Harmóniában – 80. Nostradamus IV.

Harmóniában 80.
Nostradamus IV.

Egyetemre történt visszatérése után nem sokkal abszolválta a doktorátus megszerzéséhez szükséges vizsgáit. Díszes ceremónia keretében adták rá a hermelines doktori palástot, s fogadták az egyetem professzorává. Oktatni kezdte a hallgatókat. Tanári pályafutása azonban igen gyorsan partnak kezdett futni. Az akkori követelmény-rendszer szerint (is) csak hivatalosan elfogadott, elismert téziseket volt szabad a katedráról hirdetni. Az egyéni vélemény nyilvánítása szigorúan tilos volt.
Nostradamus tapasztalatai számos ponton ütköztek a hivatalos állásponttal. Lelkiismereti válságba került: nem volt képes meggyőződésével szemben álló tanokat továbbadni növendékeinek. Ehhez, a saját szellemiségéből fakadó problémához társult rosszakaróinak aknamunkája. Mint korábban írtam, pestis-doktori ténykedésével komoly hírnevet vívott ki magának, tulajdonképpen csodadoktorként tisztelték. A hivatásán és egyetemén belül vele rivalizáló kisebb lumenek lelkületében ez irigységet váltott ki. Az irigység apródonként engesztelhetetlen gyűlöletbe fordult. Nem tudták megbocsátani neki tudását, tehetségét.
Az ellenségek kikezdésére, félreállítására minden korszaknak megvannak a maga „trendi” eszközei, eljárásai. Ahogyan a járvány idején elég volt valakit a fertőzöttség gyanújába keverni, a dögvész elmúltával (nem először Európa történetében) a vallási megbízhatóság kérdése lett a megítélés sarokköve.
Külpolitikai értelemben is érdekes időszakot élt meg akkoriban Franciaország. Habsburg Károly személyében egy igen céltudatos, feltörekvő uralkodó lépett I. Károly néven a kasztíliai és aragóniai trónra, 1516. január 23-án. Károly I. (Szép) Fülöp és II. (Őrült) Johanna gyermekeként látta meg a világot, 1500. február 24-én. Anyai ágon II. Ferdinánd, Aragónia királya és I. Izabella, Kasztília királynője voltak nagyszülei. (Mint az közismert, ők egyesítették Spanyolországot, s vívták vissza azt a móroktól, de ők voltak azok is, akik a vállalkozó szellemű Kolumbusz Kristófot felszerelték kisded flottájával, hogy nyugat felé hajózva megtalálja az új utat az Indiák fűszereihez.) Atyai ágon I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária voltak a nagyszülei. A burgundi udvar lovagi légkörében nőtt fel, anyanyelve a francia és a flamand volt. Németül csak később tanult meg, s mint mondták róla, nem is nagyon jól.
1515-ben, nagykorúvá válásakor átvette Burgundia kormányzását.
Egy évvel később, nagyapja halálakor, őrá szállt a megüresedett kasztíliai és aragóniai trón. A spanyolul nem tudó fiatal uralkodót mindkét országrészben ellenségesen fogadták el a rendek. Kasztíliának csak társuralkodója lehetett, anyja mellett, annak 1555-ben bekövetkezett haláláig. Aragóniában úgy fogadták el királyukként, hogy esküt tett törvényeik megtartására, s arra, hogy az ott beszedett adót külföldön nem használja fel.
1519. január 12-én jobblétre szenderült I. Miksa, a németek napirendre tűzték a császárválasztást. Károly beszállt a politikai ringbe: a részben Kasztíliából, részben a Fuggerek és Welserek kölcsönéből egyengette útját a császári címig. Egyetlen erős ellenfele akadt a jelöltek között: I. Ferenc francia király. (Bölcs Frigyes szász választófejedelem, II. Lajos magyar király és VIII. Henrik angol király nem képviseltek komoly erőt.)
Károly óriási engedményeket tett a német fejedelmeknek, így végül megnyerte a választást. A cserébe adott engedmények között szerepel, hogy fontos döntést nem hoz a rendek nélkül, birodalmi hivatalt idegenekkel nem töltet be, a birodalom határain kívül nem vet be birodalmi csapatokat.
Köztudomású az is, hogy a Luther Márton által megfogalmazott, s 1517. október 31-én a wittembergi vártemplom kapujára kiszegezett 95 tézissel kezdetét vette a reformáció. Luther, szándéka szerint, az Egyház megújítását akarta elérni, mégis szakadás, és hosszan elhúzódó, gyilkos vallásháború kerekedett kezdeményezéséből. Ennek előszelét 1519-ben már érzékelni lehetett. A német-római császári trónt V. Károly néven uraló fiatal uralkodónak nem volt túl jó vásár ez utóbbi cím megszerzése.
1520-ban, távollétében, a megbízottai abszolutisztikus kormányzása miatt, Spanyolhonban kitört a communeros felkelés. A felkelés a városokból indult, de hamarosan csatlakoztak hozzá a nemesek és a jobbágyok is. Toledóban felgyújtották a királyi palotát is. A lázadás hamarosan össztársadalmi felkeléssé, már-már polgárháborúvá fajult. Olyan színezetet öltött, mintha a szegények és gazdagok fegyveres konfliktusa lenne. A királyi haderőnek végül 1521 tavaszán, Villalarnál sikerült döntő vereséget mérniük a felkelőkre.
Károly ezután a wormsi birodalmi gyűlésre sietett, ahol birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont.
Innét Itáliába vonult hadaival, hogy megkezdje háborúját I. Ferenc francia királlyal, Lombardia birtoklásáért.
Ferenc királyt sem kellett félteni, serényen dolgozott azon, hogy riválisának megnehezítse az életét. Ebben az évben például II. Henriket támogatta abban, hogy lerázza Navarráról az 1512 óta rákényszerített spanyol igát. Döntő sikert nem értek el. Ferenc figyelme ekkor a Németalföld felé fordult. A Maas folyó mentén le is rohanta az országrészt, de támadását visszaverték. Kénytelen volt hazatérni, s várni a már francia földön előretörő Károly seregeit. A császár végül visszavonult Valenciennes-ből. A tervezett francia üldözést az esőzések meghiúsították.
A pápa, aki addig Károly ellenfelének számított, Luther fellépésének hatására megbékélt a császárral. Együttműködésükhöz VIII. Henrik angol király is csatlakozott. A német-francia torzsalkodás súlypontja így került át Itália földjére.
Henrik és Károly szövetségre lépése sem váratlan sem ok nélkül való nem volt. Az angol király akkor még kiegyensúlyozott házasságban élt első feleségével, Aragóniai Katalinnal, aki Ausztriai Károly nagynénje volt. A mindinkább külpolitikai elszigeteltség felé sodródó Albionnak az 1516-ban született Mária hercegnő kiházasítása egy új szövetség kialakításának reményét, a politika fellendítésének lehetőségét kínálta. Katalin, származásánál fogva, egy angol-spanyol együttműködés kiépítését szorgalmazta. Ilyen megfontolásokból került sor 1520. május 26-án Henrik és Károly találkozójára.
E körülállások mellett kezdődött meg 1521-ben a német-francia fegyveres konfliktus, ami VI. itáliai háború néven került be a történelemkönyvekbe.
A háború 5 éven át folyt, váltakozó sikerrel. Ármány, cselszövés, árulás tarkította menetét. 1526-ban a kocka végleg a németek javára billent. A lovagkor utolsó csatájának tartott ütközetben, 1525. február 24-én, Pavia mellett a német landsknechtek és a spanyol lövészek katasztrofális vereséget mértek a francia nehézlovasságra, melyben számos hadvezérük is elesett. I. Ferenc király is fogságba került.
Károly előbb Valenciában, majd Madridban őriztette becses foglyát. A békekötésre 1526. január 14-én került sor, Madridban. I. Ferenc király lemondott Lombardiához kapcsolódó igényeiről, Artois és Flandria birtokáról, Burgundiát átengedte Károlynak, a háborúban árulóvá vált, s a németekhez pártolt III. Bourbon Károlynak is visszaadta birtokait. Ígéretet tett arra nézve, hogy nőül veszi a császár nővérét, Habsburg Eleonóra kasztíliai infánsnőt.
Ferenc király március 8-án szabadult meg fogságából, s tíz nappal később, március 18-án lépett francia földre. Esze ágában sem volt betartani a szerződés feltételeit. Úgyhogy kijárta VII. Kelemen pápa beleegyezését, s annak áldásával bejelentette, hogy magára nézve nem tartja érvényesnek a madridi béke feltételeit, mivel azokat Károly császár erőszakkal csikarta ki tőle. VIII. Henrik csalódott volt a háború utáni osztozkodás miatt, ezért ő is békét kötött a francia uralkodóval. Az így kialakuló „cognaci liga” tagja lett Firenze, a Milánói Hercegség és Velence is.
Károly sem tétlenkedett, igen gyorsan lecsapott ellenfeleire. Csapatai 1527-ben elfoglalták és teljesen kirabolták Rómát. Az esemény „sacco di Roma” néven rögzült az annalesekben. Az Örök Város birtoklásáért folytatott harcban elesett III. Bourbon Károly, aki, miután nem lett birtokaiba visszahelyezve, saját királya ellen háborúzott, az ellenség császárának oldalán. A liga tagjai is léptek egyet erre a fejleményre, nem is akármilyet. Nem átallottak az akkor már magyar földön hadakozó Oszmán Birodalommal szövetségre lépni, annak reményében, hogy ezzel jelentősen meggyengítik a Habsburgok magyarföldi hátországát.
A franciák genovai hajókon dobtak át csapatokat Nápoly megostromlására. A hajósok azonban hamar elárulták őket, a sereget pedig dögvész tizedelte. Az a pestisjárvány, melyben, mint az előző részben írtam, doktorként tevékenykedett Nostradamus. Szorult helyzetében I. Ferenc béketárgyalásokat kezdeményezett. A madridi egyezség mintájára 1529-ben megkötötték a cambrai békét. Ferenc annyi kedvezményt kapott a korábbi verzióhoz képest, hogy megtarthatta Burgundiát, illetve nem kellett kárpótolnia a Róma ostrománál elhunyt III. Bourbon Károlyt.
1530-ban a pápa is békét kötött a császárral. Ez alkalomból meg is koronázta őt. Ferenc király pedig házasságra lépett Habsburg Eleonórával. Ám ez az újsütetű rokonság sem tartotta vissza kétes értékű diplomáciai manőverinek kivitelezésétől. 1531. október 26-án megbízottai szerződést kötöttek a császári hatalom ellen lázadó birodalmi protestánsokkal, azok támogatására. Persze, Ferenc nem szerette az újhitűeket. Franciaországban nem. Csak német földön. Így lett Franciaország a német vallásháború első számú patrónusa. A török veszedelem árnyékában.
Ferenc király Szulejmánnal tovább ápolgatta bimbózó politikai kapcsolatait. Úgy gondolta, a török hajóhad jó szolgálatot tehet majd neki a Földközi-tengeren, a spanyol armada ellenében. 1535-ben odáig fejlődött a barátság, hogy szerződést kötött a király és a szultán. Ennek értelmében a franciák komoly kereskedelmi kedvezményeket élveztek, hajóik szabadon közlekedhettek a törökök által ellenőrzött vizeken.
Ahogyan mondtam, a franciák királya csak Némethonban támogatta a reformációt. Franciaországban annyira nem szerette követőit, hogy komoly hátrányokat szenvedhetett az, akire annak a gyanúja rávetült. A katolikus egyház – értelemszerűen – nem pártolt a vallásújítókat. Mint korábban írtam, Montpellier egyetemének élén maga a püspök állt. Az egyetem tanári karában semmi körülmények között sem tűrt meg felforgató eszméket valló személyeket.
Nostradamust pedig éppen ezzel vádolták meg.
Mivel másképpen nemigen tudtak neki ártani, elhírelték róla, hogy Luther követője.
A vádaskodás nyomán kipattant botrány elég vaskos lehetett. Nostradamusnak nem csak a katedrától kellett megválnia – el kellett hagynia a várost is.
1531-et írtak, amikor ismét útra kelt. Bár most nem teljesen önszántából ragadott vándorbotot, mégsem kellett kivert kutyaként kullognia, a bajába süppedten. Amerre ment, felismerték. Hálás gyógyultak, egykori betegei éltették, ahol elhaladt. Asszonyok és leányok virágot dobáltak elé, a gazdák ajándékokkal kedveskedtek neki.
Bordeauxon át Toulouse-ba vezetett útja. Itt levelet kapott, mely arról értesítette, hogy a reneszánsz egyik legnagyobb gondolkodója, a páduai születésű Jules Caesar Scaliger óhajt vele megismerkedni. Az orvos-történész-filológus birtoka a Garonne folyó partján, a Bordeaux – Toulouse között fekvő Agen városa mellett volt. Nostradamus nem habozott, Agen felé vette az irányt…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>