JAMES HEROD – Fordítsunk hátat a közoktatásnak!

JAMES HEROD

Fordítsunk hátat a közoktatásnak!

 

Részlet a „Tegyük magunkat szabaddá” című könyvből

 

Legalábbis ne tulajdonítsunk semmilyen jelentőséget az iskolai osztályzatoknak. Csak annyit teljesítsünk, hogy éppen meg ne bukjunk, és minél előbb túl lehessünk az államilag kötelező oktatáson. Az iskolai érdemjegyek olyanok, mint a bérek a gyárakban: nem szolidaritást, hanem versengést gerjesztenek köztünk, és ravaszul arra kapatnak bennünket, hogy a felsőbbség jóváhagyását hajhásszuk. Ez a magatartás később a munkahelyeken nagyon is kapóra jön a kapitalistáknak.

Minél hamarabb hagyjuk ott az iskolát! A kötelező oktatás a legtöbb országban tizenhat éves korig tart. Mihelyt betöltöttük a tizenhatodikat, csapjuk be magunk mögött az iskolaajtót. A munkásosztály több mint másfél évszázadig abban a tévképzetben élt, hogy a közoktatásban való részvétel révén javíthat az életén, vagy ha nem is a magáén, de legalább a gyerekeién. A leggazdagabb tőkés országokban ez némely esetben igaz is volt. De még fénykorában is mindig túlbecsülték a dolgot, mert a fölfelé irányuló mobilitásnak súlyos szerkezeti korlátai vannak (a felsőbb szinteken meglehetősen csekély számú a munkahely). Az iskolába járásnak roppant kevés a fölszabadító értéke. Valójában a munkásosztály ártalmatlanításának és agymosásának ez a kulcsintézménye. Engedelmességre, pontosságra és passzivitásra nevel. Olyan fegyelmező eszköz, amely lerombolja az önállóságot, a kíváncsiságot, a spontaneitást, a kezdeményezést és a kreativitást. Az uralkodó osztály értékeit és szempontjait sulykolja a fejekbe. Szemellenzőt rak a népességre, érvényt szerez a hierarchiának és a rangkülönbségeknek. Ebbe a rendszerbe önként beszállni: esztelenség.

Ezért sem okos dolog középiskolába, főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. Senki sem kényszerít rá bennünket, ne higgyük hát, hogy okvetlenül meg kell tennünk. Ezeket az éveket másutt sokkal hasznosabban tölthetjük el. Nincs értelme, hogy újabb három, négy vagy nyolc évet adjunk az oktatóknak, hogy megdolgozzanak bennünket. Ne dőljünk be annak a téveszmének, hogy különbek leszünk, ha szerzünk valamilyen diplomát, vagy hogy ezzel sikert aratunk, vagy egyáltalán elérünk valamit. A sikernek semmi köze az (államilag hitelesített) iskolák hitelesítette bizonyítványokhoz. A fennálló hatalmi rendszer szempontjából lehet, hogy ez siker, de a miénkből nem az.

Eszembe jut egy barátom, aki örömkönnyekre fakadt, mikor végre megkapta a doktori címet. Ilyen mélyre ivódhatnak a kapitalista értékek a személyiségünkbe. Arról árulkodik ez is, hogy bevettük a maszlagot: ha az oktatási rendszer ránk üti jóváhagyó pecsétjét, különbek leszünk, „többre visszük”. Egyetemi képesítésre törekedni kártékony viselkedés. Szégyenletes dolog bizonyítványokat hajhászni, arra törekedni, hogy a rendszer oklevelekkel lásson el bennünket.

A bizonyítványosztogatás rendszere szorosan kapcsolódik a foglalkoztatási struktúrához. Az iskolák a tőkés nagyvállalatok kiképzőtáborai, megszűrő és kirostáló központjai. Ha el bírunk viselni tizenkét, tizenhat, vagy akár húsz évnyi iskolába járást, vélhetőleg életünk további részében is zökkenőmentesen beválunk professzornak, főtisztviselőnek, bankárnak, ügyvédnek vagy papnak. De az iskolák még a hivatalnoki munkák szempontjából is szűrőközpontként működnek. Ha nem bírjuk elviselni az iskolai fegyelmet, a hivatali életet sem fogjuk elviselni. Ha ellenünkre van, hogy osztályozzanak, megdorgáljanak, beosszák az időnket, büntessenek vagy bántalmazzanak bennünket az iskolában, ilyesmit a munkahelyünkön sem fogunk eltűrni.

Ha semmiképpen sem úszhatjuk meg, hogy a munkaerőpiacon való talpon maradáshoz valamilyen képesítést szerezzünk, soha ne legyünk büszkék a diplománkra. Úgy tekintsünk rá, mint az adóra, a katonai szolgálatra vagy a bírósági tanúskodásra: vagyis mint a kormányzat által ránk kényszerített terhes kötelezettségekre, melyek alól ki kell bújnunk, amikor csak lehet, és minimálisra kell visszaszorítanunk őket, amikor nem lehet.

Javaslatainkkal talán kissé már el is késtünk. A tőkések egyre kevésbé tartják fontosnak az iskolákat és az állítólagos közoktatást, hiszen már nincs szükségük nagy számú jól képzett munkásra. Nekik tökéletesen megfelel, ha emberek millióit, sőt milliárdjait hagyják meg a legsötétebb tudatlanságban. Ez pedig legyöngíti az embereket. Ezért az iskolarendszernek való hátat fordításunknak szilárd eltökéltséggel kell párosulnia, hogy jól tájékozott, sok mindenhez értő, művelt emberré képezzük magunkat.

Ezt azonban iskolába járással nem érhetjük el. Saját szakállunkra kell megtennünk, barátainkkal, szomszédjainkkal, bajtársainkkal együtt. Az iskolának való hátat fordítás nem azt jelenti, hogy abbahagyjuk a tanulást, hanem azt, hogy tevékeny felelősséget vállalunk önmagunk képzéséért. Átfogó önképzésbe kell fognunk: megkeresnünk az ellenálló mozgalmak legpallérozottabb tagjait, és rávenni őket, hogy állítsanak össze irodalomajánló listákat, tartsanak előadásokat és szemináriumokat; tanulócsoportokat kell alakítanunk; szüntelenül olvasnunk és tanulnunk; olvasnunk az alternatív médiát; radikálisok készítette videókat néznünk és hangfelvételeket hallgatnunk. Mindezt megtehetjük az iskolának való hátat fordítással felszabadult időnk és energiánk révén.

Ennek is megvannak azonban a határai. Ha tengerbiológusok vagy agysebészek akarunk lenni, aligha ússzuk meg az iskolába járást. De még akkor is jó néhány lehetőségünk akad, hogy részben lekapcsolódjunk az oktatási rendszerről. Gyakran az iskolai bizonyítványtól függetlenül is szert tehetünk szakértelemre írásbeli vizsgák vagy tényleges munkatapasztalat révén. Vannak olyan mesterségek, például az ácsmunka, ahol szakiskolába járhatunk (ami rövidebb ideig tart), vagy beállhatunk tanoncnak.

A lényeg: többé ne tekintsünk úgy az iskolára, mint az ismeretszerzés helyére. A rengeteg tananyag, amit a nyakunkba zúdítanak, ártalmas testünk-lelkünk egészségére. Még a merőben technikai jellegű tárgyakból is kiköhögnek az uralkodó osztály értékei és előítéletei. A közoktatás elutasításával megszabadítjuk magunkat ettől az illúziótól, szabaddá tesszük magunkat, hogy elkezdjünk szert tenni a kapitalizmus lerombolásához, önmagunk és a bolygónk megmentéséhez szükséges tudásra, és csakugyan megteremtsük „mindenki szabadságát és igazságát”.

Egy valamire azonban ügyeljünk. Az iskolának való hátat fordítás nyilvánvalóan nem vonatkozhat mindenkire. Mindig a helyzethez szabottan kell meghoznunk döntésünket. Vannak emberek, akiknek olyanok a körülményei, hogy nekik csakugyan érdemes iskolába járniuk.

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>