Honvágy

HONVÁGY

 

Sok színes históriát hallottam és ismerek a szülőhazájukat elhagyott idegenbe szakadt honfitársaim testet, szívet, lelket gyötrő honvágyáról. Kalandra éhes ifjúként magam is kipróbáltam, s talán gyávaságból, vagy nem voltam elég kitartó, de engem rövid idő alatt legyűrt és hazakényszerített ez a semmihez sem hasonlítható szenvedés. Persze mindenki másként éli meg, és másként is reagál rá, de kitérni előle lehetetlen. Fiatalon Svédországba távozott mérnök barátom megtalálta számítását, ott születtek a gyermekei, nagyon jól él, még nevét is svédre változtatta, igazi világutazó, megjárta Kínát, Afrikát, Dél-Amerikát, Új-Zélandot, és most öregségére Magyarországon vásárolt ingatlant. 1950-ben Kanadába került nagybácsink saját bevallása szerint itt már nem érzi otthon magát, ott viszont mindig idegen marad. Ott szép nyugdíja, farmja van, ott élnek gyermekei, unokái, akiket nem tudna elhagyni, de sehogy sem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy sok ezer mérföldre a hazájától, idegen földben kell megpihennie. Szívszorító volt látni, ahogy utolsó ittlétekor nadrágja zsebében csempészett át a repülőtéri vámon egy marék hazai földet, majdani sírhantjára, úgy mondta „egy tenyérnyi hazát”. És röviddel visszaérkezése után jött az értesítés, hogy váratlanul meghalt. Orvos ismerősöm az ötszörös kereset csábításának engedve Németországban vállalt munkát egy korszerűen felszerelt nagyvárosi kórházban, ám hiába a modern technika, a kulturált munkakörülmények, a kiemelkedő fizetés, három hónapig sem bírta. Feladta jól fizető munkáját, s mert szégyenszemre hazajönni mégsem akart, egy határ közeli osztrák kisváros kórházában helyezkedett el fele pénzért, és úgy tudom, szinte minden szabadidejét Sopronban tölti.  Hallottam olyanokról, akik a gyorsabb egzisztencia, magasabb kereset, könnyebb élet, utazás vagy a meggazdagodás reményében hagyták el az országot, de kikötötték és be is tartották, hogy csak vágyaik teljesültéig, vagy legfeljebb a nyugdíjas kor eléréséig maradtak idegen földön, s előbb vagy utóbb valamennyien megtértek szülőhazájukba.

Nem mindennapi földim története sem, amit egy tervezett „véletlen találkozás” során osztott meg velem Bécsújhelyen a kilencvenes évek elején. Katonaszökevényként került Ausztriába, ahol a szigorú procedúrák és formaságok után dolgozni kezdett és meg is állapodott. Időnként rá-rátört a honvágy, ám a hazatérés szóba se jöhetett, itthon súlyos börtönévek vártak volna rá, olyankor elmotorozott a magyar határ közelébe, azzal ámította magát, hogy hazai levegőt szippanthat, s az otthoni templom esti imára hívó harangját is hallani vélte. Élte a hontalanok mindennapjait, megnősült, született két szép gyermeke, közben osztrák állampolgár lett, szülei időnként kiutaztak meglátogatni, de ő soha nem jött Magyarországra, pedig már büntetlenül tehette volna. Felesége és lányai át–átruccantak az idősödő, sőt nyelvüket sem beszélő nagyszülőkhöz, de mindig a családfő nélkül. No, valójában ennek okára voltam kíváncsi. Némi kertelés után kimondta titkát, amit még szeretteivel sem osztott meg. Gondolatban régóta készült, s családja is biztatta a hazalátogatásra, ám egy belső parancs tiltását nem bírta legyőzni, s csak halasztotta az utazást. Mígnem új autót vett, és egy kósza ötlettől hajtva úgy döntött elsőként szüleinek mutatja meg a gépcsodát, az apja biztosan nagyon büszke lesz rá. Nem szólt senkinek, nekivágott az útnak, elhagyta az utolsó osztrák falut, már látta a határátkelőt, amikor addig soha nem tapasztalt rosszullét fogta el, elhomályosult a látása, reszketett, rázta a hideg.  Félre kellett állnia, levegő után kapkodott, hallucinált, öntudatlanul borult a kormányra, s percek vagy órák múlva arra eszmélt az időtlenségből, hogy nem hajthat tovább, nem lépheti át a határt, nem mehet haza.  A transzban átélte a hazatérést, ha pedig megteszi, gyengének érezte magát a visszatérésre választott új hazájába feleségéhez, családjához, munkájához, egész felnőtt életéhez, s ezt nem merte bevállalni, inkább visszatemette lelke mélyére a halványuló emléket, és megfordult.

 

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>