Hátország II.

HÁTORSZÁG II.

Minden liberális hazugsággal ellentétben az egyén, vagyis az ember, legbiztonságosabb hátországa a család, éspedig az anyából, apából, gyermekből vagy gyermekekből álló közösség. Mondhatnám úgy is, hogy a társadalom legkisebb önálló működésre, sőt szaporodásra képes sejtje, ami oly nagyon aggasztja a ballib bagázst. Véleménydiktátor kánonjuk szerint a házasság egy elavult „intézmény”, amiben talán lehet is valami, csakhogy mind ez idáig, helyette semmi jobbat nem tudtak kitalálni a nagyokosok

Így Krisztus-várás idején egyetlen kósza gondolatot sem fecsérelek a természetellenes, tébolyodott melegházasság minősítésére, csámcsogjanak rajta a kretének, viszont nem mehetek el szó nélkül az egyre elkeserítőbb válási statisztikai adatok mellett. Míg az 1980-as években 1 000 házasságkötésre 346 válás jutott, addig ez a szám mostanra 562-re nőtt, ami pl. 2005-ben 25 159 házasság végleges felbontását jelentette.

Megértem én, hogy vak a szerelem, s amint lankad, máris nyiladozni kezdenek szemek, elmék, és sokasodni a viták, gondok, nehézségek, de hogy minden második frigynek szakítás legyen a vége, ez számomra megérthetetlen. Azt is elfogadom, hogy elromolhatnak szépnek indult párkapcsolatok, elviselhetetlenné válhatnak az egymás mellett töltött órák, napok, kibírhatatlan pokollá az együttlét, s esélye sincs az emberséges folytatásnak, de meggyőződésem, hogy kellő akarattal, a tomboló ego visszafogásával, a problémák kibeszélésével, minimális kompromisszum készséggel a kapcsolatoknak legalább egy része megmenthető lenne. Úgy vélem a notórius házasságtörők kivételével mindenki, aki átesik a válási procedúrán, elszenved kisebb-nagyobb lelki sérüléseket, de a szülők szakításának legnagyobb vesztesei az érintett gyermekek. Orvosok, pszichiáterek által írt könyvek sora mutatja be a család kettészakadása okozta traumák, gyermekekből kiváltott reakcióit. Bepisiléstől a szexuális aberrációig terjedő következményekről tudósító döbbenetes olvasmányok.

Éppen ilyen megrázó volt hallgatni a nagykorúság határához érkezett kedves ifjú barátom részletes visszaemlékezését, szülei válására és az azt követő időkre. Tizenegy éves volt akkor, s tanúja a sírásba, kiabálásba torkolló veszekedéseknek, de a közös megegyezéssel, békésen lezajlott válás ellenére is kitörölhetetlen nyomokat hagyott a lelkében. Apja is, anyja is új párt talált, ő viszont – saját szavaival – hontalanná vált. Anyjánál maradt, s a hétvégéket töltötte apjánál, ahol újdonsült mostohája sehogy nem tudta elfogadni jelenlétét. Ha beszélt, az volt a baj, ha meg hallgatott, akkor az, ha vidámságot mímelt, azt gondolta, rajta mulat, ha meg szomorú volt azt, hogy rá haragszik. Otthon pedig az anyja, folytonos büntetésekkel vele statuált példát nevelőapjának a szigorú nevelésről. Lassan elfogyott lába alól a szilárd talaj, magányában úgy érezte veszélyes ingoványon lépked, bármelyik pillanatban elsüllyedhet, és nem tudta mikor mit szabad mondania, s mikor mit kell tennie, elbizonytalanodott. Most védtelenül, de telve reményekkel lép be a felnőttkorba, s talán épp ezért legfőbb vágya a stabil hátország megalapozása, egy megértő és támogató család létrehozása.

De jó példa is van előttem. Volt kollégám belátva, hogy képtelenek az együttélésre, barátként vált el a feleségétől, s azóta is naponta beszélnek egymással, leginkább közös gyermekük kisebb, nagyobb gondjairól, bajairól. A fiúcska nemhogy csonka, hanem mindjárt két szerető családban cseperedik, s mi több, még lakóhelyét is kedve szerint váltogathatja. Neveléséről, taníttatásáról, szabadidejének hasznos eltöltéséről is együtt gondoskodnak, és döntenek a különélő szülők, szem előtt tartva a gyermek érdekeit, akaratát. A mostani hétvége szombatján apjával, vasárnapján anyjával karöltve gyújthatta meg az adventi koszorú második gyertyáját, irigylésre méltó lelki egyetértésben. Így is lehet megbízható hátországot építeni, és eszerint felnőve kiegyensúlyozott, boldog ember válhat belőle. Szívem szerint eldalolnám neki az Első emelet dalát; „Kívánok neked az ablakodba fényeket,/ a fényekhez szép csendeket,/ a csendhez tiszta vágyakat,/ s a vágyhoz mindig társakat.”

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>