Harmóniában – 75. Jelenések Könyve XXI.

Harmóniában 75.
Jelenések Könyve XXI.

Azon a végső órán tehát eljő majd a királyoknak Királya, uraknak Ura, mennyei seregei élén, és igazságot tesz a Földön. A fenevad és a királyok egyesült serege hiába száll szembe vele, sorsuk megpecsételtetett.
Jel. 19:20. „És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette ő előtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének”
Különleges, egyedi módon mutatja be János a halált és a poklot. Az ő értelmezésében a sír a pokol – ám nem végleges, csak átmeneti állapotot jelent. Olyan, mint egy váróterem, amelyben átszállásra készülnek az ott tartózkodók. Akinek van jegye a folytatáshoz, továbbmehet, akinek nincs, az örökre elmúlik. Mint maga a váróterem. A jelenség értelmezése az ezer évvel későbbi folytatásban világosodik majd meg.
A fenevad elpusztításakor beteljesedik az őt szolgáló gonoszok sorsa is.
Jel. 19:21. „A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, amely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.”
A szerző többször visszatér a lovon ülő fegyverére, az Ő szájából kijövő kardra. Nem gondolhatunk másra, mint arra, hogy ez a kard az igazság kardja. A tiszta beszéd, az őszinte szó fegyvere. Talán nem kell bizonygatni, hogy világunk jelen állapotában nem beszélhetünk az igazság diadaláról. Nem is ma kezdődött ez az eltévelyedés. „Mondj igazat, és betörik a fejed!” – tartja a régi közmondás.
A valóság megkerülése, a realitások átfestése talán mindig is divatban volt. Bizonyára azért, mert előnyt lehet vele kovácsolni a nagy társadalmi versenyfutásban. Ha hízelgés szüli a hamis szót, azzal meg lehet lágyítani azon emberek szívét, akinek hízeleg az érvényesülni akaró. Emlékezzünk csak a császár új ruhájáról szóló klasszikus mesére! Abban az álszent, érdekből hajbókoló közösségben, egy kisfiúnak kell, a maga őszinteségével elmondania, hogy az uralkodó mezítelen. Jézus a következőt tanította erről a dologról:
Mk. 10:14-15. „Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba.”
Mt. 18:2-3. És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.”
Valójában mi különbözteti meg, mi teszi Istennek tetszőbbé a gyermeket, mint a felnőttet? Az őszintesége. A kicsiny gyermek még nem tanult meg hazudni. Éppen ezért tisztábban is lát, mint az idősebbek. Olvastam valahol, egy pszichológiai tárgyú írásban, hogy az önálló élet megkezdése a valótlanságok állításával indul. A gyermek, aki heroikus hősként tekint fel szüleire, egyszer csak rájön, hogy azok nem mindentudók és nem mindenhatók. Eleinte egy-két ártatlan csúsztatással sikerül őket hamis tudás birtokába juttatnia, később nagyobb lódítások is megtorlás nélkül maradnak. A gyermek öntudatra ébredése, szülőről való leválása a hamis információk talaján indul növekedésnek.
Miért is élünk ezen a világon?
Nagyon leegyszerűsítve azért, hogy visszataláljunk Atyánkhoz.
Nos, ez nem fog menni, ha a hazugságok téglájából épített falak mögül kiabálunk át egymásnak. Ezért mondja Jézus, hogy gyermeki lényünkhöz kell visszatérnünk, ha be akarunk jutni a mennyek országába.
Van úgy, hogy a rejtőzködés szándékával hazudik valaki. Ő ilyenkor el akarja rejteni ténykedésének azon vonatkozásait, melyek kedvezőtlen színben tüntetnék fel embertársai előtt. Azt mondják, a hazugság minden egyéb bűn szülőanyja is. De gyermeke is, mert az elkövetett vétket általában takargatni szeretnék, akik megcselekedték. Ördögi körbe kerülnek: van, aki ebből az öngerjesztő folyamatból ki sem talál.
Igaztalanságot szoktak olyankor is állítani, amikor valaki más erényét vagy eredményét, értékét kell kicsinyíteni. Netán az egész embert lejáratni, mert a hazug ember érdekeit sérti annak puszta létezése. Az ilyen hazugság is a rosszul értelmezett társadalmi versenyfutásból növi ki magát. Végtelenül szánom azokat, akik nem az egyetlen hiteles mérték, Isten mércéje szerint mérik fel önmaguk állapotát, hanem másokhoz hasonlítgatják magukat. Azt gondolom, ők nem is hisznek Istenben. A Tanításokat sem ismerik.
Mt. 7:1-2. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”
A rágalmazó, felebarátját rossz színben feltüntető ember a tudatlan, pletykára és nagy hangerőre fogékony csőcselék előtt szerezhet ugyan érdemeket gonosz manipulációival, de a végső megítélés, Isten ítélete vonatkozásában, csak még mélyebbre ássa magát. Még távolabb kerül Atyjától, s majd a végén, amikor kendőzetlenül kell szembenéznie földi cselekedeteivel, nem győz csodálkozni saját, hazugságokkal elbaltázott életén. Természetesen, az ítélet is megdöbbentő lesz majd neki.
Rick Joyner a következőképpen látta ezt, Krisztus Ítélőszéke előtt című könyvében:
„Még a keresztények közül is csak nagyon-nagyon keveseknek adatik meg az igazi megítélés ajándéka. Enélkül lehetetlen pontosan felismerni az igazságot a jelen vagy a múlt embereivel kapcsolatban. Még ezzel az ajándékkal sem könnyű. Addig, amíg ide nem kerülsz (Krisztus Ítélőszéke elé), ahol mindenki teljesen lelepleződik, mindig torz előítéletek alapján fogsz megítélni másokat, és jobbnak vagy rosszabbnak gondolod őket, mint amilyenek a valóságban. Ezért kaptuk azt a figyelmeztetést, hogy senkit ne ítéljünk idő előtt. Addig, amíg ide nem kerülünk, nem tudhatjuk igazán, hogy mi van mások szívében, akár jók, akár gonoszak a tetteik. Még a legrosszabb embernek is vannak jó szándékai, és még a legjobb embernek is vannak gonosz szándékai.”
Ezek után teljesen egyértelmű, miként fogja a romlott világ csatlósait elpusztítani a lovon ülő szájából előjövő kard. A hazugságok fonalát vágja ketté, s ettől kezdve szépnek látszik, ami valóban az, csúfnak pedig a méltán csúf. Érdemes emberek nem lesznek meggyalázva, érdemteleneket nem magasztalnak tovább. Minden és mindenki a helyére kerül. Ahogyan az Evangélium írja:
Mt. 23:12. „Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.”
Lehet, hogy ezen a világon nem kifizetődő az őszinteség, az egyenesség. De az Írások szerint az eljövendő új világba be sem léphetnek a hazugok. Melyik világ lebeg a szemünk előtt, amikor válaszúthoz érünk? Amikor döntenünk kell, hogy gyermeki tisztaságunk, vagy a később eltanult alakoskodás nyilvánuljon-e meg szavainkban, tetteinkben?
Az ateista azt mondja, nincs másik világ. Én azt mondom, az ő véleménye csak egy feltételezés. Ami viszont biztos, ebben a földi életünkben záros, igen rövidre szabott időt töltünk el. Ezért a kevésért pedig kár eldobni az eszményeket, vétek lealjasodni, bűn hazuggá válni. Még akkor is, ha netán igaza lenne az ateistának – amit viszont nem látok be.
A földi királyok seregeinek legyőzése után egy angyal ereszkedik le, kezében a mélység kulcsaival.
Jel. 20:2-3. „És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.”
Ebben az ezer esztendőben, melyben a sátán megbéklyózva hever, Jézus Királysága irányítja a földi dolgokat. Jézus oldalán azon az életre ítéltek vezetik a világot, akik vértanúként tettek bizonyságot Jézus hitéről, s Isten beszédéről, velük együtt azok, akik nem imádták a fenevadat, s nem vették fel annak bélyegét magukra.
A többi halottak nem elevenednek meg ekkor még. Ez lesz az első feltámadás.
Rajtuk kívül élnek halandó emberek is a Földön: ők lesznek azok, akiket ezer év múlva megkörnyékez a láncairól eloldozott sátán, s csatába küldi az üdvözültek ellen. Ám a gonosz ezt az utolsó ütközetet is elveszíti majd, Isten égből jövő tüze megemészti hadait, az ő sorsa is beteljesedik.
Jel. 20:10. „És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.”
A fehér királyi széken ül az, akinek tekintete elől még az ég és a föld is eltűnik. Vagyis, átlát mindenen, csalhatatlanul. A minden dolgok mélyén rejtező értelmet, igazságot kutatja Ő. A világ dolgaiban való tájékozódása úgy aránylik az általunk ismert látáshoz, mint röntgenkép egy napszemüveges ember által sötét éjjel megtapasztalható látványhoz. Nem lehet neki hazudni, nem lehet tévedésbe ejteni. Átlát mindenen és mindenkin.
Téren és időn is.
Ezért képes megeleveníteni, s megítélni a halottakat.
Jel. 20:12-13. „És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.”
Gyermekkoromban nehezen tudtam elképzelni a feltámadás napját. Plébánosunk ugyan elmondta, hogy ne úgy képzeljük el ezt az eseményt, mint a szétszóródott földi maradványok süvöltő röpködését, mégsem tudtam másféle képet alkotni az ügyről. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire kapizsgálni kezdtem, hogy nem az anyag játéka lesz ez a történés, hanem az anyagi világot börtönben tartó dimenziók megváltozott viselkedése. Különösen az idő hatása fog átalakulni.
A sorozat korábbi részeiben már megírtam, most csak utalok rá, hogy az egy irányba folyó idő visszafordítása, alkalmasint kétirányúvá tétele, módot adhat arra, hogy megszűnjék múlt és jelen, s minden üdvözült, soha nem múló mában egyesüljön.
Az ítéletet a világ dolgairól feljegyzett könyvekből hozza meg majd a Bíró. Minden könyvek között lesz egy különösen fontos könyv, mely bíráskodása alapjául szolgál.

Jel. 20:12. „és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.”
E sor legfőbb tanulsága, hogy az eljárás objektív lesz. Minden fel van jegyezve, ami valaha megtörtént a Nap alatt. Nincs szükség magyarázkodásra, bizonygatásra, részrehajlóan emlékező, netán hamis tanúk vallomására. Az égi rekordok mindent tartalmaznak. A rögzítés mindenre kiterjedő, alapos és hiteles volt. Konok tagadás, makacs maszatolás mit sem segít. A megbánás és jóvátétel nélkül maradt gonosz cselekedetek kiviláglanak a lapokról.
A pokol (sír) és a halál (a test halála) elmúlik a megítélt világból.
Jel. 20:14. „A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.”
Ahogyan fentebb írtam, ennél az eseménysornál is előjön az a sajátos halál és pokol (sír) értelmezés, mely János felfogását jellemzi. Abba a bizonyos, kénkővel égő tüzes tóba vettetnek, melyben az ördög, a fenevad és a hamis próféta is megtalálta végzetét. Ám nem egyedül pusztulnak el a teremtett világból.
Jel. 20:15. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”
Nagyon fontos közlés rejlik ebben a sorban is. Mint láttuk, több könyvet vesznek majd elő az ítélkezéshez. Ezekből az egyik az élet könyve. Logikusan arra gondolhatunk, hogy a többibe a gonosz dolgok vannak feljegyezve. A vizsgálat nyilván az élet során végrehajtott cselekedetek összevetése, együtt történő mérlegelése lesz. Rosszat minden anyaszülte ember cselekszik élete folyamán. A kérdés az, hogy milyen súlyút, s hány alkalommal. Tudjuk, hogy léteznek halálos bűnök is. Nyilvánvaló, hogy amennyiben ilyen van felróva valakiről a bűnösök lajstromában, vita és mérlegelés nélkül elnyeri büntetését.
A végső eljárás azonban ennél sokkal szigorúbb. Az üdvözüléshez, a végső halál elkerüléséhez kevés, ha valaki nem volt rossz! Ahhoz a kegyelmi állapothoz jónak kell lenni! Az élet könyvébe ugyanis vélhetően azon tetteket jegyzik be, melyek az emberi lehetőségekhez igazodva, segítették Isten teremtő elképzeléseinek megvalósulását ebben a világban.
Kevés tehát csendben félrehúzódni, s várni, mit hoz a holnap.
Aktív, cselekvő alkotással kell részt vennünk Isten szándékának megvalósításában, különben elveszejtjük magunkat! Nincs középút! Vagy az Atyánk által kijelölt utat járjuk be, vagy éppen nem tettünk semmit céltalan botorkálásunkkal.
Nem csak a Jelenések Könyvéből olvasható ki ez az intelem.
Mt. 25:14-30. „Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik.
És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél;
Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied.
Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem;
El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van.
Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van.
És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”
Valahogy így működik majd az a végelszámolás. A nem-tudás nem fog mentesíteni. A restség pedig egyenesen bűn. Fel kéne ébrednünk, s tenni a dolgunkat, mielőtt visszajő Urunk, aki felé számot kell adnunk a ránk bízott talentumokkal.
Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>