Harmóniában – 77. Nostradamus

Harmóniában 77.
Nostradamus

Az emberi civilizáció sorsának megismerése a hivatalos tudomány álláspontja szerint csak a múlt idő vonatkozásában lehetséges, s csak az Akadémia által jóváhagyott módszerekkel és adattartalommal. E sorozat korábbi részeiben több helyen foglalkoztunk a múltra vonatkozó, csökkentett információmennyiséggel, vagyis a történettudás manipulálásával. A jelenség arról szól, hogy a nagyközönség nem a valós történelmet ismerheti meg, hanem csak annak publikus részét. Ennyit a múlt megismerhetőségéről.
A tudomány jelenlegi állása szerint a jövő megismerhetetlen.
Az állításban foglalt „jelen állás” nem azt jelenti, hogy még nem jutott el odáig a tudomány – csupán azt, hogy a jelenlegi trend szerint van ez így. A letűnt korok gondolkodása nem tartotta mindig kizártnak ezt a megismerést. Voltak vallási és filozófiai áramlatok, melyekbe gond nélkül beleilleszkedett a jövendőmondás tudománya. Jósok és jóslatok, próféták és próféciák elfogadott szereplői voltak a közéletnek. Persze, többé-kevésbé elfogadottak. Népszerűségi indexük erősen függött attól, hogy jövendölésük milyen mértékben nyerte el azok tetszését, akiktől személyes sorsuk függött. Vagyon és gazdagság éppúgy szerepelhetett életútjukban, mint kiközösítés, száműzetés, börtön, vérpad, vagy spontán lincselés.
E próféták egyik legkülönösebb, mindenesetre legnagyobb írott hagyatékkal rendelkező, emblematikus alakja a reneszánsz-korabeli Franciaország szülötte, Michel de Nostredame. Közismertebb, latinos névhasználatával: Nostradamus.
Erősen megosztó személyiség a mai napig. Vannak, akik a tűzbe mennének érte, s vannak, akik a tűzbe vetnék minden emlékét. A helyzet az, hogy ezt a hatást nem pusztán jövendöléseivel váltotta ki embertársaiból. Orvosi, pestisdoktori ténykedése, eredményei, a világról, s benne az emberről vallott elképzelései éppúgy szúrták a másként gondolkodó kortársai szemét, mint jövendölései a szkeptikusokét. Támadások kereszttüzében élte életét, miközben a tudásában reménykedők egymásnak adták háza kilincsét.
Mostanára jövendöléseiről maradt elsősorban ismert. A dolog érdekessége, hogy kora szellemében eljárva, jóslásait, mint orvos végezte el. Akkoriban ugyanis az asztrológia az orvosok és a matematikusok elfoglaltsága volt. Teljesen egyértelműnek tartották, hogy e két tudomány művelői érthetnek a sorsok fürkészéséhez.
Ki volt hát ez a misztikus, ugyanakkor ízig-vérig humanista tudós?
Saint Rémy de Provence-ben látta meg a napvilágot, az akkor használatban álló Julián-naptár szerint 1503. december 14-én. A ma érvényes Gergely-naptár szerint ez időpont 1503. december 24-re esik. (Más kérdés, hogy XIII. Gergely pápa sokkal később, 1576-ban állított fel egy nemzetközi bizottságot a Julius Caesar által bevezetett időszámítás pontosítására. Ennek nyomán, az Aloysius Lilius olasz orvos és csillagász által kidolgozott, Christophorus Clavius német származású jezsuita matematikus és csillagász által 1577-ben végleges formába öntött naptárreform a pápa 1582. február 24-én kiadott „Inter gravissimas” elnevezésű bullájával vált végrehajthatóvá. A rendelet értelmében az új időszámítás 1582. október 4-én, csütörtökön lépett életbe, úgy, hogy másnap október 15., péntek következett.)
Szülőhelye, Provence, érdekes történelmi múltra tekint vissza, melynek akkor aktuális eseményei családja sorsára is közvetlen befolyással bírtak. Az Itáliával és a Földközi-tengerrel határos grófság a XIII. századtól az Anjouk birtoka volt. Fénykorát, virágzása teljét Anjou René, a „Jó René” király uralkodása alatt, a XV. század második felében érte el. Az uralkodó felvilágosult humanista, a reneszánsz művészet és gondolkodás bőkezű mecénása volt. Nem véletlen tehát – egyrészt a földrajzi közelség, másrészt a politikai befolyás okán – hogy a grófság életét oly mélyen volt képes átitatni az itáliai reneszánsz.
René király 1481-ben bekövetkezett halála után, örökségképpen, Provence XI. Lajos francia királyra szállt. A grófság így és ekkor lett Franciaország része. A francia nyelv használatát 1539-ben tették kötelezővé, a hivatalos iratok vonatkozásában. Viszonylagos önállóságát, így saját parlamentjét és 1409-ben alapított egyetemét, azonban egészen 1790-ig megtarthatta az egykor független grófság.
Pierre de Nostre Dame, Nostradamus atyai nagyapja volt René király udvari orvosa. Fia, Jacques de Nostre Dame, nem lépett atyja örökébe, nem az orvosi pályát folytatta. A kor szellemének megfelelően, mint a család fiúgyermeke, közigazgatási hivatást választott magának. Városuk közjegyzője lett.
Jean de Saint-Rémy doktor volt János kalábriai herceg udvari orvosa. Történetünk szempontjából ez azért fontos információ, mert Saint-Rémy doktorban tisztelhetjük Nostradamus anyai nagyatyját. A doktor royalista volt, király iránti tiszteletből Renée-nek keresztelte egyik leányát, aki Jacques de Nostre Dame közjegyző feleségeként, Nostradamusnak életet adott.
Az édesanya 17 gyermeket szült, akik közül csak hatan érték meg a felnőttkort.
Nostradamus családja kikeresztelkedett (neofita) zsidó volt, mindkét ágon. Sokáig tartotta magát az a felfogás, mely szerint a katolikus hitre való áttérésük XII. Lajos király 1501-ben kiadott rendeletéhez köthető, mely szerint annak hatályba lépése után minden francia zsidónak vagy ki kellett keresztelkednie, vagy el kellett hagynia a királyság területét. Döntésük meghozatalára 3 hónapot adott a király.
Manapság többen úgy vélik, hogy a család átkeresztelkedésére ennél jóval korábban, már René király uralkodása idején, azaz 1481 előtt sor került.
Egy dolog teljesen bizonyos: az Avignon és Arles között fekvő, ám a főúttól távolabb eső Saint Rémyben született Michel de Nostredame azonnal megkapta a keresztséget, a katolikus vallás rítusa szerint. Gyermek- és ifjúkorában erős katolikus neveltetésben részesült. Ő maga is, szóban is, írásban is, meggyőződéses katolikusként jellemezte önmagát élete végéig.
Nagyszülei, elsősorban anyai nagyatyja révén, kora gyermekkorától természettudományos neveltetést is kapott. Orvos lévén, a nagyapa tudományába beletartozott a csillagászat és az asztronómia avatott ismerete is. Ennek okán állhatott elő a helyzet, hogy később, avignoni tanulmányai alatt csak „kis asztrológusnak” nevezték őt diáktársai, akiket nagy hévvel próbált bevonni az égitestek viselkedésének megismerésébe.
1519-től kezdve diákoskodott a pápák városában. Ahhoz, hogy megértsük a környezetet, melyben Nostradamus felnőtt tudata kialakult, vetnünk kell egy pillantást Avignon nem mindennapi történelmére.
A legérdekesebb fejezet még 1294-ben, Rómában kezdődött, amikor IV. Miklós utódját, az egy éve regnáló, erősen befolyásolható V. Celesztin pápát a rá igen erős hatással bíró Gaetani bíboros rávette, hogy mondjon le egyházvezetői tisztségéről. V. Celesztin lemondását követően, hogy, hogy nem, ez a Gaetani bíboros került megválasztásra, s foglalta el a pápai trónt, VIII. Bonifác néven. Az új pápa minden erőfeszítése arra irányult, hogy folytassa III. Pius munkásságát, vagyis az invesztitúra-harcok után tovább erősítse a pápai fennhatóságot a világi uralkodók felett. Csakhamar azonban kül- és belpolitikai akadályokba, kemény ellenfelekbe ütközött politikai ténykedése.
Belpolitikai téren a Colonnákkal kellett megütköznie. A Colonna-család a császárt támogatta az invesztitúra-harcokban, a velük rivalizáló Orsiniak pedig, érthető módon, a pápa pártján álltak. VIII. Bonifác trónra lépését az Orsiniak támogatták, minek okából a Colonnák eleve megvonták tőle bizalmukat. Ez annál fájdalmasabban érintette az egyházfőt, mivel két Colonna (Jacopo és Pietro) is a bíborosi kollégium tagja volt, meglehetősen nagy befolyást gyakorolva a testületre. A Colonna-családon belüli birtokperek tovább mélyítették az ellenségeskedést a pápa irányába. Történt, hogy Jacopo kitagadta testvéreit örökrészükből. A kárvallottak a pápához fordultak segítségért, aki kötelezte Jacopot a többieket megillető örökrész kiadására. A Colonna-család fejét ez a döntés teljesen felbőszítette, s kijelentette, VIII. Bonifác nem legális vezetője az Egyháznak, csak bitorolja a hatalmat. Ezért ő az elődjét tartja továbbra is a tisztség jogos viselőjének, így VIII. Bonifác rendelkezéseit nem is fogadja el hatályosnak.
Külpolitikai vonatkozásban IV. (Szép) Fülöp francia királlyal vívott kilátástalan küzdelmet a pápa. Érdekességként jegyzem meg, hogy IV. Fülöp anyai ágon II. András királyunk dédunokája volt.
VIII. Bonifác újabb keresztes hadjáratot tervezett a Szentföldre küldeni. Anyagi hátterének megteremtését azonban akadályozta az aktuálisan dúló angol-francia háború. A Szentatya ekkor kísérletet tett a torzsalkodó felek kibékítésére. Közbenjárása nem volt eredményes, viszont megtudta, hogy IV. Fülöp részben az Egyháztól lefoglalt birtokok és jövedelmek hozadékából finanszírozza a háborút. Kiadta hát „Clericis laicos” kezdetű pápai bulláját, melyben felszólította a világi uralkodókat, hogy ne dézsmálják az Egyház bevételeit, mert ahhoz nincs joguk.
Válaszul Szép Fülöp királyi rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a nemesfémek és az élelmiszer kivitelét Róma irányába. A pápa, szorult helyzetében, kénytelen volt visszavonulni, s 1297-ben kibocsátani „Ineffabilis amor” kezdetű bulláját, melyben magyarázkodik korábbi kirohanásai miatt, s előadja, hogy ő csak Egyháza jogos bevételeit védelmezte, egyébként nem akart beleavatkozni a világi uralkodók ügyeibe. Békülése jeleként még abban az évben szentté avatta IX. Lajos lovagkirályt, Szép Fülöp nagyatyját.
A francia király 1301-ben elfogatott egy languedoci püspököt, aki a vád szerint szervezkedett ellene. A pápa erre kibocsátotta ellenséges hangnemű, „Ausculta fili” kezdetű bulláját. Ebben emlékeztette a királyt, hogy a pápa a világi uralkodók elöljárója. A probléma megoldására zsinatot hívott össze Rómába. Fülöp válaszlépése országa első rendi gyűlésének összehívása volt, 1302. április 11-re, Párizsba. A gyűlés megerősítette a király pozícióját, így a Rómába tervezett zsinat okafogyottá vált. VIII. Bonifác azonban nem adta fel ilyen könnyen – az év végén kiadta „Unam sanctam” kezdetű bulláját, mely a pápa mindenek feletti primátusának legnyíltabban megfogalmazott dokumentuma. A következő év márciusában odáig jutott, hogy kiátkozta a francia királyt.
Ennek az aktusnak jogi következményei is voltak: az alattvalók mentesültek minden kötelezettség alól, mely uralkodójukhoz fűzte őket. Fülöp júniusban összehívta a második rendi gyűlést, mely eretneknek nyilvánította a pápát – ezzel kisebbítve a kiátkozás súlyát.
A király is tervezte egy egyetemes zsinat összehívását, mely tisztázná a beállott problémát. Erre, ha úgy kellett volna, erőszakkal is elvitette volna a pápát. Guillamue de Nogaret vezette a különítményt Itáliába. A csapathoz a Bonifác esküdt ellenségének számító Colonnák is csatlakoztak.
Szeptember 17-én hajtották végre a hírhedt anangi merényletet, melynek során a király emberei rátörtek a pápára, szóban súlyosan inzultálták, állítólag pofon is ütötték. A minősíthetetlen eljárás nyomán a pápa sokkot kapott, minek következtében hamarosan el is hunyt.
Utóda, XI. Benedek, csak rövid ideig állt az Egyház élén. Ez idő alatt azonban visszavonta elődje Fülöpöt sértő rendelkezéseit. Az, hogy 1304. június 7-én egyházi átokkal sújtotta Nogaret államminisztert, Sciarra Colonnát, valamint a Bonifác elleni anangi merénylet minden résztvevőjét, nem győzte meg az Orsiniak vezetésével ellene lázadó rómaiakat az Örök Város iránti elkötelezettségéről. A lázongás miatt egész udvartartásával menekülnie kellett. Perugiában állította fel új hivatalát – ettől kezdve több, mint 70 éven keresztül nem került vissza az egyházfői székhely Rómába.
Fülöp vád alá akarta helyezni VIII. Bonifácot, eretnekség okán, ám ehhez Benedek nem adta beleegyezését. 1304. július 7-én, váratlanul elhunyt a rezidenciáján. A korabeli krónikák a mérgezést sem tartották kizártnak. Az üggyel kapcsolatban ismét felmerült Nogaret államminiszter neve…
V. Kelemen néven francia érsek követte őt a pápai trónuson. Az új egyházfő már készséggel beleegyezett abba, hogy pápai hivatalát 1309-ben a III. Fülöp által az Egyháznak adományozott Avignon városában telepítse meg.
Szép Fülöp, V. Kelemen és Nogaret együttműködésének volt még egy igen érdekes, végkimenetelében hátborzongató fejezete. A Templomos Lovagrend felszámolására indított manőverük. A Lovagrend óriási birtokok és mesésen nagy vagyon felett rendelkezett. Egy ideje szóbeszédek keringtek arról, hogy miféle perverziókat, istengyalázásokat és egyéb, fertelmes bűnöket követnek el összejöveteleiken. 1307-ben érkezett el a napja, hogy a király érdemben foglalkozzon ügyükkel. Nem lehet eldönteni, a Templomos Lovagrend elleni fellépésben szempont volt-e földi vagyonuk megszerzése, esetleg a királyi hatalom szakralitásának erősítése. Tény, hogy 1307. október 13-án Franciaország minden templomosát váratlanul elfogták és börtönbe vetették. Hét évig tartó eljárás kezdődött, melyet a király ismét rendi gyűléssel szentesíttetett, 1309-ben. Ezúttal Tours-ba és Poitiers-be hívták össze a rendeket.
A tortúra 7 éve alatt meggyötört, agyonkínzott lovagok végül mindent beismertek. Két vezetőjüket, Jacques de Molay nagymestert és Geoffroy de Charnay-t, Normandia praeceptorát 1314. március 18-án máglyán égették meg, Párizsban. A nagymester a máglyáról megátkozta gyilkosait. Geoffroy de Paris krónikás szerint a következőket mondta:
„Isten tudja, hogy ki tévedt és ki követett el bűnt, és a balszerencse bizony lesújt azokra, akik tévesen ítéltek el minket. Isten meg fogja bosszulni a mi halálunkat. Tudja meg az Úr, hogy igazság szerint mindazok, akik ellenünk vannak, miattunk fognak szenvedni!”
IV. Fülöp, V. Kelemen és Nogaret még abban az évben el is hunyt. A királyt csak rövid ideig uralkodó utódok követték a trónon, a folyamat a Capetingek kihalásáig folytatódott. Az országot sújtó anarchia és káosz a százéves háborúval kiteljesedett.
Avignonban hét pápa követte egymást a trónon, míg XI. Gergelyt Sziénai Szent Katalin rá nem beszélte, térjen vissza Rómába. Az udvartartás 1376 őszén kelt útra, s 1377. január 17-én tért vissza a Városba.
Amikor tehát Nostradamus megkezdte avignoni tanulmányait, már 143 éve nem volt egyházi székhely a város. A Rhone hajlatában fekvő városon azonban még visszatükröződött az egykori pápaság dicsfénye. Egyrészt többet miséztek, másrészt a szertartások díszesebbek, pompásabbak voltak, mint a királyság más településein. Még mindig a városban lakott a francia pápai legátus. Messzi földről érkezett püspökök és bíborosok tették tiszteletüket nála. Ezek kísérete aranyozott pajzsot hordozó, selyembe öltözött lovasokból állt össze. Meneteik fényes nappal, zeneszó mellett vonultak végig a város utcáin. A kolostorok kapuit bűnbánatra érkezett, fehérbe, szürkébe, kékbe és vörösbe öltözött zarándokok légiói lepték el, éjszakai menedék után kutatva.
Az Egyház teljes erejében és pompájában virult az egykori pápai székhelyen, Provence sziporkázó napsütése alatt.
Ugyanakkor a pápai hagyományok liberális várossá tették Avignont. Politikai menekülteket fogadott magába, gyanús üzletemberek rejtélyes ügyleteket köthettek falai között, Marseille-ből Párizsba tartó kereskedők árulták Keletről hozott portékáikat a terein. Sikátoraiban pedig a világi élvezetek kufárai ütöttek tanyát. Szesztől a testig minden eladó volt ott.
Nostradamusnak, ifjú emberként, el kellett döntenie, milyen útra lép. A templomba tér-e be, vagy a mögötte nyíló zegzugos utcába sétál.
Ő a templom mellett döntött.
Minden jel arra mutat, hogy a mértékletes élet és a katolikus hit mellett Avignonban kötelezte el magát, egész életére szólóan.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>