki Uránusztól, azáltal, hogy a Gaiától kapott sarlóval megfosztotta őt férfiasságától. Kronosz ezután feleségül vette testvérét, Rheiát, s vele uralkodott az emberek és a titánok felett. Ebben az időben ért véget a már megemlegetett Aranykor.

Kronosz és Rheia házasságából születtek az új kor istenei. Kronosz uralkodásának idejére az istenek rendetlen és mértéktelen nemzése jellemző. Ekkor született meg számtalan szörny: a Gorgók, a Hárpiák és Medúsza, valamint a bajt hozó istenek, mint például a hazugság, az éhség, az öregség, a fájdalom, a szerencsétlenség, a gyilkolás és az anarchia istenei. A könyörtelen Nemeszisz is e kor szülötte.

Kronosz hatalma Gaiai jóslatának megfelelően ért véget. Ő ugyanis azt jövendölte, hogy Kronosz uralmát gyermekei döntik meg. Ezt megelőzendő, Kronosz úgy döntött, hogy lenyeli utódait. Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidón és Hadész valóban erre a sorsra jutott. Zeusz születésekor azonban Rheia már megelégelte férje kegyetlenségét, s a csecsemő helyett egy követ pólyált be, azt nyelte el Kronosz. Zeuszt, atyja szemei elől elrejtve, Kréta szigetén nevelték fel. Miután felcseperedett, visszatért, s Gaia és Métisz segítségével elkábította, majd meghánytatta apját. Öt testvére így került vissza ebbe a világba.

Véget ért az Aranykor, kezdetét vette az istenek és a gigászok kegyetlen, hosszú háborúja. A viaskodás sok mindent elpusztított a Földön. A harcokból Zeusz került ki győztesen. A titánokat láncra verte, s a Tartaroszba zárta. Kivételt csak atyjával, Kronosszal tett.

Egyes források szerint Itália területére száműzte, ahol az, Saturnus néven, saját királyságot alapított. A latin legendárium szerint ez volt Róma első Aranykora.

Más források, mint például Hésziodosz, nem Itáliába, hanem egy, a mi világunkkal párhuzamosan létező szigetre teszik ezt a királyságot. Ott uralkodik Kronosz a héroszok felett.

„Mert a bilincsektől őt Zeusz atya megszabadítva,

száműzvén tisztelte, királlyá téve felettük.”

A néphit szerint a görög Kronosz, illetve római megfelelője, Uránusz, az idő istene.

Már meg sem lep minket, hogy a saját farkába harapó kígyó motívumával ábrázolják…

A héroszok távozásával új korszak: a Vaskor vette kezdetét. Ez a fogalom nem ugyanazt jelenti, mint az archeológiában használatos „vaskor” kifejezés. Nem a technikai fejlődés állapotára, a felhasznált, uralkodó fém minőségére vonatkozik, sokkal inkább erkölcsi, etikai, tudati tartalmat tükröz.

A Vaskor eljöveteléről már jóval beköszönte előtt tudtak az ókori bölcsek. Megjövendölték bekövetkezését. Jóslataik szerint a Vaskor lesz az emberiség minden korszakának legalantasabb és legborzalmasabb időszaka. A Visnu Purána szerint a tűz kialszik majd az istenek oltárán, többé senki sem gondozza már. Az ember önmagát kiáltja ki a világ közepének, s állítja majd, hogy nincs isten, s szükség sincs rá, hogy legyen. Végtelen mohóságában fájni kezd majd a Földnek, Gaia édesanyánkat pusztító betegséggé válik. Miközben végzetesen elszaporodik, hogy alig fér már el a Földön, pusztítani foglya a bolygót, gyilkolja majd önmagát. E kor embere hazug lesz, az Igazságot nem ismeri, becsapja a többi embert – de még önmagát is. Nem lesz tekintettel embertársaira, csak egyéni boldogulását hajszolja, közösségei megszűnnek. A végtelen bizalmatlanság fog uralkodni rajtuk, s félni fognak egymástól. Elfelejtenek bízni, nem tudnak már szeretni – mindenki gyilkost lát a szembe jövőben. E korszak embere gyilkolni fogja az állatokat, hogy testükkel a saját testét táplálja, ám nem az életet, hanem a halált veszi általuk magához. A folyókba önti szennyét, s a tengereket mérgezi majd velük ez az ember. Ki fogja vágni az erdőket. Kegyetlen országokban, igazságtalan és zsarnoki vezetők uralma alatt fog élni a vaskori nép, bár valójában egyetlen maharadzsa fog uralkodni felettük – a pénz.

Pusztító tevékenysége vissza fog hatni rá – nevetségesen rövid, mindössze 60-70 évnyi életet él majd.

A Visnu Purána Kr.e. 3.200 körül keletkezett. Tudomásunk van róla, hogy az egyiptomi Óbirodalom idején (ami az Aranykorhoz képest már erősen a hanyatlás ideje), 100-110 év volt a várható élettartam. Elképzelhetjük, hogy a jóslatnak ezen része milyen megdöbbenést keltett a korabeli emberek körében…

A Lingu Purána a következőképpen jellemzi az eljövendő sötét idősszakot:

„A tolvajok királyok lesznek és a királyok tolvajok…

Sok lesz a hontalan, egyik országból a másikba vándorolnak…

A magzatokat megölik az anyjuk méhében…

Az emberek szívesebben választanak helytelen ideákat…

Az emberek éheznek, félnek, a föld alatt keresnek menedéket…

A leggazdagabb lesz hatalmon.”

A többi, Vaskorra vonatkozó ókori jóslat is megegyezik néhány alapvonásban: a korszak emberei végtelenül boldogtalanok és betegek lesznek. Hazug, önző, erkölcstelen, kapzsi és kegyetlen emberek tartják fenn alantas civilizációjukat. Minden a pénzre, az anyag-elvűségre, a testiségre épül. A kor gyermekei a könnyű örömök megszerzésében keresik a boldogságot, Istenre, fényre, igazságra nem vágynak…űáúúúúúú

Hésziodosz már nem jövendölt – ő megélte a Vaskor kezdeti szakaszát. Amit tapasztalt, a következőkben fogalmazta meg:

„Nem becsülik meg a jót, az igazat, aki őrzi az esküt,

inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,

tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nem

ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,

mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt.

Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység,

annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen.”

A Vaskor embere kineveti a szelídeket és a jókat, ám ugyanakkor égig magasztalja a gonoszakat. A gyermekek nem tisztelik szüleiket, a fiatalok gúnyt űznek az idősekből. Testvér testvér ellen, gyermek pedig a szülő ellen fordul: szörnyű háborúk dúlnak a Földön. Ismerős a helyzet?

Mikor kezdődött és meddig tart ez az áldatlan éra? Meddig sínylődünk amiatt, hogy munkánk többnyire értelmetlen fáradozás és kevés az áldás rajta? Megérjük-e még, hogy elmúljon állandósult magányunk, szeretet nélküliségünk és számtalan testi-lelki betegségünk?

A védikus hagyomány szerint a káli-juga korszakában, azaz a sötét korban vagyunk. A hagyomány követői úgy tartják, hogy ez az etap Kr.e. 3102 februárjában, Krisna eltávozásával kezdődött. A korszakot az jellemzi, hogy „az istenség fekete, az emberek többsége rabszolga, gonoszak, veszekedősek és boldogtalanok, s mivel nem érdemlik meg a boldogságot, alantas dolgokat hajszolnak; tolvajoktól hemzsegő városokban élnek; az asszonyaik uralkodnak rajtuk, akik szószátyárok és buják; természeti csapások, éhínség, háborúk sújtják őket…”

Az óind hagyomány szerint ez az időszak 432.000 évig tart majd. Amikor a megnyomorított Földön a bűn már szinte minden lelket a hatalmába kerített, egy általános megtisztulással ér véget e világkorszak. Akkorra az ősi tudás feledésbe merül, a bölcseket és a látókat kinevetik, az erkölcs szertefoszlik…

A sötét kor egy monumentális összecsapással ér véget, melyben győzni fog a jó, és visszatér a hajdani Aranykor. Ezt a pillanatot a dicsőséges Kalki (Visnu 22. reinkarnációja) eljövetele fogja jelezni.

Kalkit Manu reinkarnációja fogja nemzeni. Az a végső összecsapás, mely egy boldogabb világot eredményez, monumentális lesz majd. A szent iratok azt jövendölik, hogy Kalki 20 esztendei háborút követően fog győzedelmeskedni.

A Visnu Purána így jellemzi a Megváltó ténykedését: „Helyreállítja a dharmát a földön, fölébreszti azokat, akik a Kali-korszak végén élnek, elméjük olyan tiszta lesz, mint a kristály. Ezek a megváltozott emberek lesznek a következő nemzedék magjai, olyan nemzetség származik tőlük, amely a Krta- (Szatja-) juga, az Aranykor törvényeit követi. Ahogyan mondják, az Aranykor akkor tér vissza, amikor a Nap, Hold, Tisja csillag és Jupiter bolygó ugyanabban a házban vannak.”

Ha az időszak hosszára tett jóslat helytálló, akkor nem mostanában fordul jóra az életünk…

Az európai bölcselők is foglalkoztak a Vaskor lezárulásával. A hermetikus-asztrológus okkult korszakbeosztás és a rajta alapuló jövendölések szerint a Vízöntő korszaka hozza el a változást. A 25.920 esztendős világévvel számolva, bizonyosak lehetünk abban, hogy ma már a változás korát éljük. A többség egyetért abban, hogy 2012. december 21. óta, de vannak olyanok is, akik úgy vélik, már 1950-től kezdődően a változás korát éljük.

A görögök szerint sem lesz ez egyszerű időszak az emberiség életében. A már többször idézett Hésziodosz úgy látta, hogy amikor hanyatlásunkban elérjük a mélypontot, vagyis nem lesz hova tovább zuhannunk, bekövetkezik a változás. Amikor az emberi élet már elviselhetetlenné válik ebben a nagy züllésben, a civilizáció elpusztítja önmagát.

„Ámde akiknek a gazság tetszik, a gőgös erőszak,

törvényt köztük a messzetekintő Zeusz maga hirdet.

Gyakran egész város szenved, mert egy gonosz élt ott,

egy bűnös, kit a bűn útjára az ostoba gőg vitt.

Nagy veszedelmet hoz le reájuk Zeusz a magasból,

járványt és éhínséget, hogy hulljon az ember.

Meddők lesznek az asszonyok, így pusztulnak a házak…”

Értékrendünk fejtetőre állt, morális válságunkban nem tudjuk eldönteni, kinek higgyünk, kinek ne.

Hogyan fogalmazzuk meg álláspontunkat, s miként határozzuk meg cselekvésünk irányelveit ebben a hatalmas változásban? Hiszen ennél sokkal egyszerűbb kérdésekre is csak nagy nehézségek árán tudunk elfogadható döntést hozni!

Érzékszerveinken keresztül tudattalanul áramlanak tudatunkba az ingerek. Jól megszerkesztett, jól átgondolt tartalmú és formájú közlések, melyek igazság-magváról nem tudunk meggyőződni. Egymásra épülő, egymást igazoló parancs-utasítások, melyek a káli-juga áramlatában akarják tovább sodorni elménket, s azon keresztül akaratunkat.

A tudattalanságnak csak a tudatosság bír ellenszere lenni. Ahogyan az alvásnak az ébrenlét. Éberség, ahogyan a Megvilágosodott nevezte az elérendő állapotot. Az éjszakának pirkadat jelzi a végét. A hajnal gyenge, pisla fényét azonban csak az láthatja meg, aki tudatosan szemlélte az éjszakát is. Akinek szemét és elméjét elvakítják az álom káprázatos képsorai, nem fogja érzékelni a napkelte bátortalan fénysugarait. Az éjszaka a pirkadat előtt a legsötétebb.

Az Új Korszak elkezdődött. Megváltani csak önmagunkat vagyunk képesek. Külső megváltás nincs – nem kaphatunk és nem adhatunk ilyet. Segítséget persze nyújthatunk egymásnak. Azonban ez a segítség is ott kezdődik, magunk megpróbálunk megvilágosodni. Ekkor lesz esélyünk egy kicsiny jelfényt adni másoknak káli-juga pirkadat előtti sötétjében. Ahogyan Nyerges Attila írja „Legyél te” című dalszövegében:

„Irányt mutatva úgy kéne élni,

mint a templomok tornyán a feszület.

Csak két dolgot adni, és ugyanezt kérni:

Hogy tisztesség legyen, becsület!”

Általános recept nincs. Mindenki magának kell, hogy szétválassza Maya káprázatától a végső valóságot. Mindenki maga dönt az utak elágazásánál, hogy merre menjen tovább. Egy dolog bizonyosnak látszik: nem a Mestert kell követnie, hanem azt, amit a Mester is követett. Azután, a sok-sok kereszteződés, a megtett távolságok végén, mindenki célba ér. Lehet, hogy oda, ahová igyekezett, de mindenképpen célt ér mindenki. S legkésőbb ott fog ráébredni, hogy ő maga, mint individuum, nem is létezett. Mindenki az úttá válik, amit starttól a célig megtett. A dolog kegyetlensége abban áll, hogy a végén már nem lehet visszafordulni…

Ezért idejében el kell döntenünk, mivé akarunk válni utunk végén, s mit kell tennünk ezért. Mit akarunk?

Istent vagy egót? Szolgálatot vagy uralkodást? Érzelmet vagy érzékiséget? Tisztulást vagy mosakodást? Felvilágosodást vagy megvilágosodást?

A héroszok egykori jelenléte azt mutatja, az ember igenis képes Istenné válni. De csak akkor, ha a mélybe húzó, Teremtőjétől eltaszító vonásait – a rossz tudását elutasítja magától. Így térhet vissza egykori önmagához, amit a saját képére és hasonlatosságára teremtett az Úr.

Magunkban porszemek vagyunk csupán. Egyedül nem megy. De mit is tehetnénk együtt, a káli-juga éjszakájának vége felé? Összefoghatnánk, s együtt akarhatnánk, hogy újra „legyen világosság!”

Isten második alkotása volt a fény. Elbújtunk előle, eltakartuk magunk elől. Első lépésként annyit kellene tennünk, hogy emlékezzünk. Valamikor tudtuk, milyen az, ha ránk ragyog…

Kucsora István

One thought on “Harmóniában 35. – Időkígyó 2.

  1. “A néphit szerint a görög Kronosz, illetve római megfelelője, Uránusz, az idő istene.”

    Kronosz római megfelelője nem Uránusz, hanem Szaturnusz… Uránosz a a görög mitológiában az ég istene, Kronosz apja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>