Harmóniában 84. – Nostradamus VIII.

Harmóniában 84.

Nostradamus VIII.

 

Nostradamusnak magának is el kellett döntenie, milyen viszonyban áll a prófétasággal. Természetes emberi logika szerint ehhez mindenekelőtt azt kellett meghatároznia, kit tekinthetünk prófétának. Ennek tisztázása után állhatott módjában, hogy saját képességeit, meglátásait és értelmezéseit összevesse a prófétaság taralmával.

„Még egyet, Fiam!

Mivel én a próféta nevet említettem; én nem igénylem magamnak e nagy címet a jelen időre, mert: kit ma prófétának neveznek, azt hajdan látónak hívták. Fiam, próféta tulajdonképpen az, aki olyan dolgokat lát, melyek minden teremtmény természetes képességét meghaladják. Ha egy próféta, a tökéletes prófétai megvilágosításának köszönhetően, leplezetlenül lát isteni és emberi dolgokat, akkor válik lehetségessé a távoli jövő előre történő kijelentése.”

Szó sem lehet tehát arról, hogy gyarló emberi okoskodással kifürkésszük a jövőt. Az kívül esik mindenfajta „szimpla” emberi érzékelésünk, vagy fantáziánk hatósugarán. Az árnyékvilágban élünk, tehát képességeinket is beárnyékolja a közeg, ami otthonunkként szolgál. Az a bizonyos prófétai megvilágosítás, amiről Nostradamus ír, az árnyékok függönyének fellebbentése a kiválasztott szeme elől. A tiszta fény érzékelése – káprázat nélkül. Ezt pedig csak Isten ajándékozhatja az arra méltó keveseknek.

Arra nézvést, miként válhat valaki érdemesnek az érzékek feletti látásra, útbaigazításokat kaphatunk a világ nagy vallásainak hagyatékából. Hamvas Béla, az éberségről írt esszéjében (Scientia Sacra kötet), a következőket fogalmazta meg erről a kérdéskörről:

India ősi, szent könyve, a Véda, nevében hordozza minden dolgok lényegét: a látást. (Szótöve ugyanis rokon a latin vid szótővel, ami a látást jelenti.) Valójában ennél is több a Véda – a látott dolgok tartalmának ismeretét, vagyis a tudást is magában hordozza. A tudáshoz látás, a látáshoz pedig éberség kell. A Véda az éberség eléréséhez szükséges információkat szolgáltatja elmélyült kutatójának.

Az élet itt a Földön zárt – tulajdonképpen egy álom. Ahhoz, hogy a dolgok eredeti, a világ autentikus értelmét felfogjuk, át kell törnünk az álom falait, fel kell nyitni lelki szemeinket. Szókratész, közvetlenül a halála előtt, a következőt mondta: „Ne felejtsetek el kakast áldozni Aszklépiosznak.”

A történelem során a kakas az éberség jelképévé vált. Jelzi a hajnalt, ébreszti az alvót. Tornyok tetején a szél irányát mutatja. Mit mondott Jézus Urunk az utolsó éjjelen?

„Bizony, bizony mondom neked: mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.”

A közkeletű értelmezés mellé Hamvas Béla leír egy átvittebb megfejtést is. Eszerint „mielőtt a lét teljességére felébredsz és egész valóságában megérted, hogy mi az, ami veled történik, nem teszel mást, mint permanens árulást követsz el Isten és önmagad ellen.”

Ebben az összefüggésben egészen új megvilágítást kap Jézusnak az Olajfák hegyén mondott kérése is: „Virrasszatok és imádkozzatok!”

Az Aveszta ezzel tökéletesen megegyező módon buzdítja az embereket éberségre: „Keljetek fel és imádkozzatok, mert eljön Busjaszta, az álmosság démona, aki azzal hiteget: – Csak aludj, ember, aludj, a te időd még nem érkezett el.”

Az éberség több, mint az ébrenlét. Ébren lenni annyi, mint az érzékelhető világban aludni tovább. A földi létezés végzetes lehetősége, hogy az ember átalussza egész életét – érzékeinek és képzeletének álomképei között vak, tudatlan és kába marad.

Az éberség az ember metafizikai képessége. Metafizika (meta ta phüszika) annyit jelent, hogy a természeten túl. Tehát adottságunk (és bizonyos értelemben kötelességünk is) lenne a természetfölötti érzékenység, amellyel nézni, látni és tudni lennénk képesek olyat is, ami hozzáférhetetlen a természetes érzékeink számára.

Ezen a ponton vissza is érkeztünk Nostradamus korábbi okfejtéséhez. Ő is azt mondta, ami igazán fontos és megkérdőjelezhetetlen a próféciái kapcsán, azt Isten engedte neki látni, az nem a természetes érzékelés vagy gondolkodás gyümölcse.

„Mert Isten titkai megfoghatatlanok. Hatóereje azonban távolból érinti a természetes belátást, aminek legközelebbi eredete a szabad akaratban van.”

A szabad akaratról, a jó és a rossz tudásáról korábban már kifejtettem a véleményem. Úgy érzem, Nostradamus a dolgok két oldalról lehetséges közelítésére céloz, amikor a természetes belátás eredetéről ír. A jó vagy a rossz tudásával közelítem azt, amit meg akarok érteni? Ettől függhet minden következtetés, helyes vagy helytelen értelmezés.

 „Megjelenteti azokat, amik magukban megfoghatatlanok. Hatóereje azonban távolból érinti a természetes belátást… Megjelenteti azokat, amik magukban megfoghatatlanok lennének, akár emberi előrelátás, akár más ismeret, vagy bizonyos mágikus cselekvés segítségével.”

Ebben a bekezdésben Nostradamus visszatér a természetes elmével felfoghatatlan, isteni értelem kérdésére. Az általa felsorolt kategóriák: az előrelátás, az ismeret és a mágia – mind tanulhatóak, tehát belül vannak a természetes dolgok kategóriáján, így alkalmatlanok Isten rejtélyeinek kibogozására. Valami másra van szükség, ha bele akarunk mélyedni a végső jelentéstartalomba.

„Ezeket felfogja az égboltozat maga; amely az egész örökkévalóság felfogható jelenléte. Ez átfog minden időket. Ennek az oszthatatlan örökkévalóságnak köszönhetően és a köralakú folyamatok által az okok az égi mozgásokban felismerhetők.”

A modern tudomány azt mondja, az égboltra nézve a Világegyetem múltját figyelhetjük meg. Ebből az aspektusból nézve az ügyet, roppant érdekes, mondhatnánk bizarr tablót figyelhetünk meg, ha felemeljük tekintetünket. Minél messzebb van egy égi jelenség, annál régebbi múlt fényét látjuk, ha ránézünk. Egyszerre látjuk ugyanis a Hold 1 másodperccel, a Nap közel 10 perccel, a Sarkcsillag 431 évvel, s egy távoli galaxis évmilliárdokkal ezelőtti történéseit. Ha a Sarkcsillag, mondjuk, ma felrobbanna, majd 431 év múlva szereznének róla tudomást utódink. Elképesztően sok égi objektumot láthatunk, ami lehet, hogy már nem ott van, esetleg már nincs is.

Persze, hozzáteszem: természetes érzékünkkel, a szemünkkel, csak az anyag szemfényvesztését, a múlandóság képeit láthatjuk az égbolton is. Nostradamus pedig nem erről beszél! Ő az örökkévalóság leképezését említi, amely átfog minden időket. Tehát nincs benne múlt és jövő – az egyidejűségben szemléli az eget. Teljesen nyilvánvaló, hogy ehhez metafizikus érzékelésre van szüksége. E metafizikus észlelésben nyílnak meg előtte a ciklusok (köralakú folyamatok), melyek nyilvánvalóvá teszik a történések okait.

Azt, hogy miképpen képesek az égbolt körfolyamatai befolyásolni a földi dolgokat, Hermész Triszmegisztosz segítségével érthetjük meg. Háromszor Magasztos Hermész az ókori hagyomány szerint számos alkimista szöveg szerzője. A Corpus Hermeticum dialógus-gyűjtemény több darabját neki tulajdonítják. Gondolatai a korai egyházban, az alkímiában s a középkori misztikusoknál éltek tovább.

Nem lehetett alkimista, aki a hermetikus gondolatokat ne ismerte volna.

Úgy tartják, az ő múmiája kezében találták meg a Tabula Smaragdinát, a Smaragdtáblát, ami az alkímia alapvetésének számít. A Smaragdtábla második mondata így hangzik:

„Íme, ami fent van, alulról jön, ami lent van, felülről. Az Egy műve a varázslat.”

Nostradamusnak tehát nem lehetett kétsége afelől, hogy az égboltról le lehet olvasni a földi történések okait.

Joggal merül fel a kérdés: vajon milyen természetes tudást alkalmazott Nostradamus a látott jelenségek érthetővé tételére. Mint asztronómus, bizonyos, hogy a matematikát előszeretettel használta. Az általa gyakorolt és az általunk ismert számtan azonban jelentősen különbözik egymástól. Nem a műveletek szabályszerűségére, netán bonyolultságára gondolok itt elsősorban, hanem inkább a számok tartalmának értelmezésére. Nostradamus és kora polihisztorai egészen mást értettek a szám fogalmán, mint a későbbi korok gyermekei. A probléma megvilágításához ismét Hamvas Béla segítségéhez folyamodok.

A Tabula smaragdina című művében, a Sors és aritmológia című fejezetben fejti ki, amit e kérdéskörről gondol. Azt mondja, az archaikus gondolkodás minden esetben beavatás. A kaldeus eredetű asztrológia és a (talán) egyiptomi születésű alkímia is ilyen beavatás volt. Mint már említettem, Nostradamus birtokában voltak kaldeus eredetű asztrológiai iratok – tehát a beavatás minden esélye fennállt az esetében.

A beavatás ténye azt jelentette, hogy a beavatott teoretikus praxis, illetve olyan praktikus teória birtokába jutott, mely számára a létezés alapkérdéseiben való elméleti beavatással gyakorlott élettervet nyújtott.

Az archaikus beavatások alapja az aritmológia volt. E fogalom alatt kell értenünk nem csak a számértelmezést, hanem az értelmezés minden következményét is. A dolgok megismerése, az életterv felépítése és megvalósítása a számok rendje szerint történik. Pontosabban szólva: történt, amíg közbe nem lépett a materializálódó természettudomány és a tudományos matematika.

A tudomány megkísérelte minőségüktől megfosztani a számokat. Kvalitás nélküli számot konstruált, mellyel, a tartalmától függetlenül, mint puszta formális elemmel lehetett már operálni. Ez a tudományos számértelmezés végső soron tehát az eldologiasodás bázisává vált. A minőségét vesztett, sterilizált szám sterilizálta a gondolkodást, vagyis az életvezetést. Mégpedig azért, mert a szám értelmezése alapozza meg minden egyéb létezési mozzanat értelmezését is. Számkoncepciónk dönti el a világunk szerkezetét és képét – következésképpen az általunk megélt élet alakját, értelmét, súlyát és értékét. Az eldologiasodott számkoncepció következtében törvényszerű, hogy emberi létezésünk is színtelenné, értelem-üressé, absztrakttá és személytelenné vált.

A kvalitástalan számkoncepció kvalitástalan embert hozott létre.

Az életterv-kísérlet tulajdonsága, hogy végrehajtója olyan mértékben boldogul, amilyen mértékben megvalósítja azt. A kvalitás nélküli számokon nyugvó világban viszont előállt egy paradox helyzet: minél inkább megvalósul a minőségtelen aritmológián nyugvó életterv, megvalósítója annál üresebb és boldogtalanabb, mert egyre személytelenebbé és sterilebbé válik.

A kvalitástalan ember eltömegesedik, dologgá, termelőeszközzé válik. A minőségét veszített, mennyiséggé lefokozódott embert hívjuk tömegnek.

Hamvas Béla úgy gondolta, a szám inflációja vezetett a végtelen szakadatlan alkalmazásához – aminek tudást pótló felhasználásáról más cikkben már írtam (és vélhetően fel fogom még emlegetni). Filozófusunk a következőképpen fogalmazta meg tézisét:

„Amit tartalmától megfosztanak, az ritkulni kezd. A száminfláció ilyen fogalmakat teremtett: végtelenség, végtelen számsor, végtelen hatalmas, végtelen világegyetem, határtalanság, határtalan haladás, korlátlan lehetőség, végtelen fejlődés.”

Mit érthettek félre a tudományos, minőségétől megfosztott szám alkotói?

„A keresztény szám pedig infinitezimális. Vagy ha így jobban tetszik: zenei. Meghatározhatatlan. Vagyis szabad. A szcientifizmus ezt az infinitezimális jelleget értette félre, amikor a végtelen számsor, a végtelen világegyetem, stb. rémképeiről beszélt. Nem végtelenségről, különösképpen pedig nem a rossz végtelenségről, hanem a meghatározhatatlan és szabad centrumról van szó. Ez az infinitezimális és szabad centrum a személy. A keresztény aritmológia számértelmezése a személyes, egyszeri, egyetlen, megismételhetetlen szám.”

Jelen helyzetünk tehát drámai. A minőség végzetes lecsökkenése a mennyiség felszaporodását hozta magával. Inflálódik minden körülöttünk. Vajon van-e kiút ebből?

Hamvas Béla szerint igen. Mégpedig az éberség. S megint ott vagyunk a dolgok összefonódásánál. Nostradamus megfigyeléseit, természetes érzékszervek feletti észleléseit, azok értelmezéseit a metafizikai érzékenysége és az archaikus aritmológia(ák) alkalmazása tette lehetővé.

„Fiam, értsd meg jól: én ezzel nem azt mondom, hogy ennek ismerete nem tudna még a Te gyenge agyadba is behatolni. Én nem állítom, hogy a távoli jövő okai ne volnának az értelmes teremtmények számára felfoghatók. mennyiben nem állnak az útjába, a teremtmény a szellemi lélekkel a jelenlegi és távoli dolgokat valóban felismerheti, és azok a számára sem túl rejtélyesek, sem nagyon kijelentettek nem lesznek.

De tökéletes ismeretet e dolgokban isteni inspiráció (sugalmazás) nélkül nem lehet nyerni. Lásd, minden prófétai behatás az indítékát Istentől, az Alkotótól kapja…”

És újra ott vagyunk, ahonnét az előző részből elindultunk. Csak Őáltala, Ővele és Őbenne…

„A természetes értelem nem láthat természetfeletti dolgokat, melyben hangok vagy kicsi láng részleteiben a jövő feltárulna.

Én kérlek Téged, Fiam, soha ne foglalkoztasd értelmedet ilyen álmodozásokkal és semmiségekkel, melyek kiszárítják a testet, és a lelket pusztulásba viszik. Ezek megzavarják a gyenge értelmet.”

Nostradamus szerint tehát nem lehet csak úgy belenézni a természetfelettibe. Akinek nincs elhívatása a feladatra, csak saját személyiségét rombolja le, ha ilyen dolgokkal foglalkozik. Ahogyan nem nézhetjük meg előre a jövő havi híreket, úgy nem hívhatjuk fel Istent sem okos telefonon, hogy mutasson nekünk valami szenzációt. A kapcsolat egyirányú. Isten hívja el azt, akin keresztül közölni szeretne valamit.

Akkor, amikor Ő jónak látja.

Azon dologban, amiben Ő szükségesnek tartja.

Az éberség, persze, szükséges, de nem elégséges feltétel a prófétává váláshoz.

„Ehhez tartozik a gyalázatosnál is rosszabb mágia hiábavalósága, amit már régen elvetett a Szentírás és az isteni törvény – ebből természetesen kivéve a kiszámítható asztrológia (asztronómia) megállapításait – melyek által és a sugalmazás, az isteni megvilágosítás segítségével állandó virrasztásokon át, számítások által, jóslataimat írásban megszerkesztettem.”

Mondhatná bárki, hogy a mágia elvetését az inkvizíció szimpátiájának elnyerése céljából vetette papírra Nostradamus. Ám, ha elfogadjuk, amit Hamvas Béla segítségével az éberségről, a dolgok valós tartalmának meglátásáról, illetve az aritmológiáról megfejtettünk, könnyen beláthatjuk, hogy a szerzőnek nem volt szüksége erre a cselre – ahogyan a mágia alkalmazására sem.

Mit is írt le ebben a szakaszban a csillagjós? Állandó virrasztásokon át jutott a jóslatok birtokába. Teljesen megegyezik azzal, amit a cikk korábbi részében taglaltunk az éberségről. Számítások által – vagyis az aritmológia segítségével.

Ha a közlés sorrendjére is figyelünk, a következőt olvashatjuk ki belőle: virrasztó, éber állapotunkban megkaphatjuk Isten megvilágosító erejét, s az így észlelt látomást helyesen alkalmazott számításokkal a természetes értelem számára felfogható tartalomba transzformálhatjuk.

„A sötét filozófiák gátlástalan rábeszélőművészetét nem akartam meghagyni, melynek több könyve hosszú századokon át rejtve maradt, és nem vált ismertté. Mivel én bizonytalan voltam, hogy velük mi fog történni, elolvasás után elégettem azokat. Mialatt a lángok azokat elemésztették, és a légbe nyaldostak, szokatlan világosság támadt. Világosabb volt, mint a természetes láng, olyan, mint a fegyver villámló tüze. Ez megvilágította a házat oly hirtelen, mintha heves tűz keletkezett volna.”

Valóban így volt-e, vagy sem, azt csak Nostradamus tudja.

E szakaszban leírt beszámolójának létezhet egy értelmezése, mely nem konkrétan kezeli az elhamvasztott iratokat, csupán szimbólumként tekint rájuk.

Tehát, ha eldobjuk magunktól az istentelen, gonosz tudást, a megvilágosodást kapjuk osztályrészül. A felégetett kacat helyét kitölti az értékes. A nekünk új, ám valójában ősrégi, Istentől kapott tudás – a Jó tudása.

Jézus Urunk is megígérte a Szentlelket, akitől fényesség támad lelkünkben és szellemünkben. Csak helyet kellene szorítanunk neki, s be kell engednünk. Mondjuk, a sötét filozófiák tűzre vetésével…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>