Harmóniában 7.

Harmóniában 7.

A többi néma csend…

 

A Hold szerepének, jelentőségének vizsgálata során nem mehetünk el szó nélkül az utolsó bő fél évszázad emberi tevékenysége mellett. Az űrutazás gondolata – kis túlzással – egyidős az emberiséggel. Megvalósítására, a közhiedelemmel ellentétben, nem a Szputnyik 1 felbocsátásával került sor először.

A Harmadik Birodalom, Wernher von Braun irányításával, Peenemünde mellett, 1942. október 3-án hajtotta végre az első sikeres repülést az A4 (Aggregat 4) típusú rakétával, mely 193 km utat tett meg, miközben 80 km feletti magasságba emelkedett. A sikeres modell lett a V2 rakéták prototípusa. A Kármán-vonalat (400 km magasság) ilyenformán először a háborús Németország V2 rakétái lépték át, ugyan nem űrrepülési céllal.

A háború végén a német rakétafejlesztő tudósokat a Szovjetúnió és az USA „begyűjtötte”. Az ő felkészültségükre alapozva indították meg az űrversenyt. Az ügyet mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Hold-programhoz szükséges Satur rakéta-család kifejlesztését éppen Wernher von Braun vezette a NASA keretei között, már, mint amerikai állampolgár…

Folyt hát az űrverseny, amit sokáig egy furcsa párhuzam jellemzett. Az amerikaiak bejelentették, hogy mit fognak tenni, az oroszok pedig, minden csinnadratta nélkül, megvalósították azt. Eisenhower 1957-ben bejelentette, hogy a Nemzetközi Geofizikai Év keretében műholdat fognak felbocsátani Föld körüli pályára, Moszkva pedig 1957. október 4-én, egy továbbfejlesztett R7-es interkontinentális ballisztikus rakétával, pályára állította a Szputnyik 1-et. A világ első műholdját. November 4-én pedig Űrutazásra indult Bajkonurból az első élőlény, Lajka kutya. Égi kísérőnket is célba vették Hruscsov tudósai. Az első Hold közelébe tartó repülést a szovjet Luna-1 űrszonda 1959-ben teljesítette. A Luna-2 pedig már el is érte a bolygó felszínét, még ugyanabban az évben.

Október 4-én, a Bajkonur 1. kilövőállásból elindították a 279 kg hasznos tömegű, Luna-3 nevű űrszondát. A szonda október 6-án, 6,200 km távolságból készített felvételeket égi kísérőnkről. Október 7-én, 62.500 km-re haladt el a Hold Földről nem látható felszínétől. 40 perc alatt 29 felvételt készített róla, a teljes felület 70%-áról adva képi információt. Keringése közben, október 18-án, újból Hold-közelbe kerülve, további 17 felvételt készített, majd megszakadt vele a kapcsolat.

Amerika megpróbálta felvenni a versenyt: a Mercury-program meghirdetésével az ember világűrbe juttatását tűzte ki célul. Propagandájuk elég jó volt, de mégis, 1961. április 12-én, a Vosztok 1 fedélzetén, Jurij Gagarin, 108 perces útja során, repülte körbe először a Földet az űrben. A NASA május 2-án válaszolt a szovjet lépéselőnyre: Alan Shepard, a freedom 7 fedélzetén, szintén kijutott a világűrbe. Az amerikai presztízsveszteség mégis óriási volt. J. F. Kennedy elnök, hogy az Egyesült Államok megrendülését ellensúlyozza valahogyan, 1961. május 25-én meghirdette az Apollo-programot. „Először is hiszem, hogy e nemzetnek el kell köteleznie magát amellett, hogy még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozza a Földre. E korszak semelyik más űrprogramja sem lesz nagyobb hatással az emberiségre, vagy sokkal fontosabb a távoli űr felfedezése során; és egyik megvalósítása sem lesz ilyen nehéz vagy költséges.” – mondotta a kongresszus előtt tartott beszédében. A honatyák, a közvélemény hathatós nyomása mellett, tulajdonképpen bianco csekket állítottak ki a a program megvalósításához.

Moszkva sem tétlenkedett eközben. A Vosztok 2-vel German Tyitov már egy teljes napot repült. A Vosztok 3 és a Vosztok 4 fedélzetén, 1963. június 16-án, Adrian Nyikolajevics és Pavel Popovics páros repülést hajtott végre. A Vosztok 6 Valentyina Tyereskovát, az emberiség első nőtagját repítette az űrbe. A Hold elérésére a Szovjetunió elindította a Voszhod-programot. 1964. október 12-én repült az első, több űrhajóst szállító rakéta, a Voszhod-1, Komarov, Jegorov és Feoktyisztov pilótákkal. 1965. március 18-án, a Voszhod-2 fedélzetéről, Alekszej Leonov megtette az első űrsétát.

A Holdat megcélzó, nagy teljesítményű hordozó konstruálása is napirenden volt. Az R–7 Szemjorka és a Szojuz hordozórakétákat Szergej Koroljov vezetésével fejlesztették. A főkonstruktőr személyazonosságát haláláig államtitokként kezelték, még saját családja sem tudhatta, hogy ő felelt a szovjet űrprogram megvalósításáért. Koroljov 1965 őszén, egy kórházi rutinműtétben váratlanul elhunyt. Az N1 (hordozórakéta) fejlesztést ezzel óriási veszteség érte.

  1. január 31-én startolt Bajkonurból a háromlépcsős, párhuzamos elrendezésű, Molnyija típusú hordozórakétára épített Luna-9 űrszonda. Célja a Hold felszínére történő leszállás. 1966. február 3-án sikeresen landolt a Viharok Óceánja medencében, egy 15 méter átmérőjű, 1 méter mély, névtelen kráterben. Holdat érése után 5 perccel létrejött a rádiókapcsolat a földi bázissal, s 7 óra múlva közvetíteni kezdte az első képeket. 75 óra múlva, február 6-án, megszakadt a kapcsolat a szondával. Tény maradt viszont, hogy a Luna-9 volt az első ember alkotta tárgy, ami sikeresen leszállt egy idegen égitest felszínére.
  2. március 31-én indult útjára a Luna-10 szputnyik. Feladatát tekintve ez is úttörő jármű volt. Az első tárgy, amit Hold körüli pályára állított az ember. Bolygó-közelben 350 km, bolygó-távolban 1.017 km távolságban repült el a Hold felszíne felett. 2 óra 58 perc alatt kerülte meg égi kísérőnket. Április 3. és május 30. között 460 fordulatot tett meg, közben 219 alkalommal lépett rádiókapcsolatba a Földdel. Május 30-án megszűnt vele a kapcsolat.

Ekkor megváltozott valami a szovjet Hold-programban. Mintha feladták volna…

Az amerikaiak is rákapcsoltak a Kennedy elnök által meghirdetett program kivitelezésére. 1967. január 27-én, a Cap Canaveral 34-es indítópadján állt az Apollo-1 űrhajó, melynek feladata lett volna a Saturn meghajtórendszerrel Föld körüli pályára vinni az űrhajósokat. A személyzet tagjai voltak: Virgil “Gus” Grissom, Edward H. White és Roger B. Chaffee pilóták. a parancsnoki modul még messze nem volt kész: az előző év végi leszállítást követően 112 műszaki módosítást hajtottak végre rajta, s további 635-öt terveztek a visszatérés utánra. A kabin tömegének csökkentése céljából, nagyon sok gyúlékony anyagot alkalmaztak, ugyanakkor, 35 kilopascal nyomású, tiszta oxigén légkört teremtettek az űrhajósok számára. A fokozott tűzveszély elkerülte a konstruktőrök figyelmét. Ez tulajdonképpen nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a vetélytárs mekkora előny birtokában volt már 1966-ban. A NASA „futására” jellemző, hogy az Apollo-program végrehajtása során többször is kénytelen volt eltérni a „step by step” módszertanától. Sietve, párhuzamosan kutatta a feladat végrehajtásához szükséges modulokat. A jelzett napon, a kapitányi szék mellett rövidzárlat keletkezett, tűz ütött ki a kabinban, s a három kozmonauta a kísérlet közben lelte halálát.

  1. október 11-én startolt el végül az Apollo-7. mely 11 napos repüléssel, 163 Föld körüli kanyarral, teljesítette a tragikus sorsú Apollo-1 tesztfeladatát.
  2. december 21-én indult útjára a Cap Canaveral 39A dokkból az Apollo-8. Célja a Hold körül-repülése volt, emberekkel a fedélzetén. Az asztronauták december 24-én állították Hold körüli pályára az űrhajót, s 10 fordulatot tettek vele holdunk körül.

1969-ben további két tesztrepülés következett, az Apollo-9 és az Apollo-10 űrhajókkal. Céljuk a Holdra szállás előkészítése, próbája volt.

  1. július 16-án került sor az Apollo-11 indítására. Az expedíció célja az ember Holdra szállása volt. Az űrhajó legénysége: Neil Armstrong parancsnok, Michael Collins parancsnoki egység pilóta és Edwin „Buzz” Aldrin holdkomp-pilóta. Úgy tudjuk, ennek a repülésnek a kapcsán került sor először a Szovjetunió és az Egyesült Államok között űrkutatási adatcserére. A szovjetek ugyanis július 13-án indították el a Luna-15 automata űrszondát, mely holdkőzettel tért volna vissza a Földre. A szonda már július 17-én bolygó körüli pályára állt, ezért Bajkonur átadta Houstonnak a repülési adatokat, hogy biztosan elkerüljék az ütközést. A Luna-15, ismeretlen okokból, július 21-én Mare Crisium környékén a Hold felszínébe csapódott.

A holdkomp, aggasztó manőverezés után, július 20-án ereszkedett le a Nyugalom Tengerének felszínére. Az utazók, a pihenőidő kihagyásával, engedélyt kaptak a Holdra lépésre. Elsőként Armstrong parancsnok szállt ki a járműből. Ekkor hagyta el száját a szállóigévé vált mondás: „Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.”

Mondott talán még valamit, ami indulatos, késhegyig menő vitákat gerjeszt a mai napig is, a hivatalos álláspont hívei és az összeesküvés-elméletek hívei között. Ez a mondás állítólag így szólt: „Istenem! Ezek itt vannak!” Én nem tudom, mondta-e ezt, mert nem voltam ott. Ha mondta, sem tudom, kikre érthette a kijelentést. Azt sem tudom, hogy a Holdra szállás valóban megtörtént-e, vagy csak hidegháború propaganda szülte kitaláció az egész. Létezik azonban néhány objektív tény, ami félelmetes megvilágításba helyezi a Hold puszta létét, ha leszálltunk rá, ha nem – ha látott idegeneket Armstrong, ha nem.

Elsőként az ember és a Hold viszonyát említeném meg, a nevezetes időpont óta eltelt időben. A fáma szerint még további 5 Holdra-szállás követte ezt az elsőt – az Apollo-12, 14, 15, 16 és 17. (Az Apollo-13 esete volt a NASA által „sikeres kudarc”-nak keresztelt eredménytelen kísérlet.) Az utolsó űrhajó 1972. december 7-én startolt, s a holdkomp három nap múlva landolt a Taurus-hegylánc Littrow-völgyében. További 3 nap helyszíni kutatást és mintavételezést követően, az űrhajósok visszatértek a Földre. A holdkomp lábánál elhelyezett plakett, amit visszatéréskor hagytak hátra, a következő szöveget tartalmazta: „Az ember itt fejezte be a Hold első felfedezését, az Úr 1972. évében. Talán a béke szelleme, amellyel érkeztünk, át fogja hatni az egész emberiség életét.”

Eugene Cernan parancsnok a következő mondattal zárta le küldetésüket, s ezzel tulajdonképpen az egész Hold-programot: „És mi elhagyjuk a Holdat a Taurus-Littrow-n, elhagyjuk, ahogy érkeztünk és Isten akaratából vissza fogunk térni békével és az egész emberiség reménységével.”

Különös, nem? „Elhagyjuk, ahogyan érkeztünk…” A legfurcsább az összes küldetésben, hogy az űrhajósok nem győzik hangsúlyozni békés szándékukat. Ami csak a Holdra vonatkozik, mert mindeközben a Földön, Vietnamban, ádáz és gyilkos háborúban küzdenek honfitársaik, más nemzetek fiai ellen. Armstrong és társai például, a hazatérését követően, az elnöki különgéppel 37 országba utaztak, 100 millió ember láthatta őket, 25 ezerrel kezet is fogtak – ám egyetlen szocialista országba sem látogattak el. (Mintha az itt élők nem képezték volna annak az emberiségnek a részét, akiknek javára olyan nagyot ugrott azzal a kis lépéssel.) A turnét követően a parancsnok végiglátogatott egy sor amerikai támaszpontot, még a vietnami harctérre is kijutott. Vajon a béke szellemét plántálta állami segítséggel a harcoló katonákba? Kiknek szólt hát a béke hangoztatása?

Az Apollo-18, 19 és 20 küldetéseket törölte az Egyesült Államok. A Szovjetunió (hivatalosan) nem is küldött embert oda. Megjegyzem, kétségtelen, hogy sokat tudtak a Holdról, a személyzet nélküli szondáiknak köszönhetően. Talán többet is, mint az USA. Ezt támasztja alá a tény, hogy az Apolló-11 holdkompjának landolása majdnem tragédiába torkollt. A leszállásra kijelölt helyet ugyanis akkora szikladarabok borították, amelyek feldönthették volna a járművet. Itt két eset lehetséges: vagy nem tudott a kövekről az amerikai irányítás, tökéletlen minőségű felderítése miatt, vagy valakik odahordták azokat, a felderítés és a landolás között. Ha hideg fejjel gondolkodunk, és a kommunista berendezkedés iránti érzelmeinket kiiktatjuk, tisztán kell látnunk, hogy a Luna-10 eredményei után az oroszok már nem igazán erőltették az ember Holdra juttatását. Vajon mit tudtak meg?

Különös égitest a Hold. Sötétebbnek látszó részeiről az antik csillagászok azt feltételezték, hogy tengerek, s ezért verik másképpen vissza a fényt, mint a világosabb szárazföldek. A tudomány mai álláspontja szerint a tengerek vulkanikus tevékenység eredményei. Az elvékonyodott kéregbe csapódó óriási meteorok nyomán felszínre tört magma dermedt bazalttá. Ebben eddig nincs is semmi különös. Onnét érdekes a történet, hogy a Hold Föld felé néző oldalán találhatóak ezek a kiterjedt tengerek, a túloldalon egyetlen egy van, a Ciolkovszkij-tenger, ami viszont elhanyagolható méretű emezekhez képest. De hogyan lehetséges, hogy a Hold védett oldalát (kozmikus értelemben Föld-árnyékban kering) elérik a nagy becsapódások, a védtelen oldalát pedig nem?

Próbálják meg a terebélyes görögdinnye mögött elhelyezett paradicsomot légpuskával ellőni! Sikerülni fog? Aligha.

A két bolygó mozgását figyelembe véve, a becsapódásokra csak olyan időpontban volt lehetőség, amikor a Föld irányából érkeztek a „lövedékek”. Egyébként a túloldalát találták volna el. Tegyük fel, hogy minden meteoritot nem fogott fel a Föld, csak nagy részét, ez esetben viszont a Földön kellett volna maradandó nyomot hagynia a meteoritoknak. Még akkor is, ha a légkör bizonyos védelmet ad a bolygónak ellenük. Az első, hajmeresztő, de geometriailag megfelelő feltételezés a problémára az, hogy egyenesen a Földről lőtték a Holdat valakik, valamikor. A többit az Olvasóra bízom…

A másik feltételezés, hogy nem öröktől van a jelenlegi helyén égi kísérőnk. Valahonnét érkezett. Amennyiben égi vándorlása közben a felénk mutatott felszíne haladt elöl, értelemszerűen, ott kapott több találatot. Ezt az elgondolást támasztja alá a tény, hogy külső kérge aszimmetrikus. A föld felé 19 km-es, a túloldalon 50-60 km-es a vastagsága. A különbség a haladás irányával szemben ható erők „koptató” hatásával könnyedén magyarázható. A végtelen Térből történő véletlen ide-sodródásnak, majd a ma tapasztalható kvázi-geostacionárius pálya esetleges felvételének gyakorlatilag nulla az esélye. Üstökösöket sem fog be a Föld. Ez a megoldás is tudatos hátteret sugall. De ki hozta ide a Holdat, és főleg miért?

További különlegessége a holdunknak, hogy nem gömb, hanem tojásdad alakú. Mi a laposabb felét látjuk, azzal fordul felénk. Tömeg-középpontja viszont nem a mértani közepére, hanem tengelyének a Földtől távolabbi pontjára esik. Rendhagyó keljfeljancsi, aki nem engedelmeskedik a gravitáció törvényének? Egyébként pedig, a ritkább kéreg vékonysága miatt, a sűrűbb magnak közelebb kellene lenni a Földhöz – mégsem így van. Ez pedig csak egy módon lehetséges: ha a mag ritkább, mint a kéreg. Akkor a kéreg vastagsága szerint alakul a tömeg-középpont. Ezt az eredményt többféle módon lehet elérni. Például úgy, hogy a felszín alatt üreges a test… Az ősi és az ókori kultúrák istenként tisztelték a Holdat.

A modern ember elrepült rá, majd békés szándéka hangoztatása mellett, sietve hazajött, hogy folytassa földi háborúskodását fajtársai ellen. A bolygó eddig megismert geológiája ellentmond a triviális fizikai ismereteknek…

Lehet, hogy a nagyhatalmak már 50 éve tudják, ki hozta ide, miért, s meddig marad?

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>