Harmóniában 37. – Még mindig Shambala

Harmóniában 37.

Még mindig Shambala

 

A Shambakáról szóló ősi mítoszok utolérték az európai embert is. Ugyan apró részletekben, rengeteg félreértésre és fantáziálásra szolgáltatva okot, de lassacskán beszivárogtak az „öreg kontinens” gondolkodásába. Az információ-töredékeket általában a legkorábbi, szanszkrit nyelvű feljegyzésekből, a kálacsakra kéziratokból merítették a témával foglalkozó, kutakodó elmék. A tibetiek által, szóbeszéd után lejegyzett tradíció, keletkezése körülményei miatt is, sok kronológiai ellentmondást tartalmaz.

Etevao Cacella, portugál hittérítő szerzetes adott hírt először Európa irányába a béke, nyugalom, boldogság legendás országáról. A birodalom nevét Xemballa-ként írta le, és tulajdonképpen a maga részéről össze is tévesztette Kínával.

Kőrösi Csoma Sándor már nem tévesztette össze a helyeket, ahol megfordult. Azzal a céllal utazott a távoli Keletre, hogy megtalálja népünk eredetét, őshazáját. Ott-tartózkodása alatt meggyőződésévé vált, hogy meg is lelte a keresett helyet. Igaz ugyan, hogy a finnugor eredet hirdetői álmodozónak, fantasztának mutatták be őt, olyannak, aki a nem tudta megkülönböztetni lázas fikcióit a valóságtól. Az sem számít(ott), amit kortársa, Torrens jegyzett le vele kapcsolatban: „különös említést tett a magyarországi helyek és hegylánczok neveinek szanszkrit eredetéről. Kijelentette, hogy minden földrajzi neve megtalálható Bengáliában.”

A teljesség igénye nélkül, néhány, India térképén szereplő (magyar) földrajzi név: Barna, Buda, Kálna, Kókai, Tisza, Tura. De semmiképpen sem akarták őt megérteni. Az persze megint más kérdés, hogy Kőrösi Csoma egymaga több keleti nyelvet beszélt, – ide értve természetesen a tibetit, a szanszkritot és hindut is -, mint az egész akkori Akadémia összesen. Ennélfogva nem is érthették, miről akart beszámolni a jeles magyar utazó, amikor például a következőket vetette papírra:

„Saját nemzetének pedig a szerző büszkeséggel jelentheti, hogy a szanszkrit tanulmányozása sokkal hasznosabb a magyarokra, mint bármely más európai nemzetre nézve. A magyarok dús aknát találandnak tanulmányozásában, szem előtt tartva nemzeti érdekük, szokásaik, viseletük és nyelvük érdekeit, még pedig azért, mivel a szanszkrit nyelvnek alkotása, valamint több indiai nyelveké is nagyon párhuzamos a magyarokéval.”

Azután tárgyilagosan ki is fejtette, miben nyilvánulnak meg (szinte egyedülállóan e világban) a nyelvtani azonosságok. Agglutináló mindkét nyelv, tehát nem elő- hanem utóragozást alkalmaz. Igetőből segédige nélkül lehet bennük cselekvő, szenvedő, óhajtó, gyakorító és visszaható igealakokat formálni – mindössze egy hang, esetleg szótag hozzáadásával. A múlt és jövő idő képzéséhez sem szükségesek segédigék.

Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy a tibetiek védőszentjét, ki a dalai láma személyében testesül meg, „Avalokitesvara”-nak nevezik. A Való Hites Várának?

A vallási hagyományok tanulmányozásában is sikerrel járt: megtalálta az erkölcsi alaptételek prototípusát. Egészen nyugodtan felfoghatjuk a keresztény tanítások alapesetének is – szem előtt tartva két nagyon reálisnak tűnő hipotézist. Az egyik szerint Jézus, az Evangéliumokban nem részletezett éveit valahol Indiában töltötte, mindenekelőtt felkészüléssel a rá váró hatalmas feladat végrehajtására. A másik szerint a hazatérő (s nem honfoglaló) magyarok, a történelmi rágalom ellenére, nem pogányok voltak, hanem manicheista keresztények. Ezek után következzék a Kőrösi Csoma Sándor által talált erkölcsi alapvetés 4 sora:

„Halljátok mindannyian e törvényt!

S ha hallottátok, el ne feledjétek:

Amit én magamnak nem kívánok,

Soha másnak nem teendem.”

A népet is megtalálni vélte, kitől a hunok és magyarok származhattak. A jugarokban ismert rá őseink leszármazottaira. A jugarok (más néven ugorok) az urali nyelvcsalád egy csoportjának képviselői. Étkezési szokásaik, díszítőművészetük, dallamkincsük és temetkezési szokásaik nagyon hasonlítanak a hazatérés-kori magyarok szokásaihoz. A XIX. század első felében, a szintén kortárs Malan szerint: „Lhassától és a Chám tartománytól északkeletre, China nyugati határán” éltek. Kőrösi Csoma Sándor így fogalmaz: „Tatárország Kína felé eső belső zugai azok a helyek kétség kívül, ahol a magyar törzs bölcsőit keresni kell.”

A Stan Gyur és a Kah Gyur kötetei őrzik a tibeti irodalmi és tudományos műveket. A Stan Gyur-ban találtak útleveleket, melyek a Tibettől 20 napi járóföldre, a Jaxartesen túl fekvő, Shambala-i Kalapsa városába szóltak. A jugarok országába…

Kőrösi Csoma Sándornak, bármennyire is szerette volna, nem sikerült eljutnia a jugar rokonokhoz. 1842. március 24-én érkezett Darjeelingba, azzal a szándékkal, hogy a szikkimi lámától beutazási engedélyt kér Tibetbe. Április 6-án maláriás tüneteket mutatott, s április 11-én, hajnali 5 órakor meghalt. Hivatalos álláspont szerint azzal intézik el halála körülményeit, hogy odautazása közben, a Térai-mocsarak között vezető, 15-16 kilométeres útszakaszon megpihent, s ekkor kapta a fertőzést.

Van azonban néhány gond ezzel a közelítéssel. Március 24-én még makkegészséges volt, erről tanúskodik a szikkimi elöljáróság követének visszaemlékezése, akit azért küldtek Kőrösi Csoma szállására, hogy a beutazása célja felől érdeklődjék. A malária lappangási ideje 9-16 nap, átlagosan 14 napnak vehető. Pontosan ennyi idő telt el a megérkezése és a betegsége kitörése között – tehát Darjeelingban kellett volna a fertőzést elkapnia. Ez pedig fogalmilag kizárt, mert egyrészt a terület nem volt maláriaveszélyes zóna, másrészt azért, mert a kíséretéből, a környezetéből senki más nem kapta el a kórt. A mocsárban alvás is gyermekded felvetés, ha figyelembe vesszük, hogy Kőrösi Csoma Sándor többek között tibeti orvosi könyveket is lefordított – nem vehette hát félvállról a hagymáz veszélyét. Tanítója a tudós orvos-láma, Szungje Pu Congtól, Tibet kinevezett főorvosa volt. Vajon nem figyelmezette tanítványát a mocsárban hálás halálos veszedelmére? Utazását megelőzően 3 évig élt Titalján nyelvtanulási céllal. Titalja néhány mérföldre fekszik a Térai-mocsaraktól. Semmi helyismeretre nem tett szert?

Várkonyi Nándor, „Az elveszett Paradicsom” című munkájában foglalkozik Kőrösi Csoma Sándor váratlan és hirtelen halálával. Előadja, hogy a magyar utazó láma volt, tehát beavatott. Ebből eredt végzete, mert „a tibetiek azt hitték, elárulta tanaikat az angoloknak, ezért amikor vissza akart térni Tibetbe, a határon megmérgezték.”

Ez a feltételezés már közelebb jár a valósághoz, ámbátor ez sem fedi teljesen azt. Kőrösi ugyanis csak Ladakban és Kasmírban, azaz Kis-Tibetben fordult meg korábban. Tehát nem térhetett vissza oda, ahol még nem járt!

Marton Veronika úgy véli, a gyilkosság indítékát és (minimum) a felbujtókat az angoloknál kell keresni. Hogy nekik mi érdekük fűződhetett a magyar kelet-kutató halálához?

Például az, hogy ekkoriban hódított teret a szanszkrit-indogermán nyelvrokonság tévtana Európában. Vajon mennyire örültek volna Kőrösi Csoma szanszkrit-magyar igazságának?

Tudhattak-e a magyar kutató eredményeiről?

Wilson úr, ki az Asiatic Society titkára volt, mandátuma lejártát követően Oxfordba távozott, ahol szanszkritológusként ténykedett. Kutatásaihoz felhasználta Kőrösi Csoma eredményeit. Tehette, hisz kiterjedt levelezést folytattak egymással, melyben a magyar őszintén beszámolt neki munkájáról.

Az idők múlásával a Wilsonnál lévő Kőrösi Csoma-levelek valahogy eltűntek…

Ahogyan a jugarok is. Ők azért megvannak, csak kicsit keletebbre költöztek. Kína Hszincsiang Ujgur tartományába…

A XIX. század második felében tovább élénkült Európa érdeklődése Shambala iránt.

A szépirodalomba is beszivárgott a legendás ország. Először Franciaországban jelent meg két novella, mely Agarti (Agarta) országáról szólt. Mint korábban megírtuk, ez az Ezüstkor föld alá süllyedt világa, a belső föld. Az elbeszélések kifejezetten a kálacsakra hagyományból kölcsönzött, Shambalát idéző elemekkel jellemezték a királyságot, melynek serege el fog jőni és meg fogja segíteni a jókat a materialista pusztítás elleni végső harcukban.

1831-ben az Orosz Birodalomhoz tartozott Jekatyerinoszlav (ma Dnyepropetrovszk Ukrajnában). Ekkor is született meg Jelena Petrovna Hahn. Atyja, Peter von Hahn, német származású nemesember, ezredes volt. Anyja, Jelena Andrejevna Fagyejeva, orosz hercegi család leszármazottja. Belehalt leánya megszülésébe. A gyermeket ettől kezdve nagyszülei nevelték. Úri nevelést kapott, ami egyáltalán nem volt kirívó eset, hiszen nagyatyja Pavel Dolgorukov herceg, aki ekkoriban lett Grúzia kormányzója. A leány igen sok időt töltött olvasással hercegi nagyapja okkultista könyvtárában. Főleg az ezoterikus tárgyú művek keltették fel érdeklődését.

17 évesen feleségül adták a nála lényegesen idősebb Nyikifor Blavatszkij tábornokhoz, kormányzó-helyetteshez.

Így lett belőle ismert nevén Madame Blavatsky.

Három hónappal a házasságkötés után megszökött otthonról, majd igen kalandosan élve, bejárta a világot. Az ő nevéhez fűződik a Teozófiai Társulat 1873-ban végrehajtott amerikai megalapítása. Következésképpen a teozófia, mint filozófiai irányzat megalkotása is hozzá kapcsolható.

„A Teozófia szellemi rendszer és életmód. Szellemi rendszer, de nem vallás, bár a vallások összehasonlításával is kutatja a gyökereket, amelyek ismerete választ adhat az emberiség nagy kérdéseire:

Kik vagyunk, honnan jövünk, miért vagyunk itt és hová megyünk?

A Teozófus felfogást a megértés, a tolerancia és az igazság őszinte keresése jellemzi azért, hogy tisztábban láthatóvá váljanak a létezés nagy titkai.

A Teozófiai Társulat nem vallási jellegű szervezet, bár tagjai között éppúgy vannak vallások követői, mint egyéni hitüket szervezett keretek nélkül gyakorlók.” – áll a Magyar Teozófiai Társulat nyitólapján.

Helena Blavatsky vezette be az okkult gondolkodásba Shambala kérdéskörét. Úgy gondolta, az egykori boldog birodalom Mongóliában, a Góbi-sivatagban állt valaha.

Madame Blavatsky munkássága igen nagy hatással volt többek között Mahátma Gandhira, Albert Einsteinre, Thomas Edisonra, William Butler Yeats-re, James Joyce-ra, T. S. Eliotra, Sir Arthur Conan Doyle-ra és Rudolf Steinerre.

Az 1876-ban született Antoni Ferdinand Ossendowski lengyel származású író, újságíró, világutazó. Antikommunista aktivistaként részt vett az orosz polgárháborúban. Megfordult Külső-Mongóliában is. Itt találkozott Baron Roman Fjodorovics von Unger-Sternberg orosz-német származású fehér tiszttel. Az 1886-ban, Grazban született Unger-Sternberg közkeletű neve akkoriban a Véres Báró volt. Példaképének Attilát, Isten ostorát tekintette. (Érdekességképpen ide kívánkozik, hogy származását tekintve, a báró hun-magyar ősök leszármazottjaként gondolt magára, teuton felmenőkkel.) Követői Dzsingisz kán reinkarnációját látták benne. Maga is a nagy kán nyomdokain kívánt haladni, arról álmodott, hogy Mongólia Legfőbb Haduraként erős lovas-hadsereget szervez, mellyel először a szovjetek hatalmát semmisíti meg. Ezután nyugat felé fordul majd, s lovasaival elsöpri a francia forradalom által szült világot. Úgy tervezte, hogy egy teokratikus és tradícionális alapokon nyugvó rendet állít fel Eurázsiában. Hitt abban, hogy a monarchia az egyetlen, mely megmentheti a nyugati civilizációt a korrupciótól és az önpusztítástól.

Értelemszerű, hogy extra tudással közelebb érezhette volna magát a célja eléréséhez. Ossendowski így volt képes, a Madame Blavatskytól származó információi és az említett novellák mondanivalója alapján rávenni a bárót arra, hogy két expedíciót is indítson Agarta felkutatására. Azonban egyik misszió sem járt eredménnyel.

Pedig ráfért volna némi okkult segítség a függetlenné vált Mongólia Legfőbb Hadurára. Az, hogy országszerte hősként, a mongol nemzet megmentőjeként ünnepelték, nem akadályozta meg áruló katonáit abban, hogy foglyul ejtsék, s a vörösök kezére adják. 1921. szeptember 15-én, öt és fél órás tárgyalás után, Unger-Sternberg bárót golyó általi halálra ítélték. A kivégzést még aznap végrehajtották.

Bogdo kán, Mongólia kegyura, amikor értesült a kivégzéséről, lelki üdvösségéért imádkozni rendelte az egész nemzetet.

Ossendowski 1922-ben tért haza Varsóba. Még abban az évben megírta okkult regényét, a Fenevadak, emberek és istenek című művet. A Külső-Mongóliában történő kutatás története is szerepel munkájában.

Nyikolaj Roerich, orosz festő és felesége voltak a következők, akik lelkes teozófusokként Shambala kérdését ismét reflektorfénybe emelték. Az asszony, Helena fordította le oroszra Madame Blavatsky „A titkos tanítás” című könyvét. Roerich 1925-1928 között vezetett expedíciót az Altáj-hegységbe és Külső-Mongóliába, hogy megtalálja Shambalát. Sikertelenül.

A házaspár azon a véleményen volt, hogy az összes indiai tanítás Shambalából ered. Shambala királyai “a Tűz Urai, akik harcolni fognak a Sötétség Urai ellen”. Felépítettek egy spirituális rendszert, agni (tűz) jóga néven, aminek alapjául a Védák szent tisztítótüzét vették. Roerich magyarázata szerint a megtisztuláshoz a shambalai mesterek is a tűz erejét használják. A jóga gyakorlói Buddhát, Jézust vagy Mohamedet választhatják szellemi vezetőjükké, s a rájuk irányuló koncentrálással imádkoznak a békéért. Roerich úgy vélte, hogy a béke és spirituális gyakorlás tökéletes földjét Shambala személyesíti meg.

Ekkoriban lépett a színre Rudolf Steiner (1861-1925) osztrák filozófus és spiritualista. Hosszú ideig a teozófusok közé tartozott, ám, amikor a társaság az általuk felfedezett 16 éves indiai Krisnamurtiban vélte felfedezni a Megváltót, kilépett közülük, s felépítette az „antropozófia” néven közismertté vált elméleti rendszerét. Az antropozófia összetett szó, az „ember” és a „bölcsesség” tagokat tartalmazza. Az irányzat a nyugati gondolkodás továbbfejlesztésének igényében vert gyökeret. Azt tanítja, hogy a tudomány által létezőként elismert, ám a lényegét tekintve ismeretlen jelenségeken túl létezik sok egyéb, érzékszervekkel és fizikai eszközökkel nem érzékelhető dolog és folyamat.

Célja egy átfogó szellemi világ- és emberkép megalkotása.

A Krisnamurti megítélése kapcsán kirobbant nézeteltérés végül Jézus és Lucifer személyének megítélésében csúcsosodott ki a tezófusok és az antropozófusok között.

Madam Blavatsky is érdekes rajzolatot adott Luciferről „A titkos tanítás”-ban.

Leírja, ami a nevéből is nyilvánvalóan kitűnik: ő a Fény Hordozója. Mint asztrálfény, mindegyikünk elméjében létezik, megadja lelki beállítottságunkat, s valójában ő szabadít fel bennünket a tiszta állatiság ösztön-létezéséből. Alkotásra és pusztításra egyaránt alkalmassá tesz bennünket. Bár alkalmas arra, hogy az emberiséget egy magasabb síkra emelje, a latin skolasztikusok mégis a vegytiszta gonosszá, a sátánná degradálták szerepét.

Steiner a „Szellemtudomány körvonala” címet viselő munkájában Fénylénynek, Isten és ember közötti hídnak találja Lucifert, aki közelebb vihet minket Krisztushoz. Ám, mivel az emberek Jézus valódi tanítását lezüllesztették, Shambalából az Antikrisztus képében fog eljönni Maitréja, hogy megtisztítsa a világot. (Ennél a pontnál határozottan Krisnamurti van a célpontban.) Steiner tehát határozottan úgy vélte, hogy Shambala egy spirituális hatalom székhelye, ahonnét a kereszténység valódi reformációja fog majd előtörni.

Így kapcsolódhatott össze Shambala az Antikrisztussal, Luciferrel és a rombolással.

De mi volt ez a hitvita ahhoz a versenyfutáshoz képest, amit a szovjet titkosszolgálat, a GPU és a Harmadik Birodalom különleges, okkultista egységei rendeztek egymással! Aki azt hiszi, hogy az Indiana Jones-film tibeti jelenetei kizárólag a forgatókönyvíró képzeletének szüleményei, az nagyobbat már nem is tévedhetne…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>