Harmóniában – 72. Jelenések Könyve XVIII.

Harmóniában 72.
Jelenések Könyve XVIII.

Jel.19:1. „Aleluja! Az idvesség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!”
Ezen szavakkal ad kifejezést örömének a mennyei sokaság, miután Isten elpusztítja a nagy paráznát, az emberi világ erkölcseinek megrontóját. A jó és a gonosz erők végső harcához közeledve, e diadallal jelentős állomást tudhatnak maguk mögött az égi seregek. Feltétlenül látnunk kell, hogy János, a könyvében használt minősítésekkel, jellemzésekkel, nem valami abszolút értékeket próbál közvetíteni felénk, pusztán arra vállalkozik, hogy a világ általa ábrázolt szereplőit, jelenségeit és cselekményeit Istenhez viszonyított elhelyezkedésük szerint, lehetőleg plasztikusan mutassa be. János értékelései tehát relatív értékelések – az Isten által megszabott út és a maguk választotta menetelés differenciáinak mértékében ábrázolják a szereplőket. Így válnak, a múlandó (anyagi) és az örök (erkölcsi) szemlélet antagonisztikus értelmezésbeli különbségei miatt, hátborzongatóvá a végső idők történései, szereplői, jelenségei.
Bármily meghökkentő is legyen Isten beavatkozása a történelme végét tapodó, teremtett emberiség életébe, értelmezésénél lebegjen szemünk előtt, amit János a következőképpen fogalmaz meg:
Jel. 19:2. „Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, amely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszulta az ő szolgáinak vérét annak kezén.”
El kell gondolkodnunk azon, valójában mi is volt a nagy parázna igazi bűne, ami miatt nem számíthatott Isten irgalmára. A földet megrontó paráznaság vajon mit takar?
Nyilvánvaló, hogy a Teremtő eredeti szándékával és elvárásával szembeni működést mutatott az elítélt. Ami még nagyobb bűne volt, másokat is rávett, rákényszerített, hogy Isten rendelésével szemben éljék ajándékba kapott életüket. Az önmagában rossz így vált megrontóvá. Az elszigetelt bűn ily módon terebélyesedett általános bűnözéssé.
Történelmi léptékű eltévelyedése során az ember számos kísérletet tett arra, hogy Mennyei Atyját a kollektív feledés homályába száműzze. Tudományágakat, törvényeket és bálványokat hozott létre, azzal a legfőbb céllal, hogy a kollektív eltévelyedés végrehajtását megkönnyítse. A jóravaló egyént is megtéveszti, ha hosszú időn keresztül azt tapasztalja, hogy ő egyedül, szembe megy a többséggel. A lelkiismereteseket is megzavarja, ha saját, belső erkölcsi értékelésük konfliktusba keveredik a társadalom ember-alkotta törvényeivel. A társadalom pedig már csak úgy működik, hogy az állam akár ki is kényszerítheti a törvénykövető magatartást, bármely tagjából. Aki a végsőkig ellenáll, ő lesz a mártír, akinek vére a bosszú alá kerülő parázna és királyi latrainak kezén szárad.
Az emberek kollektív bűnbe kényszerítésének sátáni cselekedete az, ami Isten haragját és könyörtelen bosszúját kiváltja a végső időkben. A törvényalkotónak és végrehajtójának tudnia kell, Isten ellen támad, ha rendelkezéseit az évezredes erkölccsel szemben, eltévelyedett emberi okoskodásra alapozva hozza meg és kényszeríti betartani a társadalom tagjaival.
Mint már korábban, a mezopotámiai agyagtáblák bemutatásánál leírtam, a sumérok úgy tartották, hogy a királyság az égből ereszkedett alá. Trónusával, tiarájával egyben. Eljön majd az idő – János éppen erről értekezik – amikor az égiek visszatérnek, számon kérni, földi helytartóik hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott hatalommal. A felmentéshez kevés lesz az, hogy ma már nem királynak nevezik azt, aki a társadalom élén áll. Az elnevezés csak játék a szavakkal. A dolgok értelmét tartalmuk adja meg. Királynak tekinthető tehát az, akinek módjában áll a törvényeket megszabni, s végrehajtásukat kikényszeríteni a rá bízott emberek sokaságától. Működésüket az általuk alkotott és betartatott törvények Isten akaratához fűződő viszonya fogja minősíteni. Márpedig fogja – mert az igazi Úr, ki a hatalmát hitbizományban hagyta csak a Földön, eljő és elszámoltat.
Jel. 19:6. „Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható.”
A történelem során számos megközelítés született Isten lényegének megragadására. Azon ideák, melyek széles körben népszerűvé váltak, a vallásokban nyertek intézményes megjelenést. A különböző vallások számos részletükben eltérnek egymástól, van azonban egy közös pont bennük, melytől egyik sem hajlik el: Isten mindenható és örök léte.
A XIX-XX. század „találmánya” volt az „istentelen” ember megalkotása. Az ateizmus, mint új vallás kidolgozása és terjesztése. Egy olyan világnézet megalkotása, melyből hiányzik az örök szellem, melyben a buta anyag véletlenszerű játékának állítják be a dolgok folyását – beleértve az ember létrejöttét, intelligenciájának kialakulását is. Ha a nagy parázna mikroszkópikus anatómiáját akarjuk szemügyre venni, megállapíthatjuk, hogy semmi nincs olyan távol Isten törvényeinek földi képviseletétől, mint az Ő tagadására épült hamis eszmeáramlatok. Ál-humánus elveket mantrázva, elszakítják az Atyától gyermekeit. Hazug érveléssel a teremtményt teszik meg a világ közepévé, olyan áron, hogy eltagadják még származását is.
Létezhet-e Isten és ember vonatkozásában kártékonyabb ideológia, mint a felvilágosodásnak becézett dajkamese-sorozat? Aligha.
Nem véletlen tehát, hogy Isten tagadói mindent megtesznek az Úr trónfosztásáért.
Mi azt mondjuk, Isten teremtette az embert. Ők állítják, hogy az ember képzelgései teremtettek isteneket. Logikájuk számos sebből vérzik, mely hiányosságokra most nem térnék ki – de ez őket nem zavarja. Azt gondolják, ha elégszer megismétlik tévedéseiket, ha már mást sem hallanak az emberek, csak az ő kifacsart érvelésüket, akkor előbb-utóbb azt tartják majd igaznak. Sajnos, az elmúlt évszázad, az emberi esendőség okán, ezt az elképzelésüket igazolta. Az emberek nagy részének nem az igazságra, hanem valami kegyes, ábrándos, jól emészthető hazugságra van szüksége, hogy el bírja viselni önmaga kicsinységét.
Az az állítás tehát, miszerint az evolúció vakszerencsés jóvoltából mi vagyunk a Világegyetem csúcsmodelljei, a gyengékkel feledteti saját tökéletlenségüket, s valami kába zsibbadásban tartja őket, önmaguk felől. Elhiszik, hogy nincs náluk több, vagy jobb. Azt gondolják, már semmit sem kell tenniük azért, hogy embernek nevezhessék önmagukat.
Márpedig itt lenne az ideje, hogy szembesüljenek a valósággal.
Attól, hogy Istent megtagadják, még nem léptek tökéletességben az Ő helyére. Semmivel sem jobb, ha a vak véletlent – divatos nevén az evolúciót – tartják szülőjüknek, mintha Istenben tisztelnék az Atyát. Induló emberségüket így is, úgy is, hitelbe kapták. Kezdő részlet nélkül. Úgy is mondhatnám, erkölcsi alapon szemlélve, nem a születésünktől lettünk embernek, hanem életünk cselekedetei tehetnek azzá minket.
Persze, az evolúciónak nincs elvárása a folytatásra vonatkozóan. Aki kellően hülye, az majd belepusztul a saját ostobaságába. Darwin-díjas lesz, ahogy cinikusan mondani szoktuk. Az evolúció nem adott tízparancsolatot, nincsenek morális követelményei. Mi több, az evolúció-vallás azt hirdeti, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, s ez a világ normális rendje. E tanra alapozva bátran törvényesíteni lehet hát az „erősebb éli túl” filozófiáját. Csak arra kell vigyázni, hogy a nagy többség ne vegye észre, ebben az élet-halál harcban ők lettek a kis halak!
Az ateizmus tehát jó, mert felszabadít a felsőbb hatalom iránti félelem alól, nem béklyóz erkölcsi megkötésekkel, elegendő az állami törvényeknek megfelelnünk, s már nem is érhet baj minket.
A Jóisten ezzel szemben elvárásokat támaszt! Mi több, határozott célja van az életünkkel, amit utunk során valóra kellene váltanunk! Ha nem tudunk, vagy nem akarunk kötelmeinkben helytállni, jön a lelkiismeret furdalása, s el van rontva a napunk! Kinek jó ez?
Ezt a fejleményt már a Zsoltárok könyve is rögzítette. Bizonyára nem véletlen, hogy a Jelenések könyve 19. fejezete erős hasonlóságokat mutat a Zsoltárok 2. fejezetével. A magam részéről kizárnám a plágiumot, mint az ismételt előfordulás okát. Inkább azt gondolom, a megírt események súlya miatt volt szükség arra, hogy János jelenéseiben ismételten megerősítsék a Zsoltárokban foglalt közléseket.
Mit is mond a Zsoltárok az ateista előrenyomulásról?
Zsolt. 2:1-3. „Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?
A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:
Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!”
A félreértelmezett szabadság és függetlenség bálványa…
Efféle, gyakorlatias és kényelmi megfontolások mentén volt képes az elmúlt évszázadban ennyire elhatalmasodni az ateizmus. A vallásokat teljesen háttérbe szorították, azt gondolva, nem lesz annyi konfliktus, ha Isten nevében nem rántanak fegyvert az emberek. A történelem szomorú tanulsága viszont éppen az, hogy soha, egyetlen korban sem áldoztak fel annyi emberi életet az állami érdek oltárán, mint mióta Istentől, vallástól, egyháztól eltávolodott, pusztán világi érdekek által vezérelt kormány(ok) állnak nagyhatalom (nagyhatalmak) élén.
A világi hatalom deszakralizálását is előre megírta a Zsoltárok könyve.
Zsolt. 2:5-6. „Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:
Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!”
Eszerint is az égből szállt alá a királyság…
Egész Európa retteg most az iszlám fanatikusoktól. Vallási túlbuzgóságukban a haláltól sem rettenve, öngyilkos merényleteket hajtanak végre, hogy elérjenek valamiféle célt, amit mi talán meg sem értünk. Félelmetes. Aggasztó.
Én azonban mégsem az ő fanatikus hitüktől félek elsősorban. Annál inkább a mi hitetlenségünktől. Ha volna még Istenünk, ellent tudnánk állni bárkinek, aki a saját istene nevében jön. De így?
Annak, aki túl akarja élni Armageddon napjait, sürgősen szakítania kell ateizmusa minden megnyilvánulásával, s lélekben vissza kell térnie oda, ahonnét vétetett. Isten nem azzal fogja tölteni nyolcadik napját, hogy az Őt megtagadóknak építsen fel egy kényelmesebb világot…
Ellenben:
Jel. 19:9. „Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.”
A Bárány menyegzője nyilvánvalóan az ég és a föld konfúziója. Ismét vissza kell utalnom édes anyanyelvünk csodálatos kifejező erejére. Mára már elfelejtettük, hogy a házasodást, házasságkötést, esküvőt hogyan is nevezte fél évezreddel ezelőtti ősünk. Menyegzőnek, bizony. Le sem tagadhatnánk, mert minden változása, torzulása, torzítása ellenére, a mai napig menyasszonynak nevezi nyelvünk az ifjú pár nőtagját. A szertartásban tehát hagyományként őrizték eleink az égi és földi összetevők eggyé válását.
A Bárány nyilvánvalóan a mennyei, égi felét képviseli ennek az összeolvadásnak. Az anyag rabságában, e világban küszködő követői, az Ő Egyháza, az ötvöződés földi komponensei, egyben a vacsoravendégei. Boldogok, mert a jó gazda örömre hívja őket, bőségesen megterített asztalok mellé. A nyolcadik nap az ő közös ünnepük lesz: az eszme és az anyag diadalmas egyesülésének ünnepe. A létrejövő új minőség teszi érthetővé a Jelenések könyvének azon kitételeit, melyek az idő és a halál elmúlására, az igazi aranykor eljövetelére vonatkoznak.
Tudjuk, hogy a menyegzőt jegyben járás előzi meg. A jegyben járás ideje a próba ideje is egyben. Sok minden történhet a jegyespár tagjaival, kitartásukon múlik, hogy megéli-e kapcsolatuk a menyegző napját. Nyilvánvaló, hogy annak, aki parázna cédák vagy buja latrok ölelésében találja meg időközben a boldogságot, célját és tartalmát veszíti a kitűzött menyegzője.
Talán még azt is meghatározhatjuk, mióta jár jegyben a Bárány velünk, emberekkel. Első földi megtestesülése: kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele óta.
Nem tudjuk pontosan, meddig tart e jegyesség – Ő azt mondta, hogy, mint a tolvaj, bármely órában, váratlanul eljöhet hozzánk. Ne késlekedjünk hát az útján járni, ha részesei akarunk lenni menyegzői vacsorájának!
Jel. 19:10. „Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.”
János kijelentése félelmetesen egybecseng az iszlám követőinek hitével. Ők ugyan nem isteni személyként tartják számon Jézust, ám Allah prófétáját tisztelik benne. E tekintetben ismét csak közelebb állnak az igazsághoz, mint a hitehagyott, ateista emberek.
Az a legnagyobb bajom, hogy az intézményessé vált istentagadásban semmiféle kapaszkodót nem találok, ami segíthetne a Jelenések baljóslatú képeinek félelmét eloszlatni. Attól tartok, hogy nem Isten haragjának seregei, hanem éppen a célpontjai között leszünk azon az utolsó napon, ha semmit nem változtatunk a hozzáállásunkon.
Jel. 19:11. „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.”
Vissza kell térnünk az emberi társadalom-alakítás kérdésköréhez ismét. A János által látott fehér lovas, a Hív és Igaz, igazságosan ítél és hadakozik. Figyeljünk oda a részletekre! Nem jogosan, hanem igazságosan teszi, amit tesz! Ez pedig óriási különbséget takarhat, ha az ember alkotta jogot eltérítjük az isteni igazság útjáról!
Az ítélet az igazság oldaláról fog megszületni. A hadakozás nemkülönben. Ami azt jelenti, hogy az abszolút, felsőbbrendű isteni erkölcs és igazság határozza majd meg a fehér lovas cselekedeteit. Nevezetesen azt, hogy kinek az oldalán és ki ellen vonul a harcba. Márpedig ellene, az Isten igéje ellen, s az őt követő, fehér és tiszta gyolcsba öltözött mennyei seregek ellen, nincs esélyünk harcolni, bármilyen emberi joggal akarjuk alátámasztani igazsággal szembeni törekvéseinket.
Jog számtalan lehet – jó is, rossz is – de igazság csak egyetlen létezik.
Az isteni helyreigazítást szintén megjövendölte a Zsoltárok könyve is. Az Isten ellen lázadozó földi hatalmasok sorsáról a következőket jegyezte le:
Zsolt. 2:4. „Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.”
Ahogy fentebb írtam, nem is lehet ez másképpen. Az Úr igazsága, az Úr ereje ellen senki semmit sem tehet. Ha mégis megpróbálja, drákói szigorral fogja őt kormányozni Isten helytartója.
Jel. 19:15. „…ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel…”
Vagy, az eggyel rosszabb forgatókönyv szerint:
Zsolt. 2:9. „Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt”
El kellene kerülnünk a szörnyű véget. A menekülést viszont ajándékba nem fogjuk kapni. Azért meg kell küzdenünk. A cél elérésében nem csak egyéni felelősségünk áll fenn. Egymásért is felelünk ebben az istentelen, elárvult világban. A mi Bibliánk az igazság kell, legyen ebben a küzdelemben. Amiből csak egyetlen létezik.
Minél több ember életére van befolyásunk, annál súlyosabb a felelősségünk is. Nem fukarkodhatunk a jó érzésből születő jó szóval és a jó cselekedetekkel. Fáklyaként kell bevilágítanunk azt a sötétséget, amit az úgynevezett felvilágosodás eresztett a lelkek tengerére. A Zsoltárok könyve hatalmasoknak szóló figyelmeztetését mindenképpen meg kell szívlelnünk, társadalmi posztunktól függetlenül is.
Zsolt. 2:10-11. „Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!
Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.”

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>