Harmóniában 60. – Jelenések Könyve VI.

Harmóniában 60.

Jelenések Könyve VI.

 

Az ötödik és a hatodik pecsét feltörése között történik valami rendhagyó esemény a Mennyben. Isten vértanúi megjelennek az oltárnál. Nagy szóval kiáltanak a könyv felnyitását végző Jézushoz. E puszta tény, hogy megzavarhatják Krisztust e fontos elfoglaltságában, arról beszél, hogy különleges státuszuk van a vértanúknak.

Jel. 6:10. „Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?”

Elérkeztünk tehát a vérrokon jogán és kötelességén bosszút álló Fiú karakteréhez. Az Írást sematikusan értelmező, felszínes Jézus-képet festő emberek általában nem vesznek tudomást a Biblia ezen részletéről. Csak a türelmes, megbocsátó szeretettel élő Istenfiút látják, megnyilvánulásaiból ezeket a részleteket hangsúlyozzák, mintha semmi más sem lenne megírva cselekedeteiből. Amennyiben nekik volna igazuk, Krisztus minden bizonnyal elhárítaná a vértanúk kérését. De mi történik?

Jel 6:11. „..mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.”

Jézus tehát bosszút fog állni az ártatlanul kiontott vérért, abban a pillanatban, amikor a hitükért meggyilkoltak száma eléri a mennyei ítélkezés határértékét. Ahogyan az Apostoli Hitvallásban valljuk meg:

„de újra eljön dicsõségben ítélni élõket és holtakat

és országának nem lesz vége.”

Az ártatlan vért ontó gyilkosok számára az a rossz hír ebben, hogy nékik nem lesz bűnbocsánat. Ők a bosszúálló Fiú haragjával kell, szembenézzenek. A szelídek részére örömhír, hogy nem lesz többé vérontás, A bűnösökön bosszút álló Krisztus országában ilyen nem fordulhat majd elő. Országa pedig soha nem fog elmúlni…

Ha az Ő útján akarunk járni, azt a defenzív, védekező szeretetet kell gyakorolnunk, amit sorozatunk 57. részében vázoltunk fel.

A pecsétek feltörését követően az angyalok megfújják a Végítélet harsonáit. A trombiták szavára végzetes változások állnak be a Földön. A bolygó harmadrésze felperzseltetik, a lezuhant égő hegy (meteorit?) nyomán a tengerek harmadrésze vérré válik, s elpusztul a teremtett élőlények és a hajók harmada. Egy következő égő objektum, melynek neve üröm, a szárazföldre zuhan az égből, s mérgezővé válik általa a folyóvizek egyharmada. A Nap és a Hold fényének harmadrésze elvész. A következő meteorit-találat nyomán megnyílik a föld, a hasadékból füst árad ki, elhomályosítva az eget. A füstből sáskák repülnek elő, s öt hónapon át kínozzák majd a meg nem jelölt embereket. Abaddon, a Vesztő a neve királyuknak, a mélység angyalának.

Az emberek elvesztésére törő négy angyal eloldatik kötelékeiből. Gyilkos háború dúl majd, az emberiség harmada elvész általa. Kétszázmillió fegyveres vívja öldöklő csatáját.

Jel. 9:16. „És a lovas seregek száma két tízezerszer tízezer vala; hallottam a számukat.”

A hetedik trombitával érkező angyal megveti lábait tengeren és szárazföldön, s megesküdve a Mindenség Teremtőjére, a következőt mondja:

Jel. 10:6. „idő többé nem lészen”.

Két résszel korábban megkockáztattuk azt a feltevést, miszerint a fenevad nem más, mint az idő, mely miatt örökké a múltban élünk. Ha a hetedik harsonás angyal idézett kijelentését összevetjük a fenevad Jelenések Könyvében leírt végső pusztulásával, konkrét egybecsengést tapasztalhatunk feltételezésünk és az angyali szózat között.

A hetedik trombita hangja adja hírül, hogy Jézus és a Teremtő Isten átvette a hatalmat a világ minden országa felett.

Jel. 11:18. „…eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek…”

Felvetődik a kérdés, hogy valójában halottak-e a halottak?

Vagy csak a világ számára halottak? Egészen pontosan: azon világ számára, melyben még működött az idő-fenevad?

Mi is történhet, ha az időt, mint legfőbb kényszerítő erőt, kiiktatjuk a dolgok menetéből? Beáll az egyidejűség. Vagyis, az időben működő világ múltbéli történései jelenné válnak az időtlen Univerzumban. Ha nem járnak az órák, sem múlt, sem jövő nincs – minden a jelenben manifesztálódik.

Képzeljünk el gyorsan forgó hengerpalástot (centrifugát, kimeneti nyílások nélkül), melyben vegyes zöldséglevest pörgetünk. A leves alkotórészei, a centrifugális erő hatására, tömegük szerint fordított sorrendben, a palást irányába rendeződnek el. A kényszerítő erő kiküszöbölésére nincs elegendő saját energiájuk, ezért a törvényszerűen felvett pozíciójukba dermednek mindaddig, míg a centrifuga ereje hat rájuk.

Így néz ki a világ, az idő pörgettyűjébe igazodva – múltnak, jelennek és jövőnek gondolt pozíciókban rendeződtek el jelenségei, eseményei.

Ha leállítjuk a centrifugát, megszűnik a fő rendezési elvként munkálkodó erő. Új erő veszi át a felügyeletet – konyhai körülmények között a gravitáció. A leves alkotói sűrűségük szerint rendeződnek el a henger belsejében, de már nem sugár-, hanem tengely-irányban – a centrifugális erő által korábban emelt korlátok átjárhatóvá válnak. Az idő kiiktatásával hasonló módon fognak új helyzetet felvenni a vélt múlt, jelen és jövő dolgai – Isten törvényének engedelmeskedve.

Semmi nem múlik el, ami megtörtént a Nap alatt. Halottaink köztünk vannak – akkor jön el az ő idejük, amikor a büntetésként ránk nehezedő idő korlátait Isten lebontja a világból. Ha úgy tetszik, ez lesz a test feltámadása.

A hetedik harsona szava után megjelenik a napba öltözött asszony, 12 csillagból álló koronával a fején. Feltűnik a sárkány is, ki el akarja pusztítani az asszony által szült fiúgyermeket. A fiút Isten királyi széke elé ragadják, az anya pedig a pusztába menekül, ahol 1.260 napig táplálják. Mihály arkangyal és serege felveszi a harcot a sárkánnyal, s az ősi kígyó, a lázadó angyalokkal együtt, a földre vettetik általuk. Az üdvösség és erő győzelme nyomán szózat hangzik fel az égben.

Jel. 12:10. „a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.”

Vizsgáljuk meg alaposabban ennek a sornak a jelentését, hátha segít eligazodni a jó és a rossz örök küzdelmének megértésében! Istenfélő emberek előtt vitán felüli tény, hogy Isten, vagyis teremtő erő, csak egy van. Minden más teremtmény tehát. Az angyalok is, legyenek bár hívek vagy bukottak, de a bukottak vezére maga is. Nem egyenértékű, s főképpen, nem egylényegű az Úrral. Isten bármikor elpusztíthatná, ha nem lenne különleges terve vele. A Jelenések Könyvéből pedig éppen az derül ki, hogy a bukottakkal és az emberekkel kapcsolatos isteni terv összefonódik, s a Végítéletben nyer közös megoldást mindkettő.

Az idézet szerint a kígyó legnagyobb bűne, hogy szakadatlanul vádolta az embert Isten előtt. Az elveszejtésére törekedett. Ebbéli törekvésében a személyes közreműködést is bevállalta – gondoljunk csak az eredeti bűnbeesés esetére!

Honnét származik vajon a kígyó emberek iránt érzett engesztelhetetlen gyűlölete?

Nyilvánvalóan még a Genezis idejéből.

I.Móz. 1:26. „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék…”

Azt kellene tisztáznunk, kik azok a „mi”, akiknek képére és hasonlatosságára embert teremtett Isten.

I.Móz. 1:27. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt…”

A két sor összevetéséből az derül ki, hogy a szándék kimondásánál Isten királyi többes számot használ, szó sincs tehát arról, hogy bárki más az ő képére és hasonlatosságára már korábban megteremtetett volna. Az udvartartását képező mennyei seregek tehát régebbi, hozzá közelebb álló kreatúrái, mint az ember, de nem hasonlatosak hozzá. Az érdemi különbség az ember és bármely más intelligens, égi teremtmény között, a szabad akarat adományában rejlik. Az égi seregek Isten feltétlen szolgálatára teremtettek, önálló cselekvésük nem lehetséges. „Direkt” irányítás alatt fejtik ki tevékenységüket, hivatásuk a szolgálat. Nem tudjuk pontosan, Lucifer lázadásának mi volt a kiváltó oka, de több elmélet született az idők során, mely magyarázattal kíván szolgálni az eseményre.

Szent Bonaventúra úgy gondolta, a vágyakozás volt a bukott angyalok vétke. Féktelen uralkodásra vágytak, és arra, hogy imádják őket. „Nulli subesse, omnibus prćesse.” (Senkinek nem alávetve, mindenki fölött állni”) Ha ezt a vágyat összehasonlítjuk az uralkodásnak azzal a lehetőségével, amit Isten az embernek adott, érthetővé válik a bukottak féktelen dühe, amit irántunk éreznek.

Aquinói Szent Tamás úgy találta, hogy a bukott angyalok bűnének forrásává természetfeletti hivatásuk vált. Lehet, hogy nem akarták elfogadni, mivel kiválóságuknál fogva nem szorultak rá. Az is elképzelhető, hogy éppen kiválóságuk miatt, a természet jogán követelték, s nem adományképpen. Az mindenképpen bizonyosnak látszik, hogy a tökéleteshez közeli állapotuk tudatában voltak.

Ezékiel 28:12–13. „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben… ama napon, melyen teremtettél” – írja a próféta Luciferről.

Láthatjuk tehát, hogy Lucifer majdnem tökéletesnek teremtetett, ez a majdnem azonban elegendő lett ahhoz, hogy teljesen gonosszá váljék. Ténykedése elsősorban az ember megrontására irányul. Az eredendő bűnbeesésen túlmenően is találhatunk példát a sátán általi megkísértésre a Bibliában. A türelmes Jób történetét például. Isten megengedi Lucifernek, hogy az életén kívül bármit elvegyen tőle, így téve próbára hitét. A sátán él is a kapott eséllyel.

Jób 2:7. „És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.”

Vannak, akik úgy gondolják, kegyetlen dolog Istentől, hogy szenvedni hagyja legkedvesebb teremtményeit. Pedig erről koránt sincs szó. Isten lehetőséget ad nekünk, hogy megmutassuk, bár nem vagyunk olyan tökéletesek, mint a lázadó angyalok, de jobbak vagyunk náluk. Jobbak, mert, bár szabad akaratot kaptunk, mégsem hagyjuk el az Ő akaratát – szemben a bukottakkal, kik a szabadság ajándéka nélkül is szembe fordultak Vele.

Suarez úgy vélte, hogy a bukottak megtagadták az Emberfia (Jézus Krisztus) előtti meghódolást. Emberi természete miatt maguknál alábbvalónak tekintették őt. Az sem zárható ki, hogy fejedelmük, Lucifer, kifejezetten magának vindikálta az Igével való személyes egyesülés jogát (unio hypostatica). Ezen a logikán haladva, mások kifejtették a „non serviam hominem”, azaz, az „embernek nem szolgálunk” elméletét. Eszerint a magukat sokkal tökéletesebbnek tartó angyalok szembefordultak Istennel, mikor megtudták azon akaratát, mely az emberek szolgálatára utasította őket. Ez az ellenkezésük torkollott a bukásukat okozó lázadásba.

A dolgok logikájából következik, hogy az isteni hasonlatosságon alapuló, kivételezett státusza miatt, mindennél jobban gyűlölik az embereket. Meg is tesznek hát mindent az elveszejtésünkre.

Nem a semmiért folyik ez a kozmikus játszma.

Az ember végső megbuktatásához komoly reményeket fűzhetnek a lázadók. Azt is gondolhatják, hogy Isten, látva a szeretett teremtménye bukását, revideálja korábbi álláspontját, s megadja nekik, amire régóta vágynak: az uralkodás jogát.

Aki tehát a bűn útjára lép, különösen fertelmes dolgot cselekszik. Elárulja azt a végtelen atyai szeretetet, mely önmagához hasonlóvá alkotott minket a Teremtés aktusában – nem törődve az akarata ellen lázadó, majdnem tökéletes kreatúrák haragjával. Isten nagy árat fizetett a mi életre hívásunkért – feláldozta a Mennyek harmóniáját.

Cserébe nem egyebet vár el tőlünk, mint hogy mi a földön alkossuk meg azt, ami odafenn elveszett.

Képesek is lehetnénk rá. Egyetlen dolog állja utunkat ebben, az idők kezdete óta: a bűn. Ezerféle arcával mutatkozik meg, de mindig és mindenkor ugyanazon okok szülik meg a világra, bármely kinézetében: az önzés és az irigység. A bukott angyalok tökéletlenségei.

A bűnt cselekvő ember, elfeledve Istent, a teremtett világra engedi cselekedeteivel a mennyei lázadást. Irigy, de fel nem fogja, hogy érzése arche-típusa éppen őellene irányul. Önző, és nem érti, hogy a bűnt sugalló mentális erő éppen megfosztja őt az uralkodás lehetőségének isteni adományától. A bűn, bár általában más emberek életének megrontására irányul, végső fokon mégis az elkövetőjét dönti le. Azzal, hogy a bukott angyalok dühének anyagi manifesztálásával eldobja magától mindazt, amiért teremtetett.

A Bibliában vádlói minőségében is megjelenik a sátán.

Zakariás 3:1. „Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt.”

A vádaskodással nem sokra megy a sátán. A formál-logikán túlmutatóan ugyanis Istennek van egy protokollja, mely képes felülírni minden alárendelt összefüggést. Ez pedig a megbocsátás képessége. Józsuát is tiszta ruhába öltöztetik, s eképpen szól hozzá a Teremtő:

Zakariás 3:7. „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között.”

Más kérdés, hogy mennyiben apellálhatunk Isten kegyelmére. Az Általa gyakorolt bűnbocsánat ugyanis az ő lehetősége. Semmi nem kényszerítheti rá. A mi lehetőségünk viszont az Ő útjain járás, az Ő parancsolatainak megtartása. Ha ezt teljesítjük, nem leszünk a bocsánat eshetőségére bízva.

Amit kiérdemlünk, szerzett érdemekkel szolgálunk meg, csak az lesz bizonyosan a miénk. Az úton maradásunk nem egyszerű feladat: a bukott angyalok megállás nélkül biztatnak, sarkallnak a gonosz cselekedetekre, hogy azután legyen mivel bevádolni minket isten előtt. Az aljas, alattomos haver tipikus esete, nem?

Társadalmi érintkezéseink fejlődésével az ilyen, rút lelkű ál-barátokkal idejekorán szakítunk. Ezt kell cselekednünk a személyhez nem kötött, általános gonosszal is. Akkor is, ha a kísértések álarca mögött nehezebben ismerhető fel, mint a sunyi tekintetű kishaver. Ha későn leplezzük le farsangi ruhája mögött, máris Isten könyörületére hagyatkozhatunk, mert a bűnt, az Ő akaratától való elszakadást óvatlanul megcselekedtük.

A legjobb, legóvatosabb eljárás az, ha már eleve a vágyainknak megpróbálunk parancsolni. Ha nem kívánunk olyasmi felett rendelkezni, ami az Úr akaratából nincs az uralmunk alá rendelve. A lemondás a bűnelkövetés megelőzésének leghatékonyabb eszköze. Ne feledjük, Bonaventúra szerint az angyalokat is a vágyuk vitte lázadásba…

Tökéletesek soha nem lehetünk. Nem is várja el tőlünk Isten. Ha ezt akarta volna, olyanná teremt minket.

Jó viszont bárki lehet. Nem kell egyebet tennie, mint Isten akaratával harmonizálva megélni az ajándékba kapott saját szabad akaratát.

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>