Harmóniában 65. – Jelenések Könyve XI.

Harmóniában 65.

Jelenések Könyve XI.

 

A brit népszavazás után, az eredmény ismeretében, nem zárhatjuk ki, hogy a nagy város három részre szakadása elkezdődött, ahogyan azt János megjövendölte. A megjósolt nagy zendülések és földmozgások akár képletesen is értelmezhetőek – többen már polgárháborút vizionálnak a (ma még) Nagy-Britannia területére. Vannak, akik egész Európára, mások a világra kiterjedő méretű megmozdulások nyitányát fedezik fel az elszakadási döntésben.

Ami bizonyos, a „szigetekre” és a „magaslatokra” húzódott elit nem tudja megakadályozni, hogy a számukra kedvezőtlen és alapvetően kiszámíthatatlan folyamatok végbe ne menjenek – Isten rendelése szerint. Skócia ismét meglebegtette az Egyesült Királyságból való kilépésének szándékát, megfűszerezve azzal az óhajjal, hogy ők a királyságból történő kiválást követően, mint önálló ország, az EU tagjai szeretnének lenni. Ezen óhaj hangsúlyozása nyilvánvalóan mézesmadzag az Unió hatalmai, következésképpen a szomszédos országok irányába. Arról szól, ha a távozó Egyesült Királyság egy részét vissza akarják kapni a szervezet tagjaként, a skótok által remélt, britektől való elszakadást követően, el kell ismerniük Skócia visszaszerzett önálló állami létét, mert csak így tudnak majd szerződni vele.

Véget érni látszik Észak-Írország kényszerű tartózkodása is a brit oroszlán kötelékében. Kifejezésre került azon óhaj ugyanis, hogy az Ír-sziget újraegyesülése tegye lehetővé Észak-Írország EU-ban maradását. Ha a Jelenések Könyvében megjósolt város-szakadást Nagy-Britannia esetleges széthullása jelenti, akkor megtaláltuk azt a három darabot, amivé hasadni fog az egykori világbirodalom anyaországa.

Az már csak hab a tortán, hogy ebben a vetületben Spanyolország kifejezte hajlandóságát Gibraltár „befogadására”. De, mert földrajzi egységet soha nem képezett a Brit-szigetekkel, ne vegyük be szorosan a háromfelé hasadás történetébe.

A spanyoloknak egyébként komoly fejfájást okozna, ha Britannia széthullása jogi ténnyé szilárdulna. Vélhetően Baszkföld és Katalánia sem tétlenkedne a skót és ír sikerek láttán. A brit helyzet drámai alakulása zendülések beláthatatlan sorozatát indítaná el az öreg kontinensen. Alig hiszem, hogy a minket közel száz éve sújtó trianoni diktátum, Kárpát-Haza erőszakos szétszaggatása kikerülhetné az újbóli revízió kísérletét.

Sok minden bele van kódolva a nem túl távoli jövőbe, de a békességre látszik a legkevesebb esély.

János úgy látta, el fog jönni a nagy parázna lelepleződésének és kifosztásának ideje. A hét csapás bögréinek egyikét kiöntő angyal felvilágosítja őt a látomásában szereplő jelenségek valós mibenlétéről.

Jel. 17:1-2. „…Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül;

Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.”

A nagy parázna közelebbi megismeréséhez a következő segítséget kapjuk a műből:

Jel 17: 15. „És monda nékem: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek.”

Egyértelmű, hogy a parázna asszony uralma, befolyása, transznacionális. Származásra, nemzetségre és a beszélt nyelvre tekintet nélkül, tengernyi híve van neki a Jelenések idején. A világi élet hatalmasságai, a politika irányítói, mind paráználkodtak vele. Vagyis, törvénytelen és áldatlan, ám igen bensőséges és bizalmas kapcsolatban éltek vele. Ennek a körülménynek az átgondolása sokat segíthet nekünk az Apokalipszis folyamatainak és szereplőinek beazonosításában.

Egyértelmű, hogy a parázna a hites feleséget helyettesíti a házasság biológiai alapvetésében. Az is kétségtelen, hogy a kurtizánnal hálás végső célja nem ugyanaz, mint a házastársi együttlété. Még, ha biológiailag eredményes is az együttlét, annak gyümölcse a mű keletkezésének idején (és még nagyon sokáig utána) törvénytelen és jogfosztott fejlemény volt – fattyú. János leírása szerint születtek is leányai e némbernek:

Jel. 17:5. „És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.”

Közvetlen utalást nem tesz a szerző a föld királyainak apaságára ebben a dicstelen családban, de, mert senki mást nem nevez meg az anya hálótársaként, csak őket, okkal feltételezhetjük, hogy a föld királyai a nemzőatyái a paráznaság törvénytelen utódaiként született újabb generációs paráznáknak és a föld utálatosságainak.

Vannak, akik a katolikus egyházzal azonosítják az asszonyt, s leányaiban a reformáció és a szektásodás nyomán létrejött új felekezeteket vélik felfedezni. Én nem konkrétizálnám így János látomását. Azt gondolom, a jelenség ennél árnyaltabb is, általánosabb is.

Induljunk ki abból, hogy a király személyét és a királyság intézményét milyen szakralitás övezte egykoron. Más összefüggésben, még a sumérok (ős-Babilon) kapcsán beszéltünk már róla, hogy a Föld első királyságának létrejöttét az égből eredeztetettnek írják le az örökül hagyott agyagtáblák. Isteni adomány, a trónussal, a diadémmal és az ország kormányzásához szükséges tudománnyal együtt. A királyság archetípusában tehát nem önjelölt módon megy a királyi tisztség betöltése, hanem isteni kiválasztás alapján. Ez a felfogás jellemezte a királysággal kapcsolatos vélekedést a középkor végéig, még akkor is, ha az alattvalóknak olykor el kellett fogadniuk önjelölt trónbitorlók uralkodását.

Ugyanezen hagyomány alapján, a királyok voltak (lettek volna) a hit legfőbb védelmezői. Keresztény vallásunk pedig nem más, mint a gyülekezet Jézussal kötött lelki és szellemi házassága. Amikor a föld királyai paráznával háltak, ezt a házasságot törték meg. Már nem a hit védelmezői voltak – még akkor sem, ha megpróbálták ezt eljátszani. Biológiai, anyagi értelemben véve férfiak maradtak, amikor a kurtizánt ölelték, de elveszítették férji minőségüket.

Azt gondolom, a nagy parázna mindazon eszmék és áramlatok jelképes kifejezése, melyek látszólag alkalmasak a Jézussal való bensőséges kapcsolat megélésére, ám lényegüket tekintve, a keresztény tanok megcsúfolásának eszközei csupán. Eredményük pedig az erkölcsi romlásba süllyedő világ, s az egyre újabb generációs tévtanok, ál-bölcseletek. A fattyakat a keresztény menyegző megcsúfolásáért bujálkodó parázna neveli – hiszen származásukat tekintve csak ő a biztos támpont, s nemzésük szégyenletes körülményei, valamint a számba jöhető apa-jelöltek kiterjedt köre miatt, egyetlen király sem veszi magához őket.

Az Isten- és Krisztus-ellenes ideológiák újabb és újabb nemzedékeiben egyre nagyobb a házasságtörő királyok vérhányada, vagyis egyre nagyobb a világi, anyagi megtestesülés aránya. Nézzük csak végig, a történelem folyamán hogyan anyagiasodtak el a különböző, végső soron az Istenbe vetett hitet aláásó eszmerendszerek!

A nagy parázna nem tölti tétlenséggel idejét. A királyi házasságtörések kivitelezése után fennmaradó idejében lerészegíti a világ népeit saját borával. A leitatásnak nyilvánvalóan célja van, nem pusztán a jókedv fokozásáért cselekszi meg a némber. Az egyik elérendő célja lehet a bódult állapot kialakítása az emberek fejében – bódultságukban majd nem veszik észre, hogy a királyaik megszegték esküjüket, s nem a hitet védelmezik, hanem a paráznával űznek bűnös viszonyt, utálatosságokat szabadítva a földre. A bódult ember nem veszi észre, ha elárulták, így hagyja tovább folyni a dolgokat a maguk útján. Egy dolog a fontos számára: meg ne szakadjon kábasága. A kijózanodás, a vele járó másnapossággal, s a saját romlásának felismerésével, borzasztó kellemetlen élet-tapasztalat tud lenni.

A kábítás sikerült, mint János írja, az ő paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakosai. Ez a közlés azért nagyon lesújtó, mert túlmutat a kábaság határain. Itt már nem csak arról van szó, hogy a bódult népek elfogadják kábult királyaik tévelygéseit – itt már ők maguk is beállnak a dicstelen sorba, s a részegség állapotában, kontroll nélkül cselekszenek. Mindenkire másként hat az alkohol, de a lerészegedésben közös, hogy eltűnik a józan megfontolás. Van, aki okosra issza magát, más bátorra, olyan is akad, aki tehetségei kifejlődését érzékeli az ital hatására. Egy biztos, a részegek általában olyanokat tesznek meg, miket józan állapotukban eszük ágában sem volna megcselekedniük. Így válik a parázna mámorában közössé a királyok és az alattvalók bűne. Így pusztulhat ellenállás nélkül a világ erkölcsisége, s telhet meg utálatosságokkal. A bódító, istentelen eszmék serlegét mindig újra tölti a parázna, s mindig talál újabb, kábítóbb szellemi mákonyt, ha a régi már megecetesedett volna.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb erőfeszítéseket az információk előállításának és nagy mennyiségben történő, gyors továbbításának fejlesztésére fordították az utóbbi 500-600 évben. A befogadóként megcélzott ember csak a saját tapasztalataihoz képes viszonyítani az újonnan kapott értesülést – s ha gyermekkorától kezdve az egymással látszólag összefüggő, ám alapjában mégiscsak valótlan állításokból kell összeraknia világnézetét, óhatatlanul eltéved. A káprázat beáll, a realitások érzékelésének képessége elvész. Az utóbbi néhány évtizedet az informatika, az információ forradalmaként szokták jellemezni. Tagadhatatlanul sokat fejlődött a tevékenység – önálló hatalmi ággá nőtte ki magát. A felnövekvő generációk gyakorlatilag nem tudják magukat kivonni az általa közölt valótlanság-rendszer hatása alól. Az emberiség egyre gyorsabb ütemben szakad el Istentől, az ajándékba kapott, teremtett világtól, s annak kikerülhetetlen természeti törvényeitől. A nagy parázna borának kábulatában, lerészegedve, hihetetlen dolgokat cselekszik, míg fejére nem vonja Isten végső haragját. Hamvas Béla ezt a jelenséget nevezte turbának, vagyis az eltévelyedés állapotának.

A parázna sem marad kívül az általa celebrált orgia hatásán:

Jel. 17:6. „És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől;”

Egyértelmű, hogy a kurtizán örömét, eufóriáját a keresztények kiontott vére táplálja. Minden bizonnyal így volt ez a történelem teljes, érintett időszaka alatt, s így lesz a végső időkben is, amikor nagyon sok hittestvérünket fogják megölni azért, mert ellenáll a sátán hívásának. A korábbi részekben már szót váltottunk róla, mennyi megpróbáltatást kell majd elszenvedniük azoknak, akik nem veszik magukra a fenevad bélyegét.

Szomorú, lehangoló ez a jóslat, ugyanakkor benne foglaltatik a remény is. A kiontott keresztény vértől le fog részegedni a parázna is – s miként a borától berúgott emberek, ő maga sem lesz ura saját cselekedeteinek. Tehát, hiába látja majd el logikus gondolatokkal és parancsokkal őt a majdnem tökéletesre teremtett Lucifer, tökéletlenül, hevenyészve fogja azokat végrehajtani. A sátáni terv elbukásának ez az egyik fontos oka és körülménye.

Tudjuk, nem a ruha teszi az embert, de az öltözék megszemlélése általában közelebb visz minket a személy karakterének feltérképezéséhez. Nézzük, hogyan öltözködik a Jelenések szajhája:

Jel. 17:4. „Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel…”

Nem szorul különös magyarázatra ez a jelmez. Elég, ha megtekintünk néhány középkori festményt, mely egyházi és világi hatalmasságok ábrázolására volt hivatott. Megállapíthatjuk, hogy az idő előrehaladtával a királyok egyre inkább szeretőjükhöz öltöztek. A magam részéről csak azt nem értem, hogy e bibliai tartalom ismeretében miért éppen a bíbort választotta főpapjai öltözékéül az Egyház. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szajhával való azonosulást hajtották végre, de alapos okot adtak arra, hogy ellenségeik így állítsák be ezt a megoldást. Úgy vélem, fontos lenne a paráznától minden szinten elkülönülni, különösen a hit letéteményeseinek. Gondolatban, szóban, cselekedetben – de még a külső megnyilvánulásokban is, mint például az öltözék.

Figyelemre méltó az asszony helyváltoztatása ebben a jelenésben. A már idézett részben azt láttuk, hogy a „sok vízen ül”, azaz a népek tengerén. A folytatásban, a jelenés kibontakozásának későbbi szakaszában viszont a következőt tapasztalja János:

Jel. 17:3. „…láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.”

Mi lehet a különbség a sok vízen és a fenevadon ülés tartalma között?

Vélhetően, amíg csak a népeken ül, addig a kezdeti állapotot látjuk, amikor sok nép esetében van befolyása a gondolkodásra, de ez a befolyás még csak az egyes emberek szintjén jelenik meg. Az adott nemzetből lesznek, akik követik őt, de nincs még hatalma a társadalom egésze felett. Egyértelmű, hogy a szajha szellemi mákonyával megfertőzött emberek azért harcolnak majd, hogy uralkodóvá tegyék a paráznát. Tulajdonképpen erről szól az elmúlt 2.000 év történelme. Mivel ez a harc a turba befolyása alatt folyik, igaza lehet Hamvas Bélának, mikor azt mondja, tulajdonképpen szükségtelen a történet tanulmányozása, mert semmi másról nem szól, mint az eltévelyedés állapotában végrehajtott cselekményekről, s semmivel sem visz közelebb minket az ergon felépítéséhez.

A fenevadon ülő asszony képe már egy másik állapotot tükröz: azt az időt, amikor uralmat és hatalmat szerez az emberi társadalmak felett. Ebben az állapotában már ténylegesen irányítja a turba történéseit – a történelem során hozzá csapódott zsoldosok győzelemre vitték szellemi mákonyát. A Jelenések korábbi szakaszaiból kiviláglott, hogy a sárkány hatalmat ad majd a fenevadnak a világ népei felett. Mivel a világ népei maradéktalanul imádják és követik a szörnyet, fejsebének csodával határos gyógyulását követően, megállapíthatjuk, hogy a monstrum a világ kormányát jelképezi. Minimális értelemben a János által ismert világ vezetését érthetjük alatta.

Azt is tudjuk, hogy egy állatra azzal a határozott szándékkal ül fel valaki, hogy azt a saját elképzelései szerint irányítsa, terelgesse. A fenevad hátán ülő némber tehát a János által értett világot kormányozó közös eszme, ideológiai áramlat. Bizonyos, hogy már semmi köze sem lesz Jézus tanításaihoz, hiszen a sárkány által támogatott monstrumot ösztökéli cselekvésre. Egy új világvallás lesz-e ez az átmenetileg győzelmes parázna, vagy valami új politikai irányzat, azt pontosan még nem tudhatjuk. Eljövendő (?) minőségét viszont valószínűsíthetjük a rendelkezésre álló ismereteinkből.

Megállapítottuk, hogy a királyok házasságtörései nyomán egyre materiálisabb fattyak születnek az elátkozott kapcsolataikból. A világot egyre sárba ragadtabb eszmék irányítják a történelem kiteljesedésében. Az emberek is egyre inkább elanyagiasodnak, elmélyült lelki életet már csak kevesen élnek, az emberi szellemet mind nagyobb mértékben a szajha médiumai verik rabláncra és vetik a hamis tudat fogságába.

Ma ott tartunk, hogy a többség számára nem maradt egyéb, mint a testük szolgálata, az anyagi börtön, a lélek átmeneti szállásának komfortosabbá tétele. Testi vágyaik kielégítéséhez egyre nagyobb arányban a pénz hatalmának vetik alá magukat. Bármit megtesznek érte, mert bódultságukban tőle várják a megváltást. Ad abszurdum, rég elvesztett lelkük békéjének visszanyerését is.

Mit tesz a politikai vezetés, a jelenkori királyok? Szintén a pénzt szolgálja. IMF, Nemzetközi Valutaalap, tőzsde, bankok, államkötvények, hitelek, adósságok, adók és támogatások – minden a pénz körül forog.

A pénz lett az emberiség új vallása. A pénz a Babilon nevű céda, mely mindent és mindenkit igazgat ma, és igazgatni fog a jövőben, míg Isten által eltervezett végzete be nem teljesedik.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>