Harmóniában 52. – A disszonancia határai

Harmóniában 52.

A disszonancia határai

 

Úgy gondoltam, a rejtelmes elődök emlékeiről szóló beszámoló írását egy résznyi időtartamra meg kell szakítani, mert a mindennapjainkban olyan történések zajlottak, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Sosem gondoltam, hogy a világ, melyben élünk, tökéletes és teljesen harmonikus. E sorozat címe éppen azért az, ami, mert (általában a ködbe vesző múltba tekintve) azokat az emlékeket próbáljuk meg felidézni, melyek egy teljesebb emberi élet megéléséhez, a leszületéskor tett vállalásunk teljesítéséhez vezethetnének el minket.

A közelmúlt bizonyos eseményei éppen nem a harmónia kiteljesedéséről hordoznak ígéretet. Ami most történik, inkább a félelem érkezésének, az apokalipszis vágtató lovasainak előhírnöke. Az egyszerű ember csak áll, s tehetetlenül szemléli, mivé foszlik a múlt áldozatos építőmunkájának eredménye, a háború pusztításait 70 éve szerencsésen elkerülő kedves földrészünk, Európa. Józan ésszel fel sem fogható, hogy prominens személyiségek mit és miért cselekszenek úgy, ahogy, a jelen kritikus helyzetben. Összekulcsolt kézzel fohászkodunk segítségért, mert más lehetőségünk sem maradt. Vajon mire lesz ez elég?

A múlt év novemberi, Franciaországban elkövetett terror-merényletek után piros-fehér-kék lobogókba öltözött a facebook. A zászlókat az áldozatok irányába tanúsított együttérzése kifejezésére alkalmazta a közönség. Ez, önmagában, rendben is van. Nemes gesztus – de, mint sajnos, látnunk kellett, hatástalan. Két okból is az. Egyrészt, az áldozatokat nem hozta vissza (ami várható volt), másrészt, a terroristákat sem tartotta vissza semmi erőszaktól. Mondjuk, ez utóbbi is várható volt, csak a „pol-korrekt”, önmagukat a tolerancia és az emberi együttélés kizárólagos letéteményeseinek tekintő bal-liberálisok szesz- és droggőzős álmaiban jelenhettek meg az erőszakot feladó, fegyvereiket elhajigáló, más hitűekkel barátkozó vallási fanatikusok. Jó útra tért, vegetáriánus étkezést folytató, bárányok között legelésző ordasokról vizionálnak ezek a derék politikai aktivisták.

Egyik ismert punk-zenészünk, amikor a potencia-növelő szer reklámját elvállalta, az érdeklődőknek azt mondta, van az a pénz, amiért ő impotens is lehet. Azt gondolom, az a pénz is létezik, amiért bizonyos politikai erők legelni látják a farkast, humanitárius elfoglaltságba képzelik a szélsőséges nézetű terroristát. Különösen, ha a 68-as diák-lázadásos, (alkalmasint ifjan maoista elveket valló) liberális EU-szárnyhoz csatolja őket az érdekük.

Ez esetben megpróbálhatják eltagadni, hogy a néhány évszázada abbamaradt vallásháború kiújult öreg kontinensünkön. Szemet hunyhatnak afelett, hogy a feltőkésített migránsok tömegével és tömegében álcázott, kiképzett terroristákkal exportálják a félelmet otthonaink küszöbére. Nyilvánvaló, ha megbízóik érdeke ezt kívánja, alkalmi süketek és vakok lehetnek ezekre a jelenségekre. Tudjuk róluk, hogy az anyagi világ rabságában élnek, egyebet sem látnak, tehát néhány Júdás-ezüstért bármi árulásra készek. Valóban, ők eltagadhatják, hogy a keresztény gyökerű Európa végveszélyben van.

Az események valódi irányultságának eltakarása végett előszedegetik legutolsó tartalékaikat is. A kritikus időszakban megszólal tehát itthoni idősödő „művészük” is, aki többek között István királyunk számára írt színpadi szövegeivel szerzett magának hírnevet és megbecsülést. Később kiderült, hogy a Művész Úr szabad madaras politikai erő. Az ornitológus párt bukása után az ő népszerűsége is jelentősen csökkent – különösen, ami az állam általi elismerést jelenti. Nekifutott hát, s kiadott idén egy lemezt. Nem tesz egyebet, csak, ha lehet, minden sorában gyalázza a Hazát és mocskolja a Nemzetet. Az István, a királyhoz viszonyítva szellemiségét, kicsit disszonánsnak tűnik ez a magyar-ellenesség. A szerző politikai hova-tartozásával összevetve, semmi rendkívülit nem tapasztalhatunk. Azt a gyalázkodást, amit Kertész Ákos az amerikai Népszavában követett el, még 2011. augusztus 29-én, ez a zenész most dalban mondja el. Hátha jobban értjük.

Például, azt, hogy magyarnak lenni semmit sem ér (legalábbis szerinte). Ennyire azért nem explicit a szövege, ő csak kérdez:

 

„S ha lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér,

Magyarnak lenni, mondd, majd mennyit ér…”

 

Ha bárki azt hinné, hogy népünk felemelkedésben bízik a szerző, íme, egy későbbi strófa részlete:

 

„Ha majd a sírt, hol nemzet süllyed el, borítják sárga rózsák…”

 

Hát, ennyit ér majd magyarnak lenni. Együtt pusztulhatunk hazánkkal. Vajon, csak szeretné ezt a Művész Úr, vagy ő tud is már valamit? Mondjuk, megbízói szándékáról? Persze, az a szőlő és a lágy kenyér akkor a sírunkon nő majd – a szövegből agrár-összefüggései kapcsán következő módon. Jó étvágyat hozzá! Mert, akkor inkább legyek alul, mint más sírjáról legeljek!

Lemeze második dalában még egyértelműbb a liberális arany-tartalék. Méltatja a magyarok közötti európaiakat. Mert különbség van ám közöttük! Szerinte a magyar nem európai. Bugris ahhoz. Ahogyan ő fogalmaz: „a sötét múltban kevés a fény”, „a szellem napvilága nem süt a nép ablakába”, „félhomályban ring a bölcső”.

Tehát, szerinte mi bunkók vagyunk. S emiatt elvágyódva sóhajtozik egy boldogabb ország után, ami messze van kis hazánktól. Mit mondhatnék erre? Amit a madarasok utolsó országlásakor Gyurcsány koalíciós-kapitányuk mondott: „El lehet innen menni!”. Megígérem, nem fogok sírni. Sőt! Azt is megfogadom, hogy Artisjus Jancsi jogtisztán beszerzett lemezeit sem fogom soha többé hallgatni. Arra viszont, éppen a gyurcsányi múlt kapcsán, megkérem, hogy ő ne sírjon soha az országból kivándorolt honfitársak után. Az ő szájába éppen nem illik a szó: „sorsuk idegenbe fordult”. A kétségbeesett liberális-támadás e „műremekének” másik dalából azt is megtudhatjuk, hogy Birkaországban élünk. Tehát, birkák vagyunk. Elfogadom, hogy az én bölcsőm félhomályban ringott – ez esetben a szövegíróé vaksötétben, s e jótékony optikai takarás a jelek szerint holtig elfedi az agyát. „Csodálatos” énekét a következő strófával bírja zárni:

 

„A Birkaország miénk!

Bár jól be van kerítve

nekünk virágzik itt a rét!

  • Na kapd beeeee!”

 

Mit mondjak? Szép volt! Persze, egy önerőből hontalan internacionalistától mit várjon az ember? A Szerző ugyanis nem csak a magyar nemzeti összetartozást utasítja el – ezt az ő lelkületével élőktől már régen megszoktuk. Csak addig érdekes a lakóhelyéül rendelt ország, míg kérés nélkül adni tud neki. A szerző e dalában viszont minden nemzetet alávalóbbnak talál az ő csinált, gyökértelen, nemzetközi eszményeinél és államközösségi vágyánál. Lemeze utolsó dalában a zeti zászlóról énekel. Ugyanis ez, a zeti a valami! A nemzeti őszerinte ennek a tagadása: nem zeti. És alacsonyabb rendű.

 

„A többi zászló odafent

mindenkinek mást jelent

A többi zászló nem zeti

egy zeti sosem lengeti.”

 

A felszólítás félreérthetetlen. Aki az ő eszmeiségük talaján áll, az sárba kell, tapossa nemzeti hovatartozását. Nem én mondom, ő dudorássza. A magam részéről olyan értesülésekkel bírok, melyek szerint Hazánk, az EU-tagság mellett is, megőrizte állami szuverenitását, mint az összes többi tagország. Ha pedig ez valóban így van, a Művész Úr felszólítása a nemzeti zászló elengedésére akár ki is merítheti a hazaárulás fogalmát. Még akkor is, ha ő nem tartja hazájának ezt az országot. Jogában áll így gondolni – ám akkor, a gyurcsányi elvek mentén, ballagjon el abba az államba, ahol végre otthon tudja érezni magát! Minket bátran hagyjon itt, sötét birkaságunkban, méltatlanok vagyunk az általa kínált megváltásra!

Megjegyzem, az István, a király szövegei között még azt írta a Szerző, Vajk-Istvánt elítélendő: „Idegeneket hív magyarok ellen segítségül!”. Elfelejtette? Esetleg akkor sem gondolta komolyan? Vagy, talán egyet is értett az idézett vajki intézkedéssel? A bal-liberális agymosás pedig újult erővel dübörög. A Kormány minden intézkedésébe belekötnek, minden rendelkezést eleve sérelmeznek, minden mögött a korrupciót sejtetik. Nem tagadom a korrupciót, nem akarom védelmembe sem venni. Ellenben szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a rendszerváltás óta más sem történt a magyar politikai életben! Többé-kevésbe korrupt kormányzatok követték egymást az ország élén. Aki a korrupció gyakorlása alapján akar különbséget tenni a politikai erők között, zsákutcába téved. Egyrészt, nem tudja objektív módon elhatárolni a rágalmakat a jogos vádaktól, mert nincs a megfelelő információk birtokában, másrészt, nem ez teszi a valós különbséget, s nem is ez a lényegi kérdés ma.

Az, hogy az árverezés alá került állami földeket ki fogja majd ellicitálni, lényegtelen módon befolyásolja életünket, ahhoz képest, hogy a Gyurcsány által megálmodott milliónyi menekültet a nyakunkba szakasztják-e vagy sem. Nézzünk magunkba, s legalább ott, legbelül legyünk őszinték: mikor volt olyan állami berendezkedés, melyben a hozzánk hasonló kisemberek javára osztották el a Haza erőforrásait? Elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk a realitásokat? Akkor tudnunk kell, akik ma a korrupció elleni harc Grál-lovagjainak állítják be magukat, csak azért üvöltenek habzó szájjal, mert a korrupció most úgy folyik, hogy őket kihagyják belőle. Nem ordítottak 2002 és 2010 között!

Az átlagemberek számára a jelen időszak tétje nem az, hogy grófokká válnak-e a frissen szerzett földtulajdonukkal, hanem az, hogy marad-e országuk, házuk, nyugalmuk, békés életük a mindent felforgató, indukált migráns-álválság közepette. Vagy jönnek az új honfoglalók, s mi jutunk koldusbotra? Ébresztő, magyarok!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a bal-liberálisok, nemzetközi megbízóik akaratát képviselve, az idegen betolakodók (hódítók) által ránk kényszerített félelemmel akarják majd maradék békességünket és szabadságunkat elvenni tőlünk. Hogy az odáig vezető úton a bérenceik lépten-nyomon hazudnak? Megszoktuk már tőlük. Saját bevallásuk szerint is hazudtak éjjel, hazudtak nappal.

Vigye hát a földet, aki erre érzi predesztinálva magát! Cserébe egy dolgot kell kikényszerítenünk belőlük: a Haza védelmét. Így volt ez mindig is a történelemben. Ezt a honvédelmet viszont nem kérjük, hanem követlejük tőlük! Legyen ez egy új társadalmi alapszerződés. Aki a nemzet erőforrásai felett rendelkezik, az köteles a Hon védelmét biztosítani! Ha megszegi kötelessége teljesítését, söpörje el a nép haragja! Keressünk helyére olyat, aki szent feladatának tartja országunk védelmét, tűzön-vízen át.

Abban viszont bizonyos vagyok, hogy nem a bal-liberálisok közül fog kikerülni ilyen erő. Szeged szocialista polgármestere EU-politikussal ábrándozik olyan megoldásról, hogy városába telepíthetne migránsokat. A Magyar Kormány akaratának ismerete nélkül. Állam az államban? Miről szól ez a kutyakomédia? Tényleg ezt akarjuk? Ha nem, akkor hogyan győzhetnek e kritikus helyzetben időközi választáson a szocik? Az irigység elveszi a józan eszünket? Országunkat egy lóért? Ébresztő, magyarok!

Annak is tudatában kell lennünk, hogy csak magunkra – és egymásra – számíthatunk. Senki felelős erő nincs a szövetségi rendszerünkben, aki felfogná a veszélyt, s érdemben cselekedne ellene. Őket kielégíti az, ha a baj kibontakozása ellen fellépő Magyar Kormányt a legkülönbözőbb (akár ormótlan) módon megkritizálhatják, mert nem hajlandó önvédelem nélkül átadni országunkat a nem-is-tudom-kiknek. A vastagon farizeus-politikát folytató brüsszeli internacionalisták, ha az elmaradottabb tagállamok gazdaságának élénkítéséről van szó, azt mondják, a nemzeti kormányok nem adhatnak segítséget a honi gazdaságnak, mert az felborítaná a verseny-semlegességet. Építünk hát utat, bicikli utat, sportcsarnokot – mert mást nem szabad.

A migráns-áradat ideológiai alapját pedig a munkaerő-szükséglet hamis hangsúlyozásával próbálják megteremteni. Ezzel nem a gazdasági életbe avatkozik bele ugyanaz az EU, aki a tagországi kormányzatoknak tiltja ezt a magatartást? Azzal együtt, hogy az EU-n belül még mindig munkanélküliség tapasztalható, nem pedig munkaerő-hiány. Persze, a hajdani maoisták hozzáállásánál súlyosabb bajok is vannak. Én úgy látom, minden ideológia elfordult a keresztény Európa maradék identitásának megőrzésétől.

A Húsvétot megelőző időszakban felröppent a hír: a pápa menekültek lábát fogja megmosni, Jézusra emlékezve, a hagyományos liturgiai keretek között. Éppen Jézusra emlékezve, hittem is, meg nem is a hírt. Végül azzal a megszorítással fogadtam el ennek lehetőségét, hogy minden bizonnyal a menekültek között nagy számban jelen lévő, szerencsétlen sorsú szír és kopt keresztény testvéreink lábát fogja megmosni. Logikailag ez tűnt helyesnek, ha figyelembe vesszük, hogy a Mester is a tanítványaival cselekedte meg a János evangéliumában megörökített gesztust. Nem a fizikai megsemmisítésére törő rabbik vagy a később végrehajtóként közreműködő római legionáriusok lábait tisztogatta. Az általa képviselt szellemiségtől távol élő emberekkel egészen másképpen viselkedett. A kufárokat például kikergette Isten házából. Ennek is, annak is megvolt a maga jelentősége és üzenete. Követőjeként csak akkor járhatunk el helyesen, ha nem ezt vagy azt, összefüggéseiből kiragadva, utánozunk, hanem az egész Krisztus-életmű szellemében járunk el minden helyzetben.

Húsvét hetében iszlám fanatikusok bombákat robbantottak Brüsszelben, az EU fővárosában. 34 halott és 200 körüli sebesült lett a tragikus esemény végeredménye. E kimondhatatlan szörnyűség után biztosra vettem, hogy azon vallás követőinek a lábát nem fogja mosogatni a római pápa, mely vallás fanatikusai keresztényeket öltek halomra Brüsszelben. Azt gondoltam, ő és a bíborosi konzílium tisztában lesz vele, egy ilyen pápai fellépéssel csak olajat öntenek a tűzre. Azok a fundamentalisták, akik öngyilkos merénylet elkövetéséig gyűlölik a keresztényeket, nem a szeretetet és a megbocsátást látják majd a pedikűrben, hanem a félelmet és a behódolást. Mi lesz akkor? A pápa nem aggódott ezen. A merényletek után a terroristák hitsorsosainak lábait is mosogatta. Én pedig azon gondolkodom, mitől van az az érzésem, hogy a katolikus egyházfő balról előzi a liberálisokat?

Értem én a keresztény szolidaritást – gyakorlom is, ha hagyják. Ám, ha erővel akarják kikényszeríteni, már sérül a legfontosabb körülmény: az önkéntesség kritériuma. A terror-merényletek pedig semmi egyéb célt nem szolgálnak, mint az európai emberek megfélemlítését. Jobban nem is lehetne leigazolni merényleteik eredményességét, mint a római pápa által végrehajtott lábmosásokkal és csókokkal. Közben Európa fővárosában 34 véres emberroncs, addig-volt szép remény feküdt a hullaház tárolóiban. Őket a temetkezési vállalkozó tisztogatta meg a gyilkos merénylet nyomaitól.

Ha én pápa lettem volna Húsvét hetében, Brüsszelig utaztam volna, az áldozatok (különösen a felekezetemhez tartozók) hozzátartozóinak lábát megcsókolni…

Mit fog tenni a pápa, ha félreérthető, erélytelen fellépése valóban olajat önt a fundamentalisták pokoli gyűlölet-tüzére? Előveszi a nagypénteki történések másik jelenetét, s Pilátus módjára mossa kezeit? Ő nem így gondolta?

Mint fentebb írtam, egyedül vagyunk. Csak egymásra számíthatunk. Ha bedőlünk a liberális oldal szemfényvesztéseinek, hamar öngyilkos szektává válhatunk – már, ami a végeredményt illeti. Most olvasom az interneten, hogy Glasgow-ban, Skóciában (ezer éve keresztény ország) egy iszlám fanatikus 30 késszúrással megölt egy pakisztáni származású trafikost, mert a szerencsétlen boldog Húsvétot kívánt az őt befogadó keresztény (ős)lakosoknak.

Mielőtt bárki félremagyarázná szavaimat: tisztelem a más vallású vagy nemzetiségű, becsületes embereket. Cserébe semmi egyebet nem várok el tőlük, mint hogy viszonozzák e tiszteletet. Különösen a saját hazámban.

A gyilkos (öngyilkos) merényleteket viszont nem tudom a tisztelet jelének értelmezni. Mert úgy gondolom, nagyon markáns határ van a tolerancia és az önfeladás között. Azt pedig szigorúan be kell tartanunk, ha élni akarunk!

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>