Kalmárkodás magyar módra

Kalmárkodás magyar módra

 

A most következő, velem megtörtént esetet csak tanulságként és a miheztartás végett osztom meg Önökkel. Az történt ugyanis, hogy a minap a kezembe akadt egy szórólap egy áruházban található turkálóban, ahol a régebbi kiadású, de általam még nem olvasott Jókai, Mikszáth, Tömörkény, Tompa, Jósika stb. könyveket szoktam vásárolni. Egyébként van ott minden: lemezek, amerikai ruhaneműk és minden, amit a Cséry-telepen is meg lehetne találni. Na, most, hogy csak a könyveknél maradjak (mert ebből engem csak azok érdekelnek), amikor nagy gyanútlanul odavittem a kasszához a kiválasztott 6 db Jókai könyvet, tudatta velem a pénztárosnő, hogy annak már nem 300 Ft darabja, hanem 390! Ezt még kiheveri a magamfajta, mert egyrészt még ennyiért is megéri, másrészt, aki figyelmetlen és a mai világban megengedi magának azt a luxust, hogy megbízik a másikban, az megérdemli a sorsát. A lényeg az, hogy amikor jámboran bátorkodtam megkérdezni a pult mögött szó szerint trónoló méretes asszonyságot, hogy hát hogy is van ez errefelé, mert se nagy árcédula, se ajtó, se ablak – majdnem visszaküldött az anyukámba! A nyóckeres Ursula vérvörös arccal, proletár öntudattal és stílusban elmagyarázta nekem (mint csúszó-mászó gyűrűs gilisztának), hogy tegyem össze a két kezemet, hogy ennyiért is megkaphatom! (Bizony, régen volt már, mikor utoljára egy snájdig ÁVO-s legény csókot lopott tőle!) Na, most, hogy kerek legyen ez a hétköznapi liezon, el kell mondanom, hogy két év alatt kb. tízezer forintot hagytam már ott – csak a könyvekért, amit ők jó magyar szokás szerint és páratlan üzleti érzékkel szó szerint fillérekért felvásárolnak hagyatékként meg anyagi segítségként a rászoruló balekoktól. De hogy mennyire fillérekért azt én még akkor nem sejthettem. De, ha már elém lett téve, hát hoztam is haza egy gáláns, sokat ígérő szórólapot is. Az “igényes” nyomdatermék tele volt csábító és sokat ígérő ajánlattal, ami a házi egéren kívül szinte mindentől hajlandó megszabadítani minket, minden útban lévő, vagy felesleges dologtól. E szédítően széles skála között szerepelt a régi lemezek és könyvek felvásárlása is, azonnali házhoz jövetellel és dagadó zsebekkel (nem a zsebkendőtől, hanem a pénztől)! Ha valaki azt gondolná, hogy a mélyszegénység és a kapzsiság fényei csillantak meg a szememben -, annak csalódást kell okoznom. Hál, Istennek erről szó sincs, csak egyszerűen az van, hogy rengeteg, már itthon a nem használt és nem olvasott lemezem és könyvem, ami szó szerint útban van – helyhiány miatt. Mivel a sokat ígérő szórólap hatására életemben először (és utoljára) elhatároztam, hogy nemcsak megszabadulok ezektől, de még pénzt is kaphatok érte, hát felhívtam a magát hirdető “derék magyar vállalkozót”! Rövid telefonos navigálás és fél óra elteltével meg is érkezett a kb. velem egykorú arszlán (dandy), egy tízmilliós Volkswagen kombival (a szállítás miatt). Mivel nálam fontos az első benyomás, hát már akkor keresztet vetettem a nagy bizniszre, amikor a nagymenő handlé elkezdte gépiesen kiszedni a csomagtartóból a kb. tíz darab zsákszerű szatyrot, amelyekbe darabonként egy kisebb süldő malac is elfért volna. A második szívdöfést a gépies, rohanó stílusa okozta számomra. Itt még azért nem adtam fel, mert gondoltam nem vagyunk egyformák, hanem, amikor megmutattam neki kb. 100 darab lemezt meg a 30 darab, már sokszor kiolvasott régi könyvet, akkor hasított belém a felismerés, hogy valójában milyen kézzel fogható közelségbe is kerültem a magyar valósággal! Az élelmes vállalkozó a lemezekre lazán és fitymálóan kijelentette, hogy azok “csak magyarok”! A 100 éves, igényes, bőrkötésű lexikonokra és Dumas mester örökbecsű köteteire meg épp hogy csak egy pillantást vetett, fájdalmas csalódással az ábrázatán! Ezen a ponton láttam elérkezettnek az időt elvárásaim szóvá tételére (mert hülye azért nem vagyok!), amire ő elkezdte hadarni a gépiesen bemagolt szöveget az áfa- becsületes kisvállalkozókat megnyomorító mivoltáról. Szokásomtól eltérően, most nem voltam hajlandó végighallgatni ezt a teljesen hülyének néző, fájdalmas litániát és a magam udvarias, de ironikus módján megkérdeztem tőle, hogy ugyan, árulja már el, hogy mégis mikre vadászik e tárgyban? Mert, ha Hollós Mátyás Corvináira, vagy a Vizsoly Biblia ikertestvéreire, akkor itt nagyon rossz helyen vadászik! Miután e rövid, de roppant tanulságos üzleti kapcsolat folytán a vér kezdte elfoglalni az agyam teljes területét, hát gyengéd erőszakkal búcsút vettem az “üzletembertől”, aki mindig kész azonnal segíteni az arra rászorulókon, csak hülye és kiszolgáltatott legyen az illető! Míg a csókát lekísértem a méreg-drága germán járgányához, végig kellett hallgatnom, hogy milyen sok helyre kell még mennie szegénynek S.O.S. módon, mint Gábriel Arkangyalnak. Mivel közismerten filantróp ember vagyok, megkérdeztem tőle, búcsúzásképpen, hogy van-e elég pénze megtankolni a hosszú útra, vagy kér-e némi fájdalomdíjat? Mivel a dörzsölt csókát sem ejtették a fejére, hát jobbnak látta felvenni a nyúlcipőt.

Ennek az esetnek több tanulsága is van számomra, amit jó szívvel ajánlok a nyájas olvasó figyelmébe is! Az első az, hogy a magunk fajta ember egy olyan kategóriát képez, amelynek köze sincs a kalmárszellemhez. (Soha semmit nem tudtam eladni, csak ráfizetéssel!) A második az, hogy bizony nemcsak a zsidók meg a cigányok nézik ám hülyének a mezei magyart, hanem a szőke és kék szemű magyarok is, mert, hogy ez a fószer teljes ámulatomra az volt! A harmadik és a legfontosabb konklúzió pedig az, hogy ne bízz meg senkiben, mert, ha nem tudsz úszni, akkor ne mássz fára, mert elüt a villamos! Magyarország! Szeretlek!

 

Horváth András

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>