Feri, a vérfarkas
„Szemlőhegy sáros utca, itt lakik a Gyurcsány Ferka. Gyurcsány Ferka farkadina, mind a kettő eben guba.” Kevéssel is beérő magyar ember lévén, ha olykor sírva mulatni támad kedvem, a mai siralmas felhozatalt tekintve, nekem mindig a Feri bohóc jut eszembe. Nos, lehet, hogy a legendás Hofi Géza és a Markos-Nádas duó után ez nem kis igényvesztésre, sőt, lelki sivárságra vall, de higgyék el, a mai ínséges időkben nekem már a Feri is bőven megteszi. Mivel, tudvalevőleg a közveszélyes őrületet csak egy paraszthajszál választja el a zsenitől, ezért nagyon nem ajánlatos őt félvállról venni. Mert, ő ugye nemcsak az ország leggazdagabb vándorkomédiása, hanem a legtehetségesebb átváltozó művésze is egyben. Így nem csoda, ha ebben a minőségében mostanában rengeteg misztikum lengi körül tudathasadásos személyiségét. Csak úgy önigazolásként, íme, néhány máig megfejtetlen talány vele kapcsolatban, melyekhez képest a Bermuda háromszög és a Voynich-kézírat csak egy Vágó Pistás kvíz fejtörő.
Pl.: igaz-e, hogy a Feri csak a legdrágább skót viszkivel tudja meginni az Aranyászok sört? Vagy, valamilyen titkos recept alapján készült gumimaci bogyót is bekap hozzá gyorsítónak? Igaz-e, hogy gyerekkorában egyetlen szuszra strandlabda méretűre tudott fölfújni egy kifejlett varangyos békát? Mi az oka annak, hogy holdtölte után rendszeresen valamilyen földönkívüli nyelven klampiroz a Facebook-oldalán? Igaz-e, hogy az aranytorkú Pataky Attilához hasonlóan a Ferit is elvitték már az Anunnakik a Niburu bolygóra, ahová rendszeresen visszajár? Továbbá, miért van az, hogy a Nótár Mary és a Kis Grófó gagyi mulatós zenéjére riszáló veterán munkásőrök, és vice-házmesternék gyűrűjében a Feri mindig úgy imbolyog, mint egy rumos hordóban érlelt, viharvert tengerész a szárazföldi patkányok közt? És, vajon igaz-e, az a népi babona, miszerint a mi Ferinknek van egy szupertitkos éjszakai élete, amiről még a szurikáta éberségű Klárikája sem tud? (Juj, ez olyan izgi!)
Úgyhogy, már kezdem is magam a skót Bram Stokernek, a Drakula szerzőjének érezni. Főleg, hogy Lugosi Béla és Ted Bundy óta tudjuk, hogy a hidegvérű sorozat gyilkosnak is lehet megnyerő emberi külseje. Úgyhogy, nem árt a Ferivel is vigyázni. Még akkor is, ha eddigi roppant küzdelmes élete, nagyjából nyitott könyv a számunkra. Így tudjuk, hogy a Kató mama széltől is óvó szárnyai alól (a pápai keselyű fészekből) hogyan jutott el az Apró villa szédítő magasságáig, hogy onnan aztán meg se álljon a „Magyar Népköztársaság” miniszterelnöki bársony székéig. (Bangó Margit után szabadon.) Szóval, egy igazi magyar népmesébe illő sztori az övé. Amelyben a szegény özvegy Kató néni legkisebbik fiacskája elindul szerencsét próbálni és paraszti furfangjának meg az ellenállhatatlan sármjának köszönhetően jól megcsinálta a szerencséjét. Miután, első pillantásra halálosan egymásba szerettek a bolgár Dobrev király világszép leányával, rögtön meg is ülték (válását követően) a kánai menyegzőt. Így lett belőle egy csapásra dús gazdag oligarcha, és egy polihisztor reneszánsz ember. A többit már tudjuk. Az, hogy időközben egyre csak súlyosbodó kóros elmeállapotának és fékezhetetlen hatalomvágyának köszönhetően kétemeletnyit zuhant a trónról, még a legkevésbé sem hagyott nyomot a kórházi kórlapján.
De, hát miért is hagyott volna, elvégre a pápai betyár nem egy holmi porba fingó korzikai gumimaci, akit csak úgy le lehet pattintani a kies Elba, vagy Szent Ilona szigetére. Nem csoda, hogy lassan már kezdem azt hinni, hogy hősünk egy kifejlett mélytengeri oktopusz, aki a tapadó korongjaival olyan szívósan rátapadt a nyakunkra, hogy még jó sokáig nem szabadulunk tőle. Fekete öves pszichopataként ezért lehet még mindig az ellenzéki Hörömpő cirkusz nagyhatalmú direktora, Maki Peti törvényes gyámja, Karigeri kirendelt felügyelőtisztje, és a magyar partizán árvák védőszentje, egyszemélyben. Ám, roppant mozgalmas életének ez csak egy vékonyka szeletkéje, mert, ha ne adj’ Isten, megint hatalomra kerülne, rettegett Ferenc egyetlen telefonhívással újra az IMF adós rabszolgáivá tenne minket, úgy 200 évre. (Mondjuk ezzel már kicsit elkésett, úgyhogy bocsika!) De, a kies Hortobágyot is boldogan átvarázsolná egy egzotikus vadállatoktól nyüzsgő afrikai szavannává, a Dél-Alföldet pedig egy Granadai Emiséggé, az általa pártfogolt egzotikus honfoglalók és szófiai Szent Klára legnagyobb örömére, persze. De, ez még mind semmi, mert, ha a Feri bevadul, egy slukkra képes legurítani egy korsó hideg sört, utána körömvágó ollóval lebontani a határkerítést. Egyetlen gyilkos pillantásával képes rontást hozni az őt eláruló bojár sztrelecekre, de a kisujjával is bármikor képes megemelni a gáz és a villany árát. Ám, ha a szükség úgy kívánja, és ha már a cucc is kellőképpen beütött nála, az utcai bulikon egy kézzel lövi a szmájlis szelfiket, két kézzel öleli keblére a transzba esett nyuggereit és széles jókedvében bratyizósan, adomázik a helyi kocsmárosokkal. Maradék szabadidejében pedig, amolyan lazításképpen, az Audi fiákerjével elhajtat a Kossuth téri úri kaszinóba, ami amolyan Rotary Clubként funkciónál a verejtékes munkában megfáradt felső tízezer számára. Miután, jól megnedvesíti a kicserepesedett ajkát, és jól megszívja a púpját a helyi ingyen büfében, úgy 2-3 tüske és 2 korsó sör után rögtön át is lényegül Ciceróvá, és dörgedelmes beszédeket mond az erkölcsről, a tisztességről meg a keresztyéni irgalomról. Ám, az örökmozgó gézengúznak még mindemellett is marad ideje sajtótájékoztatókra, homár fölvonulásokra, lakótelepi családlátogatásokra, és Hókuszpókos cselszövések kiforralására. És, itt még mindig nem értünk a végére, mert a papamaci mindemellett még gyengéd, szerető férj, 5 gyermekéről odaadóan gondoskodó családapa, lelkes maratoni távfutó, híres lepkevadász és amatőr konyhatündér. (Amolyan Benke Laci bácsi-pótló, na.)
Azt hiszem, ebből is látszik, hogy Kerek Ferkó egy valóságos biológiai csoda, egy amolyan élő Perpetuum Mobile, ha úgy tetszik. Nem csoda hát, hogy sokan már egyenesen kétségbe vonják az e világi mivoltát. Csak, hát némileg árnyalja a képet, hogy erre még soha nem volt semmiféle bizonyíték. Egészen mostanáig. Történt ugyanis, hogy a minap szegény fejének azt a gyalázatot kellett megélnie, hogy a „Dezső gyilkos” Viktor böllér nem engedte a csirke-farhát árát felszökni a csillagos égig, sok mással egyetemben. Mondván, hogy olyan nélkülözhetetlen nemes alapanyaga ez a magyar konyhának, mint az angoloknál a marhabélszín, a germánoknál a káposzta, a taljánoknál a penne tészta, a franciáknál a csigabiga és a híresen bélpoklos skandináv népeknél a sózott hering. Egyszóval, csirke-farhát nélkül nincs magyar gasztronómia és nincs kiadós vasárnapi ebéd, az éhes magyar proletár családok asztalán. Mint tudjuk, a mi Ferinket már nem sok minden tudja kihozni a sodrából, de ezen a skandalumon úgy fölforrt az agyvize, mint a szamovárban a teavíz.
Na, nem azért pöccent be annyira, mert már gyerekkorában csömöre lett a sok farhát szopogatásból, hanem, mert neki szigorú puritán elvei vannak. Ezért, hát éktelen haragjában sebtében össze is csapott egy amolyan Vacsora csatás gasztró-pornót, amelyben szokás szerint ő volt az egyedüli szereplő és a rendező is egyben. Hiába, na, a Ferenc séf már csak ilyen. Amíg mások tüntetéssel, vagy éhségsztrájkkal tiltakoznak a kíméletlen népnyúzó intézkedések ellen, addig a Feri bőszen fakanalat ragad, hadd lássa csak mindenki, hogy ő ahhoz is kurvára ért. Mondjuk, szó se róla, olyan profin forgatta a főzőkanalat a lelkem, mint a kövér Göring a marsallbotot. Úgyhogy, öröm volt azt nézni. Csakhogy, a végén megint feketeleves lett belőle. Ugyanis, a Fidesz roppant gazdag archívumából villámgyorsan előkerült egy ütős felvétel a Feriről, amelyben pár hónappal ezelőtt, vérben forgó szemekkel követelte az alapvető élelmiszerek hatósági maximalizálását. Nos, lássuk be, egy ilyen brutális szénné égés után egy átlagos kocahazudozónak, egyből game over lett volna.
De nem úgy, a nemzet Háry Jánosának! Mert, hogy neki olyan vastag rinocérosz bőr nőtt az orcájára, hogy még a dum-dum golyó is sírva gellert kapna rajta. Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy a mi Romulusunk zsíros farkas tejjel szívta magába az igazmondás elleni szérumot még puttó arcú csecsszopó korában. És, ha már a római mitológiánál tartunk, a legutóbbi internetes monológja alkalmával olyan raszputyinos volt a tekintete, mint aki éppen most készül átváltozni vérfarkassá. Persze, ezt is simán rá lehetne fogni a különböző folyékony tudatmódosító szerek agysejt pusztító hatására, de félek, hogy a diagnózis ennél sokkal lesújtóbb. Nos, nem vagyok egy Zacher Gabi (és a pénzt sem szeretem annyira), de a Feri ápolt eddigi roppant kártékony munkásságát ismerve, nem gondolhatok mást, mint, hogy ő egy valóságos energiavámpír, aki fajtájához híven más emberek véréből nyeri kifogyhatatlan energiáját és mesés gazdagságát. Tehát, az ő esetében, nem holmi ártalmatlan mexikói gyümölcsevő „denevéroszról” van szó, hanem, konkrétan ő az amatőr kriptozoológusok Szent Grálja! Hogy hogyan jöttem rá minderre? Hát, roppant egyszerűen. Elég volt csak az űzött tekintetét látni, ahogy már az átváltozást megelőző pillanatokban, kísérteties hasonlóságot mutatott Drakula gróffal —, azaz hazánk nagy fiával, Lugosi Bélával. Minél vészesebben közeledett a holdtölte, a Feri annál jobba fölspanolta magát az inkriminált csirke-farháton. Az amúgy mindig borvirágos és pirospozsgás orcája ekkor kezdett el rohamosan fehéredni, miközben a tükörtojáshoz hasonlatos szeme elkezdett egy éppen bagzó albínó nyúléhoz hasonlítani. Úgyhogy, egy szót se halljak többet a tömény alkoholhoz fűződő addiktív viszonyáról, mert ilyen szinten még maga a legendás Bugyonnij és a Vorosilov marsall sem tudott berúgni! Persze, nem török én pálcát fölötte, hisz jó magyar ember lévén, jó magam is „sörös is vagyok, meg boros is vagyok, de néha napján megiszom az albán konyakot”. (A belpesti romkocsmákban nyafkán eltartott kisujjal ezt csak úgy hívják, hogy: folyamatos egészségügyi hidratálás.) Így jobban belegondolva, a Feri valami olyasféle rémisztő jelenség a számunkra, mint amilyen pici gyerekkoromban volt a kaki manó. Aki, ha rossz fát tettünk a tűzre, azzal ijesztgettek minket, hogy a csorba bilin erőlködve, egyszer csak leharapja bögyölőnket —, oszt nézhetünk! Ám, ehhez képest, a Feri már nem is egy szimpla kaki manó, hanem egy Kula báró! Úgyhogy, ezen túl, sokkal óvatosabb leszek a reteráton és, ha nagy ritkán kimerészkedek az utcára, a zsebemben mindig lesz egy ampulla szentölt víz, vagy egy jó nagy füzér kínai fokhagyma —, ki tudja, hátha összefutok a Ferivel egy sötét sikátorban.
Horváth András
Világ Magyarsága