Istent majmolva 33. – A dzsungelen át

Istent majmolva 33.

A dzsungelen át

 

Az elmúlt 60 hétben megpróbáltam összefoglalni, a világ mely jelenségei aggasztanak minket, miféle tőről fakadnak azok, s hová vezettek más országokban, hová vezethetnek nálunk, ha szabadjára engedjük futásukat. Szent-Györgyi Albert a C-vitaminnal kapcsolatban a majom és a dzsungel példáját mondta el. Gondolatának lényege, hogy nem csak a majom halad át a dzsungelen, hanem a dzsungel is áthalad a majmon, az elfogyasztott táplálékkal, az itallal, a levegővel. Tehát, a majom szervezetének C-vitamin tartalma az őserdő átlagos C-vitamin tartalmával egyezik meg. Ha elhagyja megszokott élőhelyét, ez a beltartalmi mutató is igazodni fog az új otthon megfelelő mutatójához.

Könnyedén beláthatjuk, hogy ami igaz az esőerdő lakójára, biológiai értelemben igaz ránk, emberekre is. Életünk során áthaladunk a civilizáción, a civilizáció pedig áthalad rajtunk. Azokból az anyagokból, melyeket szervezetünk nem képes önmaga előállítani, pontosan annyi van jelen bennünk, amennyi az elfogyasztott ételeink, italaink, a beszívott levegőnk összetételéből következik. Se több, se kevesebb.

Ennél a pontnál már vissza is értünk Hippokratész megállapításához: az vagy, amit megeszel. Nem lehetsz tehát az, amit sosem fogyasztottál el. A biológiailag teljes élet megéléséhez törekednünk kell(ene) tehát arra, hogy a másképpen nem pótolható (esszenciális) anyagokat tudatosan magunkhoz vegyük. Ásványi anyagokat, vitaminokat, aminosavakat.

Gánti Tibor biokémikus „fluid-automatáknak” tartotta az élő szervezeteket. Végtelenül bonyolult óraműveknek, melyek fogaskerekei nem fix tengelyen rögzítettek, hanem a folyadékban, térben is mozgó módon, végtelen pontossággal, a megfelelő helyen és a kellő időben jelen léve, hajtják végre a kémiai reakció-sorokat, amiknek abszolút összessége maga az élet.

Az élet tulajdonképpen az enzim-szubsztrát reakciók végeláthatatlan sorozata. Az A reakció anyagi eredménye a B reakció nyersanyaga, ennek leadott végterméke a C reakció belépő anyaga, stb. Anyagi értelemben három dolognak feltétlenül jelen kell lennie a folyamat kivitelezhetőségéhez: a belépő anyagnak, az enzimnek és a vizes közegnek, mely a reakció színtere.

A mezőgazdaság fejlesztése immár két évszázada abba az irányba tart, ahol a hozamok (a kalóriában mérhető termelvények) emelése a végcél. A nélkülözés, az éhezés elkerülése egyértelműen fontos cél. Meg kell valósítani. Látnunk kell viszont, hogy milyen áron tudjuk ezt a célt elérni. A termesztésbe vett növények, tenyésztésbe fogott jószágok életműködéseit vissza kell fojtanunk ahhoz, hogy minél kevesebb szabadenergiát (kalóriát) használjon fel saját életműködései finanszírozásához. Értelemszerűen, annál többet fog deponálni – ez adja majd a realizálható többlet-hozamunkat.

A nemesítés végső célja már régóta ez. Azokat a fajtákat hagytuk meg köztermesztésben, melyek a legtöbb szabadenergia-tartalmat teszik le az asztalunkra, egységnyi idő alatt. Ám, ha más megközelítést alkalmazunk, megállapíthatjuk, hogy ezeknek a növény- és állatfajtáknak „renyhe” az anyagcseréjük. Keveset égetnek el a szervezetükben található szénhidrátokból, ezért képesek sokat deponálni azokból. Azért tehetik meg ezt, mert viszonylag kevés lebontó, oxidáló enzim működik bennük.

Volt nekünk egy kitűnő búzafajtán, a Bánkúti 1201-es. 1,5-1,8 tonnát termett hektáranként. Ha feltesszük, hogy 1 ember éves kenyérszükséglete 100 kg volt (ez napi negyed kilót jelent), az búzaszemre visszaszámolva körülbelül szintén 100 kg-ot tesz ki. 1 hektárterületről tehát 15-18 ember lakott jól. Ennyien fogyasztották el a teljes ásványi anyag mennyiséget is, ami a terméssel az asztalra került.

A mai, intenzív fajták 8-10 tonnát teremnek, ugyanazon az 1 hektáron. Ez a mennyiség 80-100 ember éves kenyérszükségletét fedezi. Ha csak azt feltételezzük, hogy a sejtlégzésért felelős enzimek mennyisége nem csökkent, akkor is drámai a helyzet. A mindennapi kenyérrel a korábbi mezo-elem tartalomnak csak 1/5 részét fogyasztjuk el.

Minőségi éhezésben vagyunk. A szervezetünk sikolt az ásványi anyagokért, ám a táplálékunk csak nagyon hígan tartalmazza azokat. A helyzetet bonyolítja, hogy a legtöbb emberhez élelmiszer-ipari közvetítéssel jut el a táplálék. Az iparágnak pedig, ha élni akar, be kell építeni a saját kényszereit a végtermékbe. A lehető legalacsonyabb árat, a kihozható legjobb gasztronómiai érték (íz, illat, állag, szín) mellett, a lehető leghosszabb minőség-megőrzési idő mellett kell biztosítania. Adalékok nélkül nem megy. Nagyjából, ez a mi „civilizációs túránk”. Ahogy a majmon átmegy a dzsungel, úgy megy át rajtunk a saját civilizációnk. Minden fájdalmas hiányával és ártalmas többletével.

A helyzet nem egyszerű. Nem térhetünk vissza a XVII. századi termelési módszerekhez és életkörülményekhez. Nem hozhatjuk elő a régi növény- és állatfajtákat. A vitálisabb élőlények termelésével, termesztésével, a hozamok olyan drasztikusan csökkennének, hogy a tényleges éhezés kopogtatna az ajtónkon.

Kiegészítő megoldást kell alkalmaznunk. Mi ezen az úton jutottunk el a termékünkig.

Nem csodaszert állítottunk elő, csak egy esszenciális élelmiszert. Nem gyógyítja meg a világ minden baját, nem ad védelmet minden betegség ellen. Egyetlen dologra képes. Segít a szervezetnek „kifoltozni” a kilyukadt enzim-köröket, a felvehető ásványi anyag tartalma révén. A többi pedig már a szervezet dolga. Ha a folyékony automata működésében volt a zavar, az meg is szűnhet a mezoelemek pótlása folytán.

Ennyit tudtunk tenni az ügy érdekében.

A Jóisten vigyázzon mindannyiunkra, hogy ezen a kultúr-túrán, amin járunk, nehogy a civilizáció egyen meg minket! Áldás!

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>