Harmóniában 93. – Nostradamus XVII.

Harmóniában 93.

Nostradamus XVII.

 

A XVI-XVII. század fordulójának Franciaországát és Spanyolországát az előző részekben megvizsgáltuk, Nostradamus jóslatainak tükrében. Mint tudjuk, az a korszak Nostradamus számára a közeljövő volt. Elég pontos jóslatokkal szolgált az akkori fejleményekre vonatkozóan.

Baráti beszélgetés során felmerült, hogy vajon a saját idejétől távolodva, nem homályosult-e el a jós látása. A későbbi korok történésit nem látta-e pontatlanabbul, mint a hozzá közelebb eső időszakét?

Ahhoz, hogy pontos választ tudjunk adni erre a kérdésre, nekünk is látnokoknak kellene lennünk. Ám akkor is csak azt tudnánk megmondani, hogy mi hogyan látjuk az időhorizontot. Úgy-e, mint a térbeli horizontot, vagyis, tőlünk távolodva kisebbnek és pontatlanabbnak észleljük-e az eseményeket, jelenségeket, mint a hozzánk közelebbieket, vagy képesek vagyunk azokhoz közelebb menni, netán nagyítással közelebb hozni azokat. Minden jós egyedi látással bír, ezért teljesítménye is egyedi, megismételhetetlen.

De térjünk vissza Nostradamus közeljövőjére, s vizsgáljuk meg, vajon mit jövendölt a másik szomszéd ország, Anglia sorsára nézve!

Előbb azt vegyük számba, amit a próféta saját korában megfigyelhetett a szigetország sorsának alakulásáról.

  1. január 28-án elhunyt VIII. Henrik, a mozgalmas magánéletéről közismert angol király. Utóda a Jane Seymourtól 1537. októberében született fia, Eduárd lett. Az alig tízévesen királlyá koronázott királyfi nem érte meg a felnőttkort. 1553. augusztus 9-én tért örök nyugalomra, mielőtt a 16. életévét betöltötte volna. Uralkodása alatt végig régensek kormányozták az országot – 1549-ig Edward Seymour, őutána, 1553-ig pedig John Dudley. Az örökösödési játszma arra lett kihegyezve, hogy VIII. Henrik leányai ne birtokolhassák a koronát – Eduárd is ennek megfelelően végrendelkezett. Úgy rendelkezett, hogy VIII. Henrik nővérének, Máriának az unokája, Lady Jane Grey, (Suffolk hercegének, Henry Greynek leánya) és annak férfi leszármazottai örökölhetik a trónt. Erre, az úgynevezett „Harmadik utódlási törvényre” Northumberland hercege, a régensként irányító John Dudley beszélte rá a királyt. Alapos oka volt a törvény kicsikarására, ugyanis az ő legkisebb fia, Guilford Dudley lord volt a törvény megalkotása nyomán korona-várományossá előlépő Jane Grey férje.

Így eshetett meg, hogy 1553. július 6-án (vagy 10—én) Anglia királynője Lady Jane Grey lett.

Mária, VIII. Henrik idősebb leánya nem tűrte háttérbe szorítását. Napokon belül királynővé kiáltatta ki magát hívei által Norfolkban. Az angol nemeseket bosszantotta a Northumberland hercege által kierőszakolt, addigi törvényekkel szemben álló új öröklési rend, így tömegesen Mária zászlaja alá álltak. Magát Northumberland hercegét is elhagyták csapatai, így kénytelen volt behódolni az új királynőnek, amikor az bevonult Londonba.

Lady Jane Grey uralkodása mindössze július 19-ig tartott, tehát a legkedvezőbb számítás szerint sem ért meg 2 hetet. Mária haladéktalanul a Towerbe záratta őt, férje, apja és apósa társaságában. Norhumberland behódolása nem sokat ért: augusztus 22-én kivégezték.

  1. Mária királynő szerette volna elkerülni, hogy rokonát, Jane Greyt a vesztőhelyre küldjék. Ám hiába bizonygatta kuzinja ártatlanságát, a nemesi bíróság bizonyítottnak látta a felségárulást, mivel Lady Jane, rövid uralkodása alatt, királynőként jegyezte az általa szignált okiratokat. Rá és férjére is kimondták a halálos ítéletet, ám nem hajtották végre. A rövid ideig regnáló uralkodói párt a Towerben őrizték, meglehetős szigorral.

Lady Jane édesapját, Henry Greyt, Suffolk hercegét szabadon bocsátották.

1554 elején felkelés robbant ki, az ifjabb Thomas Wyatt vezetésével, melynek célja Mária hatalmának megdöntése, s húgának, Erzsébetnek a trónra ültetése volt. A közvetlen okot Mária királynő és a spanyol trónörökös, Fülöp herceg házasságkötésének híre szolgáltatta. Abban az évszázadban Anglia számára a spanyoloktól való függőség vagy függetlenség jelentette a legnagyobb külpolitikai tétet. Suffolk hercege februárban csatlakozott a lázadókhoz. Válaszként I. Mária február 12-én végrehajtatta a Lady Jane és férje, Guilford Dudley ellen korábban hozott halálos ítéleteket. Előbb a férj fővesztésére került sor, a Tower Hillen, kicsit később a megbuktatott királynéval végzett a pallos, a Tower Greenen.

A felkelést gyorsan megtörték, minek következtében leánya kivégzése után egy héttel Suffolk hercege is a vesztőhelyen találta magát.

A Wyatt-féle lázadás kapcsán gyanúba keveredett Erzsébet, I. Mária királynő húga is. A többiekhez hasonlóan, a Towerbe zárták, míg ügye kivizsgálása tartott. A délkeleti szárnyban, a királyi fogvatartottak részére rezervált palotában őrizték. Itt raboskodott édesanyja, Boleyn Anna is, míg a hóhér elé nem kísérték.

A halálra ítélt Thomas Wyatt, kivégzése előtt, kategorikusan kijelentette, hogy Erzsébetnek személyesen semmi köze sem volt felkelésükhöz. A hercegnő őrizetének szigora ezután alábbhagyott, nemsokára haza is engedték, s a továbbiakban házi őrizetben tartották.

  1. Mária uralkodása idején soha nem aludt ki a lázadás parazsa. A királynő az anglikán egyházat visszatérítette Róma fennhatósága alá. Sokan elhagyták Angliát, a kiújuló eretnek-üldözések miatt, de nem kevesen voltak azok sem, akik felkeléssel kívánták megtörni a rekatolizáló királynő uralmát.

Kétszer kapott szárnyra a hír állítólagos áldott állapotáról, ám soha nem szült trónörököst. 1558-ban, amikor Fülöp bevonta Angliát Franciaország elleni háborújába, súlyos kudarc érte a szigetországot: elveszítették Calaist. Az országban influenza-járvány terjedt, a betegséget Mária királynő is megkapta. Állapota gyorsan romlott. 1558. november 17-én visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Halála után az angol Parlament alsó- és felsőháza Erzsébetet kiáltotta ki új királynőnek. Koronázása időpontjául 1559. január 15-ét jelölték ki. A szertartás kis híján elmaradt, mert Canterbury érsekének halála teljesen megzavarta a püspököket, nem nagyon akadt, aki vállalta volna a szertartás egyházi részének celebrálását. Végül a püspöki kar egyik legfiatalabb tagja, Oglethorpe oldotta fel a helyzetet, ő végezte el a szertartást.

Vallási megosztottság, gyengécske gazdaság, a tengeri flotta teljes hiánya és Spanyolország fenyegető árnya jellemezte I. Erzsébet uralkodásának kezdeti szakaszát. Az atyja által bevezetett törvény alapján ő lett az angol egyház feje. Kompromisszumra hajló megoldásokkal kísérelte meg a vallási viszálykodást csitítani. Parancsára a Parlament eltörölte Róma Angliához kötődő jogait. A sértődött papság haragjával szemben a városi polgárság oltalmára számíthatott.

1560-ban érdekes Felföldi esemény borzolta tovább az amúgy sem kiegyensúlyozott kedélyeket. Skócia nemesei áttértek a reformált hitre, s elüldözték trónjáról Stuart Máriát, a katolikus királynőt. Stuart Mária rokonánál, I. Erzsébetnél keresett oltalmat. Ideig-óráig meg is találta.

A pápa is nehezen viselte Angliához fűződő jogainak csorbítását, az északon élő katolikusok is elégedetlenek voltak a beállott új helyzettel – időzített politikai bombának nézett ki Anglia, amikor 1566-ban Nostradamus befejezte földi pályafutását.

Mégis, a következőket jósolta a szigetország sorsáról az utolsó, X.100-as centuriájában:

„Le grand empire sera par Angleterre,

Le Pempotam des ans plus de trois cens :

Grandes copies passer par mer & terre,

Les Lusitains n’en seront pas contens.”

Magyarul:

„Nagy birodalom alakul Anglia által,

Mindenható háromszáz évnél tovább:

Nagy seregek vonulnak szárazon és vízen,

A portugálok nem lesznek elégedettek ezzel.”

Közismert tény, hogy a legnagyobb gyarmatbirodalmat Anglia (Nagy-Britannia) építette fel az újkorban. Ma már közismert tény. De 1566 előtt?

A kérdés csupán az, mikortól számítsuk a 300 évnél hosszabb, nagyhatalmi pozícióban eltöltött időt?

Most már megtehetjük, hogy visszafelé kalkulálunk a történések idejével, mivel azok már ténylegesen végbementek. Ha a Brit Birodalom nagyhatalmi létezésének záró időpontjául 1950-et jelöljük ki, India függetlenné válását, arra az eredményre jutunk, hogy a nagyhatalommá válásnak 1650 előtt kellett bekövetkeznie, ha 300 évnél hosszabb ideig létezett.

Vannak, akik úgy vélik, hogy Anglia nagyhatalommá alakulását a polgárháborús időszakban, 1651-ben, a „Csonka Parlament” által hozott, ún. „hajózási törvények” alapozták meg. Ha ezt vesszük indulási időpontnak, s India függetlenedését a zárórának, akkor is elmondhatjuk, hogy Nostradamus legfeljebb 2 évet tévedett. Ugyanis nem eggyel több, hanem eggyel kevesebb évig tartott a jelzett státusz, mint azt megjövendölte.

Ám azt sem jelenthetjük ki bizonyosan, hogy csak 1651-ben kezdődött volna el Anglia uralmának kiépítése, szárazon és vízen. Korábban már írtam, hogy 1588-ban, az angol haditengerészet, teljesen váratlan és meglepő módon, tönkreverte a spanyol Armadát. Akár ezt is vehetnénk a jóslatban szereplő pozícionálódás kezdő időpontjának, s ekkor már bőven több, mint 3 évszázadot írhatunk jóvá Anglia nagyhatalmi szerepléséhez.

Ám 1588-at megelőzően is voltak igen figyelemreméltó angol próbálkozások. Magellánt követően Sir Francis Drake, a „királynő kalóza”, volt a második tengerész, aki körülhajózta a Földet, 1577 és 1580 között. 1579-ben Kalifornia északi részén kötött ki, s a királynő nevében elfoglalta, s Nova Albion névre keresztelte a meglátogatott területet. Anglia gyarmatosítás iránti érdeklődését a végletekig felcsigázta ez az esemény.

A korai angol hajózás korszakának volt egy figyelemre méltó szereplője, mondhatnánk, szellemi vezetője.

Az urat John Dee-nek hívták, s 1527. július 13-án született, Londonban. Mondhatnánk, hogy Nostradamus pálya- és kortársa volt, hisz a mai mércével mért „hivatalos” tudomány (matematika, csillagászat, geográfia) mellett okkultizmussal, alkímiával, mágiával, jóslással, asztrológiával és hermeticizmussal is foglalkozott. Korának egyik legelismertebb gondolkodója volt. A párizsi egyetemen teltházas előadásokat tartott már huszonéves korában is. A navigálás területén szerzett speciális szakértelmét hasznosították az angol utazók és felfedezők.

Magas tudományos képzettsége nyitotta meg előtte a hatalom kapuit. I. Erzsébet királynő személyes tanácsadójaként és oktatójaként komoly szerepet játszott Anglia korai tengerentúli politikájának kialakításában. A Tudor-házban született királynő és a tudós is walesi, vagyis „briton” származású volt. Erzsébet tehát örömmel fogadta John Dee javaslatát, miszerint a tengerentúlon gyarmatosított területeket és az anyaországot a „Brit Birodalom” átfogó névvel illessék.

Tekintve, hogy I. Erzsébet 1603-ban hunyt el, a „Brit Birodalom” kifejezésnek valamikor az 1579-es kaliforniai partraszállás és a királynő halála között kellett megszületni – nem alaptalan tehát, ha a Nostradamus által megjövendölt világpolitikai szerepvállalás kezdetét valóban erre az időszakra tesszük.

A jósvers negyedik sora, mely a portugálok kedvetlenségét vetíti előre, megerősíti azt a vélekedésünket, hogy Anglia felemelkedését a spanyol Armada 1588-as pusztulásától számolta a próféta. (Abban az időben ugyanis spanyol uralom alatt állott Portugália.)

A versben leírt „Pempotam” szó szorul még némi magyarázatra. A szakértők szerint ez a kifejezés nincs jelen egyetlen, Nostradamus által használt nyelvben sem. Nagy valószínűséggel a szerző alkotta a Birodalom erejének szemléltetésére. Az „omnipotem” (mindenható) kifejezést nem használhatta egy emberi mű jellemzésére, mert az Istent káromló lett volna, így megalkotta a versben olvasható szót, ami érzékelteti, hogy ebben az államban minden emberi hatalom, s az általa elérhető alkotás koncentrálva lészen.

Még annyit emelnék ki, hogy a jóslatnak nem csak az eleje (a spanyolok legyőzése) szürrealisztikus, hanem a vége is. 1945-ben a Brit Birodalom győztes nagyhatalomként zárta a II. világháború véres drámáját. Ki gondolta volna, hogy néhány év alatt bomlásnak indul világbirodalma, s a Brit Nemzetközösség laza szervezetévé alakul át?

Talán egyedül Nostradamus…

Ráadásul a csúcsra történő menetelés nem is volt olyan egyenes, bár ezt Nostradamus szintén előre látta. A X.98-as négysorosban a következőket írta meg:

„La splendeur claire à pucelle joyeuse

Ne luyra plus long temps sera sans sel :

Auec marchans, russiens, loups odieuse,

Tous pesle mesle mostre universel.”

Magyarul:

„A vidám szűz derűs ragyogása

Nem világít többé, sokáig sótlan marad:

Kufárok, kerítők, utálatos farkasok,

Teljes zűrzavar, a szörny egyetemleges.”

  1. Erzsébet epikus jelzője a „Szűz Királynő” volt. Anglia kalózok által alapított első észak-amerikai gyarmatát éppen őróla, s éppen e ragadványneve miatt keresztelték el Virginiának. A feltörekvő angol tengerhajózás és tengerentúli kereskedelem éveiben, a spanyoloktól többé nem fenyegetett királynő, a XVI. század utolsó napján, 1600. december 31-én, szabadalomlevelet állított ki a Brit Kelet-indiai Társaság részére, melyben felhatalmazta tagjait a gyarmatosításra. E korai felívelő időszak „eredménye” volt az is, hogy az angolok megtörték a portugál rabszolga-kereskedők monopóliumát. E kétes erkölcsi értékű kereskedelmi tevékenység vitathatatlanul jól jövedelmezett.
  2. Erzsébet 1603. március 24-én bekövetkezett halála után elhalványultak azok a nemzetmentő szempontok, melyek szellemében ő királyi kalózokat, utazókat és felfedezőket alkalmazott, hadiflottát fejlesztetett. Az öncélú haszonszerzés, a profit hajszolása került előtérbe, az angol gazdaság fejlődésének legsötétebb szabadversenyes korszakába lépett. A szűz királynő utóda Stuart Mária fia, I. Jakab lett a trónon.

Édesanyját éppen I. Erzsébet végeztette ki, 1587. február 8-án, Fortheringay várában, összeesküvésben való részvétel miatt. Más kérdés, hogy a leveleket, amikben együttműködésre biztatták a rab skót királynőt, maga Erzsébet íratta, így csalva tőrbe királyi rokonát, akit az orgyilkosok sem mertek írásos parancs nélkül megölni…

  1. Jakab király a hatalom központosításának jegyében végezte uralkodói teendőit. Az angolok világkereskedelmi fellépésével azonban a mammon elszabadult, s a királynak egyre kevésbé sikerült a magánérdeket az államérdek alá rendeltetnie. Az erzsébeti eszmék egyre halványultak Albionban…
  2. március 27-én az öröklétbe távozott I. Jakab király. Utóda elsőszülött fia lett, I. Károly néven. Teljesen önkényesen kezdte uralkodását, politikai célkitűzése az abszolutizmus kiépítése volt. A Parlament azon tagjait, kik ellent mondtak neki, börtönbe záratta. Hamarosan odáig jutott, hogy az angol történelemben egészen addig páratlan módon, a Parlament kiiktatásával, kegyenceivel kormányozta az országot.

Skócia ellen tervezett hadi vállalkozása derített fényt arra a szerencsétlen körülményre, hogy kincstára üresen kong. A kor szellemének megfelelően, újabb adók kivetésével kívánta feltölteni az államkasszát. Az újabb adók kivetése azonban a Parlament hatásköre volt.

A gyarmatosító, rabszolga- és fűszer-kereskedő, öntevékeny, egyre erősödő vállalatok országa felett minden törvényesség nélkül uralkodó, rendkívül népszerűtlen király nagy dobásra szánta el magát 1640-ben…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>