Elnéztem a pápalátogatás körüli felhajtást, azt a „keresztényi” képmutatást, ami övezte a rendezvényt. Na, nem a sok tízezer zarándokot, aki – talán – őszinte hittel, bűnbánattal vagy a jövőbe vetett reménnyel érkezett a fővárosunkba, hanem a sok ájtatoskodót, akik elsőbbnek érezték magukat az elsőknél, akik rég nem ismerik már, mi az az emberi alázat, feltétel nélküli kegyelem, emberbaráti szeretet. Azt a képmutatást, ahol mindegyikük tudja, hogy mi is zajlik a Vatikánban, de elhiszik vagy már meg is követelik, hogy Istenként tiszteljék őket azért az összehordott vagyonért, amelynek minden grammjához vér tapad. 40 milliárdos arany trón, óriási kincsek felhalmozása, gyermekrabszolgaság, pedofília és még súlyosabb bűnök lengik körül évszázadok óta Isten földi helytartójának székhelyét. Hol van már a keresztényi alázat? Az a kinyilatkoztatás, hogy Isten szent ege alatt is lehet Istenhez szólni, hogy nem kellenek bálványok és szobrok. Emlékszem, 2006-ban, amikor a rendőri könnygáztól alig láttunk, volt, aki téglával verte a Bazilika ajtaját, hogy a nőket és a gyermekeket engedjék be, de a kapuk nem nyíltak ki, csak a rácsok mögé lehetett behúzódni.

Read more: Magyar feltámadás „Ne vakítson el fényűző siker, és vagyon”