Harmóniában 63. – Jelenések Könyve IX.

Harmóniában 63.

Jelenések Könyve IX.

 

A hatos számnak, végső soron a fenevadnak értékeléséhez már-már profán módon adódik egy mindennapi, közhasználatú jelképünk is. Az óráink számlapja.

A múlt idők homályában, valamikor réges-régen, kialakult a 12-es számrendszer. Senki sem tudja pontosan, miért, hiszen nincs kézenfekvő (szó szerint!) magyarázata, mint a 10-es rendszernek. A két kezünkön tíz ujj van, teljesen természetes, ha erre alapozzuk a számtan helyiértékeit. Na de egy tucatra építeni?

Hacsak…

Sorozatunk korábbi részeiben bőségesen foglalkoztunk azokkal, az egykori ősöket jellemző testi anomáliákkal, melyek a legendákban megőrzött formájukban átíveltek a történelmi korokon. Mi van akkor, ha nem csak méreteikben és erejükben voltak többek nálunk, hanem, mondjuk, ujjaik számában is? Amennyiben az özönvíz előtti, gonosszá vált emberi teremtmények hatujjúak voltak, a 12-es számrendszer egykori kialakulása éppen olyan természetesnek vehető, mint a modern ember részéről a 10-es rendszeré.

Roppant érdekes, hogy a történelem előtti matematikát, bármennyire is igyekszünk, nem tudtuk a mai napig sem levetkőzni. A tucat ugyan évtizedekkel ezelőtt kiment már a köztudatból, de a két említett számrendszer ötvözete számos, nem is lényegtelen ponton fennmaradt. Például a geometriában és az időmérésben. A kör 360 fokból áll, ami 12*6*5 tényezőkre bontható, vagyis tucat*fél tucat*egy kéz. Esetleg 6*6*10, vagyis fél tucat*fél tucat*két kéz.

Az időmérés teljességgel e kombináción alapul. A nap 24 órából áll, egy óra 60 perc alatt telik el, minden perc 60 másodpercet számlál. Ezen egység alá, a modern időkben, már tized- század- ezredmásodperceket építettünk be készülékeink tudásába. A hagyományos óra számlapja 12 órás üzemmódú, 12 főosztást tartalmaz, elsősorban az órák múlásának mutatására. 1-től 12-ig terjedő számozása is ezt jelképezi. A kismutató dolga, hogy körbe járásával az eltelt órákat jelezze. Ha a főosztások közeit ötfelé (fél kéz) szakaszoljuk, összesen 60 osztást alakíthatunk ki a számlapon. Ezzel válik alkalmassá a számlap, a nagymutató beiktatása nyomán, a percek múlásának mérésére -–majd, a még gyorsabb segédmutatóval, a másodpercek láthatóvá tételére.

Az óra okszerű felhelyezését követően a 12-es szám lesz a korong legfelső pontja. A 6-os pedig a legalsó… Ahonnét már nincs lejjebb…

Csak én érzem, hogy az idő, a 6-os, az özönvízzel elpusztítani szándékozott gonoszság, s az erkölcsi devalválódás összetalálkozott ezen a mérőeszközön? Éppen azon, amin mérünk valamit, ami nem is létezik? Mert tévedés ne essék – az óra nem az időt méri! Csak végrehajt egy körmozgást, melynek sebessége a Föld tengely körüli forgásához van szinkronizálva, s ezáltal lehetővé teszi, hogy a laikusok is megállapíthassák, mennyi az idő, anélkül, hogy a Napra vagy a csillagokra kellene tekinteniük.

Mit is mond a Jelenések Könyve a fenevadról?

Jel. 17:8. „…látván a fenevadat, amely vala és nincs, noha van.”

A fenevad kilétének ismételt körüljárása után nézzük meg, mit rögzített Szent János a gonosz birodalmának földi kiépülését követő eseményekkel kapcsolatban!

A Bárány, kíséretében a 144.000 kiválasztottal, megjelenik Sion hegyén, s kezdetét veszi a végső leszámolás, a vérrokon bosszújának kiteljesedése. Az égen három angyal jelenik meg. Közülük az első örömhírt hoz, s Isten imádására szólítja fel az embereket. A következő a gonoszt szolgáló földi birodalmak pusztulását jósolja meg. A harmadik a fenevad szolgálatába szegődöttek büntetését hirdeti ki.

Jel.14:10-11. „…iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;

És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.”

Ekkor különös szózatot hall János az egekből.

Jel.14:13. „…Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.

Többszörösen különös ez a jelkép. Mindig is úgy tartottuk, hogy amiket megcselekedtünk a nap alatt, nem múlnak el nyom nélkül. Azok lesznek a végső megítélésünk támpontjai – tehát elkísérnek minket a test halála utáni fázisba. Ezt nem kellene külön hangsúlyozni a könyv szerzőjének – hisz hitünk és morálunk egyik alappillére, ahogyan Jézus tanította:

Máté 12:33. „Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.”

Mitől lesz hát különleges a végidők emberének halála és az ő cselekedetei? Mi teszi, hogy említésre méltóan más módon követik majd őt, mint a korábban elhaltakat?

E szimbólum értelmezéséhez ismét vissza kell kanyarodnunk egy korábban már idézett sorhoz, a hetedik trombitával érkező angyal eskü alatt tett kijelentéséhez:

Jel. 10:6. „idő többé nem lészen”.

Az üdvözültek számára véget ér tehát a múlandóság. Isten olyan dimenziókat nyit meg a számukra, melyekben nem pusztít el semmit az idő múlása. A sátánnak ellenálló emberek végképp kikerülnek a fenevad hatalmából.

A Földön pedig elkezdődik az aratás és a szüret.

Sokféle értelmezés született az idők folyamán úgy az aratást végző személyek kilétére, mind a learatott, leszüretelt termések mibenlétére vonatkozóan. Sokan gondolják úgy, hogy a gabonát begyűjtő személy maga Jézus Urunk. A Jelenések Könyve ezt nem állítja. Mindössze arról szól, hogy az arató hasonlít Krisztushoz.

Jel. 14:14. „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.”

Szent János leírásában ezután következik egy momentum, ami kifejezetten ellentmond annak a feltevésnek, hogy Jézus lenne a sarlós. A műből egyértelműen kiderül, hogy Isten, illetve az Ő távollétében a Bárány intézkedik a világ dolgainak folyása felől. Ő törheti fel a könyv pecsétjeit, ő indíthatja a végső ítélet fázisait. Emlékezzünk rá, amikor az ártatlanul meggyilkoltak fehérbe öltözött lelkei a bosszúállásért könyörögtek, türelemre intette őket. Az angyalok az Ő utasításait követik, az Általa jónak látott időpontban lépve akcióba. Nehéz hát elképzelni, hogy egy olyan fontos mozzanatnál, mint a Föld termésének összegyűjtése, megfordulna a hierarchia, és Őt utasítaná egy angyal a betakarítás megkezdésére. Márpedig ez van leírva:

Jel.14:15. „És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd a sarlódat és arass; mert a földnek aratni valója megszáradt.”

Az Utolsó Vacsora történetéből tudjuk, hogy Jézus a kenyérrel és borral áldozást rendelte el az Ő követőinek.

Lukács 22: 19-20. „És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.”

Bizonyos, hogy Jézus később sem tesz különbséget az Általa egyenrangúnak tanított test és vér között. Tehát, nem valószínű az sem, hogy ő a gabonát takarítaná be, a szőlő szüretét pedig másra bízná. Márpedig ez van írva a Jelenések Könyvében:

Jel. 14:17-18. És más angyal jöve ki a mennyben való templomból, s annál is éles sarló vala.

Más angyal is jöve ki az oltártól, akinek hatalma vala a tűzön, és kiálta nagy szóval annak, akinél vala az éles sarló, ezt mondván: Bocsásd a te éles sarlódat, és szedd meg a föld szőleinek gerézdeit; mert megértek annak szőlei.”

Maradjunk tehát egy olyan értelmezésnél, mely szerint két angyal, megfelelő eszközökkel felszerelve, két másik, irányító angyal utasítására, learat és leszüretel. A kérdés az, hogy mit. Miként értelmezzük a megszáradt aratnivalót és a megérett szőlőket?

A történelmi kereszténység elvakult tagadói szeretik gonosznak beállítani Istent és magát Jézust is. Gyakran érvelnek állításuk mellett éppen ezzel a betakarítási jelenettel: az emberiség csak haszonállatként tenyészik a haragvó Isten kertjében, s a végső napon majd utoléri sorsa: az történik vele, amit ő tesz a felnevelt jószágaival. Azt gondolom, sarkos és egyoldalú ez az értelmezés. Az atyai vagy fiúi gonoszságot éppen semmi sem bizonyítja az alapműben.

Mások, sokkal szelídebb formában, azt vetik fel, hogy az általuk Jézusnak vélt sarlós a jó embereket veszi magához kiket a gabona szimbolizál, míg a másik sarlós angyal a szőlőfürttel jelképezett gonoszokat takarítja el a Föld színéről.

Ismét felmerül a kérdés: miért mondana önmagának ellent az Emberfia? Miért tenne különbséget oly módon is a test és a vér között, hogy visszatérésekor az egyiket jóként, a másikat gonoszként kezeli? Ráadásul: semmi értelme sem lenne a gonoszokat ilyen módon likvidálnia, hiszen a hét angyal, a bosszú csészéivel, még csak ezután kezdi meg feladata végrehajtását! Az írásból megtudjuk majd, hogy bőven lesz dolga a csészék csapásainak, mert hemzseg még a Föld a bűnösöktől, mikor kiöntik tartalmukat. Miért végeznének hát félmunkát a szürettel?

Ezen túlmenően: a gabona és a szőlő a Bibliában mindenütt a bőség és a jóság szimbóluma. A Jelenések Könyvében miért fordulna negatívra ez a két jelkép? A teljesség igénye nélkül idézve:

  1. Királyok 18:32. „Míg eljövök és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabonás és boros földre, kenyeres és szőlős földre, olajfás, és mézes földre, hogy élhessetek és meg ne haljatok.”

Ézsaiás 36:17. „Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minő a ti földetek, gabona és must földére, kenyér és szőlő földére.”

A föld tehát, mely gabonát és szőlőt terem, jó föld, mert a földi élet anyagiasult áldásait ezek a termések szimbolizálják az Írásban. Áldottak tehát a termések is – szó sem lehet ebben a jelenetben a gonosz kiirtásáról. Mi történik hát az angyali szüretkor?

Azt gondolom, hogy Krisztus mindenben hű lesz magához és minden ígéretét valóra váltja, amit valaha az embernek tett. Az apokaliptikus kép értelmezéséhez mindenekelőtt értelmeznünk kell az Eucharisztiát, mert csak általa nyerhetünk tiszta látást a kérdésben. A szó szűkebb értelemben az Oltáriszentséget jelenti, az Úr vacsoráját. A keresztény egyház Jézus szeretetének ajándékaként élte, éli meg az utolsó vacsora titkát. Kegyelmi adomány tehát, az egyszeri és felülmúlhatatlan keresztáldozatra való vértelen emlékezés. Annak megismétlése, megváltó erejének újbóli megélése. Az áldozat bemutatásakor végbemegy a szakrális változás: a kenyér és a bor színe alatt Jézus valóságos megjelenése valósul meg. Az általa adott felhatalmazás, sőt, rendelkezés teszi lehetővé, hogy a tanítványok által végrehajtott megemlékező tett éppen olyan érvényű és erejű lesz, mint az Övé volt az Utolsó Vacsora alkalmával.

A kenyér és a bor tehát a megfeszített és feltámadott Krisztus testének és vérének szentségi megjelenési formája. Az áldozat bemutatása teremti meg a folytonosságot minden egyes istentiszteleten a Megváltó, a megváltás és az áldozásban részt vevő keresztény közösség között.

Áldozáskor (Úrvacsora alkalmával) a hívő magához veszi a Krisztus testét jelképező kenyeret (két szín alatti áldozáskor a vérét jelképező bort is).

A mi Urunk, Jézus Krisztus rendelte ezt így, az Utolsó Vacsora alkalmával.

Ugyanakkor mást is előírt a követői számára. Például a szeretetet parancsolta meg.

János13:34. „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”

Ezután feltárta előttük, hogy az Ő Atyja házába tér meg hamarosan, ahol sok lakóhely van. A tanítványok számára fogja előkészíteni az ő lakóhelyeiket. És az Evangéliumnak itt jön az a pontja, ami az apokaliptikus jövő megértése szempontjából rendkívüli fontossággal bír.

János 14: 3. „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Az Utolsó Vacsora és az utolsó ítélet közötti időben a tanítványok veszik magukhoz a Megváltó testét, az Ő rendelése szerint. Kenyér és bor szimbolizálja…

Az utolsó ítélet idején a Megváltó veszi magához a Hozzá hűeket. Gabona és szőlő szimbolizálja őket…

Szó sincs tehát arról, hogy oktalan vérfürdőt rendezne a Messiás – különösen nem tenné a Föld áldott termésével jelképezett értékes kevesekkel. Még akkor sem, ha igen különösen zárja ezt a képsort János:

Jel.14:19- 20. „Bocsátá azért az angyal az ő éles sarlóját a földre, és a földnek szőleit megszedé, és veté az Isten haragjának nagy borsajtójába.

És megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jöve ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezer hatszáz futamatnyira.”

Harmadosztályú horrorfilmbe való képsor pereg az olvasó szemei előtt – ezt szokták kihasználni Jézus tagadói, a keresztény hit gyengítésére, a Krisztustól (!) való félelem kiépítésére. Valójában miről szólhat ez a két sor?

Szem előtt kell tartanunk, hogy János a zsidó kultúrkörből származott. Felfogását erősen befolyásolta az Ószövetség szellemisége. Az áldozati vérrel kapcsolatban pedig a következő alapvetést tartották, már Mózes óta:

Zsid. 9: 19-20. Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette, Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt.”

Nyilvánvaló, hogy az Ószövetség szellemében élő próféta nem tudta még látomásaiban sem kivonni magát az életét meghatározó szakrális útmutatók hatása alól. Ha Mózesnek így kellett eljárnia az isteni szövetség érvényesítése érdekében, vajon hogyan fogja Krisztus szentesíteni az eljövetelekor kötendő legújabb szövetséget?

Ezen túlmenően, az apostolok még nem a test és vér értelemben használták az Eucharisztia fogalmát, azaz, nem szarx-haima, hanem szarx-szoma párban képzelték el az áldozatot. A görög szoma arámi megfelelője a beserah, vagyis a személy, az én megfelelője. Következésképpen, az apostolok fogalmilag nem nagyon tudtak mit tenni a vérrel, ezért János is vélhette, láthatta úgy, hogy visszatérésekor Jézus Urunk sem lesz képes mit kezdeni az Őt visszaváró tanítványok vérével. Ezért is vizionálhatta úgy, hogy céltalanul folyik majd el a leszüretelt szőlő nedve a városon kívül…

Az igazság pedig igen egyszerű. És ideát van, nem is kell messze menni érte:

János 14: 20. „Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.”

Erről szól az Apokalipszis inverz Eucharisztiája…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>