Így kell történelmet hamisítással csinálni /4./
Délvidék

Előzetesként, szabadkai születésű vagyok, fél életemet Szabadkán éltem le. Vannak élményeim tapasztalataim is azzal kapcsolatban mit jelent kisebbségben, akkor még bújtatott, de állandóan jelenlévő gyűlölet érzésével élni, nap, mint nap. Az iskolában, az utcán, az egész városban, csak akkor még kevesebben voltak „honfitársaink”, a szerbek. Az 1980-as évektől kezdve már gátlástalanul arcába ugatták az embernek megvetésüket, amelyben benne volt, egyre gyakrabban a gyűlölet kitörésének hamaros eljövetele. A délszláv háború bekövetkeztével ez valósággá vált. Vitték a magyar lakosokat a frontra, ágyútölteléknek, golyófogónak.

Sokan átmenekültek Magyarországra, hétköznapi emberek családostul vagy éppen, családokból azok gyermekei. Voltak sokan, akik nyugatra menekültek, így vállalván gyökereik elszakítását és a hontalanságot. Délvidéken, mint valamennyi elszakított területeinken, még ma is ott vannak jogos tulajdonunk nyomai. Ott is voltak vérengzések, ott is gyűlölnek még mindig bennünket, magyarokat. Sajnos közben az elmúlt 5-10 év alatt a magyarok létszáma 50%(!)-al csökkent!
Délvidék a történelem viharai során, elsősorban a török hódítások hatására a XV. századtól fokozatosan vált több nemzetiségűvé. Az évszázadok során folyamatosan csökkent a magyarság számaránya és új balkáni népek telepedtek meg az egykori magyarlakta városokban. A szerbektől ered az az ötlet, amit a két szláv püspök Cirill és Metohije fabrikált, nevezetesen azt, hogy a címerünkben lévő kettős keresztet mi magyarok loptuk el tőlük! Érdekes módon ez „átkerült” a szlovákokhoz, akik szemrebbenés nélkül magukévá tették a kettős keresztet, mint saját „eredeti” szimbólumukat.
De lépjünk tovább. Szabadka mediterrán hangulatú, Észak Bácska legjelentősebb szecessziós települése. Szabadka és a szomszédos Palicsi tó az 1867-es kiegyezés után indultak meg igazán fejlődésnek. Ebben az időben nyerte el a város meseszép szecessziós arculatát. A Monarchia korából megmaradt hangulatos Palicsi fürdőtó és patinás régi épületei lélekzetelállító szépségéből vajmi kevés maradt meg napjainkra! Szabadka sokáig a Délvidéken élő magyarság kulturális és oktatási központja volt. Az utolsó előtti tűzpróbája a vajdasági magyarságnak a második világháborút követő években volt, amikor Tito rendeletére elindult az, amit a szabadkai vasútállomáson mondott, amikor az ismert titói vonat egy rövid időre megállt. Azt, amit akkor mondott, az idősektől hallottam annak idején, persze titokban járt a végzetes mondat, szájról szájra: „Na, akkor most itt, kitakarítunk!” Ez volt az, amelyben minden benne volt a magyarok elleni gyűlölet gyakorlására! Véghezvitték a titói partizánok azt, amit a nagyfőnök burkoltan a tudomására hozott a vajdasági magyarságnak! Hiteles leírást, dokumentumokkal alátámasztva, Cseres Tibor könyvében a Vérbosszú Bácskában, utána lehet olvasni. Egész Vajdaságon végigsöpört egy tobzódó őrület! Előtte azonban foglalkoznunk kell az úgynevezett „Hideg napok”-kal! Íme egy összefoglaló a Wikipédiából, addig ameddig még fent van! Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a wikipédia állandóan változtat adatain, a politikai „korrektségtől” függően!!
Jöjjenek az idézetek a híres Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
„1942 januárjában egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az 1941 tavasza óta visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek körülbelül 3300-3800, főként szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul, de voltak közöttük magyar nemzetiségűek is. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a m.kir. Honvéd Vezérkar főnöke vizsgálatot indított az ügyben. A második világháború idején egyedül Magyarország indított el polgári személyek ellen elkövetett atrocitás miatt eljárást a saját hadseregének, csendőrségének emberei ellen.”
A szerb kormányok a mai napig nem vittek végbe még csak hasonló eljárást sem gaztetteik elkövetői ellen. De nézzük csak meg, mi volt a vérengzés előzménye és lefolyása?
„ 1941 novemberében Bácskában felerősödött a jugoszláv (szerb) partizánok tevékenysége. Az un. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai alakulatokkal együttműködve megkezdte egy aktív fegyveres partizáncsoport felszámolását. A több összecsapás eredményeként mindkét oldalon számos haláleset történt. A térséget hadműveleti területté nyilvánítottak. 1942. január 4-kén egy sajkás vidéki lakatlan tanyánál súlyos tűzharc alakult ki a magyar csendőrök, katonák és a partizánok között. 10 magyar katona és csendőr halt meg, és több partizán is. A magyar honvédség megtorlást helyezett kilátásba. 1942. január 12. és 15. között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Garassy József vezérőrnagy, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőr százados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok és a nem megbízhatónak gondolt személyek felkutatására. A razziát ezután az altábornagy és társai önhatalmú akciójaként kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között több ezer bűnözőt, partizánt, kommunistát és köztük több teljesen ártatlan polgári, többségében szerb, zsidó, magyar személyt lőttek agyon a nyílt utcán vagy legéppuskázták a jeges Dunába Újvidéken, Zsablyán, Csúrogon, Mozsoron és Óbecsén., ( Bečej) de ugyanúgy megtorolták a magyar kommunisták szervezkedéseit is. (például Óbecsén)
A kivégzések közvetlen oka a razzia alatt bevezetett kijárási és helyzetváltoztatási tilalom volt. Azokat végezték ki, akiket az egyes településeken a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem tudott igazolni, következésképpen nem ismerték őket, nem helybeliek voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-kén táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes felelőssége mellett szüntesse meg. A következő napon (január 23.) a razziázó járőrök között rumot osztottak, és az ittas katonák követték el az első igazolatlan atrocitásokat. A korábbi kivégzések ugyanis rögtönítélő bíróságok ítéletein alapultak, ami háborús következmények között, felfegyverzett terroristák - akiket a történelem ma partizánoknak nevez – esetében bevett szokás volt minden hadviselő félnél, hogy nem alkalmazták a genfi egyezményeket. Feketehalmy-Czeydner csak 23-ikán este rendelte el a razzia befejezését, de 26-ig még folytak tisztogatások. Január 30-ikán Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.”

A tettesek felelősségre vonása
További idézet a vikipédiából: „ Az újvidéki események már a második világháború idején botrányt kavartak. A tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták, és 15 felelősnek tartott honvéd - és csendőrtiszt ellen bírósági eljárás indult. Az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot. Szombathelyi 1942. február 4-kén rendelt el vizsgálatot, amelyet azonban Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem történt, hanem Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal. Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a kormányzó szüntette meg az eljárást 1942. augusztus 13-kán, azonban mindkettőjüket ezzel egyidejűleg azonnali hatállyal nyugdíjazták. Grassy József vezérőrnagy ellen azért nem volt eljárás, mert a keleti fronton harcolt.
1943-ban az ügyet újra elővették. Az 1943 decemberi Vkf bírósági tárgyalás vádlottjai:
Honvédtisztek: Vitéz Feketehalmi-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagy, vitéz Grassy József magyar királyi vezérőrnagy, vitéz Deák László nyugállományú ezredes.
Csendőrtisztek: Horkay József és vitéz Gaál Lajos magyar királyi csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc nyugállományú csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József, Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor, dr. Zöldy Márton magyar királyi csendőr századosok és Gerencsér Mihály magyar királyi csendőr főhadnagy.
A fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része Németországba menekült. Mások, mint a hűtlenségért elítélt Képíró Sándor, rövid börtönbüntetés után újra szolgálati állományba kerültek.
A fő felelősöket a háború után kiadták Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel, egyes tudósítások szerint igen kegyetlen módon háborús bűnösként kivégezték őket. Többek között Báthory Géza vitéz, csendőr alezredes, újvidéki csendőr osztályparancsnok; Deák Leó dr., Bács-Bodrog megye főispánja; Könyöki József dr., rendőrtanácsos; Knézy Péter, újvidéki kereskedő; Krámer Gyula, újvidéki gyáros, a magyarországi felsőház tagja; Popovics, L. Milán, a magyar országgyűlés szerb képviselője, előbb jugoszláv szenátor; Tallián József, az újvidéki rendőrkapitány helyettese; Zombory Gyula, az újvidéki rendőrkapitányság vezetője stb. is a vádlottak padjára került. Ezek az ítéletek (főképp Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök jugoszláviai kivégzése) ma már vitatottak.”
Mindezek után következtek a nagyon is jól ismert délvidéki megtorlások amelyek „természetesen” nemzetközileg sokkal kevésbé ismertek, holott a legfontosabb tények feltárása már megtörtént a kutatók által. Az 1944-45-ös megtorlások következtében egyes források szerint 30 000 és 45 000 (!) fő közé teszik, de a pontos adatok tisztázása még mindig folyamatban van, írunk közben 2020-at! 2013-ba Szerbia elnöke az EU-ba való lépésük érdekében, arra készülve, nagy nehezen elismerte a háborús bűntetteket. Szerbia ma „baráti” országnak ismertetik a jobboldali keresztény kormányunknak köszönve. Csakhogy a történelem nem egy szellem, amelyet ki lehet iktatni! A múlt újra és újra visszajelentkezik, mindaddig, amíg rendet nem rakunk a fejekben!
Újabb idézet: 2019. április 18-kán írta Mező Gábor:
„ A vajdasági mészárlás eltitkolt története.”
„Negyvenezer embert gyilkoltak le a jugoszláv partizánok módszeres kegyetlenséggel a második világháború vége felé, de erről nem lehetett beszélni a rendszerváltás előtt. Miután Cseres Tibor író megírta a magyar katonaság akciójáról szóló Hideg napokat, a könyve dedikálásán találkozott egy bácsival, aki azt kérdezte: a bezdáni emberek benne vannak-e? Nem voltak. Az író kutatni kezdett, meg akarta jelentetni a Bácskai vérbosszú történetét, de teljes egészében nem publikálhatta. Titóék persona non grata-nak nyilvánították, Kádárék meg elhallgatták a tragédiát. Ennek kettős oka volt: egyrészt meg kellett maradnunk “bűnös nemzetnek”, másrészt a kommunista, bolsevik “igazságszolgáltatás” és “felszabadítás” valódi arcát sem lehetett megmutatni. Egy elhallgatott történet nyomában.”
Becslések szerint negyvenezer magyar esett áldozatul 1944 őszétől a vajdasági népirtásnak. Előző cikkemben megírtam, hogy a Rajk-ügyben később elítélt Lazar Brankov akkoriban partizán vérbíróként tizenkét embert végeztetett ki, köztük egy neves újságírót is. Göncz Árpád 1998-ban Köztársasági Elnöki arany Emlékéremmel tüntette ki ezt a bigott kommunistát, aki halála előtt, még a kilencvenes években is tagadta a mészárlás tényét a magyar sajtóban.”
Ma már tényként van a közvéleményben elfogadva hogy Vajdaság az Szerbia és ott csak kisebbségben, magyarok is élnek! A szerbek kierőszakolták maguknak a valamikor igenis magyar területeket, így hamisítva a maguk javára a történelmet! A kisajátítások ma is folynak, amelyekhez sikeresen hozzájárul a szerbek folyamatos betelepítése is! Sajnos, ehhez a hazaárulók is hozzájárultak és teszik ezt manapság továbbra is. Az árulók utódai ma is sikeresen tevékenykednek nemzetem ellen! Vajdaságban ezek szövetségének élén a VMSZ áll, amelynek felesketett vezetője Pásztor István, aki még a szabadkai magyar rádiót is sikeresen megszüntette és csinált belőle egy nagyobbára szerb rádiót!
A következő, utolsó részben elutazunk egészen Őrvidékig, majd egy összefoglalóval befejezzük azt, amit nem lehet és nem is szabad befejezni, mert még várat magára a megoldás, nevezetesen az egyetlen megoldás, a revízió!

Pataky Zoltán

Világ Magyarsága 09. 05.