Harmóniában 38. – Vörös Shambala

Harmóniában 38.

Vörös Shambala

 

Szóval, az előző cikk vége felé ott hagytuk abba, hogy a XX. század elején megindult a versenyzés Shambaláért. Kevés boldog és sok boldogtalan nevezett ebben a versenyben.

Tibetben (mi sem természetesebb), ismerték a kálacsakra irodalmat. Ismerték hát Shambalát is. A kálacsakra irodalom pedig leírja, hogy Shambala egy északon lévő területen fekszik.

Morvai Ferenc és a Megamorv-Petőfi bizottság szerint forradalmár költőnk nem hunyt el Segesvárnál. Orosz hadifogságba került, s egészen Burjátföldig hurcolták…

A burjátföldi Verhnyeugyinszktől (ma Ulan-Ude) nem messze fekszik Dabqur-Čaγan hegyhátja. Itt született 1853-ban Agvan Dorzsijev, a burját történelem egyik nagy alakja. A burjátok a pravoszláv vallást követik, ezért kicsit meglepő, hogy Dorzsijev buddhista lett. Olyannyira, hogy 19 éves korában elhagyta szülőföldjét, s mesterét követve, Tibetbe vándorolt. Ott, 21 évesen, gelong (dge-szlong) fogadalmat tett. Ez a fogadalom 253 tételből állt, s azzal járt, hogy a fogadalmat tevő kolostori életet vállalt magára. Még 1874-ben elzarándokolt a buddhista szent hegyre, a Wǔtái Shān-ra. Ezután, szülőföldje meglátogatását követően, a Lhászától nem messze fekvő Goman dacanba került. Tibetben ez volt kora egyik legnépesebb kolostora: több mint 7.700 szerzetes szolgált benne.

1888-ban a parm-a lharampa fokozat birtokosa lett, majd elnyerte a csanid kenpo címet.

A 13. dalai láma sem egyedül intézte dolgait. Tanácsadók segítették munkáját. Tubten Gyaco pedig úgy döntött, hogy Agvan Dorzsijev éppen megfelel neki, közvetlen munkatársként.

A huszadik század elején az oroszok, a britek és a kínaiak a Közép-Ázsia – Tibet is ide értendő – fölötti hatalomért harcoltak.

A 13. láma kereste a megfelelő megoldást országa részére. Dorzsijev pedig megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy Tibetet Oroszország védhetné meg leginkább. Azt állította tehát a dalai lámának, hogy Shambala valójában Oroszország volt. Következésképpen II. Miklós cár a nagy tibeti mester, Congkapa reinkarnációja. A Romanov dinasztia tagjai tehát Shambala uralkodóinak leszármazottjai.

Dorzsijev végül sikerrel járt: a láma utasítására 1897-ben elhagyta Tibetet, hogy tárgyalásokat kezdjen Oroszországban, II. Miklós cárral. Eszper Uhtomszkij járta ki részére 1898-ban az uralkodói audienciát. A cárnál tett első látogatása nem végződött megállapodással. Még a sajtó sem tett róla említést.

Második látogatása alkalmával viszont több cikk is megjelent róla az orosz újságokban. Audienciái híre innét hamarosan eljutott a nyugati sajtóba is. A mindinkább erősödő tibeti-orosz kapcsolat aggodalmat keltett a brit köztudatban. A későbbi, 1903-as, fegyveres tibeti brit Younghusband-féle expedíció oka tulajdonképpen ez volt.

Dorzsijev úgy gondolta, hogy a buddhista államok: Tibet és Mongólia, orosz protektorátus alatt egyesíthetőek. Pán-mongolista és pán-buddhista nézetei alapján a lamaizmus továbbélésének biztosabb jövőjét látta egy nagyobb buddhista államban.

1903-ban hiába várta a dalai láma, hogy Oroszország megvédi őket.

Tény viszont, hogy a buddhizmus oroszországi terjesztésében Dorzsijev eredményes volt. A szentpétervári buddhista kalmük közösség már 1907-ben kérvényezte egy buddhista imaház megalapítását. Dorzsijev közbenjárására, erőfeszítései eredményeként, végül megkapták az engedélyt.

Szentpéterváron felépült az első orosz buddhista templom. A megvalósítás anyagi hátterét részben a dalai láma, részben a burját, kalmük, mongol, kínai és japán hívők adományai biztosították. 1913. február 21-én került sor benne az első szertartásra. Ezen a napon ünnepelték Oroszországban a Romanov-dinasztia háromszáz éves fennállását…

Dorzsijev több kolostort alapított kalmük és burját területeken.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után Burjátföld a Szovjetunió tagköztársasága lett. Az 1920-as években Dorzsijev fontos közéleti szerepet töltött be itt, a szülőföldjén. Megpróbált jól politizálni. Az oroszországi buddhizmuson belül reformmozgalmat indított el. Célja volt a buddhista alapelveket hozzáigazítani a szovjet ideológia elvárásaihoz. Nem látta be, hogy a harcos ateizmus olyan új vallás, mely semmi más vallással nem akar egyezkedni…

Shambala kutatásának történetébe ez idő tájt kapcsolódott be Alice Bailey. A nő egyike volt azoknak, akik szerettek volna a Teozófiai Társaság vezetőjévé válni. Neki (sem) sikerült ez. A kudarc után, 1920-ban, Bailey megalapította az amerikai Lucifer Trösztöt. 1922-ben társaságát átkeresztelte Lucis Tröszt-re.

Alice Bailey állította, hogy Shamballa volt a kozmikus megtisztító tűz forrása. Ezt az energiát később Shamballa erőnek nevezte el. Steiner nyomán végül Luciferrel kapcsolta össze. Olyan pusztító erőnek tartotta, ami képes legyőzni és kivetni az elfajult tanításokat, következésképpen alkalmas bevezetni az Új Kort (New Age). Alice Bailey a szülőanyja tehát az egész New Age hullámnak. Igaz ugyan, hogy ő úgy nevezte: Age of Aquarius – vagyis, a Vízöntő kora.

Bailey azt is kijelentette, hogy a Shamballa-erőt jóra vagy rosszra is fel lehet használni. (Mint a Csillagok háborújában. George Lucas tőle kölcsönözte az Erőt?)

A misztikus tanok rajongói expedíciókat indítottak a varázslatos birodalom megtalálására.

Még a Szovjetunió is ateista ideológiája ellenére…

A szovjethatalom érdeklődésének kibontakoztatása az 1881-ben, Jeletszben született Alekszandr Vasziljevics Barcsenko nevéhez köthető. Barcsenko 1904-ben végzett a Kazanyi Egyetem orvosi szakán. Később, biológusként dolgozott és emellett a természetfeletti megnyilvánulásokkal foglalkozott. Hyperborea és az Orosz Távol-keleti Régió kutatójaként vált ismertté. Az Elveszett Város mítoszának kutatása szenvedélyévé vált. Agharta legendája is nagyon érdekelte Barcsenkót. (Korábban már írtunk a nyugati okkult mítoszról, ami a föld alá süllyedt ezüstkori legendás országról, annak magas színvonalú tudásáról ad hírt.) Alexandre Saint-Yves d’Alveydre, francia okkult író, akit Barchenko nagy becsben tartott, népszerűsítette ezt a legendát. Állította, hogy ez a misztikus ország valahol Belső-Ázsiában található.

Később, 1918-ban, amikor a Mongóliából és Tibetből Szovjet-Oroszországba érkező látogatók segítségével Shambala mítoszát tanulmányozta, Barcsenko arra a következtetésre jutott, hogy Agartha és Shambala egy és ugyanaz. Ettől kezdve gyakran használta a Shambala-Agartha kifejezést.

A politika érdeklődésének kiváltásához önmagában kevés lett volna Barcsenko kutatása. Kellett valaki, aki lelkes hívője a mítosznak, ugyanakkor megfelelően befolyásos ahhoz, hogy az állami gépezetet mozgásba lendítse. Ez az ember Gleb Ivanovics Bokii személyében lépett a színre.

Bokii 1879-ben született, Tifliszben, Grúziában, ukrán nemzetiségű tanárember fiaként. Szentpétervárott nevelkedett, ott végezte tanulmányait a Bányászati Intézetben. 1896-ban fejezte be iskoláit. Már a korai időktől kezdve részt vett az egyetemi hallgatók forradalmi körének működésében. A marxizmus híve lett, 1897-ben csatlakozott Plehanov baloldali mozgalmához, majd 1900-ban az orosz szociáldemokrata párt tagja lett. Később a Lenin által vezetett bolsevik frakcióval működött együtt. Részt vett az 1905-ös forradalom utcai harcaiban, a Néva folyó által határolt Vasziljevszkij-szigeten. Az első világháború idején már a párt központi bizottságának tagja.

Politikai aktivitásának ezen időszaka alatt 12 alkalommal tartóztatták le, és kétszer Szibériába száműzték. A bolsevik párt földalatti működésének szakaszában Kuzma, Diadia és Maxim Ivanovics neveket viselt.

Az 1917-es februári forradalomban is cselekvő részt vállalt. Ezután tagja lett a pétervári katonai forradalmi bizottságnak, mely szervezet megtervezte és irányította az októberi forradalom végrehajtását. A Buharin által vezetett „bal kommunisták” támogatójaként ismerték.

1918 márciusában kezdett a Cseka Északi Körzet és Pétervár részlegének helyettes vezetőjeként ténykedni. A vörös terror kivitelezésének részese volt.

1919 októberében Felix Dzserzsinszkij, a Cseka vezetője, Taskentbe küldi, hogy a szervezet Turkesztán Frontjának működését irányítsa. 1920 augusztusáig tölti be ezt a posztot. Közben tagja lesz a Népbiztosok Tanácsának és az Össz-Oroszországi Végrehajtó Bizottság Turkesztáni Komissziójának.

Bokiit ekkorra megrázta a terror, aminek véghezvitelében ő maga is meghatározó szerepet vállalt. Poharába a Leningrádi Vörös Tengerészek lázadásának leverése ejtette az utolsó cseppet. Rádöbbent, hogy a terrorral és a polgárháborúval elpusztították a nemzet felét, egy új társadalom felépítésének reményében. Politikai fásultság vett erőt rajta, s a misztikus tanok felé fordult. Vélhetően ez volt életének az a pillanata, amikor Alexander Barchenko okkultista írásai és tanai felé fordult. Az emberek többségét meglepi, hogy a vaskalapos bolsevik hogyan volt képes ekkora váltásra. Bokii viselkedésének megértéséhez tudni kell, hogy ő alapvetően idealista beállítottságú volt. Az októberi forradalomban is az új Aranykor eljövetelének esélyét látta, abban bízott. Azt remélte, hogy az emberek testvérekké válnak, s szeretni fogják végre egymást. Megszüntetik a bűnt a Földön, s boldogan élnek majd, idilli közösségben…

1921 és 1934 között a szovjet titkosrendőrség úgynevezett Különleges Osztályának vezetőjeként működött. A kódolás, a kódfejtés és a titkos tudományok tartoztak osztálya hatáskörébe. Vannak, akik szerint része volt a Szovjetunió koncentrációs tábori rendszerének felállításában. Olyan történészi vélekedéssel is találkozhatunk, mely egyenesen a Gulag-rendszer fő konstruktőreként mutatja be őt. Szolgálatai elismeréseként 1923-ban a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki.

Bokii és Barcsenko közeli barátok lettek. Annyira, hogy Bokii fel is vette Barcsenkot az általa felügyelt egyik titkos laboratóriumba.

Ez az időszak nagyon érdekes periódusa volt a szovjethatalom érájának. A vörös diktatúra még nem szilárdult meg teljesen, így maradtak olyan vetületek, melyekben az alkotók művészi és kulturális tekintetben kifejezhették magukat. Néhány bolsevik vezető is részt vett igen meghökkentő társadalmi-kulturális kísérletekben. Maga Barcsenko is létrehozott egy társaságot, az Egyesült Munka Testvériséget. A társaság célja a magasabb erkölcsi alapokon álló közösségi életstílus kidolgozása volt, a spirituális tudás felhasználásával, az emberek lelki nemesítésén keresztül.

A részleges kulturális liberalizáció eltűrése nem a bolsevikok nagyvonalúságának eredménye, sokkal inkább történelmi kényszerhelyzet szüleménye volt. Amikor az új hatalom egy „lovasrohammal” eltörölte a pénzt, csődbe juttatta a bankokat, tönkretette a gazdaságot, a közeli bukás réme fenyegette a még ki sem alakult társadalmi berendezkedést. Lenin szó szerint könyörgött elvtársainak, hogy hajtsanak végre egy átmeneti, stratégiai visszavonulást. Mint mondta: „Elveszíthetjük az országot!”.

Az agrár-termelés és kereskedelem helyreállítása, a korlátozott méretű magánvállalkozások újbóli engedélyezése és a kultúrában mutatott minimális tolerancia már ennek a felismerésnek a következménye volt. Ám az is kézenfekvő, hogy e szabadság felhasználását ellenőrizni akarta a diktatúra. Eszközként a titkosrendőrséget és a hozzá jelentést készítő besúgó-hálózatot használták fel. Vannak dokumentumok, melyek utalnak arra, hogy Barcsenko maga is egy tényleges ügynök volt, aki tudósításokkal látta el a titkosrendőrséget. Természetesen, az okkult körökben mozgó, New Age iránt érdeklődő emberekről jelentett. Pétervári ezoterikus körökben nem is nagyon bíztak meg benne, mert gyanították, hogy az államhatalom beépített embere. Sajnos, nem volt ezzel egyedül. Akkoriban nagyon sok embert kényszerítettek ilyenféle együttműködésre. Ez is a játék része volt…

Barcsenko és Bokii együttműködése ilyen módon függelmi viszonnyal is biztosíttatott…

A titkosrendőrség által ellenőrzött kísérletben buddhista spirituális technikákkal kísérleteztek. A mérnöki módszerekkel felépített, tökéletes kommunista embertípust próbálták előállítani. Módszereik tökéletesítése érdekében expedíciót terveztek indítani a legendás királyságba. A titkosszolgálat intrikái elbuktatták elképzelésüket. Végül a velük rivalizáló Külügyi Népbiztosság indított Tibetbe egy kutatócsoportot, 1924-ben. A felderítés eredménytelenül végződött, Shambala nem fedte fel titkát.

1925-ös találkozásukat követően, vallási és misztikus tanulmányaiban, majd kutatásaiban Menachem Mendel Schneerson rabbi tanácsolta Barcsenkót, akivel később levelezést is folytatott.

Moszkvai levéltári anyagok bizonyítják, hogy a korai szovjethatalom kereste a közös nyelvet az oroszországi buddhista közösségekkel. Ennek persze az is oka volt, hogy őket próbálták „lándzsahegy” módjára felhasználni a kommunizmus terjesztésére Mongólia, Tibet és Nyugat-Kína irányába. A Komintern maga is létrehozott egy Mongol-Tibeti Részleget, melynek fő feladata volt a világi, marxista jóslatokat becsatornázni a belső-ázsiai néptömegek között őshonos próféciák és hagyományok közé.

Dorzsijev ismét kulcsfontosságú szerepkört kapott. Ő lett Tibet nagykövete Szovjet-Oroszországban. A dalai láma elvárása mit sem változott az évek folyamán: országa függetlenségét kívánta szavatoltatni egy erős szövetségessel. A Szovjettel történő együttműködés ideológiai alapját továbbra is az ősi Shambala-legenda adta, mely szerint Tibet megpróbáltatásának nehéz óráiban északról fog érkezni a segítség.

Az első világháború döbbenetéből még fel sem ocsúdott világban eluralkodott a depresszió. Az emberek világvége-hangulatban lézengtek. Minden nemzet megváltásban reménykedett, egy patriarchális, gondoskodó állam polgára szeretett volna lenni, mely államot egy nagyszerű Mester, a gondoskodó „Atya” vezeti a boldogabb jövő felé. Ebben a várakozásban tudtak a diktatúrák kinőni, s kitermelni Sztálin-, Hitler- és Mussolini-típusú vezetőket. Ebben a közhangulatban mindenki vágyott a boldogító, mindent megvilágosító tudásra – ezért értékelődtek fel az okkult misztériumok, köztük Shambala legendája.

Az 1920-as évek Szovjet-Oroszországában, a kultúra vetületében, igen érdekes hatalmi szereplő tűnt fel. Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij, a bolsevik művelődéspolitikus, esztéta, kritikus, író, műfordító, aki a forradalom győzelmétől 1929-ig a legbefolyásosabb kultusz-politikus volt az országban. Más említésben: a felvilágosodás komisszárja. Ma csak oktatási miniszternek hívnánk, de ez megfosztaná titulusát attól az okkult árnyalattól, ami pedig egyedülállóan jellemezte felfogását. Támogatta például azt az elképzelést, mely szerint a kommunizmust új vallásként kell kezelni. Ő és követői „Isten-építőknek” nevezték magukat. Túl száraznak találták, hogy az ideológiájuk keresztül-kasul csak tudományból áll, mely segítségével a történelem tapasztalatait próbálják hasznosítani. Azt gondolták, az általuk képviselt eszme alkalmas arra, hogy az elnyomott tömegek vallásaként működjön. Isten helyett Marx, a Tízparancsolat helyett bolsevik törvények, Mennyország helyett a bizonytalan jövőbeni, földi boldogság. Erős elszánásuk volt, hogy a spiritualitást beépítsék a hivatalos kommunista ideológiába.

Sztálin azonban nem értette a dolog lényegét, félt a misztikumtól, így aztán blokkolta ezt az elgondolást. Lunacsarszkij és a fent már megnevezett okkult gondolkodók tétlenségre lettek kárhoztatva.

Bokii és Barcsenko úgy vélték pedig, hogy Tibet felé kellene elindulniuk. Egyrészt, mert valószínűsítették, hogy Shambala-Agarthában olyan technikai és tudományos ismeretek birtokába juthatnak, melyekkel előrébb mozdíthatnák a társadalmi-gazdasági folyamatok menetét. Másrészt, mert hittek abban, hogy az onnét származó tiszta ideológia segítségével egy csapásra megjavíthatják az embereket. A megszerzett pszichedelikus erő gyorsan eloszlatja majd a fejekben meglévő, bénító előítéleteket…

Végül abban maradtak, hogy a GPU égisze alatt életre hívnak egy titkos projektet, melynek feladata Shambala megtalálása lesz. Végül soha nem jutottak el Shambalába.

Lunacsarszkij nem ápolt jó viszonyt Sztálinnal. A diktátor 1929-ben elmozdította közoktatási népbiztosi posztjáról. 1933-ban a Szovjetunióból is száműzte, oly módon, hogy nagyköveti minőségben Spanyolországba delegáltatta. Lunacsarszkij állomáshelyére utazása közben megbetegedett, s a dél-franciaországi Mentonban, 1933. december 26-án elhunyt.

Bokii, „az emberi lélek mérnöke”, 1934 után is magas beosztású tisztviselője maradt a titkosrendőrségnek, egészen 1937-ben bekövetkezett, váratlan letartóztatásáig. A sztálini tisztogatás áldozata lett. Koncepciós pert indítottak ellene, november 15-én halálra ítélték, s még aznap ki is végezték.

Mivel az 1930-as években a Szovjetunióban egyre erősebbé vált a vallásellenesség, 1937-ben letartóztatták Dorzsijevet is. Ő 1938-ban Burjátföldön, egy börtönkórházban halt meg.

Barcsenko is a nagy tisztogatás áldozata lett. 1938. április 25-én hunyt el, Moszkvában.

A Vörös Shambala története ezzel le is zárult. Sztálin nem akart új fejezetet nyitni…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>