Jaj Istenem, de szeretek halózni…
Immár hangyányi kétségem sincs a felől, hogy amíg az agysejt pusztító „show bizniszben” az ózdi műmájer a VV. Majka, a harsány kancigány Győzike és az aranytorkú Fásy Ádám vitte el a pálmát, addig a politika sötét világában a Jakab Putyi és a rezsi biztos Németh Szilárd teszi ugyanezt. Ezúttal egy nagyon vastag fába vágom a szekercémet, ugyanis az alábbiakban ez utóbbi csókával kívánok foglalkozni kicsinykét.
Nos, ahogy én tudom, a mi derék Sziszi bácsink volt már SZDSZ-es könyvtáros, néptanító, cirkuszi erőművész, díjbirkózó, ma pedig nersevik honvédelmi államtitkár és az állampárt nagyhatalmú alelnöke. Népünk jól megtermett pacalkirálya annyiban hasonlít a fenti milliárdos giga celebekhez, hogy legutóbb ő is a magyar néplélek legmélyebb bugyraiba ereszkedett alá, hogy ál-proli karakterével megpróbálja elérni, hogy a roncs társadalom azonosuljon vele. Azonban, a döntő különbség köztük az, hogy amíg Majkáékat a héber tévés producerek gyurmázták össze, soha el nem bomló műanyagból, törtetésből, nagyképűségből meg kivagyiságból, addig a Sziszi bácsit a Habony-Rogán-féle panoptikum gyúrta össze álszerénységből, bumfordiságból és igénytelen lumpenproliságból. Ezen álláspontomat híven igazolja annak a Rákosi Mátyás művekben dolgozó sztahanovista melósnak a proletár büszkesége, amellyel a rezsibiztos Facebook oldalán dicsekedett a családjának összerittyentett vacsora fényképével. Amely moslékos lavórra emlékeztető ételkompozíció szerinte nem volt más, mint: „tojásos lecsó cserkész kolbásszal, virslivel és makarónival”. Na, most, akkor miért nem mindjárt csak egyszerűen egy vájdling jó romács lecsós nokedli, fájin kettes lecsókolbásszal? Mert, hogy mondjuk, én valódi csóró cigánygyerekként konkrétan ezen nőttem föl. (Azóta sem ettem olyan finomat —, az, hétszentség!) De, mivel hál’ Istennek már nem abban a rohadt átkosban élünk, hanem ebben a csodálatos liberális demokráciában dagonyázó Elysiumban —, azért tisztázzunk valamit. Mindenkinek alanyi joga van japán bukakkés, vagy szado-mazos pornóra gerjedni, ájulattal hallgatni a polihisztor Fásy Ádám mulatós istállójának hitvány repertoárját, vagy a hűtőszekrénye teljes tartalmát egy nagy lábos zsíros mosléknak fölhasználni. És, hát mit tagadjuk, időnként mindenki jókat böfög, fingik és káromkodik is. Az viszont már egyenesen szívlapátért kiált, ha egy kétkezi munkát még hírből sem ismerő milliárdos kiskirály nyilvánosan megjátssza nekünk a mély prolit, azaz a nép egyszerű gyermekét. Pontosan ez a valóság-show-k hamis média élménye, ahol az ordenáré suttyóság szórakoztatás gyanánt az azonosulás élményét kínálja, a sötétben örvénylő elbutított emberi tömegnek. És, hát lássuk be, önmagából teljesen kifordult korcs világunkban manapság pont ebből lehet politikai tőkét, vagy jó zsíros Kossuth-díjat kovácsolni. De, főleg irritálóan penetráns jelenség ez egy önmagát pofátlanul ájtatos kereszténységgel és puritánsággal fölcicomázó csúcsparazitától, aki amúgy meg kétpofára zabálja a marhabélszínt, a jó zsíros disznótarját meg a csülkös-velős pacalt. Úgyis mondhatnám, hogy Sziszi bácsiból lett a NER-arisztokrácia Jakab Putyija. Így lehet a sokmillió hiszékeny hülyével elhitetni, hogy ők nem is a milliárdos playboyok gondtalan életét élik, hanem ők is csak egyek közülünk, sőt, mi több, ők a nemzet alulfizetett napszámosai. Ez a végtelenül képmutató élősködőfajta így köti össze a magyar nótát a proli-mulatóssal, a faluszéli vályog viskót a panel kaszárnyával, a zugpiálást a kétpofára zabálással és a tömbbizalmit a volt kisnyilassal. Az ilyen Németh és Jakab félék a kvintesszenciái a magyar rögvalóság leghitványabb pillanatainak, amelyekben oly sokan ismernek magukra, és amelyeket őket látva, soha többé nem szégyellnek. Úgyhogy, ma már nem a csasztuska a legélesebb fegyver, hanem a Facebook-oldal. Mert, már a pszichopata politikus kaszt is rájött arra, hogy az általa módszeresen elbutított mezei surmó ma már nem kíváncsi a magasan képzett és finom lelkű intellektüellekre, hanem csak azokra a vagyonhalmozókra, akik a legmélyebbre hajlandók lehajolni a szavazataikért, a tetszésükért és a szeretetükért. Persze, a mi Göringünknek sokkal könnyebb dolga van, mint a szintén nagy ínyenc hírében álló Jakab Putyinak. Na, nem csak azért, mert korlátlan mennyiségű pénz és központilag monopolizált hatalmas média gőzhenger áll mögötte, hanem, mert valamennyi ordenáré leereszkedését a teljhatalmú nagyvezír személye hitelesíti. Ha, mondjuk a Vígszínház valamelyik darabjában jelenítenének meg egy ennyire gagyi magyarság paródiát egy ilyen moslék kajával, tuti, hogy a Bencsik Buci azonnal Békemenetet szervezne a magyargyűlölet ellen. A Bayer „Göbbels” Zsóti személyesen akarná pofán vágni a Rudolf Petit, Vidnyánszky Attila rögtön elmondaná, hogy ezt a színházat vészesen elborította a hálátlan hígmagyar fertő, a nagytermészetű Dajcs Tomi pedig azon nyomban antiszemita karikatúrát emlegetne, és vagányan hozzátenné, hogy: ennyike. Így viszont, egészen más a gyerek fekvése, ha a narancsos legények gyártják le nekünk ezt a fajta nyomorúságos proli fílinget. Ezek után, már le sem esne az állam, ha legközelebb mondjuk, a Sztojka Attila posztolna egy fotót, amin a faluszéli döngölt padlójú vályog putrijában a felesége, a Rozál éppen főzi a nagycsaládnak a fölséges ürgepörit nokedlival. Na, jó, mondjuk ezzel most eléggé mellényúltam, ugyanis az ürge ma már egy szigorúan védett állat, úgyhogy a farkáért sem adnak már két kemény forintokat. De, hát nem jutott jobb az eszembe, na.
Na, de mindegy is, hiszen mindez a színház, örökös pártunk és kormányunk elemi érdeke. Ahogyan a Mészáros Lőlő mesés és szűnni nem akaró gazdagodása, a koromsötét lelkű, pedofil Kaleta Gabó hazacsempészése, vagy a Majka (Maverick) művésznévre hallgató kortársköltő, zeneművész és póker virtuóz rohamosan érő Kossuth-díja. (Most mér, csak a nemzet csótánya: a Nagy Feró kaphat?) Úgyhogy szerintem ez is egyfajta magyarság paródia, amin mi speciel kurvára nem tudunk röhögni. Azt meg már el sem merem képzelni, hogy a szegény Suszter Lóri mit élhet most át! Hát, őt ismerve, biztos, hogy jó nagyokat kurva anyázik, és vigasztalhatatlan bánatában átissza magát a túlvilági Woodstockba. (A szintén csúnyán, hoppon maradt Zalatnay Ciniről már nem is beszélve, ugyi.) Az új, büszke Kossuth-díjasokat elnézve, most kezdem csak megérteni, hogy mire is volt jó az Orbán-Dzsudzsák és a Szijjártó-Majka csúcstalálkozó, aminek nemsokára minden bizonnyal meg is lesz a zsíros gyümölcse. Minden esetre, Kossuth-díjas pékről, hentesről, óvónőről, bolti eladóról, tanító néniről, vagy három műszakban güriző ápolónőről még nem tudok. Persze, az is könnyen meglehet, hogy csak én vagyok rémesen alultájékozott, ám édes hazámat eléggé jól ismerve, ez nem túl valószínű. No, de tossza cica. A magunkfajta suttyó úgyse sóvárog ilyen Olümposzi magasságokba. Nekünk már az is bőven elég lenne, ha csak simán békén hagynának, és nem néznének minket folyamatosan teljesen hülyének. Minden esetre, most én is kiposztolom a vasárnapi krumplis tésztámat, házilag savanyított kovászos uborkával. Ki tudja, hátha engem is megsajnál majd valaki és elkéri a bankszámlaszámomat. Na, jó, csak viccöltem!
Horváth András