Harmóniában 81. – Nostradamus V.

Harmóniában 81.

Nostradamus V.

 

Scaliger és Nostradamus között, meghitt, bizalmas tudós-barátság fejlődött ki. Az, hogy valakit Scaliger munkatársává, vele egyenrangú tudóssá fogadott, feltétlenül az illető kiemelkedő képességeinek bizonyítéka. Az életrajzírók egyetértenek abban, hogy a Scaligernél való időzés Nostradamusnak volt nagyobb hasznára.

Az orvosi pályán töltött idő alatt Nostradamus csak a természettudományokkal foglalkozott. Kifejezetten jólesett neki, hogy vendéglátójától meghallgathatta a poétika, a történelem és a filozófia legújabb elméleteit, mint maga mondta, „cicerói ékesszólásban”.

Nostradamus egy Scaliger otthonához közeli házban lakott. Feltűnt neki, hogy az Agen közelében fekvő mocsaraknak milyen erős kigőzölgése van. Pestisdoktori tapasztalatai alapján biztosra vette, hogy a mocsarakból érkező miazmás levegő egészségtelen a városra nézve. Minden rábeszélő képességét bevetette, agilisan érvelt a kormányzónál, hogy elérje nála a mocsarak lecsapolásának elrendelését.

Mindeközben Franciaországba is megérkezett a reformáció szelleme. Az emberek végeláthatatlan, szenvedélyes és agresszív vitákban próbálták meggyőzni egymást az egyedül üdvözítő hit helyes útjáról. I. Ferenc, az uralkodó, ki ötletekben zseniális, a kivitelezésben könnyelmű, reneszánsz király volt, ekkoriban alapította a Collége de Fance-t. Szomorúan vette tudomásul, hogy Rotterdami Erasmus nem fogadta el az intézményben neki felajánlott tanszéket.

A királyi udvarba egyre-másra hívtak meg itáliai művészeket, a király számolatlanul szórta pénzét a világi hívságokra. Nem követte, hanem diktálta a divatot. Öltözködésén sem takarékoskodott, a szabók számlája évente 15.000 franknyi összegre rúgott. Az ország nemesei kétségbeesetten próbálták követni öltözködésben mutatott példáját, sokan tönkre is mentek ebbe. A párizsi Maubert téren egyre-másra játszottak gúnyolódó színdarabokat a nemesekről, kik „birtokukat a vállukon hordják”. Az ország arisztokráciája lassan, de biztosan csúszott az ellehetetlenülés felé.

Az írók és a tudósok munkáját nagyra becsülték az udvarban, bőkezű mecénásra találtak a király személyében. Nostradamus becsületére legyen mondva, soha nem törekedett arra, hogy jól fizető udvari elfoglaltságot vagy hivatalt találjon magának. Még csak katedrát sem akart szerezni az új párizsi főiskolán. Orvosi és tudósi függetlenségére mindennél jobban vigyázott. A Montpellierben szerzett keserű tapasztalatai nehezen fakultak emlékezetében.

Persze, azt sem zárhatjuk ki, hogy egyfajta honvágy is dolgozott benne: született délvidékiként nem akarta Provence napsütését felcserélni a távoli, ködös főváros hidegebb levegőjére.

Harmincéves volt, amikor úgy döntött, végképp megállapodik. Megnősült, s hamarosan két gyermek boldog édesapja lett. (Felesége személyének kiléte máig ismeretlen, illetve vitatott.) Idillikus családi életének egy váratlan tragédia vetett véget. Három év boldogság után, asszonya és gyermekei egy ismeretlen kór következtében elhaláloztak. Nostradamus minden orvosi fortélya kevés volt, hogy megmentse őket a tragikus kimenettől.

A csapás elviselését külön nehezítette, hogy annyi sok ismeretlenen sikerült segíteni, számtalan csodálatos gyógyulást kötöttek nevéhez és személyiségéhez – éppen csak a számára legfontosabb embereknél maradt hatástalan minden tudománya. Családtagjai elvesztését nem volt képes orvosként szemlélni, rideg élettani folyamatként kezelni. Lelkileg összeroppant az őt ért csapás súlya alatt.

Nem tudott megmaradni ageni otthonában, ahol minden az eltűnt boldogságára emlékeztette.

Vándorbotot ragadott, s újabb zarándokútra indult.

Itália felé vette az irányt. 1536-ot írtak, amikor nekivágott vándorlásának. Lombardiától Szicíliáig bejárta a félszigetet. Az őt ért lelki trauma, hivatásában megélt kudarca nem fordította el őt orvosi pályájától. Ám megnyitotta látását a világ egy másik vetülete felé. Ráébredt, hogy Isten kegyelme nélkül meddő kísérletezés mindenfajta emberi próbálkozás.

Indulása előtt további, kellemetlen közjátékokban volt része. Elhunyt felesége családja perbe hívta a hátramaradt vagyon felosztása miatt. Őt nem nagyon érdekelte akkor a tulajdonlás kérdése, úgyhogy mindent hátrahagyott a pereskedő rokonságnak, néhány könyvet és iratot vett csak magához, úgy indult neki a nagyvilágnak.

Ellenségei felhasználták az őt ért szerencsétlenséget arra, hogy rosszindulatú híresztelésekbe fogjanak. A legenyhébb pusmogás csak szakmai affinitását kezdte ki. A durvábbak már a szándékos mulasztás lebegtetésétől sem riadtak vissza.

Nyolc évig tartó bolyongása alatt semmi mást nem akart, csak tanulni. Addig megszerzett tudományát nagyon csekélykének érezte az orvosi feladat sikeres ellátásához. Minden tudósként számon tartott kollégáját felkereste útközben. Beszélgetett és tanult. Egyetemi professzorok, ismeretlen orvosok, patikusok vendége volt. Módszereiket, gyógyszereiket tanulmányozza, titkaikat próbálja meg ellesni. Elégedetlen az eredménnyel, hát kitágítja a saját horizontját. Előfordulhat, hogy az isteni szikra a kevésbé művelt emberfőkben villant világosságot…

Kuruzslókat kutat fel, alkimisták laboratóriumait látogatja. Még a boszorkánymesterek éjszakai gyülekezetét is felkeresi. Asztronómusként, ki a csillagok járását matematikai eszközökkel vizsgálja, még azt is felvállalja, hogy asztrológusoktól tanuljon, s beleássa magát a csillagjóslás tudományába.

Az intuíciót hajszolja. A valódi tudás megvilágosító erejét. Az Isten kegyelméből gyújtott világosságot.

Mintha valóban történt volna valami érdemleges vele. Pontosabban szólva: benne.

Állítólag feljegyezték róla, hogy amikor Anconában járt, a járókelők legnagyobb meglepetésére, térdre borult egy Félix Peretti nevű, fiatal Ferences-rendi szerzetes előtt. „Őszentségét térdhajlással kell üdvözölnöm” – közölte a megdöbbent bámészkodókkal. Valóban, Perettit később pápává választották, s V. Sixtus néven ő irányította a Római Katolikus Egyházat. Ezt tartják Nostradamus első (megvalósult) jóslatának.

A kétkedők állítják, hogy az eset meg sem történt, később költötték Nostradamus köré. Ki tudja?

Más alkalommal, egy szerzetessel találkozott, aki egy Mária-szobrot öntött bronzba. A művet egy gótikus katedrális díszítésére szánták. Nostradamus ízig-végig reneszánsz beállítottságú ember volt. Annyira, hogy a művészetben sem tudott semmit elfogadni, ami nem az újjászületés szellemében fogant. A kérdéses szobor nagyon távol állt a reneszánsz alkotásoktól.

Nostradamus leteremtette a szerzetest, mondván, ez a ronda alkotás csak az ördög műve lehet. Fel ne tegyék a katedrálisra, mert az egyenértékű lenne az istentelenséggel.

1538-ban jutott Nostradamus tudomására, hogy a szerzetes előtt tett kijelentéseiért a Toulouse-i inkvizítor kiszállt Agenbe, s ki akarja hallgatni őt. Tudta, hogy a tekintélyelvű inkvizíciót nem lesz képes érvekkel meggyőzni. Máglyára viszont nem szeretett volna lépni – ezért ódzkodott attól, hogy visszatérjen, s számot adjon művészetről alkotott véleményéről. Vándorolt tehát tovább, s szakadatlan tanulással töltötte idejét.

1544-ben értesült róla, hogy újabb pestisjárvány támadt Dél-Franciaországra. Úgy érezte, pestisdoktori tapasztalataira feltétlen szüksége van szülőföldje halállal megfenyegetett lakosságának. Nem érdekelte az inkvizíció esetleges fellépése, az irigyek várható reakciója, haza indult, hogy segítsen a bajba jutottakon.

Még abban az évben, Marseille-ben lát neki járványügyi feladatai ellátásának. Nyoma maradt annak, hogy panaszkodott az orvosok felkészületlensége, a patikusok ismereteinek hiányossága miatt. A pestis legsúlyosabb változata tombolt, túlélésre alig volt reményük a megfertőzötteknek. Az emberek feladták a reményt, a halál árnyékában a szerelemtől reméltek enyhülést kapni. A testi szerelembe menekülésük még jobban fokozta a járvány tombolását, a fertőzés megállíthatatlanul terjedt.

Nostradamusnak már nem csak a kór, hanem az emberi butaság ellen is harcolnia kellett. Reménytelenül, hősiesen. Már Marseille-ben feljegyezték róla, hogy pénzt adományozott betegeinek. Az egyetlen lehetőség volt ez számukra, hogy normális ételhez és italhoz jussanak. Ellenségei meggyanúsították, hogy alkímia útján állítja elő az aranyat, amit azután szétosztogat. Pedig csak annyi történt, hogy a gazdagoktól kapott tiszteletdíját adta át a sok rászorulónak. Ő maga igen szerényen élt, saját szükségletei fedezésére minimális pénz elegendő volt. Ám a világ mindig így működött. Tégy jót, s…

Két kőkemény esztendő után Marseille-ben alábbhagyott a dögvész, ám Aix-ban éppen ekkor hágott tetőpontjára. Provence (akkor még működő) parlamentjének tagjaiból annyian elhunytak, hogy amikor székhelyét (éppen a járvány miatt) áttették Pertuis-be, már olyan kevés képviselője maradt, hogy az addigi kétkamarás rendszerről át kellett térniük az egykamarásra. A városból a bíróságok, a tisztviselők és a gazdagok is elmenekültek. Aix teljesen kihalt – csak a betegek, a szegények, néhány pap és pár orvos maradt falai között.

Aixban rettenetes borzalmakkal találkozott Nostradamus. Annyi volt a holttest, hogy a templomok kriptáiban és kertjeiben el sem fértek. Emiatt azután, minden megbotránkozás ellenére, engedélyezni kellett, hogy a városon kívülre szállítsák, s ott földeljék el azokat. Az aixi nők olyan szemérmesek voltak, hogy amikor érezték a vég közeledtét, maguk bújtak be félig megvarrt szemfedőikbe. Még holtukban sem akarták meztelen testüket idegeneknek feltárni.

Végül az aixi járvány is kitombolta magát. A hálás városi vezetés életjáradékot ítélt meg a kiváló hozzáállást tanúsító pestisdoktornak. Nostradamus azonban lemondott róla, a város szegényeinek javára.

Elhatározta viszont, hogy véglegesen megtelepedik szülőföldjén. Salon városát választotta ki, ahonnét egyaránt, könnyen megközelíthető volt Aix, Marseille, Avignon, Arles és Saint-Remy. Másodszor is megnősült. Új felesége Anne Ponsart Gemelle lett, egy meglehetősen tehetős özvegyasszony. Házassági szerződésüket 1547. november 11-én írták alá.

A fél életét vándorlással és pestis-doktorkodással töltött tudós nyugalmat akart végre. A tudománynak és betegeinek kívánta szentelni minden idejét. Itáliai bolyongása közben kitanulta a kozmetikusság mesterségét is. Saloni új otthonát úgy alakította, hogy e tevékenysége is helyet kaphasson benne. (Egykori otthona, a ház, ma is megtekinthető Place de la Poissonnerie-ben.)

Házukban, laboratóriuma mellett, egy csillagdát is kialakított. Nappal gyógyítással, megfigyelésekkel és élettani kísérletekkel, éjjel pedig csillagászati kutatással töltötte idejét. Pályatársai féltékenysége itt is utolérte: alkímiával, aranycsinálással vádolták meg.

Ő nem sokat foglalkozott a személye körül kialakuló ármánykodással, rendületlenül folytatta munkáját. Ebben az időben adta ki inkább praktikus, mintsem tudományos munkáját, a kozmetikai receptjeinek gyűjteményét. „Ha egy asszony ezeket a festékeket tizenöt vagy húsz, vagy huszonötödik évétől kezdve használja, még hatvan éves korára is mindenkinek ítélete szerint olyan szép marad az arca, mint húszéves korában.” – írta művében a tudós.

Kiemelkedő tudásának híre messze földre eljutott. Gazdag emberek nagy távolságról is elzarándokoltak hozzá, hogy meggyógyítsa őket. Leányok és asszonyok a szépségük megőrzése vagy kiteljesítése miatt keresték fel, távoli vidékekről is. Sok család élt meg Nostradamus tudásából, azáltal, hogy a városkába látogató idegeneknek szállást és étkezést bocsátottak rendelkezésükre. Ma divatos szóval élve, a híres doktor megteremtette Salonban a gyógyturizmust.

A reneszánsz nem a specialisták, hanem az egyetemes tudású emberfők világa volt. Nostradamus maga is büszke volt arra, hogy orvosi ismeretei mellett a szépség tudományának is avatott ismerője lehetett.

Az intrikával foglalatoskodó ellenségeinek új fegyvert adott a kezébe a reformációtól való állami rettegés. Abban az időben született meg a vérfagyasztó jelszó: „Halál a lutheránusokra!” Nostradamus irigyei is ebbe az irányba indultak el. Protestantizmussal vádolták meg, mert sokallották népszerűségét.

1554-ben egy 30 éves teológia- és filozófiadoktor állított be hozzá: Jean-Aymes de Chavigny. Tanítványa, majd asszisztense, titkára és jó barátja lett a szorgalmas fiatalember, leghitelesebb életrajza későbbi írója. Nostradamus hamar megtanította vele, hogy a köznapi értelemben vett tanulás kevés a tudomány és a történelem nagy igazságainak feltárásához. A valódi tudás megszerzéséhez ihletre, s a Gondviselés kegyelméből kapott, tulajdonképpen természetfeletti megszállottságra van szükség.

Állította, hogy őseitől perzsa mágusoktól és Egyiptomból származó iratokat örökölt. Az írások főképpen csillagászati, mértani, algebrai és matematikai ismereteket tartalmaztak. Állítólag a zsidók az egyiptomi fogságból való szabadulásukkor vitték Izrael földjére ezt a felbecsülhetetlen értékű tudásanyagot, majd Salamon templomában őrizték, annak lerombolásáig. Életrajzírói máig vitatkoznak azon, hogy valóban birtokában volt-e a nevezett iratoknak, vagy sem.

Hátra nem hagyta őket. Cesar fiához írott előszavában a következőket olvashatjuk: „Hamuvá változtattam őket, nehogy téves útra sodródj, amikor majd az ásványi, vagy cseppfolyós anyagokból nyert higanynak arannyá vagy ezüstté változtatásával foglalkozol.”

Valóban foglalkozhatott tehát az alkímiával. Ha sikerült neki aranyat csinálnia, az éppen nem kisebbíti tudományos eredményeit…

További elképedésre ad okot az utókor számára az a tény, hogy csillagászati számításaiban Kepler és Newton eredményeit már felhasználta. Elképedünk, mert Nostradamus 1566-ban elhunyt. Kepler 1571. december 27-én, Newton pedig 1643. január 4-én született. Elméleteik, felfedezéseik Nostradamus által végrehajtott gyakorlati felhasználása legalább akkora rejtély, mint jóslatainak értelmezése.

Vagy ő maga is felfedezte azokat, csak nem publikálta, mert a protestantizmus vádjának árnyékában nem kívánta magát exponálni, vagy a hivatkozott, ősi perzsa iratokban benne volt, azokból merítette őket. Mivel megsemmisítette azokat a két későbbi tudósnak újra fel kellett fedezni ezeket a törvényszerűségeket.

Bár Nostradamus nem törekedett állami megbízatás elnyerésére, bizonyára jólesett volna neki egy ilyen felkérés. Még, ha nem is él vele. Nos, amit orvosként nem kapott meg, azt elérte prófétaként.

Salonban történt letelepedését követően kezdett el jóslással foglalkozni. Mint feljegyezték róla, éjszakai csillagvizsgálatai alkalmával, olykor „elragadtatott állapotba” került, s ekkor „megszűnt körülötte a külvilág”. Lelki szemeivel furcsa képeket, jeleneteket, történéseket látott maga előtt peregni, olykor beazonosítható, de leggyakrabban teljesen ismeretlen emberekről. Úgy gondolta, a ködös jövőről lát ilyenkor híradást, ezért lejegyezte, amiknek révületében tanúja volt. Tudományos eszközökkel próbálta megfejteni az eseményekhez kapcsolható helyszíneket és időpontokat – ám, mint a fiához és II. Henrik királyhoz írt soraiból kiderül, ezeket a meghatározásokat nem tartotta tévedhetetlennek. Mint lejegyezte, az asztrológia a tévedésre hajlamos, természetes elme része, szemben a látomásokkal, melyek a természetfeletti értelemtől, vagyis, magától Istentől származnak.

Látomásait versekké formálva írta le. A jósverseket tartalmazó könyve, a Próféciák (Les propheties) 1555-ben jelent meg először.

Szent Pál, Hippói Szent Ágoston és hasonló vallási tekintélyek ezzel kapcsolatos véleménye miatt az Egyház nem nézte jó szemmel a jóslást. 1547-ben elhunyt I. Ferenc francia király. Utóda fia, II. Henrik lett, akit 1547. július 25-én, Reimsben koronáztak Franciaország királyává. Nostradamus jóslásainak híre eljutott II. Henrik udvarába.

1556-ot írtak, amikor Claude de Savoie, Tende grófja és Provence kormányzója közölte az orvos-csillagász-jóssal a király óhaját: Őfelsége személyesen akar Nostradamussal találkozni.

Kézbesítették tehát a várva várt meghívót.

A fogadtatást, a vizit kimenetelét azonban az invitált tudós nem vehette biztosra. Mint mondtam, a jóslással szemben meglehetős előítéleteket táplált az Egyház. Ki tudhatta, milyen lesz a királyi pár véleménye?

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>