Istent majmolva 5. – Monsanto

Istent majmolva 5.

Monsanto

 

1901-ben, St. Louisban John Francis Queeny rendelkezett egy kis saját pénzzel, s elhatározta, hogy céget alapít. A kis saját pénz valóban nem volt sok, ezért be kellett vonnia egy üdítőital forgalmazót a vállalat-alapításba, akinek tőkéjéből kiegészítette az induló vagyont. A céget szacharin gyártására létesítették, mely édesítőszert a Coca Cola részére adták el. A vállalati névadás egyszerűen zajlott, az új céget Queeny feleségének leánykori nevéről keresztelték el. Ilyen körülmények között látott napvilágot a Monsanto vállalat.

Igen, az a Monsanto, mely az előző héten tárgyalt Agent Orange egyik legnagyobb gyártója és szállítója volt az indokínai háborúban.

Alapításától fogva a klasszikus kapitalista célkitűzést követte: terjeszkedni minden áron. Területben, forgalomban, termékskálában, profitban…

Az első világháborút követően, a szétzilált, éhező Európa kedvező feltételekkel bíró tengerentúli célpontként jelent meg a cégvezetés szemei előtt. Megfelelő előkészítés után, a vállalat 1919-ben lépett be az európai piacra. Eleinte a vanilin, az aszpirin és annak hatóanyaga, az acetilszalicilsav gyártásával jelentkeztek az öreg kontinensen. Később, az autógyártás- és kereskedelem fejlődésével, kibővítették profiljukat a gumigyártáshoz szükséges vegyi anyagokkal.

Az 1920-as évektől alapvető vegyi anyagok gyártásába is belefogott a Monsanto, mint például a kénsav vagy a PCB-k (poliklórozott bifenilek). A PCB-t addig gyártották, míg azt világszerte be nem tiltották. 1926-ban, amikor az Egyesült Államokban a környezeti szabályozás helyi szinten került meghatározásra, a cég saját várost is alapított Monsanto néven. Nyilvánvaló volt, hogy saját városuk elöljárósága bármihez megadja a környezetvédelmi hozzájárulást. A település az Egyesült Államok-béli Illinois államban található, és manapság Sauget néven ismert. A PCB-k gyártását ugyan az 1970-es években betiltották, az amerikai környezetvédelmi hatóság szerint a város ma mégis a régió legszennyezettebb területei közé tartozik…

Nem egyedülálló a Monsantonak ez a teljesítménye. 2002-ben a Washington Post megírta az alabamai Anniston városka Monsanto általi elszennyezését. A vállalat 40 éven át tudatosan ürítette a higanyt és a PCB-vel szennyezett hulladékot a környékbeli patakokba. A szennyezés következtében a helybéliek közül 450 gyermek súlyosan mozgássérült lett, sokan rákos megbetegedésekben haltak meg.

A vasban gazdag kisváros pedig szebb napokat is megélt. 1879-ben alapították, nevét egy gazdag vasolvasztó tulajdonosának feleségéről kapta – Annie’s Town, azaz Anna városa. Az 1882-es alabamai alkotmány úgy említi, hogy „Alabama gyönyörű városa”. A lokálpatrióta helyi vállalkozók helyben forgatták vissza a megtermelt profitot, így békés, szociális hangulatot teremtettek, mely messziről odavonzotta a többi befektetőt is. Sokáig mintavárosnak számított, híresen jók voltak a közszolgáltatások, az államban elsők között építette ki például a teljes csatornahálózatot. Azután érkezett a Monsanto és a PCB-k.

Végül több, mint 3.500 panaszos pert indított a cég ellen. Ügyüket Johnnie Cochran sztárügyvéd képviselte. Az a Johnnie Cochran, aki 1995-ben O. J. Simpson védőügyvédje volt. Egykori néger rabszolga tehetséges, teljes emberi életre vágyó dédunokája, aki bebizonyította, hogy a talentummal párosult szorgalom, származástól függetlenül, a csúcsig emelheti a kitartó embert. Johnnie Cochran, akit 2005-ben bekövetkezett haláláig félistenként tisztelt fekete Amerika…

A pert jogerősen megnyerték. A bíróság az USA történetének legnagyobb kártérítését, 700 millió dollárt ítélt meg a károsultaknak. A per során kiderült, hogy a PCB-k káros hatásairól a cég a 40-es évektől tudomással bírt, mégis, az utolsó pillanatig, a hatóanyag betiltásáig gyártották a veszélyes mérgeket. Az eset azonban messze túlmutat Anniston városka határain. A vállalat által gyártott mérgező anyagokat ma világszerte forgalmazzák…

Az 1940-es években a vállalat megjelent a mosószerek piacán is. Bekapcsolódtak az atombomba kifejlesztését megcélzó Manhattan Projectbe is. Csupa humános fejlesztés, így első pillantásra…

15 másik céggel versenyezve, a vállalat 1944-ben hozzákezdett a DDT gyártásához. A rovarölőszer akkoriban rendkívül pozitív visszhangot kapott, ám később betiltották túlzott toxicitása miatt. Ma már tudjuk, hogy az emberi csontokban kumulálódott, s az anyatejen keresztül olyan csecsemők is mérgeződhettek vele, akik jóval a szer forgalomból történő kivonása után születtek…

1979-ben, amikor az Egyesült Államok betiltotta a PCB-k gyártását, a Monsanto volt az utolsó amerikai gyártó.

Emlékezzünk meg egy sor erejéig múlt heti témánkról: A vállalat igen fontos termékének számított az Agent Orange. A gigantikus méretű, háborús állami megrendelésnek több százmillió dolláros profit lett a vállalati eredménye. (A környezeti- és egészségügyi eredményét múlt héten áttekintettük.) Ez a tőke-akkumuláció tette lehetővé további, nagyarányú terjeszkedését és az új technológiákba, új ágazatokba történő belépését.

William Knowles kutatásai az 1960-as évek közepén indultak. Gyakorlati eredménye az L-dopa létrehozása lett. A vegyület a Parkinson-kór gyógyításában vált használatossá. Knowles később kémiai Nobel-díjat kapott a hatóanyagért.

A Monsanto az 1970-es évektől a LED-ek gyártásának egyik úttörője lett.

A cég a glifozát alapú gyomirtók legnagyobb gyártója. Terméküket az Egyesült Államokban Roundup néven hozzák forgalomba. Laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a glifozát születési rendellenességeket okoz a kísérleti állatok esetében. A szer emberre gyakorolt hatásai (állítólag) nem tisztázottak. (Hogy is volt az Agent Orange-val?)

1982-ben a cég rálépett a genetikailag módosított élőlények (GMO) előállításának rögös útjára…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>