Harmóniában 44. – Antarktlantisz?

Harmóniában 44.

Antarktlantisz?

 

Atlantisz kutatása, ahogyan azt a Shamballa misztikumával foglalkozó részekben írtuk, a III. Birodalom belépésével áttevődött az Antarktiszra. Vajon teljesen őrültek voltak a náci okkultizmus vezető képviselői, vagy tudtak valamit, amit mi legfeljebb sejthetünk?

Vannak, akik szerint ezek a kutatások a hitleri Németország nyersanyag-éhségének csillapítását voltak hivatottak megcélozni, új források felkutatásával és hasznosításával. Azt gondolom, zsákutca ez a feltételezés. A II. világháború idején a Német Birodalom nem rendelkezett akkora szabad flotta-kapacitással, mely képes lett volna a nyersanyag-szükségletet érdemben fedezni szállításaival. Márpedig, a legnagyobb mennyiségű ásványkincs is meddő készlet, ha a felhasználás helyszínétől távol, kilométer magas jéghegyek alatt fekszik.

Arról nem is beszélve, micsoda kockázatot vállaltak volna a nyersanyag tengeri szállításával a németek. Ahogyan ők az Atlanti-óceánon vívták konvoj-háborújukat, úgy a szövetségesek az Antarktisz tranzit-vonalait támadták volna. Más vélekedés szerint szuper-titkos laboratóriumokat kívántak a nácik a hatodik földrészre telepíteni.

Ezt a magyarázatot is nagyon sántának érzem. A tudományos-technikai fejlesztésnek ugyanis rendkívül komoly eszköz-fejlesztői háttérre van szüksége. Az Isten háta mögé telepített laboratórium csak rövid ideig képes feladatát ellátni az induló felszerelésével. Az elért eredmények általában továbbfejlesztett eszközök igényét vetik fel. Sok ezer kilométer távolságba nehéz, drága, lassú és körülményes ennek a megoldása. Az információ áramoltatása a következő probléma. A kutatóegység igényeit és eredményeit tolmácsolni kell valahogyan. Erre, a világháborús időszak technikai felszereltségét figyelembe véve, megfelelő megoldásnak látszik a hosszúhullámú rádióadás. Valóban, eljuttathatja a jelet a Déli-sarkról Berlinbe, vagy ahol azt fogni kívánják – de nem csak oda. Az információkat szállító rádiójeleket bárki foghatta volna a földtekén. Az ellenség is. Kódolni, persze, lehet a mondanivalót. Hadd töprengjen a dekódoláson a hallgatózó rivális. Tudjuk, a világháború láthatatlan frontján éppen a sifrírozás és desifrírozás kérdésében vívták legádázabb küzdelmüket a harcoló felek. Az Enigma feltörése pótolhatatlan veszteségeket okozott a Harmadik Birodalomnak. Nem tűnik tehát ésszerűnek az a felvetés, miszerint a titkosítás fokozása vezette a németeket arra a megoldásra, hogy az Antarktiszra telepítsenek laboratóriumokat.

A harmadik feltételezés szerint (ami a Shamballánál vázolt történésekkel vág egybe) régen elfeledett, esetleg földön kívüli eredetű technológiákat kutattak a jég birodalmában. Ezzel a felvetéssel szemben nincs sem logikai, sem logisztikai ellentmondás. Ha a keresett objektum a Déli-sarkon van, azt ott kell kutatni, sehol másutt. Nincs egyéb megoldási alternatíva. Ennek okából Hitler 1938-ban magán-gyarmatának nyilvánította az Antarktiszt. Ettől fogva, egészen a világháború végéig, állandósult a németek kutatói részvétele a jeges kontinensen. Eredményeikről mind a mai napig nem publikáltak semmit.

Az első expedíció 1938 végén indult, Alfred Ritscher kapitány parancsnoksága alatt. Az Antarktiszra 1939 elején érkeztek meg. Maud királynő-földjén szálltak partra. Onnét repülőgépeken indultak tovább, a birtokbavétel jelzésére zászlókat dobáltak ki a felszínre. Körülbelül a földrész egyötöd részét derítették fel. A területet Új- Svábföld névre keresztelték. Döntés született egy hatalmas barlangrendszer kiépítéséről. 1939-ben, a háborúra hivatkozva, abbahagyták a kutatásokat. Ekkor láttak neki az építkezésnek. Állítólag 50 és 200 ezer fő közötti személyi állományt, valamint a számukra szükséges felszerelést hajózták be a feladat ellátására. A vonatkozó legenda úgy tartja, a háború végén már készen volt Új- Berlin, a földalatti város. Profilja szerint biológiai kutatásokat folytattak, és új technológiákat fejlesztettek. A hiedelem a német repülő csészealjakról itt nyerte el végső formáját. Vannak, kik szerint a Holdra is indultak német gépek.

A náci jelenlétről elterjedt legenda szerint komplett túlélő-bázisokat létesített a térségben a Harmadik Birodalom. A cáfolat szerint ez így nem igaz, bálnavadász-telepeket próbáltak létrehozni, mert a nitroglicerin előállításához óriási szükség volt a bálnazsírra az anyaországban. (Hogy is állunk a háborús nyersanyag-fuvarozás kérdésével?)

A mítosz hívei szerint a német támaszpontot 1945-ben a brit speciális alakulatok támadták, sikertelenül. A cáfolat szerint a nevezett alakulatokat 1945 októberében feloszlatták – nem egészen értem, ez mennyiben cáfolja az állítást. A mítosz hívei állítják, hogy 1946-47-ben amerikai csapatok hajtottak végre sikertelen bevetéseket a német erőd ellen. Ezt azzal cáfolják, hogy a nevezett akciók a Dél-Amerikában lévő náci hálózat megsemmisítését célozták meg, a Déli-sarkon nem jártak.

Pedig 1947-ben, „High Jump” hadművelet néven, egy sarkkutató expedíciót indított az Egyesült Államok. 13 hadihajó és 4.700 főnyi személyzet vett részt az akcióban. A flottához tartozott még egy repülőgép-anyahajó is, 10 vadászgéppel. Hivatalos álláspont szerint a „Little America” kutatóbázis létrehozása volt a céljuk. (Vajon miért kellettek ehhez hadihajók és katonák?) A vállalkozás parancsnoka Byrd admirális volt, aki korábban, mint sarkkutató, segített a németeknek Új-Svábföldet feltérképezni.

Bár 8 havi felszerelést vittek magukkal, kevesebb, mint 2 hónap múlva mégis visszafordultak. Ezután hangzott el Richard Byrd szájából az alábbi tartalmú, újságíróknak tett nyilatkozata:

„Az expedíció által tett tudományos felfedezések megerősítettek azon hitemben, mely szerint az Egyesült Államok biztonságát az eddigieknél is komolyabb erőfeszítésekkel lehet csak garantálni.”

Itt lép a képbe egy nagyon érdekes információ. Az 1947-es Roswell-i, ma már közismert UFO-incidenst tárgyalja. Egészen pontosan azt a lehetőséget veti fel, hogy az 51-es körzet, az ottani légibázis elleni támadás (melynek során egy repülő csészealjat lelőttek az amerikai katonák) válaszcsapás volt az Antarktisz elleni amerikai fellépésre. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy eldöntsem, mi az igazság ebből. Az viszont nagyon elgondolkodtat, hogy a cikk nem egy szélsőséges honlapon jelent meg, hanem a fősodratúnak tekinthető CBS News-on, 2011-ben. Már a címe is sokat elárul rendhagyó tartalmáról: „Roswell UFO, „Area 51“ controversies, Nazi link?”. Magyarul: „Viták az 51-es körzetről. Náci kapcsolat?”

További érdekessége az ügynek, hogy a roswelli támaszpont hadifogoly-táborként szolgált ez idő tájt. Mintegy 4.800 lakója volt, az észak-afrikai hadszíntéren fogságba esett német és olasz katonák… A mítosz 1958-ra teszi a támaszpont pusztulását, amikor az Egyesült Államok 3 atombomba robbantásával vetett véget a német jelenlétnek. A cáfolat szerint a hivatkozott atombombákat valóban felrobbantották az amerikaiak, de 160 és 750 km magasan a légkörben, több ezer kilométerre a Déli-sarktól.

Mindenesetre tény, hogy a földrész békés célú felhasználásáról szóló, ún. Antarktisz-egyezményt 1959. december 1-én nyitották meg aláírásra. Mostanáig 47 állam írta alá. A kontinensre vonatkozóan 7 ország bír aláíró, tanácskozó státusszal, területi igénnyel. Ezek: Argentína, Ausztrália, Chile, Egyesült Királyság, Franciaország, Norvégia és Új-Zéland. Az Egyesült Államok és Oroszország (a Szovjetunió jogutódaként) aláíró, tanácskozó, fenntartja területi igényét.

Németország területi igényét 1945 óta pihentetik. Mi lehet ennyire fontos azokban a jégmezőkben? Esetleg nem egyszerű jégmezők, mint azt köztudomásúan elfogadtatják az emberekkel?

A kérdés megértéséhez vissza kell kanyarodnunk Byrd amerikai admirális történetéhez. 1958-ban bekövetkezett halála előtt kevéssel a következőt nyilatkozta a hatodik kontinensről:

„Expedíciónk nagy és eddig feltáratlan új területre bukkant, amely az örök titok hazája.”

Sok évvel a halála után, a Byrd Sarki Központ irattárosa, amikor rendszerezni kezdte az elhunyt szellemi hagyatékát, rábukkant titkos naplójára. Már a napló bevezető sorai is igen érdekes alaphelyzetet vázolnak fel: „Ezt a naplót a legnagyobb titokban vagyok kénytelen írni. Eljön majd az idő, amikor a racionális gondolkodás semmivé foszlik, és el kell fogadni a kikerülhetetlen valóságot. Nincs módomban nyilvánosságra hozni a következő dokumentumot. Az itt közöltek talán soha nem kerülnek közlésre, de kötelességem leírni abban a reményben, hogy egyszer majd mindenki elolvashatja egy olyan világban, ahol bizonyos emberek önzése, kapzsisága és hatalomvágya nem hallgattathatja el az igazságot.”

Az admirális elképedésére először az adott okot, hogy az általa korábban megismert földrajzi helyeket nem ott, vagy nem úgy találta, mint azokra emlékezett. 1947 februárjában első útja a Bunger-oázishoz vezetett. A Déli-sarkvidék alatt az erős vulkanikus tevékenység hőforrásokat táplál, melyek huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmas „szigetecskéket” hoznak létre az örök jég birodalmában. A Bunger-oázis volt a legnagyobb kiterjedésű zöld folt a kontinensen, alatta húzódtak a legméretesebb barlangok.

Byrd admirális azonban, legnagyobb meglepetésére, nem találta a keresett zöld foltot. A helyén fekete föld terült el. A terep, minden természetes ok nélkül, átrendeződött. Február 2-i naplóbejegyzésében a következő anomáliákat rögzítette:

„Minden előkészület megtörtént, hogy északnak repülhessünk. Az üzemanyagtartályok teletöltve. Felszálltunk. A távolban hegyeket láttunk. Csakugyan egy hegységhez értünk, bár korábban nem tudtam róla. Átrepültünk egy hegylánc felett. A gerincen túl egy völgyet pillantottunk meg, amelyet egy kis folyó szelt át. Lehetetlen, hogy itt zöld növényzet legyen! Valami nyilvánvalóan nem stimmel. Itt jégnek és hónak kellene lennie alattunk.”

Meglepetése később megdöbbenésre változott, amikor a manapság divatossá vált, UFO-eltérítés jellegű találkozást írta le. Február 19-én a következőket jegyezte le:

„09 óra 10 – A mágneses és a gyro-iránytűk elkezdenek pörögni és inogni, képtelenek vagyunk megtartani az irányt a műszerekkel. …

10 óra 00 – … A navigációs műszereink még mindig pörögnek, a gyroszkóp előre hátra oszcillál!

10 óra 30 – Most egymást követő zöld dombokkal találkozunk. A külső hőmérsékletjelző 74 Fahrenheit fokot (23 Celsius fokot) mutat! Folytatjuk az irányt. A navigációs műszerek most normálisnak látszanak. … A rádió nem működik!

11 óra 30 – A vidék odalent síkabb és normálisabb (ha használhatom rá ezt a szót). Elől valami olyasmit látunk, mint egy város!!! Ez lehetetlen! A repülőgép könnyűnek és furcsamód lendületesnek látszik. A vezérlők nem reagálnak!!! Ó ISTENEM!!! A fülkénk és a jobb szárnyunk mellett van egy furcsa típusú repülő. Gyorsan közelednek mellettünk! Korong-formájú és ragyogó minőségű. Elég közel jönnek most ahhoz, hogy lássuk a jeleket rajtuk. Ez egy Szvasztika fajta (egyenlő szárú kereszt)!!! Ez fantasztikus. Hol vagyunk mi! Mi történt? Megint rángatom a vezérlőket. Azok nem reagálnak!!!! Befogtak minket valami láthatatlan satuba!”

Már megint a szvasztika. Ha nem a Harmadik Birodalom túlélői vezették azokat a másik repülő szerkezeteket, akkor azok ültek benne, akik a történelem hajnalán jelképként hagyták hátra a motívumot.

„11 óra 35 – A rádiónk recseg és egy hang jön angolul, aminek talán egy kis északi, vagy német akcentusa van! Az üzenet: “Üdvözlünk Admirális a területünkön. Pontosan hét perc alatt fogunk leszállítani téged! Lazulj el Admirális, jó kezekben vagy.” … A repülőgép valami idegen vezérlés alatt van, és most megfordul. A vezérlők használhatatlanok.

11 óra 40 – Egy másik rádióüzenetet fogadtunk. Most kezdjük a landolási eljárást, és egy pillanatig a repülő kissé megremeg, majd elkezd ereszkedni, mintha valami nagy láthatatlan lift megragadná! A lefelé irányuló mozgás elhanyagolható, és csak egy csekély zökkenéssel érünk földet!

11 óra 45 – … Több ember közeledik gyalog a repülőgépünk felé. Magasak és hosszú szőke hajuk van. A távolban egy nagy csillogó város pulzál szivárvány színben. Nem tudom mi fog történni most, de nem látom fegyverek semmi jelét, ahogy közelednek. Most egy hangot hallok, a nevemen szólítva arra utasít, hogy nyissam ki a raktér ajtót. Eleget teszek neki.

NAPLÓ VÉGE”

Ettől kezdve emlékezetből jegyezte le a történéseket Byrd admirális. Leírta, hogy igen szívélyesen fogadták őket. Kerekek nélkül suhanó, igen nagy sebességű, emelvény-szerű járművel utaztak a város felé. Az ragyogott, olybá tűnt, mintha kristályból épült volna. Soha nem látott formájú épülethez értek, ott ismeretlen, ám kellemes ízű, meleg itallal kínálták őket. Ezután az admirálist, rádiósától elválasztva, egy föld alatti építménybe vitték, mert meghallgatása volt a Mesternél.

Vendéglátójától megtudta, hogy Arianni területére lépett, a Belső Világba. A Hirosima és Nagaszaki feletti atombomba-robbantások miatt az ott élő lények aggódni kezdtek a felszíni sorsa miatt. Mint mondták, olyan erőkbe piszkáltak bele az emberek, melyekről veszélyesen keveset tudnak. Byrd admirálist szemelték ki a feladatra, hogy az eljövendő értelmetlen háborúról és a kultúra pusztulásáról értesítse országa vezetését, egyben szólítsa fel őket a nukleáris fegyverek előállításának abbahagyására. Rádiósával együtt visszaszállították repülőgépéhez. A kísérő „Flugelradok” (repülő kerekek) 2.700 láb magasra emelték és felgyorsították a még mindig irányíthatatlan gépet.

„A REPÜLÉSI NAPLÓBA A BEJEGYZÉS FOLYTATÓDIK:

2 óra 15 – Egy rádióüzenet érkezik. “Most magatokra hagyunk titeket Admirális, a vezérlőitek szabadok. Auf Wiedersehen!!!!” A flugelradok egy pillanat alatt eltűntek a halványkék égen.”

Ilyen előzményeket követően szakította meg idő előtt a küldetést Byrd parancsnok. Hazahajóztak, tapasztalásairól beszámolt a Pentagonnak, a Mester üzenetét átadta. A Nemzetbiztonsági Szolgálat parancsba adta neki, hogy az emberiség érdekében hallgasson mindenről, ami vele történt.

1956-ban, nem sokkal halála előtt, még bejegyezte naplójába:

„Épp, ahogyan a Sarkköri hosszú éj véget ér, az Igazság ragyogó napfénye eljön ismét.. és azok, akik sötétségből vannak, a Fényébe fognak hullani… Ugyanis én láttam, hogy a Póluson túli föld a Nagy Ismeretlen középpontja.” Mese? Hamisítvány? Kitaláció?

Ki tudja? Ki tudhatja azt is, hogy a Hatodik Kontinens megfelelő neve mi lenne? Antarktlantisz, mint a címben írtam? Vagy Antark-Agartha? Esetleg Atlant-Agartha?

Ha így volt, egy dolog bizonyos. Bármit keresett, fejlett technológiát talált, aki bemerészkedett az Örök Jég Birodalmába.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>