Harmóniában 57. – Jelenések Könyve IV.

Harmóniában 57.

Jelenések Könyve IV.

 

Az erők egyensúlyának megértése elemi iskolai fizikai tanulmányaink alapját képezte. Biztosan mindenki emlékezik a jelenetre, amikor a tanár(nő) rátámaszkodott az asztalra, s előadta, hogy amilyen erővel ő nyomja a bútort, az pontosan akkora erővel nyomja vissza az ő kezét. Ezért vannak egyensúlyban.

Hatás-ellenhatás törvénye.

Akció-reakció egysége.

Isten oly módon teremtette meg a világot, hogy (annyi minden más mellett) ez az összefüggés is bele van kódolva. Az előző részben már írtuk, hogy a jó és a gonosz harcában a Teremtő defenzív cselekvéseket hajt végre. A támadó, az attaker mindig a rossz. A gép forog, az Alkotó pihen – mivel válaszait már a létrehozás aktusában, előre beírta a Végtelenbe.

Az Univerzum alap-protokollja szerint, azonos nagyságú, de ellentétes irányú erő generálásával válaszol minden egyes akcióra. Addig, míg Isten, illetve az Ő képviseletét ellátó Kormányzó el nem oldja a fékeket. Akkor azonban, ellenállás híján, csillapítatlanul, akár végtelen kiterjedést is elérhetnek az akciók. Reakciók kiváltása nélkül. Mint a légüres térben átszaladó balta.

Bárki mondhatja erre, hogy teljesen blődli, hiszen a fizikából azt is tanultuk, hogy az erőpárok fellépésének törvénye örök érvényű. Igaza van, nem is vitatkozunk vele – csak egyetlen rövid kérdésünk van felé: szerinte meddig tart az örökké? Ugyanis, a ma változtathatatlannak hitt szabályok és törvényszerűségek pontosan addig fognak tartani.

A dolgok végső fordulatának megértéséhez tudnunk kell, hogy a rossz, a gonosz, nem isteni lény. Nem egyenrangú a Teremtővel – csak egy teremtménye Neki. Ha valaki azt gondolná, a pusztító erő szolgálatába szegődve egy „ellen-istent” szolgál, súlyosan téved. Pusztán egy lázadót segít, aki a Világ létezése és működése szempontjából épp úgy másodlagos, teremtett entitás, mint mi magunk. Ráadásul, attól sem válik isteni lényegűvé, ha a többi teremtettek behódolnak neki. Arról ismerszik meg, hogy teremteni képtelen, tehetsége a pusztításban valósul meg.

Az isteni ellen-reakciók nem pusztán az anyagi jelenségekben öltenek testet. Hiánytalanul jelen vannak, s meg is nyilvánulnak a mentális folyamatokban, az emberi létezés minden szintjén. Működésük lényegét a távol-keleti vallások, a tao és a zen-buddhizmus példázatai alapján érthetjük meg leghamarabb. Valamikor hallgatótársunk volt a Laoszból származó Kham Khieu. Akkor még nem lehetett bárhol hozzájutni a Távol-Kelet bölcsességéhez. Mi tőle hallottunk először igen sok, megdöbbentően igaz és érdekes összefüggést.

Lao-ce mester a következőképpen látta a jó és rossz örök kettősségét a társadalomban:

„Mikor a szépet megismerik,

felbukkan a rút is;

mikor a jót megismerik,

felbukkan a rossz is.

Lét és nemlét szüli egymást.”

Az ateisták roppant büszkék a hegeli dialektikára, aminek segítségével Isten nélkül is magyarázhatónak találják a világot. Ám, mint látjuk, a dialektika egyrészről ősibb, mint a hegeli filozófia, másrészről pedig, egyáltalán nem mond ellen a Teremtésnek. Ami bizonyos: az Univerzum protokolljában működik a hatás-ellenhatás kettőssége.

A Világ haladéktalanul megszüli mindennek az ellentétes értelmű párját, ezért a konok kapaszkodás hamis eszményekbe, téves elgondolásokba, semmin nem segít. A jót erőszakkal nem lehet elérni, mert pontosan akkora méretű rossz jön létre, mint amekkora erővel igyekeztünk ábrándunkat megvalósítani.

Mégsem arról van szó, hogy semmit ne tegyünk életünk során. Akkor ugyan minek születtünk volna?

A dolgok lényegi vonását az határozza meg, hogy a jót jól cselekedjük. A jó elérése a csalóka vágyak, a túlértékelt önmegvalósítás elutasításában rejlik. Isten országát megvalósítani szól a vállalásunk, amivel a Földre érkeztünk. Az Ő országa pedig nem feltétlenül egyezik meg azzal, amit adott pillanatban, önző, belső késztetésből kigondolunk.

„Hagyjatok fel álerkölcseitekkel és álbölcsességtekkel:

az emberek százszorosan boldogabbak lesznek.

Hagyjatok föl az emberszeretet és igazság emlegetésével

és a nép visszatér a gyermeki kötelességhez és szeretethez.

Hagyjatok fel az önzéssel és nyerészkedéssel,

mindjárt nem lesznek tolvajok és rablók.” – mondta Lao-ce.

Ha ezt összevetjük Pál Apostolnak a Korintus-beliekhez írt első levele, 6:9-10 soraival, érdekes összefüggésekre jutunk.

„Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,

Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”

Talán nem szorul külön magyarázatra, hogy a Pál Apostol által említett bűnök mind a zabolázatlan vágyak termékei. A bűn elkövetője azt gondolja, mindazon tévelygése, melyek kielégítésén fáradozik, jogos és méltányolandó törekvés. (Ahogyan az előző részben írtuk, a rossz meglátásának képességét elveszi tőlük a gonosz erő, így állítva saját szolgálatába őket.)

Nem szabad erőszakkal érvényt szerezni akaratunknak – amit csak erővel tudunk keresztül vinni a világ történésein, az semmiképpen sem a defenzív Teremtő által elvárt esemény. Az erőszak elkerüléséhez egyetlen út vezet: meg kell tudnunk zabolázni vágyainkat. Az ego a mi legnagyobb ellenségünk. Ma különösen nagy divatja van a „befelé fordulásnak”, a „belső hang” megtalálásának. Ez teljesen rendjén is van így: a béke és a harmónia ott található meg. Isten országa ott lakozik. Nem vitás, hogy ennek így kell lennie, erről tudósít Lukács Evangéliumának 17:20-21 sora:

„Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el.

Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.”

Csakhogy van egy óriási buktatója ennek a módszernek: a fent említett ego. Nagyon nehéz meghallani a végtelen harmónia vizeinek csobogását, ha orkánként bömböl az önzés. Pedig ez lenne az igazi művészet, ahogyan Seung Sahn mester mondta:

„Csendet találni a csendben nem igazi csend.

A zajban megtalált csend, az az igazi csend.”

Amikor azért imádkozunk, hogy jöjjön el az Ő országa, tulajdonképpen nem szabad, hogy kérésként fogjuk fel ezt a mondatot. Nem koldusként kell egy (talán meg sem érdemelt) adományért fohászkodnunk! Az Ő országa eljövetelének elősegítését hittel és elszánt akarással meg kell fogadnunk! Ha nem így érezzük, az ima mit sem ér. Az Ő munkásai vagyunk, tehát nem várhatjuk el, hogy a gazda helyettünk végezze el a feladatot. Nem kétséges, hogy a lázadás zaja, az önzés ordítozása mögött kell megtalálnunk az igazi jót, onnét kell kiemelnünk, s ha egy mód van rá, a bennünket körülölelő világban megvalósítanunk.

Ez az, ami még soha nem sikerült. Pedig lehet, hogy nem is az elvekkel van baj. A hogyan, a miként az, ami rendkívül nehéz, fogós feladvány. Ahol tartunk, az már Lao-ce előtt is nyilvánvaló volt:

„Ahol a paloták a kelleténél pompásabbak,

a mezőkön gyom burjánzik és a magtárak üresek,

ahol díszes tarka ruhákat öltenek,

ahol cifra kardokat viselnek,

ahol evés-ivásban mértéket nem tartanak,

ahol vagyont, kincseket gyűjtenek,

ott rablóvilág uralkodik, nem a Tao.”

Az igazi út a mértékletességen keresztül vezet. A mértékletesség pedig az alázattal jár karonfogva. Sofóniás próféta könyvének 2:3 sora a következőt mondja:

„Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!”

Lao-ce is fontosnak találta az alázatot, mint a tökéletességhez elvezető erényt.

„Van három kincsem, ezeket becsülöm és megőrzöm.

Az egyik a szeretet,

a másik a megelégedés,

a harmadik az alázat.”

Erények híján csak vergődnek az emberek, hanyatlik a közösség, pusztul a társadalom. Minden szándék megtörik, elhal vagy éppen a visszájára fordul. A lázadás angyala a saját valutájával fizeti ki a követőit. Az általa irányított világban pedig nincs igazi öröm, nincs valós harmónia.

„Manapság az emberek mitsem akarnak

tudni a felebaráti szeretetről.

Manapság az emberek kíméletlenek.

Semmit sem akarnak tudni a takarékosságról

s ehelyett annál pazarlóbbak.

Semmit sem akarnak tudni a szerénységről,

ehelyett annál jobban törtetők.

De ez maga a halál!” – mondta Lao-ce.

Tulajdonképpen semmi sem változott azóta…

Keseregnünk viszont nem szabad a világ folyásán. Felelősöket keresni (önmagunkon kívül) egyenesen bűn lenne. Isten országa bennünk van. Ha nem volt képes eddig manifesztálódni, az csak azért történt, mert nem jó helyen kerestük. Mert másoktól vártuk el, hogy megvalósítsák…

A Jelenések könyve szerint a Bárány fel fogja törni a világ jövőjét tartalmazó könyv pecsétjeit. A pecsétek feltörésével kiengedi a gonosz munkálkodását addig kordában tartó fékeket. Mi is fog történni?

A zuhanó testeket nem fogja fel többé más ellenhatás. a csapásra lendült kéz áthalad a célpontján, s a végtelenbe rántja a gonosz embert. A rossz fegyverzete nem lesz hatással a jóra, a lázadók csak maguknak árthatnak. Ahogyan Lao-ce fogalmazott:

„A terebélyes összemegy.

Az erős gyönge lesz.

Ami emelkedik, alászáll.

Aki kapni akar, tanuljon meg adni…

“A puha legyőzi a keményet,

A gyenge legyőzi az erőset.”

Jobb a halakat meghagyni a vízben.

Legjobb, ha az emberek nem ismerik meg

a gyilkos fegyvereket.”

A gyilkos fegyverek pedig működésbe fognak lépni, legalábbis a Jelenések könyve szerint.

Elsőként kilovagol majd a fehér ló, hátán azzal, kinek korona adatik majd – hogy lovasa győzve győzzön. Másodikként a veres ló vágtat elő, lovasa kezében nagy karddal, elveszi majd a világ békességét, s az emberek egymást ölik. Fekete ló lesz a harmadik, lovasa kezében mérleg – az ínség jő vele a Földre. negyedikként a fakó ló üget elő, maga a halál ül a hátán, s a pokol jár a nyomában. A föld negyed részén fogják az embereket pusztítani a világ fenevadjai.

Az ötödik pecsét feltörése után az ártatlanul meggyilkoltak lelkei jelennek meg, fehér ruhát öltenek, s várják az időt, mikor Jézus bosszút áll érettük.

A hatodik zár felnyitása után természeti kataklizmák sújtják a világot. A Nap elfeketedik, a Hold vérszínűvé válik, az ég csillagai a földre zuhannak. Földrengések és áradások pusztítanak mindenfelé, még a hatalmasok is barlangokban keresnek menedéket.

Ekkor egy kevés szünet áll be a pusztulásban, mert megérkezik kelet felől az angyal, ki az Úr pecsétjével megjelöli az igazakat.

A hetedik pecsét feltörését követően nagy csend áll be a Mennyben. Az Isten előtt álló hét angyalnak trombita adatik. A mennyei oltáron egy angyal tömjént gyújt, melynek füstje Istenhez száll – a hét angyal a jelet várja, hogy megfújhassák a Végítélet harsonáit…

Mint azt korábban kifejtettük, Isten egyszer a végére ér megszentelt napjának…

 

Miért kell ennek így lennie? Vajon Isten kegyetlen velünk, vagy mi vagyunk azok a ránk bízott világgal? Seung Sahn mester a következőképpen látja ezt a kérdést:

„Az emberek új fegyvereket fejlesztettek ki és egyre újabb módokat találtak ki arra, hogy ártsanak egymásnak. De nemcsak egymásnak ártanak. Manapság sokkal több szenvedést okozunk az összes többi lénynek e világban. Mindennek ártunk: a levegőnek, a víznek, a fűnek és a fának is. Egész erdőségeket vágunk ki és mind több zöld övezetet tüntetünk el. Szennyezzük a vizeket, a légkört, a talajt. Az emberek folyton azt mondják, hogy szabadságot akarnak, de a valóságban ők az első számú diktátorok a földön.”

A történelem már nagyon sok esetet, példát produkált ahhoz, hogy módunkban álljon az alapvető igazságokat végre elsajátítani és a gyakorlatba átültetni. Valahogy mégsem sikerül. Vajon, mi akadályoz meg minket ebben? Megint csak Seung mester szavaival próbálunk az igazság nyomára jutni:

„Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mi történik a világban, akkor rájöhetünk, hogy minden intelligenciája ellenére az ember valójában a legostobább állat, hiszen nem érti önmagát. A kutya tudja, hogy mit kell egy kutyának csinálnia, és a macska is érti, hogy mit kell tennie. Minden állat tudja a dolgát, és csak azt teszi, amit tennie kell. Mi viszont nem ismerjük igazi feladatunkat, sem igazi utunkat ezen a világon, helyette csupán önmagunknak élünk.”

Tehát, ha mindent egybevetünk, a leszületéskor vállalt feladatunk teljesítésében magunk képezzük önmagunknak a legnagyobb akadályt. Napnál világosabb, hogy ezt elhárítani is csak magunk vagyunk képesek.

Isten véletlenül sem tör az Őt követők vesztére. Az a defenzív, védekező szeretet, amiben hasonlatossá teremtett minket önmagához, képes lesz a Jelenések idején is megóvni azokat, akik valóban alkalmasak az Ő országának megvalósítására. Lao-ce így látta ezt:

„A szeretet a harcban győztessé, a védekezésben erőssé tesz.

Az ég irgalmával átöleli, akit meg akar menteni.”

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>