Harmóniában 47. – Óriás-történelem

Harmóniában 47.

Óriás-történelem

 

A címmel nem arra kívánok utalni, hogy el fogom mondani, mit és miként cselekedtek valaha a hatalmasok a Földön. Amit erről tudni lehet, az a mitológiából hámozható ki. A magam részéről pusztán arról számolnék be, távirati stílusban, hogy az óriások emlékének, maradványainak kutatása hogyan valósult meg az emberi civilizáció történetében. Mert ennek is története van…

Az óriások valamikori létezésének már a puszta felemlegetése „kiveri a biztosítékot” a hivatalos archeológia képviselőinek a fejében. Hogy is ne verné, hiszen az ő (semmivel sem igazolt) darwinista állításukkal, miszerint a négykézláb ugrabugráló, vagy fákon csimpaszkodó majmaik (közös) őséből egyenesedett ki az ember, meredeken szembemegy az a (számtalan lelettel igazolt) állítás, miszerint az egykori óriások tanítványa, esetleg leszármazottja az ember. Természetesen, az óriás-maradványokat megsemmisítik, tévedésnek, vagy hamisításnak állítják be, ugyanakkor hiába kutatnak gőzerővel a világ minden táján, az a BIZONYOS ÖSSZEKÖTŐ KAPOCS nem kerül elő! Ha jól belegondolunk, igen fura tudományt hagytunk a fejünkre nőni! A létezőt letagadja, a nem-létezőt erőlteti, s vérben forgó szemű inkvizítorként üldözi a másképp gondolkodókat! Az sem érdekli, hogy az óriások egykori létezését számtalan mítosz, legenda és vallási, szent irat őrzi, szerte a Föld kerekén. Hogy is szokták ezt mondani? „A tények nem zavarják a tisztánlátásban?”

A kérdésben, természetesen, nem fogadják el releváns bizonyítékként a menhirek létét sem. John Layard azon feltevését, miszerint (az esetenként 8-10 méter magas), ember-formájúra faragott kőoszlopok az utódok méretarányos tisztelgései lennének az ősök előtt, tudománytalannak bélyegezték. A magyarázattal azonban adósak maradtak. Miért készít az ember ötször nagyobb szobrot magáról, mint amekkora? Ki előtt akar ez által nagyobbnak látszani? Miért dobja ki azt az irdatlan munkát – nevezhetnénk erőfeszítésnek is – mikor az eredménye semmit sem változtat meg? Attól, hogy áll a 8 méteres kőszobor, az alkotója még 150 centis marad. Csak sokkal fáradtabb és éhesebb, mint a szobrászkodás előtt volt. A primitívnek nevezett természeti népek évezredeken át emelték menhireiket – egészen a fehér ember megjelenéséig, amikor is új szokásokat vettek fel, s a hagyományosat szép csendben elhagyták.

A tudományos játék akkor durvult el, amikor a hitet és vallást is feleslegesnek ítélő, önmagukat felvilágosodottnak beállító új erők léptek a színre, hogy egy istenétől megfosztott világot építsenek az addigi helyére. Nyilvánvaló, ha Istent ki akarja valaki hazudni a Teremtésből, vele együtt meg kell próbálnia a teremtett világ egy részét, vagyis, a múlt nagyobbik részét is letagadni. Ez a harc vezetett odáig, hogy az Egyesült Államokban például a Smithsonian Intézet perbe hívta az Amerikai Alternatív Archeológiai Intézetet (AIAA)régészeit , mert a bizonyítékok megsemmisítésével vádolta meg az intézetet.

„A nyugati archeológiai intézetek egy világméretű eltusolásban vettek részt, ami az 1900-as évek eleje óta tart, azzal a céllal, hogy elhitessék a világgal, hogy Amerikát elsőként 15.000 évvel ezelőtt ázsiai népek kolonizálták a Bering-szoroson keresztül, pedig több százezer sírhely létezik Amerika területén, amelyek az őslakosok szerint már előttük is ott voltak és egy rendkívül fejlett civilizáció létezéséről, a fémötvözetek elterjedt használatáról tesznek tanúbizonyságot. Amúgy rendszeresen kerülnek elő óriás emberi csontvázak, amelyekről a média hallgat,” mondta az ügyről James Churward, az AIAA szóvivője.

Állítólag a Smithsonian egyik vezető kurátora még az 1930-as években kilopott onnét, a megsemmisítés elől, egy 130 cm-es humán combcsontot, amit haláláig őrzött.. Halálos ágyán írásban nyilatkozott az intézetben folyó történelemhamisításról.

„Borzalmas dolgot tesznek az amerikai néppel. Elrejtjük az igazságot az emberiség ősapáiról, az őseinkről, azokról az óriásokról, akik itt éltek a földön, ahogyan arról a Biblia és más ősi szövegek írnak.”

Az igazság feltárásának szükségszerűségéről Hans Guttenberg, az AIAA igazgatója ezt mondta: „…segíteni fog az archeológusoknak és a történészeknek, hogy átértékeljék az ember fejlődésével kapcsolatos eddigi elméleteiket valamint hozzájárulhat, hogy megértsük az egykor Amerikában és a világ más tájain élő halomépítő kultúrákat…”

Na, akkor most éltek vagy nem éltek óriások? A kérdés megválaszolásában az egyiptomi templomok oszlop-faragványai segítettek nekem nagyon sokat. Igen nagy számban találunk olyan ábrázolásokat Karnak, Luxor, Abu Simmel templomainak oszlopain, ahol a 8-10 méter magas főalak lábainál asszony-alak áll. Az asszony emberi méretű, s az óriásnak éppen a térdéig ér. A jelenség darwinista értelmezésével még nem találkoztam. Lehet, hogy nem óhajtanak tudomást venni róla? A magam részéről, a mitológiai és a vallási emlékezet talajáról kiindulva, csak úgy tudom értelmezni a faragványokat, hogy az óriások és a hétköznapi emberek egy időben, egy helyen éltek e Földön – vélhetően akkor, amikor az épületet, valószínűleg együtt, megalkották.

Tehát: világszerte számtalan épület, építmény létezik, melynek létrehozását az ember fizikai erejével, illetve az adott korszak feltételezett technikai-technológiai tudásával nem lehet elfogadhatóan megmagyarázni. Léteznek kőbe vésett, fába faragott monumentális alkotások, melyek a valamikori építők kilétére adhatnának támpontot, de ilyen irányú értelmezésük nem fér bele a hivatalos tudomány kereteibe. Madách szavaival élve: „A gép forog, az alkotó pihen”. Ám van úgy, hogy a nyugalmát megzavarják…

Krisztus előtt 600-ban például Sparta megtalálta Orestes óriás-csontjait.

Bizonyára sokan ismerik az emberfeletti erejű athéni hérosz, Thészeusz történetét. 16 munkát kellett elvégeznie, hogy a hősök Pantheonjába emelkedhessék, Héraklész Akhilleusz mellé. E megoldott feladványainak egyike volt Minótaurosznak, az embertestű, bikafejű szörnynek a megölése. A krétai labirintus szörnyeteg lakójának rendszeres időközönként (1 vagy 7 vagy 9 évente – erről megoszlanak a források adatai) 7 ifjút és 7 leányt kellett, áldozzon a háborúban legyőzött Athén városa. A harmadik áldozati csoportba önként beállt Thészeusz, hogy örökre véget vessen e barbár szokásnak. Krétán szerelembe esett véle Ariadné, aki kardot adott neki a szörny ledöféséhez, s egy gombolyag cérnát a labirintusból való kitalálásához…

Kr. e. 476-75 fordulóján Kimon, a Marathonnál győztes athéni vezér fia azzal a szenzációval lepte meg Athén polgárait, hogy megtalálta Thészeusz óriás-csontjait.

A Kr.e. 276-ban (275-ben), Chalcisban, Eubea szigetén született Euphorion költő, dráma- és történetíró volt. Stílusát az alexandriai iskola szellemében alakította ki. Eposzaiban a régi attikai mondákat dolgozta fel. Élete alkonyán, (Kr.e 225-ben vagy 200-ban bekövetkezett haláláig) Nagy Antiochosznak, Szíria királyának volt könyvtárosa. Nem sokkal halála előtt óriás-csontokat ásatott ki Szamosz szigetén.

A Kr.e 600 és 200 közötti időszakban a karthagoiak is előálltak óriás-maradványokkal. A leginkább megdöbbentő lelet tőlük két csontváz, melyek 36 láb (közel 11 méter) magas, ember-formájú lények földi maradványai voltak. Antaiosz Poszeidón és Gaia fia volt. Rettenetes erővel bírt, s kedvenc időtöltésének számított megbírkózni az országába érkező idegenekkel. Ha elfáradt a harc közben, csak megérintette a földet (neki tényleg édes-anya-földje volt), s azonnal új erőre kapott. Végül Héraklész, szkíta ősatyánk győzte le őt: a levegőbe emelte, s megfojtotta. Kr.e. 100 körül Marokkóban látták Antaiosz óriás-csontjait. Augustus császárról már ejtettünk szót, amikor Antoniussal beállott konfliktusát ecseteltük, a pergamoni könyvtár sorsának tárgyalásakor. Igaz, akkor még születési nevén kellett illetnünk őt, azaz Caius Octaviusként tisztelhettük. Kr.e. 27. január 16-án lépett Róma trónjára, s Kr.u. 14. augusztus 19-ig, több mint 40 évig uralkodott is. Császári ténykedéséből csak egyetlen mozzanatra térek most ki. Nevezetesen arra, hogy a Krisztus Urunk születését követő évben, Caprin, megnyitották az óriás-csontok múzeumát. Az intézmény hosszú ideig prosperálhatott, mert a Kr.u. 37-ben született és 100 körül elhunyt történetíró, Josephus Flavius beszámol róla, hogy ő még látta az óriások kiállított csontjait. Flavius ennél többet is mond. Mégpedig azt, hogy az óriások megdöbbentő látványt nyújtanak, mert testük annyira hatalmas, s arckifejezésük annyira különbözik az átlagos emberekétől. Ezt viszont biztosan nem a csontok múzeumában látta. Koponyacsontról még ő sem tudott arckifejezést leolvasni!

Tehát, bármilyen meghökkentően hangzik: Josephus Flavius minden bizonnyal látott még élő óriás(oka)t. Ekkoriban Szíriában, az Orontesz folyó mentén is tártak fel gigászok nyughelyéül szolgáló sírokat. Telamón fia, Aiasz (latinosan írva Ajax), kit „Nagy” Aiaszként emlegetnek, megkülönböztetve a „Kis” Aiasz kortárs névrokonától, igen eseménydús életet élt. Még kicsiny gyermek volt, mikor édesapját meglátogatta Héraklész. A szkíták őse a gyermeket betakargatta a nemeai oroszlán bőrével (mint már említettük, a nevezett dúvad elpusztítása Héraklész egyik munkája volt), s Zeusztól erőt és sebezhetetlenséget kért a fiúra.

Az Iliászból úgy értesülünk, hogy a fohász meghallgatásra talált: Aiasz lett a görög sereg második legvitézebb harcosa (Akhilleusz után) a trójai háborúban. Amikor Hektór párviadalra hívta ki a legbátrabb görögöt, őrá esett a választás. Estig küzdöttek, de a viadalt döntetlennel zárták. Amikor Akhilleiusz sértődötten elvonult, Aiasz volt a görögök fő támasza a hajók és az erődítések körüli harcokban. Amikor Akhilleusz elesett, Aiasz volt, aki Odüsszeusszal visszaszerezte bajtársuk holttestét a trójaiaktól. Thetisz, Akhilleusz anyja felajánlotta fia fegyvereit annak, aki földi maradványait visszaszerzi, hogy tisztességgel eltemethesse. Mivel Odüsszeusz és Aiasz együtt oldották meg a feladatot, a vezérek tanácsa döntötte el, kinek jár a jutalom. A ravasz Odüsszeusznak ítélték a díjat. Ajax ezen úgy felháborodott, hogy dühében le akarta gyilkolni a teljes vezérkart. Ám Pallasz Athéné tébolyt bocsátott rá (más forrás szerint lerészegedett), s a vezérek helyett egy közeli birkanyájat pusztított el, s annak pásztorait ölte meg.

Másnap, kitisztult fejjel, annyira szégyenkezett cselekedete felett, hogy az öngyilkosságba menekült.

Agamemnón megtiltotta, hogy holttestét eltemessék. Így történt, hogy a Rhoiteion-fokon, koporsóban temették el.

Az első évszázad vége felé híre szaladt, Rhoetumnál (a Rhoiteion-foknál) felfedezték Ajax óriás-csontjait.

Ekkoriban nyitottak kiállítást az egyiptomi Nitriában, hasonló látnivalókból. A III. században élt Gaius Julius Solinus után a „Collectanea rerum memorabilium” című munkája maradt fenn, melyben egy kivonatos földrajzot közöl olvasóival. Palenne-ben és Krétán óriás-csontokat ír le. 500 körül Nea Róméban (Nova Romában), vagy közismertebb nevén Konstantinápolyban óriás-csontokat mutattak be az érdeklődőknek.

Ugrunk egy kicsit az időben – a középkor óriási történeteire vetünk egy pillantást. Az alant következő mondandó érdekessége, hogy tartalma nagy része ellenőrizhető, mégpedig az Encyclopaedia Britannica „Giant” (óriás) címszava alatt.

Ferragus óriás, akit Nagy Károly unokaöccse, Orlando ölt meg, 18 láb (5,5 méter) magas volt. 1509-ben, Rouenben, árkot ástak a dominikánus rendház közelében. Munka közben egy kősírra leltek, mely egy óriás maradványait rejtette magában. A koponya akkora volt, hogy belefért volna egy véka (kb. 18 kg) gabona. Sípcsontja a legmagasabb férfi övéig felért, vagyis, mintegy 4 láb (1,2 méter) hosszúságú volt. A néhai személy testmagasságát 17-18 lábban (5,1-5,4 méter) becsülték meg. A síron réztáblát is találtak, a következő felirattal: „Itt nyugszik a nemes és hatalmas úr, Ricon de Villemont lovag, s az ő csontjai.”

1516-ban, Szicíliában, Mazarine közelében, egy 30 láb (9 méter) valamikori testmagasságú óriás csontvázára leltek. A feje akkora volt, mint egy hordó, s mindegyik foga nyomott 5 unciát (142 gramm). 1548-ban, ugyancsak Szicíliában, de Palermo közelében, a Mazara völgyében, megtaláltak egy másik, egykoron szintén 9 méter testmagasságú óriás földi maradványait. 1550-ben, ugyanezen a környéken, egy 33 láb (9,9 méter) egykori magassággal bíró óriás csontjai bukkantak elő a földből.

1577-ben, a svájci Luzern kantonban, egy kidőlt fa alatt is óriás-sírt találtak. Piaterus, a híres fiziológus, azt nyilatkozta, valóban emberi csontok kerültek elő, s ez elhunyt egykori testmagassága legalább 19 láb (5,7 méter) lehetett.

Az 1585 körül született holland hajós, Jacob Le Maire, Hoorn város felkérésére 1615-ben a Fűszer-szigetekre indult. Magellán közel egy évszázaddal korábbi útvonalát követte. Ezen az úton fedezték fel a Le Maire-szorost és a kontinens legdélibb csücskét, amit a kiküldetést finanszírozó városról Hoorn-foknak neveztek el. Le Maire a naplójában rögzítette, hogy 1615. december 17-én, Port Desirénél talált néhány kővel fedett sírt. A kövek elmozdítása után emberi csontvázakra bukkant, melyek 10-11 láb (3-3,3 méter) testmagasságú elhunyt egyének maradványai voltak. A Maluku-szigeten bennszülöttek fogságába estek, ahonnét csak társa, Schouten tudott megmenekülni. A hajót és a naplót ő hozta vissza Európába.

Scory lovag, aki a Tenerife csúcsát hódította meg, beszámolt arról, hogy útja során sírbarlangokat talált. Az egyikben egy koponyára lelt, melynek 80 foga volt. A csontok alapján az egykori ember testmagasságát 15 láb (4,5 méter) értékben határozta meg.

  1. január 11-én, a franciaországi Dauphiné kastélyának romjai közelében, a szájhagyományban csak „óriások mezejének” nevezett réten ásatást végeztek. 18 láb (5,4 méter) mélyen találtak egy téglasírt. A sír 30 láb (9 méter) hosszú, 12 láb (3,6 méter) széles és 8 láb (2,4 méter) belső mélységű volt. Egy szürke kőlap fedte, amibe a következő szavakat vésték: „Theutobochus rex”. Amikor a sírt felnyitották, egy teljes emberi csontvázat találtak benne. 25,5 láb (7,65 méter) testmagasságú, 10 láb (3 méter) vállszélességű egyén volt valamikor. A hátától a mellkasáig 5 lábat (1,5 méter) mértek.

Rioland, a köztiszteletben álló anatómus, 1614-ben azt írta, hogy néhány évvel azelőtt, a Saint Germain-negyedben megvizsgálhatta Isoret óriás sírját. Az óriás életében 20 láb (6 méter) magas lehetett. Vivarais zsarnoka az óriás Bucart volt. Saját alattvalója, Cabillon grófja nyilazta le, amikor már nem bírták elviselni önkényuralmát. Valencia városa egy időben azzal kérkedett, hogy a legyilkolt tyrann csontjai a birtokában vannak. A feljegyzéseikből és freskóikból arra lehet következtetni, hogy Bucart életében 22,5 láb (6,8 méter) magas lehetett. A zsarnok csontjai 1705-ben kerültek elő, a Crussol-hegy lábánál futó folyócska, a Morderi partjának közelében. A szájhagyomány szerint az óriás itt lakott.

Ha egy kicsit kitekintünk az enciklopédia tekintélyes bőrkötése mögül (miért is ne tennénk) további érdekes adalékokat találunk a középkori emberek és az óriások kapcsolódási pontjairól.

A franciaországi Valence-ben, 1456-ban, egy 23 láb (6,9 méter) egykori testmagasságú óriás csontvázára leltek a folyóparton.

1613-ban, az ugyancsak franciaföldi Chaumont városa mellett egy 26 láb 6 hüvelyk (8 méter) „magas” emberi csontvázra leltek.

1785-ben Csehországban egy közel 8 méteres óriás-csontváz megtalálásáról számoltak be. Úgy tartják, a combcsontokat valamelyik cseh várban őrzik a mai napig.

És ezzel még koránt sincs vége…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>