Harmóniában 98. – Nostradamus XXII.

Harmóniában 98.

Nostradamus XXII.

 

A forradalmak és a királygyilkosságok Nostradamus kedvenc jövendölési témái közé tartoztak.

Persze, ha belegondolunk abba, hogy ezek rendre meg is valósultak, inkább azt mondhatnánk, hogy az emberek kedvenc elfoglaltsága egy időben a forradalmi mozgolódás és a koronás fők porba hullatása volt – Nostradamus pedig kedvét lelte abban, hogy ezeket – némi balladai homályba burkolva, megjövendölje jó előre.

A balladai homályra meglehetős szüksége volt neki, mert abban az időben, amikor jósverseit írta, nem igazán volt ajánlott ilyesféle fejleményekről értekezni. Még valami rosszakaró azt olvasta volna ki belőlük, hogy a szerző nem pusztán jövendöl, hanem a leírt dolgok elkövetésére bujtogat.

Úgyhogy, maradt a homály, mely a saját korában jótékonyan elfedte a jövőbeni esemény hóhérbárd-élét, ám az utókor számára, különösen az események lezajlását követően, meghökkentően pontos részleteket tár fel a próféta látomásaiból.

Teljesen természetes, hogy az angol forradalmi események mellett meglátta saját hazája történelmi fordulatait is. Így több versében megörökítette a francia forradalom (számára) jövőbeni történéseit.

Tekintettel arra, hogy az 1789-es forradalom eseményi óvodától egyetemig a világnézeti képzés részét adták az elmúlt évszázadban, nem térek ki a közismert események taglalására. Csak megemlítem, hogy milyen történéssel hozható kapcsolatba az éppen idézett vers. A kevésbé közismert tényeket, összefüggéseket, vagy a rendkívül érdekes jövendölések hátterét fogom az eddig megszokott részletességgel ismertetni.

Ízelítőnek, a közelítő kor általános jellemzésére, tekintsük meg a II.10-es prognózist:

„Auant long temps le tout sera rangé

Nous esperons vn siecle bien senestre,

L’estat des masques & des seule bien changé

Peu trouueront qu’à son rang vueillent estre.”

vagyis:

„Rövid idő alatt minden elrendeztetik,

Nagyon komor évszázad érkezik,

Az álcák és kiváltságok állapota nagyot változik,

Csak kevesen akarják majd rangjukat őrizni.”

A XVIII. sz. végének borúlátó festése ez a négy sor. A történelem folyamán először fordult elő, hogy évszázadokra, a mai napig kihatóan történjék negatív változás az arisztokrácia sorsában. A harmadik sorban írt álcák mögött Nostradamus a barokk udvartartásban elszaporodott hóbortok közül álarcos-bálakra és azok résztvevőire célozhat. Ők voltak a halálra ítélt korszak kiváltságosai.

A kiváltságok állapotának változásáról szóló előrejelzés ennél sokkal konkrétabban határozza meg, hogy kik lesznek e komor változásoknak a vesztesei. A negyedik sorból kiviláglik, hogy igen szomorú sors vár az addigi kedvezményezettekre. Ezért áll be az a helyzet, hogy kevesen kívánják majd őrizni addigi rangjukat. Ez egyben utalás lehet arra is, hogy a fegyveres konfliktusba is kevesen szállnak majd be ahhoz, hogy a kevesebb elszánt sikerrel vívja meg harcát a régi rend védelmében.

A pontosság és a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy 1789. augusztus 4-én (a csodák éjszakáján), Louis-Marie de Noailles őrgróf és Armand d’Aiguillon herceg javaslatára (kik mellőzöttnek érezték magukat a királyi udvarban), eltörölték a nemesi és az egyházi kiváltságokat. Világi oldalról hercegek, grófok, bárók, egyházi berkekből pedig érsekek, püspökök és apátok versenyeztek egymással, hogy lemondjanak privilégiumaikról.

Arra nézvést, hogy miként fog minden rövid idő alatt elrendeztetni, egy külön négysorost szánt Nostradamus, a VI.23-ast:

„D’esprit de regne munisememens descriees,

Et seront peuples esmeus contre leur Roy,

Paix, fait nouveau, sainctes loix empirees,

Rapis onc fut en si tresdur arroy.”

Magyarul:

„A királyság lelkülete lerontja saját védelmet,

Az embereket királyuk ellen lázítják fel:

Új béke köttetik, a szent törvények feledve,

Párizs nem volt még soha ilyen fejetlen.”

A vers első sora teljesen egybecseng a fentebb idézett jóslat negyedik sorával. Az addigi uralkodó osztály tagjai között, kik a történelmi szerződés szerint az ország védelmét voltak hivatottak biztosítani, nincs egység, nincs egyetértés, nincs hát véderő sem.

Ma már szemünk sem rebben arra, hogy 1789-ben, vagy bármely, eddig megismert polgári forradalomban az alattvalók a királyuk ellen vonultak. Gondolhatnánk azt is, hogy banális közlés ez egy jóstól – mi mást várhatnánk, ha egyszer forradalom van? Mondom: mai fejjel gondolhatnánk ezt. Nostradamusnak azonban nem mai feje volt, hanem XVI. századi, reneszánsz feje. Abba pedig alighanem igen nehezen fért bele, hogyan juthat idáig egy királyság.

Örökösödési viszályt, trónharcot látott már ő is eleget, de azokban, minden torzsalkodás ellenére, egy valami szentnek és sérthetetlennek számított: a korona és vele a koronás fő tisztelete. Hiszen éppen ezért folyt a torzsalkodás. Hogy ki viselje a fején azt a sérthetetlen uralkodói jelvényt. Ám, amit az 1789-es eseményekkel kapcsolatosan előre meglátott a doktor, az nem ilyen vetélkedés volt. Nem a koronáért meneteltek az emberek, hanem a korona ellen! A királyságot és magát a királyt védeni hivatott erők pedig tehetetlen szemlélői voltak csupán a fejleményeknek…

Az új béke alatt Nostradamus Franciaország új alkotmányát érthette. Az 1789 nyarától 1791 szeptemberéig ülésező alkotmányozó nemzetgyűlés ezzel a radikálisan új jogi szabályozással kívánt törvényi kereteket szabni a francia társadalom működésének. A „szent törvények” hatályának elmúlása már az említett, augusztus 4-i eseménynél, a kiváltságokról való lemondásnál is érzékelhető volt. A nemzetgyűlés decemberi döntését követően, amikor az egyházi birtokokat lefoglalták, s az elidegenített oltár- és korona-javak terhére szóló, 5 %-kal kamatozó értékpapírokat, az assignatákat 400 millió frank értékben kibocsátották, már kétségtelenné vált, hogy mindannak, amit addig szentnek és sérthetetlennek hittek, vége szakadt.

Az itt jelzett események között került sor az „asszonyok menetelésére”, mikor is az éhségtől hajtott nők vonultak végig a főváros utcáin. A feldühödött tömeg Versaillesbe tört, a védtelen király kénytelen volt elhagyni saját udvarát, s a régi rezidenciába, a Tuileirákba költözni. (Erre a momentumra később még visszatérünk.) Valóban, soha ekkora fejetlenség nem volt addig a királyi székhelyen.

A szentségek gyalázatos sorsáról Nostradamus egy másik verset is írt, a IV.24-est:

„Quy sous terre saincte d’ame voix fainte

Humaine flemme pour diuin veoir luire,

Fera des seuls de leur sang terre tainte,

Et les saints temples pour les impurs destruire.”

vagyis:

„Miasszonyunk gyengülő hangja szól a föld alól,

Emberi láng égeti majd az isteni hangot.

Papok vére öntözi majd a földet,

A szent templomokat hitetlenek dúlják fel.”

Az ateista színezetű forradalom és az Egyház viszonyának alakulását röviden a következőképpen vázolhatjuk fel: július 14-ét követően vidéken is lázadások törtek ki. E megmozdulások során a kolostorok, apátságok többségét feldúlták, sok egyházi személyt megöltek a lázadók.

A hatalom új birtokosai rövid időn belül fel kívánták számolni az udvari papságot, hogy helyére alkotmányos papságot léptessenek. Előbbinek az volt a bűne, hogy a király és a nemesség uszályát hordozták. Utóbbinak feladta lett volna, hogy ugyanezt tegye a polgársággal, az új hatalmi elittel. Állami fizetést helyeztek kilátásba nekik, minimálisan évi 1.200 frank összegben megjelölve. Van, aki úgy véli, hogy a forradalom nem új államvallást alapított, hanem maga vált azzá. Az új törvények szerint működő állam pedig az ellenegyház szerepét kísérelte meg eljátszani.

A támadás első rohama természetesen az Egyház javai ellen indult meg. Államosítási kísérletek következtek, melyeket a forradalommal együtt menetelő papok is támogattak. Raynal abbé szerint például minden egyházi vagyon az államot illette volna meg. Elvételükre Talleyrand, Autun püspöke kifejezetten biztatta a nemzetgyűlést. 1789. november 2-án a nemzetgyűlés nagy többséggel megszavazta Talleyrand javaslatát, s a katolikus állam javait állami tulajdonba vette, azzal, hogy a kultuszkiadások és a papság fizetésének finanszírozása attól kezdve állami feladat lesz.

A református felekezetek vagyonát nem bántották.

Nem véletlen hát, hogy Nostradamus ismét Miasszonyunk felemlegetésével figyelmeztetett a katolikus hívek elleni atrocitásra.

Az Egyház vagyonának elherdálása rendületlenül folyt: eladták a püspöki palotákat, a kolostorokat, a szemináriumokat, majd az arra kiszemelt templomokat, egyházi felszereléseket és kincseket, végül a kórházakat.

Az idegen kézbe került templomokat üzletekké, színházakká, kaszinókká alakították át. A püspöki paloták és apátsági monostorok az új urak kastélyaiként szolgált tovább. És, hogy a katolikus Egyház szekularizációja teljes legyen, a nemzetgyűlés 1790. február 13-án eltörölt minden fogadalmat és feloszlatta  az összes szerzetházakat. Döntése mintegy 4.000 kolostort és 60.000 férfi és női szerzetest érintett – ha a híveket nem számoljuk az érintettek körébe.

  1. július 12-én a törvényhozás megszavazta, hogy attól kezdve nemzeti egyházként működjön a katolikus felekezet. Ezzel létrehozták a gallikán egyházat. Nemzeti jellegét azzal domborították ki, hogy törvénybe iktatták: idegen püspök vagy metropolita többé nem gyakorolhat joghatóságot felette. Ez nyilvánvalóan a pápa elleni támadás volt, mást nem lehet e kontextusban idegen, felettes püspökként értelmezni. Ezzel együtt az államra ruházták a Szentszék addigi jogait. A kegyelemdöfést a püspökök és plébánosok nép általi megválasztásának jogszabályi rendezésével adták meg Miasszonyunk híveinek. E rendelkezés szerint a nevezett egyházi személyeket ugyanúgy a nép választotta meg, mint a politikai képviselőket vagy a tisztviselőket. És, hogy a döfés még mélyebbre hatoljon: ugyanazon választói névjegyzék volt érvényes, mint az állami választásoknál. Tehát a más vallásúak, felekezetűek is voksolhattak a katolikus papi személyek kérdésében!

Ettől kezdve a felszentelendő plébánosoknak, püspököknek esküt kellett tenniük, hogy a polgári alkotmányt minden erejükkel fenntartják.

Ne gondoljuk, hogy Nostradamus csak ennyit látott meg ebből a korszakból! Az I. 44-es verse megdöbbentő pontossággal vetíti előre az alkotmányozó nemzetgyűlés egyházpolitikáját:

„En bref seront de retour sacrifices,

Contrevenans seront mis а martyre,

Plus ne seront Moines, Abbez, Novices,

Le miel sera beaucoup plus cher que cire.”

Magyarul:

„Rövid időn belül visszatérnek a szentelések,

Kik ellene vannak, mártírként halnak meg.

Többé nem lesznek szerzetesek, abbék és novíciusok.

A méz jóval drágább lesz a viasznál.”

Az első sorban jelzett rövid idő az 1789. július 14-én indult, pap-gyilkosságba torkolló lázadások és a majdnem egy évre rá, a Katolikus Egyházat szabályozó törvény megszavazásának időpontja közötti szakaszt öleli fel. A jós előre jelzi, hogy nem megy majd zökkenőmentesen az esemény. Az újfajta szentelések ellen, értelemszerűen, azok voltak, akik nem akartak világi esküt tenni papi hivatásuk gyakorlására. Bizony, sokan voltak, akik úgy gondolták, nem rövidítik meg az Úrnak tett fogadalmukat az államnak adott esküvel.

  1. január 4-ig mindössze 107 papképviselő tett esküt az alkotmányra, a többiek ellenálltak. A papság nagyobb része megtagadta a kettős fogadalomtételt, ámbátor tudták, hogy sorsuk ettől kezdve a lemondás és az üldöztetés lesz. A keresztény hagyományokhoz hű hívek viszont nem akarták elfogadni az állami papokat. A helyzet néhol odáig fajult, hogy még a szentségek kiszolgálását sem vették tőlük igénybe.

A patthelyzetet az alkotmányozó nemzetgyűlést 1791. október 1-én leváltó új törvényhozó gyűlés próbálta feloldani. Mégpedig úgy, hogy 1791. november 29-i határozatában az alkotmányos esküt szabotáló egyházi személyek részére 2 év börtönbüntetést helyezett kilátásba. A rendelkezés nem bizonyult elég hatásosnak, mivel még fél év múlva is bejelentések érkeztek, mik szerint 15-20 ezer főnyi papi személy továbbra sem esküdött fel a polgári államra. Természetesen, a törvényhozás válasza a szigorítás volt.

A renitens papokat eltiltották hivatásuktól, az általuk „megfertőzött” templomokat bezárták és eladták. Ha a tiltás ellenére szent cselekményen kapták őket, internálás lett az osztályrészük. Amennyiben az internálás kijelölt helyéről önkényesen eltávoztak, elfogatásuk után 10 év börtönbüntetésre számíthattak. A fenyegetések közé a gályarabság, s a dél-amerikai száműzetés is bekerült.

A forradalom rendelkezéseinek betartása magával húzta a cölibátus megszűnését. A plébániák lelkipásztorok, az iskolák paptanárok, a kórházak ápoló nővérek nélkül maradtak. Az utcákról eltűntek a reverendák, hiszen nyilvános viseletük tilos volt.

Limoges, Clairac, Marseille és Bordeaux városokban 1792 júliusában kezdődött a papok elleni gyilkosságok sora. Danton vezette az irtó-hadjáratot a forradalom akaratát végre nem hajtók ellen. Monostorokat és kolostorokat alakították át börtönökké, s celláikba tömegesen hurcolták az ellenálló egyházi személyeket és kitartó híveiket. 1792. szeptember 2-án kezdődött a nagy leszámolás első felvonása. Mire 7-én véget ért, 1.400 ember, köztük 225 pap kiontott vére kiáltott az égre. bűnük annyi volt, hogy politikai érzéseik nem egyeztek meg az uralkodó, forradalmi érzülettel.

A bebörtönözöttek annyi szenvedésen mentek keresztül, hogy kifejezetten örültek annak, amikor a vesztőhelyre kísérték őket. Legtöbben azt sem bánták, ha tárgyalás mellőzésével történik ez meg, csak mihamarabb legyen vége földi szenvedéseiknek. Vértanúságukat 1926-ban elismerte az Egyház.

Tehát, nem költői túlzás Nostradamus szóhasználata: valóban mártírokká váltak, kik ellenálltak a szenteléssel együtt megkívánt kettős eskütételnek.

  1. szeptember 20-án, az alkotmányos monarchia eltörlésével, a köztársaság kikiáltásával megkezdte működését a harmadik törvényhozó testület, a konvent.

Még radikálisabb eszközökkel állt neki az ellenállás felszámolásának. Törvénybe iktatta, hogy bárki megölheti azt a papot, aki nem tette le állami esküjét. Harcuk lassacskán új jelleget kezdett ölteni: már nem az ellenszegülő egyháziak, hanem közvetlenül a kereszténység ellen háborúztak. Megkezdték a templomok és a kegyhelyek lerombolását. Párizsban, a Saint Denis székesegyházban, a királysírokat is felforgatták. Műemlékeket pusztítottak el, oltárokat zúztak porrá, szentek szobrait csonkították meg, feszületeket törtek darabokra, az ereklyéket szétszórták, a szent edényeket elrabolták.

Ahogyan Nostradamus azt a IV.24-esben szó szerint előre jelezte.

Elég pontosan látta a forradalmi őrületet. S ha csak ennyit látott volna…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>